Az általában csak éhségsztrájkoló közgazdászként emlegetett nevelőapa ugyanis nem akárki: amint a Heti Válasz hat éve megírta róla, a Szovjetunióban tanult, a tanzániai pénzügyminiszter főtanácsadója volt, a kilencvenes években a Magyar Export-Import Bank és a Magyar Exporthitel Biztosító vezérigazgatója, később a BorsodChem, a Malév igazgatóságának tagja és a Mahart vezetője, de Ecuador tiszteletbeli konzuljaként is tevékenykedett.
A Malévtól azért kényszerült távozni, mert kiderült, hogy - a korábban máltai tiszteletbeli konzul - Huszty András elnökletével működő testület jogsértő módon adott megbízást Kiss Elemér korábbi MSZP-s kancelláriaminiszter ügyvédi irodájának.
Nyíri Iván a belügyi vonalon is erős: 2012. május 24-én tegeződő levelet ír Pintér Sándornak, amelyben beszámol róla, hogy a TEK-kel már beszélt, de kellene segítség, ki kellene „menekíteni” a lányát és az unokáját. Rövid választ kap a belügyminisztertől: jövő héten beszéljenek.
Szijjártó: A franciáknak lépniük kell
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter keddi, budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, minden segítséget megadnak a Bora Borán hatóságilag röghöz kötött családnak, Kovács-Nyíri Patríciának és hatéves kisfiának.
Szijjártó Péter szerint a francia polinéziai hatóságok bizonyítottan hamis papírokkal tartják a szigeten a hatéves fiút, ezzel az anyját is maradásra kényszerítik. A külügyminiszter nem akarta kommentálni azt, hogy a Kúria május 29-én úgy döntött, Kovács-Nyíri Patrícia válóperét és a gyermek elhelyezését Francia-Polinéziában kell megoldani.

KáKánBéKa
"Nem veheted el!" - egy az, hogy nehogy már a bevándolró döntse el, hogy mit tehet és mit nem... 




Utolsó írka