Ma az iskolákban nem megfelelő módon tanítják az angol, illetve az idegen nyelvet.
Elhiszem, hogy "könnyű" a tanároknak (vagy inkább: szalagmunkás?) egy munkafüzet segítségével teszteken keresztül monoton feladatok elvégzésére utasítani a diákokat, de ez a módszer csak kezdetben vezethet eredményre; kezdetben, mikor még az első szavakat és nyelvtani szabályokat tanulja meg a diák.
A jó módszer a következő: Az alapszint elérése után el kell dobni az unalmas munkafüzet feladatait, ami hosszútávon nem ér el eredményt, és a nyelvtani szabályokat is nélkülözni kell. A továbbiakban csak a szókincset növeljük, egészen a középszinti szókincs eléréséig. Mivel a középiskolákban sok esetben nincs idő befejezni a tanulmányokat, így ez inkább ne a szókincs, hanem a nyelvtani rész rovására menjen. A lényeg, a régi latin tanításával összecsengve, a fordítás, méghozzá magyarról angolra. Ez fontosabb, mint az angolról magyarra, ugyanis a gondolatok kezdetben magyarul fogalmazódnak meg. A fordítást, mely egy egész tanórát is igénybe vehet, olyan tökélyre kell fejleszteni, hogy automatikusan, ösztönösen történjék az átváltás. Színesítő játékokkal, nyelvi játékokkal, pl. angol szövegű zenei számok lefordításával, meghallgatásával, kivetítve az angol, majd a magyar szöveget is. A zenehallgatást amúgy is ajánlja G. Lozanov, orvos és pszichiáter a szuggesztopédiai módszerben.
A lényeg: hogyha a diák szert tett egy olyan szókincsre, amivel már ki tudja fejezni magát, érzelmeit, gondolatait pontosan, akkor a szintben hozzátartozó nyelvtani szabályokat is könnyebben sajátítja el. Ha a tanulmányi keret ideje nem engedi, akkor akár autodidakta módon is. A nyelvtani rész, amúgy is tele van felesleges és apró szabályokkal, amikre nincs szüksége a diáknak, majd ha már viszonylag jól beszéli az angolt, akkor foglalkozhat a szabályokkal.
A metodika lényege tehát: a nyelvtani rész lekurtítása, egyszerűsítése; a tesztfeladatok felcserélése fordításra és szókincsnövelésre.
Természetesen az idegen nyelv nem lehet fontosabb az anyanyelvnél. Márpedig ma előfordul iskolákban, hogy a magyar nyelvtan heti egy, míg az idegen nyelv heti három órában megtalálható az órarendben. Így történhet meg, hogy az angol helyesírás alapján írják a fiatalok a magyar szöveget, például a népneveket nagy kezdőbetűvel.
amúgy én nem tartom tragédiának, hogy kevesen beszélnek idegennyelveket.
"nyelvében él a nemzet" milyen aktuális
az biztos, hogy a munkafüzeteket , a kitöltős feladatlapokat el kell dobni egy-két év után. alapszint után el kell hajítani őket, és én durva és szigorú szókincs gyarapításra mennék rá, mint régen a latinórákon. csak a szavakat ismételgették.
minden órára kötelező kb 20-30 új szó megtanulása, hónap végén az összesből témazáró dolgozat.
én így tanítanám
sokáig csak hosszú fáziskéséssel tudtam összedobni az angol mondatokat, mert végig kell gondolnom közben a nyelvtani szabályokat. Még ma is kicsit bajban vagyok emiatt, azok az ismerőseim pedig, akik nem az iskolai módszerek szerint tanulták, pörgősen beszélnek, pedig azt se tudják mi az a past perfect.
szerintem felesleges a sok igeidőt betanulni, legyen egy jövő idő, két jelen, egy múlt, kész, érti a külföldi? érti. a többi középszinten nem számít, majd ha pörgősen beszéli a nyelvet, akkor majd tökéletesíthet a nyelvtani tudáson ha akar, és megkövetelik a felsőfokban, márpedig ott már megkövetelik
Utolsó írka