@tesz-vesz:

" Már azt hittem, hogy befejezte a feljelentéseket, amikor fiókjából újabb papírlapot húzott elő és felolvasta:
– 1949 májusában a Magyar Írók Szövetsége felszólította tagjait, hogy ünnepeljék meg műveikben Sztálin elvtárs decemberben bekövetkező, hetvenedik születésnapját.
Faludy György ebből az alkalomból, névtelenül, Arany János A walesi bárdok című költeményét postázta az Írószövetségnek. Igaz?

– Nem igaz – hazudtam.

– Úgy? Nem igaz? – üvöltötte, és nekem esett a gumibottal. Közben még egy ávós tiszt lépett a szobámba, aki szintén ütni-verni kezdett. Végül elmentek ebédelni, engem pedig ismét kiállítottak a folyosóra. Úgy össze voltam verve, hogy alig tudtam a lábamon maradni, míg orromból-fülemből csepegett a vér, de legalább maradt időm gondolkodni, mit feleljek, ha visszatér.
Az első igaz vád! 1949 májusában szerkesztőségi asztalomon egy nap kétküldemény várt. Arany János költeményeinek papírkötéses, újabb kiadása és az Írószövetség körlevele tagjaihoz. Ebben, „a Nagy Sztálin, a haladó emberiség vezére” közelgő hetvenedik születésnapja alkalmából az Írószövetség felszólította valamennyi tagját, küldjenek „regényt, elbeszélést, karcolatot, színművet, drámai jelenetet, monológot, tanulmányt, eposzt, ódát, lírai költeményt avagy versfordítást”, melyben
„jótevőnket, a világbéke őrét és a kis népek védelmezőjét” méltóképpen ünneplik.
Egy pár tiszta, fehér kesztyű mindig volt az íróasztalfiókomban, hogy a lap tördelésénél használjam, ha én voltam soros. Felhúztam a kesztyűt, kivágtam a négy oldalt A walesi bárdokkal, borítékba csúsztattam (a borítékot a csomag közepéről húztam ki, nehogy ujjlenyomat maradjon rajta) és bal kézzel, csupa nagybetűvel megcímeztem az Írószövetség Gorkij fasori székházába. Éjjel kerülő úton mentem sétálni a szerkesztőségből, és amikor nem láttam detektívet mögöttem, zsebkendővel ujjam közt kihúztam a levelet zsebemből, és bedobtam a postaládába. A két műveletet senki nem látta, és senkinek nem szóltam róla. Biztos voltam, hogy nem lepleznek le. Hogyan szereztek tudomást erről?"

/Faludy: Pokolbéli víg napjaim/

Nem tudom milyen múltat szépítsenek utólag. A pesti zsidók mindig is utálták Faludyt, alig várták már hogy szerencsétlen lehunyja a szemét. Az öreg túl sokat tudott a kommer zsidók viselt dolgairól, -de ami igazán kellemetlen lehet egyeseknek-, még írt is ezekről a dolgokról, méghozzá nem rosszul. Én nem szeretem a verseit, de önéletírása ötvenes évekről és a recski táborról szóló részeit egy szemtanú hiteles beszámolójának tartom, sokkal hitelesebbnek mint az ún. történészek zagyválásait.