Egy év próbára bocsátásra ítélte a bíróság azt a férfit, aki földre lökött egy rendőrt, május 24-én, egy demonstráción, Hódmezővásárhelyen - értesült a HavariaPress.

A bíróság egy év próbára bocsátásra ítélte azt a férfit, aki földre lökött egy rendőrt, május 24-én a Tettrekész Magyar Rendőrség szakszervezete által szervezett demonstráción, Hódmezővásárhelyen. A férfi szidalmazta a résztvevőket, és mikor el akarták távolítani, akkor lökte el az intézkedő rendőrt. A vádlott a bíróságon beismerte és megbánta tettét. A hódmezővásárhelyi bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően hozta meg döntését. Az ítélet jogerős.

elég hülye az, aki többszáz rendőr között rendőrre támad

1:30-tól , nagyon jó!:

 hülye, vagy provokátor

most ugrik a majom a vízbe:

Milyen volt szőkesége, nem tudom már,
De azt tudom, hogy szőkék a mezők,
Ha dús kalásszal jő a sárguló nyár
S e szőkeségben újra érzem őt.

Milyen volt szeme kékje, nem tudom már,
De ha kinyílnak ősszel az egek,
A szeptemberi bágyadt búcsuzónál
Szeme színére visszarévedek.

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.

1912.

"A Tanácsköztársaság utáni években üldöztetéseknek volt kitéve, még tanári nyugdíjától is megfosztották. A proletárdiktatúra bukása után is hű maradt nemzeti és humanista eszméihez."

kontra:

"1918. november 22-én tagja lett a szegedi Nemzeti Tanácsnak. A radikális párt al-, majd társelnöke, népgyűlések szónoka, a Délmagyarország vezető publicistája volt. 1919. március 24-én a Forradalmi kiskáté című írásában köszöntötte a vértelen proletárforradalmat.

Orosz Mihály, 2011. 09. 21.

nagyon értelmes a 64-es ember. a demokrácia kezdete ez a nyilvános beszélgetés.

Február 25-e Magyarországon a kommunizmus áldozatainak emléknapja. Szombaton az országban több megemlékezésen is felszólaltak kormánypárti politikusok.

Lassan mondom Viktor, hátha így eljut a Leponexel leszedált agyadig is.
Ügy-nök-lis-ta!

Orbánt most állítólag hétvégente Bécsben kezelik, mert összeroppan mindig, első kormányzása idején még Magyarországon egy klinikán kezelték, most már egy jobb nevű bécsi klinikán, persze gondolom magánklinika.

nem bírja a kiképzést az "erős kezű vezetőnk."

Hétfőn Schiffer András a Parlamentben szavazásra bocsájtotta  "Az állambiztonsági múlt átláthatóvá tételéről" című indítványát. Az ügynökakták megnyitását előterjesztő LMP-s javaslat tárgysorozatba vételét a Jobbik is támogatta. A kormánypártok a kérdéses ügyben nem szólaltak fel, és az ügynöklista nyilvánosságra hozását egyhangú többséggel leszavazták. Ezzel Magyarország lett a térség utolsó országa, ahol ezt a kérdést még nem rendezték le.

Ha gyermekkorom magyar világának félistene Kossuth volt, akihez szinte imádkoztak, mint az üdvözítők egyikéhez, akkor ugyanannak a kornak megtestesült ördöge, sátánja, mefisztója Görgey volt, akiről csak a legmélyebb megvetéssel nyilatkoztak s a legenyhébb amit róla mondtak, az volt, hogy: «hogy nem akad egy tiszta szívű magyar ember, aki bunkóval verje agyon az árulót.»

Az elnyomattatás, a nemzeti reménytelenség korát azért élhette át a magyart, mert volt egy istene s volt egy sátánja. Attól mint a reménycsillagtól várta a holnapot, ezt mint egy fekete átkot felelőssé tehette a tegnapért.

*

Azért a Görgey elleni gyűlölet sohasem ért el, meg sem közelítette intenzitásban a Kossuth-imádat hőfokát. A Kossuthért érzett lelkesedés a legmélyebb kisgazda-rétegig egyenlő volt, a Görgey elleni ádáz indulat inkább csak egy intellectuel elemé volt, ábrándozóké. Tudomást vett róla mindenki s a tényt, hogy elárulta a hazát, elkönyvelték, de ehhez mindig volt valami hozzátenni való a komolyabb gondolkozásúaknál, valami olyan, hogy: nem lehet egyet felelőssé tenni mindenért...

S már abban a korban, a mult század végén, a magasabb rétegekben meg is indult a Görgey-revízió. Én, aki fanatikus anyának a hatása alatt nőttem, osztoztam gyermekül a hazaáruló elleni dühben s roppant megütődés volt számomra, mikor nagybátyámtól, aki szellemi nevelőapám volt, s Gyulay Pál külsőbb baráti köréhez tartozott, könnyed s tiszta felmentést kaptam Görgeyre. De még úgy érettségiző diákkoromban is, emlékszem, volt bátyámmal egy csatám, amikor a Debrecenben kisdiákkoromban hallott érvvel támadtam meg: «Mért hallgatta Sámsonból a debreceni csata ágyúdörgését tétlenül, mért nem jött Nagy Sándornak segítségére.»