Elérkeztünk hát Kézai Simonhoz, aki meg akarván cáfolni Anonymust megírta saját krónikáját.

  Anonymus után az ő munkája a második magyarországi történeti alkotás, mely önálló formában ránk maradt. 1282-1285 között vetette papírra Simon, IV. (Kun) László jegyzője. Szakított a korábbi meglehetősen vézna őstörténeti tudósítások szövegével a magyarok számára merőben új őstörténetet adott. Ő örökítette meg számunkra Ménrótot és a csodaszarvas legendát.

 „Minthogy az özönviz csapása által Noén és három fián kivűl minden test elpusztúlt, végre Semtől, Kámtól és Jáfettől az özönviz után hetvenkét nemzetség származott: Semtől huszonkettő, Kámtól harminczhárom, Jáfettől pedig tizenhét. S midőn azon nemzetségek, mint Josephus mondja, zsidó nyelven beszéltek, az özönviz után a kétszázegyedik eszten­dő­ben a Jáfet magvából eredt Menróth óriás, Thana fia, minden atyafiaival a mult veszedelemre gondolva tornyot kezde építeni, hogy ha az özönviz ismét találna jönni, a toronyba menekűlve a bosszúló itéletet elkerűlhessék. Azonban az isteni titkos akarat végzése, mellynek emberi értelem ellent nem bír állni, úgy megváltoztatta és összezavarta nyelvöket, hogy miután rokon rokonát nem érthette, végre különböző tájakra széledének. (…) 

   Mellőzve tehát az eseményeket, mellyek kezdett tárgyunknak színt adnak, vissza kell térnünk Menróth óriásra, ki a nyelvek megkezdődött összezavarodása után Eviláth földére méne, mellyet ez időben Persia tartományának neveznek, és ott nejétől Eneth-től két fiat nemze, Hunort tudniillik és Mogort, kiktől a húnok vagy magyarok származtak. De mivel Menróth óriásnak Enethen kivűl mint tudjuk, több neje is volt, kiktől Hunoron és Mogoron kivűl több fiakat és leányokat is nemzett; ezen fiai és maradékaik Persia tartományát lakják, termetre és szinre hasonlítnak a húnokhoz, csak hogy kissé különböznek a beszédben, mint a szászok és thüringek. S minthogy Hunor és Mogor első szülöttek valának, atyjoktól megválva kölön sátrakba szállnak vala. Történt pedig, hogy a mint egyszer vadászni kimentek, a pusztán egy szarvas ünőre bukkanának, mellyet, a mint előttök futott, a Meotis ingoványaiba kergetének. S midőn az ott szemök elől tökéletesen eltűnt, sokáig keresék, de semmi módon nem találhatták. Végre is az említett ingoványokat bejárván, azon földet baromtartásra alkalmasnak szem­lélték. Visszatérvén onnan atyjokhoz s búcsút vévén tőle, minden vagyonostól a meotisi ingoványok közzé szállának lakozni. Meotis tartománya pedig Persia hazával határos s egy igen keskeny gázlón kivűl mindenfelől tenger övezi környűl; folyói teljességgel nincsenek, fűben, fában, madárban, halban és vadban bővölködik. Nehéz oda bé, s onnan kimenni. S a meotisi ingo­vá­nyokba bémenvén, ott öt esztendeig mozdulatlanúl maradának. Hatodik évre tehát kimenvén véletlenűl, a pusztában Belár fiainak nejeire, kik férjeik nélkűl sátrakban tanyázának, s gyermekeikre bukkanának, kiket is vagyonostól sebes nyargalva a Meotis ingoványaiba vivének. Történt pedig, hogy azon gyermekek közt az alánok fejedelmének Dulának két leányát is elfogták, kiknek egyikét Hunor, másikát Mogor vevé nejűl. S ezen nőktől vették eredetöket minden húnok és magyarok.”

  Ez a lényeg, erre alapul minden későbbi értelmezés. A következő krónikák sem tettek hozzá, vagy vettek el belőle, csak idézték, hivatkoztak rá, esetleg cáfolták. Viszont van benne két „hiba” is Ménrótra vonatkozólag (feltételezve, hogy Ménrtó=Nimród, ugyanis a történészek egy része ezt erősen kétli), amelyek nem kevés fejtörést okoznak mind a mai napig. Ki tudja mik azok?

 Hétfőig van idő a megfejtések bekommentelésére. A megfejtők között értékes nyereményeket sorsolunk ki. Minden elismerésem az övéké lesz. ;) A kép részben segít a megfejtésben.

3. rész