Roppant érdekes figyelni a magyar politikusok reagálását különböző szavakra. Molnár Oszkár például kiejtette mind a két tabu-szót: először egy, magyarokat gyerekgyilkosnak nevező cigány nő felszólalására válaszolt azzal, hogy a cigány kismamák szándékosan okoznak sérülést magzatuknak magasabb családi pótlék reményében, máskor pedig előtérbe helyezte a magyar érdekeket a zsidó, vagy multinacionális tőkével szemben.

Orbán Viktor sietett megjegyezni, hogy számára milyen kínosak voltak Molnár Oszkár szavai, vagyis elhatárolódott tőle. Miért is? Valami olyasmi miatt, amit mondott! Az MSZP természetesen veszett kutyaként támadja Edelény szókimondó polgármesterét, fasizmustól nácizmusig minden durva becsületsértés elhangzott már.

Ami érdekes, hogy Horn Gábortól senki nem határolódott el, amikor az SZDSZ érdekeit Magyarország érdekei elé helyezte egy nyilvános televízió műsorban. Kóka Jánostól senki nem határolódott el, amikor az országot mocsárhoz hasonlította, minket, állampolgárokat pedig brekegő békákhoz. Azon meg sem lepődök, hogy Hunvald Györgytől sem határolódnak el párttársai, ráadásul olyan szinten támogatják a gazdasági bűnelkövetéssel vádolt polgármestert, hogy többszázezer forintos fizetését továbbra is kapja, érdemi munkavégzés nélkül, miután a vád szerint milliárdos szinten károsította meg az országot.

De hogy visszatérjünk a narancsos párt berkeibe: a Fidesz szimpátiatüntetést rendez Meggyes Tamás esztergomi polgármester mellett, miután felesége feljelentette fizikai bántalmazásért, zaklatásért, életveszélyes fenyegetésekért. Érdekes az is, hogy egy tüntetés volt már Esztergomban, csak éppen fordított előjellel: Orbán Viktor segítségét kérték a helyiek a polgármesterükkel szemben! És A Viktor – láss csodát – nem határolódott el renitens polgármesterétől, nem volt neki kínos, hogy Meggyes Tamás ellen háromszáz ember tüntet.

Régóta sejtem, hogy a magyar belpolitikában kizárólag a szavak számítanak, kizárólag a szavak fájnak, kizárólag szavakra építenek. Szerencsére azonban egyre többen nézzük azt is, hogy mit tesznek – többségében megélhetési – politikusaink, és ha ez nem egyezik szavaikkal, akkor leszűrjük az elkerülhetetlen tanulságot: ezek HAZUDNAK!

És nekem az az érzésem, hogy ez egyre gyakrabban, jóformán nap mint nap megtörténik.

Hová vezet mindez? Részünkről undorhoz, csömörhöz, a politikusok oldaláról bukáshoz. No nem mintha annyira sajnálnám őket... de nem értem: miért nem látják át ezt ők is?