kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

május 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31

Utolsó írka

  • Tesz vesz XIX: Miniszteri közbeavatkozás menthette meg a kirúgástól a Mi Hazánk EP-befutóját, van esély arra, hogy Borvendég Zsuzsanna történész, a Magyarságkutató Intézet tudományos munkatársa a Mi Hazánk színeiben kijuthat az EP-be amíg Tarr Zoltán református lelkészt kirúgták állami állásából azu... (2024.05.06. 15:13) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Fókuszcsoport : nagy fideszes botrányok, egy része www.youtube.com/watch?v=lgAiOliN4eQ (2024.04.23. 10:19) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) Ady (1) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Johann Béla

2010.10.05. 01:25 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: johan zs kategória

Nem üldözte, hanem mentette a zsidó orvosokat Johan Béla

 

Az [origo]-n Johan Béláról korábban megjelent információkkal ellentétben a kormány egészségügyi programjának névadója a második világháború során belügyi államtitkárként zsidó orvosokat próbált megmenteni a deportálástól azzal, hogy munkát biztosított számukra - olvasható azokban a korabeli dokumentumokban, amelyeket Johan családja juttatott el az [origo]-hoz. Ezek szerint Johant zsidóbújtatónak nevezték, és zsidóbarátsága miatt támadták. Az orvosi kamara pedig azért marasztalta el, mert nem segítette a kormányt a zsidókérdés gyakorlati megoldásában.

Az elmúlt hetekben több cikk jelent meg a hazai sajtóban Johan Béla (a kormány egészségügyi programjának névadója) második világháború alatti tevékenységéről. Johan kiváló szakmai tudását minden cikk elismeri, és a szerzők abban is egyetértenek, hogy Johan a második világháború kezdeti szakaszában sok zsidó orvost mentett meg a deportálástól vagy a munkaszolgálattól. A Magyar Narancs május 26-i - az [origo] által részleteiben közölt - cikkében azt kifogásolta, hogy Johan egy 1944-es intézkedése nyomán több ezer, munkáját jól végző zsidó orvost fosztottak meg állásától. A cikk szerint döntése következtében nem csak rengeteg elbocsátott zsidó orvost deportáltak, amely sokuk életébe került, hanem a hazai egészségügyi ellátórendszer is összeomlott az orvoshiány miatt. (?)

Korabeli dokumentumok - amelyeket Johan Béla családja juttatott el az [origo]-hoz - azonban cáfolják a nálunk is megjelent információkat. Ezek szerint Johan a németbarát Sztójay-kormány hivatalba lépése után megpróbált lemondani állásáról. Maga Johan így ír erről: "1944. március 19. után egy héttel fogadott első ízben Jarosch belügyminiszter. Bejelentettem, hogy nyugdíjba kívánok menni, mert a zsidókérdésben annyira exponáltam magam ('zsidóbújtatónak', 'zsidóbarátnak' neveztek), hogy tudtam, e tekintetben teljesen szembe fogok kerülni az uralomra jutott párt felfogásával."

Jaross Andor belügyminiszter azonban nem fogadta el lemondását. A Magyar Orvostörténelmi Társaság (MOT) szerint Johan ezt követően csak a németellenessége miatt támadott Keresztes-Fischer Ferenc, a kormányváltás idején leváltott belügyminiszter kérésére tartotta meg posztját. A MOT szerint Keresztes-Fischer azért kérte erre Johant, mert el akarta kerülni, hogy szélsőjobboldali politikus kerüljön Johan helyére.

Hivatalban maradása ellenére orvospolitikai kérdésekben egyre kevesebb befolyása maradt Johannak. A fontosabb döntéseknél ugyanis zsidóbarátsága miatt mellőzték, majd április 21-én el is távolították Budapestről. Balatonlellére helyezték át, így szinte egyáltalán nem maradt befolyása a kormány döntéseire. A zsidókérdéssel is foglalkozó osztály felügyeletét Budapesten maradt helyettese, Petres József intézte, június 7-től pedig Incze Antalt nevezték ki az orvosi munkaerők felhasználásának kormánybiztosává. A Johan vezetése alá került "balatonlellei csoport" a közegészségügyi szolgálat mindennapos adminisztrációs feladatait végezte csak.

Az Orvosi Kamara májusi indoklása szerint Johan áthelyezésére azért volt szükség, mert ellenállást tanúsított a "zsidókérdés gyakorlati megoldásában". Mint a kamara állásfoglalásában írja: "A Belügyminisztérium nem volt hajlandó a háború esetére felkészülni, hanem ehelyett a honvédelem által igénybe vett orvosok helyébe egyszerűen zsidó munkaszolgálatosokat vezényelt. Ezért védte állandóan a zsidó érdekeket, ezért hangoztatta a zsidó munkaszolgálatosok szükségességét... Az első és legfontosabb teendő tehát a kérdés megoldása szempontjából ennek a szellemnek a gyökeres, végleges kiküszöbölése, megfelelő további személycserék útján". A kamara azzal is megvádolta, hogy azért nem készítette el a háborús mozgósítási tervezetet, mert be akarta bizonyítani, hogy a zsidó orvosok nélkülözhetetlenek a közegészségügyi szolgálatban.

Keresztes-Fischer és Johan már a háború kezdete óta igyekezett menteni az állásuktól megfosztott zsidó orvosokat. Johan például a Honvédelmi Minisztériumnak zsidó orvosokból álló listákat küldött, és javasolta, hogy a minisztérium közülük pótolja a frontra küldött orvosokat, gyógyszerészeket. Ez több ezer zsidó orvost mentett meg a deportálástól.

A világháború utáni népbírósági jegyzőkönyvek szerint a második - 1939-es - zsidótörvény intézkedéseit (melyek 6 százalékban maximálták egyes foglalkozásokban a zsidók arányát) Johan igyekezett azzal ellensúlyozni, hogy a visszacsatolt területeken sok zsidó orvost vett fel a helyi orvosi kamarába, hogy megtarthassák állásukat. Johan intézkedéseinek köszönhetően ez egyes területeken az 50 százalékot is meghaladta - derül ki a Johan családjától kapott iratokból.

A zsidó orvosok elbocsátását kimondó, 1944 közepén született határozat pedig valóban Johan nevével jelent meg, azonban azt már ő maga nem írta alá. Ferge Zsuzsa szociológus tanulmánya szerint az orvosok deportálását a BM másik államtitkára, Endre László rendelte el, akit a világháború után kivégeztek politikai tevékenysége miatt.

Johan a nyilas hatalomátvétel idején, 1944. október 15-én vesztette el állását. Kényszerlakóhelyet jelöltek ki számára, és rendelkezési állományba helyezték.

Johan ezek szerint tehát nem vett részt a deportálásokhoz vezető politikai döntésekben, amíg pedig lehetősége volt rá, igyekezett menteni a zsidó orvosokat. A Magyar Narancs cikkében megjelentek közül az egyetlen nehezen megmagyarázható pont, hogy Johan a harmadik, 1941-es zsidótörvény egyik parlamenti benyújtója volt. Johan vélhetően azért vett részt a törvény benyújtásában, mert ő volt a kormány közegészségügyért felelős tagja, így az egészségügyet és az orvospolitikát érintő kormányintézkedések legtöbbször az ő nevével jelentek meg. Azt nem lehet megállapítani, hogy a jogszabály kidolgozásában személyesen részt vett-e, az orvosokra és az egészségügyre vonatkozó részének végrehajtását mindenesetre nem ő, hanem a belügyminiszter rendelte el 1942-ben.

A Népbíróság 1945-ben Johan ellen is eljárást indított a második világháborúban játszott szerepe miatt. A bizonyítékok és a tanúvallomások alapján azonban felmentették a háborús bűnök vádja alól.

[origo]

Johan Béla (Pécs, 1889. szeptember 6. – Budapest, 1983. április 11.) egészségpolitikus, orvos, patológus, mikrobiológus, immunológus, a Magyar Tudományos Akadémia levelező (1942) tagja. A megelőző orvostudomány egyik legjelentősebb 20. századi alakja. 1925–1935 között az általa alapított Országos Közegészségügyi Intézet első igazgatója, majd 1944-ig a belügyminisztérium közegészségügyi szakfeladatokat ellátó államtitkára volt. Irányításával teremtették meg a magyarországi közegészségügyi szervezet alapjait, szervezték meg a központi irányítás alatt álló országos védőnői és tisztiorvosi szolgálatot. A kiütéses tífusz és a malária elleni szervezett közegészségügyi harccal, egyes védőoltások kötelezővé tételével és az ivóvízellátás korszerűsítésével jelentősen javított Magyarország járványügyi helyzetén, szerológusként pedig több fontos oltóanyag és gyógyszeralapanyag előállítása fűződik a nevéhez. A 20. század egyik legellentmondásosabb megítélésű alakja, elvitathatatlan jelentőségű orvosi és egészségpolitikusi munkássága dacára, a zsidótörvények végrehajtásában vállalt, nem tisztázott politikai szerepvállalása miatt neve napjainkban is közéleti vitákat gerjeszt.
Tartalomjegyzék
[elrejtés]

    * 1 Életútja
    * 2 Munkássága
    * 3 Társasági tagságai és elismerései
    * 4 Emlékezete
    * 5 Főbb művei
    * 6 Felhasznált irodalom

Életútja [szerkesztés]

Középiskolai tanulmányai után 1907-ben a Budapesti Tudományegyetem orvosi karára iratkozott be. 1909-től az I. számú anatómiai intézet demonstrátora, majd gyakornoka volt. Általános orvosi oklevelét 1912-ben szerezte meg, s az I. számú kórbonctani intézet díjtalan gyakornoka lett. 1913-tól díjas gyakornokként, 1914-től tanársegédként, 1924-től adjunktusként dolgozott az intézetben, egyidejűleg 1919-től a Szent István Kórház kórbonctani osztályának vezető főorvosaként is tevékenykedett. Ezzel párhuzamosan 1919-től a kórszövettan magántanáraként, 1927-től címzetes nyilvános rendkívüli tanáraként oktatott az egyetem orvoskarán.

1922–1923-ban a Rockefeller-alapítvány ösztöndíjával az Amerikai Egyesült Államok közegészségügyi hálózatáról szerzett tapasztalatokat. Ezt követően, 1923–1925 között a nyugat-európai államok oltóanyag-termelésének szervezeti kereteit, valamint a közegészségügy szolgálatába állított laboratóriumi kutatások szervezési kérdéseit tanulmányozta. Az 1920-as évek közepétől egyre aktívabban vett részt az országos közegészségügyi hálózat kiépítésében, s 1925-től 1935-ig az általa szervezett Országos Közegészségügyi Intézet első igazgatója volt. 1935 júliusától 1944 októberéig – a nyilas hatalomátvételig – a belügyminisztérium közegészségügyi kérdésekért felelős szakállamtitkára volt, 1942-től magyar királyi titkos tanácsosi rangban. Ezzel párhuzamosan, 1934-től 1943-ig a Népszövetség állandó egészségügyi bizottságának tagjaként is tevékenykedett.

A második világháború után belefogott az állami humánoltóanyag-termelés újjászervezésébe, de közéleti, államtitkári múltja miatt csakhamar politikai támadások érték és ellehetetlenítették közegészségügy-szervezői munkáját. 1945-től 1948-ig a Phylaxia Oltóanyagtermelő Vállalatnál ipari mikrobiológiai kutatásokkal foglalkozott. 1949-ben az Államvédelmi Hatóság szabotázs és a nyugati hatalmakkal való összejátszás koholt vádjával letartóztatta, s három hónapon keresztül a kistarcsai internálótáborban tartották fogva.

Végül külföldi tudományos kapcsolatait mozgósítva sikerült elérni kiszabadulását. 1950-től 1955-ig a Chinoin Gyógyszeripari Kutatóintézetében az antibiotikumokat előállító gyógyszervegyészeti kutatólaboratórium megszervezője és vezetője volt. 1957–1958-ban ismét a Phylaxia munkatársa volt, annak fermentációs osztályát irányította. 1962-től 1980-ig – kilencvenéves koráig – a Kőbányai Gyógyszerárugyárban a B12-vitamin termelésével és takarmányozási célokra való előállításával foglalkozott.
Munkássága [szerkesztés]

Jórészt tervei és elképzelései alapján, angliai mintára épült fel – az európai kontinensen a második ilyen típusú intézményként – az Országos Közegészségügyi Intézet (OKI) szervezete, amelynek munkáját 1925-től tíz éven keresztül irányította. Korszerű kutatóhelyet alakított ki az OKI-ban, nemzetközi szinten is elismert mikrobiológiai, bakteriológiai, parazitológiai, immunológiai, toxikológiai és epidemiológiai kutatások, valamint egészségtani munka folyt az intézményben. A fővárosban működő központi intézet támogatására húsz nagyobb vidéki városban fiókintézeteket hoztak létre, amelyek később az 1950-es években létrehozott Közegészségügyi-Járványügyi Állomás (Köjál) szervezeti bázisául szolgáltak. Olyan tudósok és szakemberek dolgoztak Johan irányítása alatt az OKI-ban, mint Dabis László, Ivánovics György, Jeney Endre, Lőrincz Ferenc, Petrilla Aladár, Schulek Elemér vagy Tomcsik József.

Államtitkárként több közegészségügyi törvény megszületését segítette elő. Vezetése alatt építették ki a Zöldkeresztes Egészségvédelmi Szolgálatot, azaz a falvakat behálózó vidéki egészségügyi hálózatot, amelynek hangsúlyos eleme volt az anya- és csecsemővédelem szolgálatába állított védőnői intézmény. Az ún. egészségügyi mintajárásokban szervezték meg először az állami irányítás alatt álló, egységes egészségvédelmi munkát, amelyet aztán kiterjesztettek az ország teljes területére. Többek között az általa benyújtott törvénytervezeteknek köszönhetően került állami irányítás alá 1936-ban a tisztiorvosi kar és szolgálat, 1940-ben pedig a községi körorvosi kar. A fertőtlenítőállomások létesítésére, a pangó mocsárvidékek lecsapolására és az artézi kutak széles körű telepítésére vonatkozó rendeleteivel sikerült visszaszorítani, majd felszámolni a kiütéses tífuszt és a maláriát Magyarországon. 1938-ban ő vezette be a diftéria elleni, valamint a tuberkulózis megelőzésére szolgáló BCG kötelező védőoltásokat. A nevéhez fűződik az Országos Közegészségügyi Tanács újjászervezése, a központi szakmai elbírálás bevezetése az orvosi állások betöltésénél, valamint a gyógyszer-ellenőrzés állami feladattá tétele.

Orvosi érdeklődése pályája elején a patológia felé irányult, s a hazai kórbonctan meghatározó egyénisége volt egészen az 1920-as évekig. Fő szakterülete azonban a bakteriológia és a szerológia volt. Már az első világháború idején ő irányította a kolera- és tífuszvakcinák tömeges előállítását a hadsereg részére, majd 1924-ben – amerikai és nyugat-európai tapasztalatait hasznosítva – a Phylaxia Oltóanyagtermelő Vállalatban megszervezte a humánoltóanyagok termelésével foglalkozó osztályt. A második világháborút követő években megvetette a magyarországi antibiotikum-gyártás alapjait, az általa meghonosított fermentációs eljárás bevezetésével. Kutatásai eredményeként 1947-ben készítették el az első magyar penicillinkészítményt, a kristályos G-penicillint avagy Fungint. 1980-ig végzett gyógyszervegyészeti kutatásainak eredményeit, újításait és nemegyszer szabadalmaztatott találmányait a gyógyszeripar sikerrel hasznosította.
Társasági tagságai és elismerései [szerkesztés]

Tudományos eredményei elismeréseként 1942-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották, de 1949-ben tanácskozó taggá minősítették, és levelező tagságát csak 1989-ben – posztumusz – állították vissza. 1941-ben a Szent István Akadémia is rendes tagjai sorába fogadta.

1974-ben megkapta a mikrobiológiai Manninger Rezső-, 1982-ben pedig a patológiai Baló József-emlékérmet. Halála után, életműve elismeréseként 1990-ben a Széchenyi-díj, 2002-ben a Magyar Örökség díj posztumusz díjazottja lett.
Emlékezete [szerkesztés]

Az 1945 utáni félreállítását és politikai meghurcoltatását követően tudományos rehabilitációját részben még életében megérhette: fontos orvostudományi kitüntetéseket vehetett át. Akadémiai tagságának visszaállítására csak halála után, 1989-ben került sor, és az általa alapított Országos Közegészségügyi Intézet is ugyanebben az évben vette fel a nevét (Johan Béla Országos Epidemiológiai Központ).

Közéleti-politikai rehabilitációja nem zajlott le ennyire egyértelműen, ezt jelzi az a tény is, hogy 2006-ban az intézetnek az egészségügyi tárca utasítására el kellett hagynia a tiszteletnevet elnevezéséből, s ma Országos Epidemiológiai Központ néven működik. Ugyanekkor távolították el 1989-ben készült mellszobrát is az intézet kertjéből. A rendelet hivatkozási alapjául a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének tiltakozása és a Magyar Tudományos Akadémia szakértőjének 2004-es állásfoglalása szolgált, amely szerint Johan államtitkárként következetesen érvényesítette a második zsidótörvény rendelkezéseit az orvosi karban. A döntést közéleti-politikai vita övezte.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr192310286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása