kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) ján kuciak (1) jan kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Schiffer András-pletyka

2010.05.18. 05:28 | tesz-vesz | komment

Címkék: zs kategória schiffer lmp

Egy pletyka az LMP vezetőjéről:

 

(a kép egy zsidófelvonuláson készült)

 

Dolgoztam 4 évet budán, a Tabáni Terasz nevű zsidó  étteremben a 2000-es évek elején. Akkor még nemigen ébredtem magamra, OTT tudtam meg hogy kik is ezek, förtelmes érzésekkel jártam oda dolgozni, emberileg komoly erkölcsi, morális fertőt éltem át. (többedmagammal gojok) Egy nap du.5 kor ledobtam a kötényemet és egyszerüen  hazamentem, végeztem,hánytam tőlük. Nem számitott hogy egy vasam sem volt, nem birtam tovább. Na ez az lmp-s siffer törzsvendég volt ott. Gyakran jött az akkoriban legujabb zöld szinű range rover csucs terepjárójával. Hogy milyen "piti" vendég volt, mellékes csak azt nem értettem még eleinte, miért nem reagál a kedvességre, odafigyelésre, szakmaiságra. Nem pénnzel (jattal) hanem ugymond emberi gesztusokkal. Ez az ember közelről, élőben félelmetes aurával van megáldva, arcmimikája vetekszik egy vizihulláéval, szinte semmilyen érzelem vagy értelem nem tükröződik a képén kommunikáció esetén. Ez persze nem bűn, de nemsokára már tudtam, hogy ez valószinűen goj mivoltomnak szól. Csak még azt nem tudom, hogy poloskának, vagy csótánynak nézett engem. És imé, felbukkant a semmiből, lehet nézni újra szimpatikus pofáját, és kitudja még mire viszi. Ez a mi hazánk,ez MAGYARHON?

nagyon kétséges az eredete, de mégha igaznak is gondolja a szerzője, akkor is nagyon megkérdőjelezhető, hogy így tekintene a gójokra.

frissítés: nincs is jogosítványa - forrás

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr581914260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2010.05.24. 16:30:30

Aztán honnan tudta Schiffer, hogy egy zsidó étteremben ő gój? A történet igen komoly, valaki vendég nem foglalkozott egy étteremben a felszolgáló lelkével. Tényleg borzasztó.

A konzervatív költőknek miért kell anti-LMP blogot működtetni?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.05.24. 17:15:06

@iii: mert az lmp egy szemét párt

külsőre eldönthető ki a gój, ki a zsidó

a történet lényege, h siffer hova jár törzsvendégként

mivel jár

2010.05.25. 08:42:17

Miért lenne az LMP szemét párt?

Szerintem nem dönthető el.

Miért ne járhatna akárhova Schiffer? Szerintem jár(t) ő máshova is épp ennyire. Másrészt ez egy bizonyítatlan beszámoló, én is ki tudok találni hasonlót a konyhaasztalnál ülve bárkiről.

eeeeeeeeeeeeeee 2010.08.03. 16:02:48

Kedves ex Tabáni Terasz dolgozó!
Üldözési mániában szenvedsz, súlyos kissebrendűségi érzésben, és a saját magad sikertelenségét másokra vetíted ki, most épp Schiffer Andrásra :) menj el pszichológushoz, mert rajtad ő jobban segítene, mint a zsidó gyűlöleted.
Üdv: E

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.03. 20:24:12

@eeeeeeeeeeeeeee: hogyne, ne legyél már ilyen filoszemita

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.03. 20:25:24

@iii: shiffer még Horthy temetésekor ellentemetést tartott.
úgy néz ki mint egy náci tiszt ez a szemét gombszemű zsidó

Lee van Cleef 2010.08.03. 21:15:40

@iii: @eeeeeeeeeeeeeee: Remélem azé, néha megtörlitek a szátok szélét...

~KLM 2014.02.09. 23:16:18

Schiffernek jogosítványa sincs. :D Hogy lenne kocsija? :D Kamu a köbön...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.10. 00:15:25

@~KLM: bajor imrének is van autója, mégsincs jogsija.

de azt amúgy kinézem belőle h nincs jogsija

2014.02.12. 09:10:59

@iii: @eeeeeeeeeeeeeee:

Íme, Tesz-Vesz és barátaik, akik nem merészelik kritizálni Vona Gábort, a Csodálatost. (Csak a JOBBIK ellenségeit.)

S akik szerint rendben van, hogy a JOBBIK közeledik az ex-KGB-s, volt (?) bolsevik, velejéig korrupt Putyinhoz, elárulva saját antibolsevik elveit.

Az valamiért rendben van.

De az, hogy Schiffer egy zsidó étterembe megy enni (hivatkozva egy hülye gyerek beszámolójára), az felháborító. :D

Röhej!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.13. 13:49:46

@Ahasverus: nyugi van:

"nagyon kétséges az eredete, de mégha igaznak is gondolja a szerzője, akkor is nagyon megkérdőjelezhető, hogy így tekintene a gójokra."

nem az a baj tehát h zs étterembe megy
atom kell mindenképpen, itt azért elég jól kimagyarázza magát a jobbik:
kkbk.blog.hu/2014/02/12/energetika_es_magyarorszag_pro_es_kontra

2014.02.13. 14:18:08

@tesz-vesz:

Ez a témával kapcsolatos levelezésünk előtt született még, de a levélben megbeszéltük. Persze, kissé túllihegtem.

Részemről a téma ezen oldala lezárva.

Az Energetika és Magyarország pro és kontra c. cikkedet átolvastam, még meg is védtem a bekiabálóktól.

456 komment az kemény, nem? :D
A legnépszerűbb cikked! :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.02.13. 20:41:25

@Ahasverus: a legolvasottabb a vitézys, 21 000 oldalletöltés november 15 óta (innen számolja a program)

kkbk.blog.hu/2013/08/07/a_vitezy-hankiss-erdos-klan

ez az atom csak 12 000 letöltés, és ez index-címlappal, vitézygyereknél az a legérdekesebb, hogy csak facebookon terjedt, 3000 lájkkal. legalábbis én nem tudok róla, hogy címlapos lett volna, nem kizárt mondjuk

nem tudok ilyen sok kommentet már kezelni, olvasni, reagálni rájuk, 2-300 még belefér, nade 450 már nem annyira

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.13. 11:32:30

frissítés: tényleg nincs is jogosítványa - forrás a posztban

murcielago 2014.04.26. 10:48:42

Sch.-t vhogy én se bírtam (különösen Gyöngyöspata óta), de a kálmánolgi-féle csörte óta felértékeltem: nagyon élesen látja a pol.-i helyzetet, a ballib történelmi vereségének okait. A halszerű lényvonását pedig szerintem mindenkire kifejti (nemcsak a gojokra), lásd, olgára is.

murcielago 2014.04.26. 11:21:30

@tesz-vesz: Én azon csodálkozom, hogy a mandit hogy lehet végigkövetni úgy, hogy még kemény és részletes vitákba is belemész…(mondjuk én még anno a vizsgákra se olvastam el mindent...)
Márpedig vitához alaposan bele kell olvasgastni, nemis kommentfolyam, hanem komment-óceán..

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.26. 14:09:47

@murcielago: még a 100-150-es posztok hagyján, főleg ha az elején kezdi az ember, meg a hülyéket, pl teve, alapból átugrom többnyire, mert buták, de az az irgalmatlan mennyiség is, amit egy vitánál, posztírásnál elolvasok, mert hiába tudsz vmit, alá is kell támasztani. és a neten felelhető szövegek nagyrésze redundáns felesleg, kell azért ehhez az is, hogy nincs tévém, meg nyilván az hogy ez a hobbim is, szeretek okosodni, a viták erre is jók tulajdonképpen. bár a többség csak személyeskedik, pl a 444-en nem is érveltek, csak személyeskedtek a libsik, csak 3-4 könyörgő kérés után kezdték el a primkó érvelésüket felépíteni.

murcielago 2014.04.26. 17:13:32

@tesz-vesz azt észrevetted, hogy a legnagyobb (legtöbbet kommentelő) nickekből ráadásul egy-egy személy többet is birtokol. Így pl. @B & S és teve valószínűleg ugyanaz a személy, (esetleg S=klogW is bár ebben kevésbé vagyok biztos), ahogy wantaan és Doomhammer is azonos személy lehet (sőt itt gyanakszom egy harmadikra is)…

a stílusuk alapján gondolom, de egyébként zseniálisan csinálják.

Kár, hogy múlandó értékeket képez ennyi tehetség. És adatbázis-szerűen, visszakeresésekre is nagyon nehéz lenne a mandit használni. Ebből a szempontból a Te blogod jobb, könnyebb régi témákat visszakeresni, de itt se tudom pl., hogy lehet-e egy nick összes hozzászólását listázni?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.04.26. 18:07:57

@murcielago: nem, bell és seb biztos hogy nem teve. vannak olyanok akik több néven kommentelnek, padilla korábban málnási volt, azelőtt meg grift. sokszor gondolok rá, hogy ő falafel amúgy, de nem biztos, grift viszont zseniális, lehet doomhamer áll mögötte.
annyi bizonyos hogy falafel szeret több nikken irogatni, ez a hobbija, maga mondta nekem. az hogy falafel az igazi, vagy csak egy kivetült nikk, nem tudom, szerintem előbbi. falafel áll biboldó mögött, ez szinte teljesen biztos, hisz a nagy zsidózó, meg a zsidófasiszta nem lenne amúgy egy blogon. akinek töb b nikkje van, általában keveset kommentel, lásd doomhamer, biboldó. szerintem doomnak is lehet, de ez se biztos.

teve tényleg ilyen buta. bs valódi, bbj is valódi. szerintem. holger régen tanásegédként a mandiner egyik háziszerzője volt, ilyesmi, csak megelégelte a korrupciót, szolgalelkűséget.
alfőmérnökben kételkedek, mert vagy fiktív nikk, vagy elmebeteg kissé :)

rámész a nikknévre, és ott az aktivitásra, ott mutatja hogy miket kommentelt

murcielago 2014.04.26. 18:41:45

@tesz-vesz: Köszi az alapfokú konzultációt!
(A szerepjáték megfejtésben is)

2014.04.27. 17:11:44

@murcielago: Szia, Murcielago! Örülök, hogy megint találkoztunk! :)

Itt egy cikk Nietzsche szerelemfilozófiájáról. Szerintem tetszeni fog:
epa.oszk.hu/02300/02316/00006/pdf/EPA02316_kaleidoscope_2013_6_039-074.pdf

murcielago 2014.04.28. 12:23:58

@Ahasverus:

Szia Frederik!

Nietzsche itt kölcsönvette Platón módszerét, hogy metaforára is lehet filozófiát építeni. Végülis valahonnan el kellett indulnia, ha a metafizikai tudásokat irrelevánsnak tekintette és kidobta. Ez a metafora is nagyon találó, mint általában a jó metaforák, nyitott, heurisztikus, az ember/olvasó a saját személyes tudását is beleviheti. N.-nek azonban szerintem (pl. Platónnal szemben) a „varázstalanítás” volt a célja, vagyis a szellem megfoghatatlan, nyugtalan világa és sejtelmes kapcsolódásai helyett tárgyi-kauzális-valóságos összefüggéseket levezetni. Bármennyire gyűlölte is a kereszténységet, legmélyebben keresztény alkat volt, akihez „testi” formában szólt az isteni.

Tulajdonképpen ezért lehet az életműve a mai posztmodern számára amolyan releváció (mégha Lukács nézeteit részben zárójelbe is kell ehhez tenniük), ő kezdte a lélek szót idézőjelbe rakni, stb.

N. kétségtelenül zseni volt, és amikor lerombolta az értékeket, helyettük fel tudott mutatni egy elképesztően csodálatos víziót. Ez azonban már csak egy lehetséges vízió volt (vagy Kiss E. szóhasználatával élve egy felcserélhető maszk). És lehetett mondani utána már, hogy a lerombolt értékek ugyan plauzibilisnek tűnnek, de a feltételei már nem állnak fenn... Talán ez is közrejátszott személyes tragédiájában (megőrülésében) hogy rájött, ő a nyugati kultúrtörténet legtehetségesebb rombolója.

Úgyhogy, ha össze kéne írnom a 10 legnagyobb hatású olvasmányomat, az „Imígyen szóla…” biztos benne lenne, de messze nem vagyok N.-hívő…

2014.04.28. 13:04:50

@murcielago: Mi a 10 legnagyobb hatású olvasmányod?

Sorold! :)

murcielago 2014.04.28. 13:09:31

@Ahasverus:
Hálám jeléül én is ajánlok egy személyesen Neked javasolt irodalmat:
Molnár Attila Károly: Hova megy a Bal? – ha esetleg nem ismered, nagyon jó. És a szerző mellesleg nevezetességet szerzett a mandi szerepjáték-kommentfolyamában is, amiről az imént tesz-vesz-szel kezdtünk beszélgetni…

kommentar.info.hu/attachment/0001/410_kommentar0901.pdf

murcielago 2014.04.28. 13:11:55

@Ahasverus:
Az én szerepem az enigmatikus stílus. Aminek ellentmondana kiváncsiságod kielégítése...
:)

2014.04.28. 13:12:19

@murcielago: Molnár Attila Károlyt nagyon csúnyán meghurcolták az elmúlt évben. Nem tudom, tudsz-e róla. Terveztem is anno cikket róla.

murcielago 2014.04.28. 13:35:11

@Ahasverus:
Ha „Tölgy” nicknévre gondolsz, akkor ugyanarra gondolunk. Valóban csúnya történet.
Kis magyar internetszabadság- lenne a címe?.

2014.04.28. 13:42:56

@murcielago: Is.
Meg amit a Semjén és társai tettek vele. Ugyebár, Semjén szakdolgozatánál M. A. Károly volt a konzulense. Mikor Semjént plágiummal gyanúsították, akkor miszerint Semjén M. A. Károlyról másolta a szakdoga szövegét, akkor Semjén fordított a dolgon, és azt állította, hogy M. A. Károly másolta az ő szakdolgozatát.

Vagyis, köszönhetően Semjén féregségének, M. A. Károly került ki plágium gyanújával. A FIDESZ pedig beállt Semjén mögé, kiszolgáltatva M. A. Károlyt a dögevőknek.

Még nem tudom, mi lesz a címe. Meg hogy egyáltalán megírom-e.

Köszönöm a cikket. Majd elolvasom. :)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.01. 10:21:03

@Ahasverus: ahogy utánanéztem ennek az ügynek, igen, nekem is biztosan úgy tűnt, hogy tölgy teljesen ártatlan semjén-ügyben. semjén meg egy féreg komcsi, ez köztudott.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.01. 10:24:46

@Ahasverus: @murcielago: viszont keresem a mandierblogos cikket erről, hogy mit is nyilatkozott semjén, azt viszont ne felejtsük el, hogy tölgy teljesen pártos fideszes, gyakorlatilag a holdudvar tagja, eKéppen ellenség.

murcielago 2014.05.01. 15:01:59

@tesz-vesz: @Ahasverus:
Nem ismerem minden részletében az ügyet, de úgyfest karaktergyilkos/hiteltelenítő kampányról van szó, én ilyenkor ösztönösen a célbavettel szimpatizálok. Ráadásul amit én olvastam tőle, az nagyon kiváló.

Az egyetemi világ sokkal rugalmasabb, több mindent megengedő, ahhoz képest, hogy egy utólag célirányosan kibányászott stiklit trófeaként lobogtatva hajtóvadászatot indítsanak valaki(k)i ellen. Ez egy normális közéletben legfeljebb folyosói téma lehetne, nálunk szabályos morális kivégzéssé tud fajulni.

murcielago 2014.05.01. 16:49:06

@tesz-vesz:

"Ha ismernéd a sztorit, tudnád, hogy nem így van. Az első bizottság Semjént megbuktatta, ebben a bizottságban volt benne Molnár. A buktatás után adhatta segítő szándékkal a saját munkáját oda Semjénnek, de Semjénhez kerülhetett az már korábban is. Ebből dolgozva, azaz átemelve részeket Semjén újra a bizottság elé került, de ebből a testületből Molnárt már kihagyták. Ezért nem tudhatott a plágiumról."
(gloire)
konzervatorium.blog.hu/2012/12/12/molnar_attila_karoly_es_a_jellemorias_elitek?fullcommentlist=1#c18529655

szerintem ebből kiderül a szitu
süti beállítások módosítása