kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Kitiltásom története - A blogger rekvieme

2011.03.25. 00:40 | tesz-vesz | komment

Címkék: zene vers fidesz gergényi pintér lázár mandiner

 

 

szóval már nemcsak az Örülünkvincentről, a toriblog.blog.hu-ról, a konyves.blog-ról , a dotoho-ról, Viszoczki Mária: maria.blogjáról, polgarda.blogról, a Horthy-mítoszról ( turbucz dávid történész doktorandusz milyen jól megnyirbálja a kommentjeimet, kivágja a neki nem tetszőt, válaszol rá, aztán kitilt, hogy úgy tűnjék köpni-nyelni se tudtam a válaszára, gerinctelen egy alak ), és a Véleményvezérről vagyok kitiltva, hanem a fideszes Mandinerről is. 


Így Skrabski Fruzsina sértegetéseire se tudok már válaszolni.
de nem hivatkozok a társadalomra meg a körülményekre.

De most látom, hogy a Mandiner.hu-n is vannak retorziók. Kommentjeimet már csak a regisztráltak láthatják senki nem láthatja, csak én.
Ugyanis a Mandiner.hu-n én nem adtam okot a büntetésemre. Ez szomorú. ergé személyes bosszúja. Tán nem akarják látni és láttatni a kkbk feliratot sem a nevem mellett.
 

Ilyenkor úgy illik, hogy az ember számadást készít a blogos szerepléséről. 

 

A blogger rekvieme.

 




 

 

 Százmilliós üzlet Orbán Viktornak tanácsokat adni - Itt a lista

 

Szapáry György amerikai nagyköveti kinevezéséig több mint hat, Hegedűs Zsuzsa szociológus kevesebb mint egy év alatt több mint tízmillió forintért adhat tanácsokat Orbán Viktor miniszterelnöknek, de több mint 4 millióért a Mandineres főszerkesztő cége is dolgozik az orbanviktor.hu-n.

A stop.hu írja, hogy a Vármegye Média Kft. (melynek résztulajdonosa vagyok) üzemelteti az orbanviktor.hu oldalt. A hír igaz. Több mint tíz éve foglalkozom domainregisztrációval, online fejlesztésekkel, üzemeltetéssel és tanácsadással (a blogolás csak később kezdődött).

 

Balogh Ákos Gergely (Turul), Mandiner.hu, főszerkesztő

1999 - 2001 között a Fidelitas elnöke

 A közzétett adatokból például kiderült, hogy a kormányfő honlapját, az orbanviktor.hu-t a Vármegye Média és Kiadó Kft. gondozta tavaly július 29-e és december utolsó napja között, nettó 4,13 millió forintért. A társaság két tulajdonosa Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője, és Novák Tamás, a Biszku Béla-film alkotója.

 

Vármegye Média Kiadó és Szolgáltató Kft. 1052 Budapest Vármegye utca 11.

 


 

Az Utolsó Figyelmeztetés (később Reakció, később Mandiner) a Fidelitas korábbi Hírlevelét váltotta fel 1999-ben. Kezdetben csak néhány fénymásolt A4-es lapon jelent meg, és kizárólag a politikai szervezet híreivel foglalkozott. Bár azóta többen csatlakoztak, a szerkesztőség magja is ezekben az években alakult ki. Az autodidakta újságírók idővel a Fidelitasos hírek mellett elkezdtek „magazinos” cikkeket is írni. Az ingyenes lap akkor még csak az ifjúsági pártszervezet tagjaihoz jutott el – a szerkesztők azonban egy idő után úgy gondolták, másokat is érdekelhetnek az írásaik. „2002-ben döntöttünk úgy, hogy függetlenítjük magunkat, és csak a magazinos részt csináljuk tovább. A Fidelitas-szal foglalkozó rész már nem kötött le minket” – mondja a főszerkesztő-helyettes.


 

 

Rajcsányi Gellér, (ergé), Mandiner.hu, főszerkesztő-helyettes

El kell azt felejteni, hogy kizárólag a körülmények, meg a nagybetűs TÁRSADALOM felelős azért, ha valaki nem tud előre jutni. Dolgozni kell, a gyerekednek mindent biztosítani, aztán majd a gyereked megtartja a szintet, vagy előrébb lép, vagy esetleg elbukik.

Egy példa: Orbán nagyapja egy darab sózsákkal a hátán érkezett Felcsútra, letelepedve a falu szélén. OV apja már befolyásos ember lett a környéken. Fiát már pesti egyetemre tudta adni, aki elnyert egy oxfordi ösztöndíjat is. Ma pedig Magyarország szinte teljhatalmú ura lett. A faluszéli szegény ember unokája.

Tanult, dolgozott, kitartott. Nem hivatkozott a körülményekre meg a társadalomra.

 

 
@ergé

Muhahahahahahahahahahahahahahahaha......!!!!!!!!

Ebből a sztoriból valahogy kimaradt a piszkos nagy piroskönyv, amivel befolyásos emberré vált orbán győző.....meg a gyorstalpalós pedagógus anyuci, akinek még a tanítás is büdös volt és inkább főállású pártmunkás lett a helyi bizottságnál...
Azon emlegetett piroskönyv nélkül a falu szélén nyalná a t*knyát, a fiacskája meg egy jó kis tyúkperes ügyvéd lehetne jelenleg...maximum, és nem sorospapa kiválasztottja, te majom.:))
Ilyen sztorikat, mivel vidéki, kisvárosi vagyok, tucatszám tudok mesélni.
De ehhez a nagy "felemelkedéshez" az esetek nagy részében pártunk-kormányunk, valamint jó gyomor szükségeltetett..te méretes hólyag

 

az egész a lázár-üggyel is kezdődött ahol ergé olyan ostobaságot írt, amit nem lehetett nem szóvátenni. az egészet már mutattam a lázár bejegyzésnél.

szerintem nem lehet olyan buta, hogy ne tudja mire válaszolt volna, mert akkor tényleg nagyon ostoba ember ő, egyszerűen vetít, szándékosan beszél ostobaságokat, mert ezt elvárják tőle. ha nem várják el, akkor egy nagyon ostoba ember. biztos hogy látnia kellett mire reagál. de mindenképpen ergé ezekkel a szavakkal kiírta magát az értelmes társadalomból. mint etellektüel virtuálisan elhalálozott, ugyanis a korrupt sem lehet értelmiségi. sem az ostoba. evidens.

ergé rekvieme.

 

A blogger meghalt, megszűnt létezni. Újságíró lett belőle.

Azoknak pedig se becsületük, se szabadságuk nincsen. Csak gazdáik vannak.
Múltkor majdnem összetéptem a Magyar Nemzetet a kezemben, melyben Lovas István azt állította, hogy a kommunista gyilkosokat már nem lehet elítélni. "Ez már régen volt. Elévült. Mint trianon." A Nemzet a fidesz szócsöve.

 

 

Szádat, mint kereplőt hadd jártassad!

Ez a fa; hamarabb kopik az idő vasfogánál.

(A magyar médiamunkásnak, 2008. október 9.)

 

 

http://mandiner.hu/attachment/0007/6719_novak_tamas_60.jpgNovák Tamás, aki a Mandiner ügyvezetője (spanyol az internetes beceneve, de az askenázi autentikusabb lehetne, ha minden igaz, tehát Spanyolnak inkább a Konzervatóriumon kéne írnia) barátai a Matulánál dolgoztak, saját elmondása szerint, a Matulánál pedig zsidók zsidóztak, ahogy mondja Lakatos Pál; az Index állt mögötte,  és velük Tóta  Árpád, ezt állítja a korábbi 2006-os posztjában, ill annak kommentjébe még ergé is. Azóta nyilván többször is megkérdezhette volna Novákot, mi is az igazság. Ott fenn, mindenki, mindenkinek a barátja, üzlettársa, rokona; a Mandiner az Indexnek, Gergényi meg Pinternek.

Pintér Sándor kijelölt belügyminiszter nem gondolja, hogy Gergényi Péter törvénytelenül járt volna el – ezt mondta az Indexnek a 2006. október 23-i események kapcsán. Pintérnek korábban Gergényivel közös gazdasági érdekeltsége volt.

De ne hivatkozzunk a körülményekre meg a társadalomra.

 

Nem bonyolult ez. A mandineresek a társadalomnak abba a kb. 10%-ába tartoznak, akik családi "indíttatásuk", kapcsolatrendszerük stb. révén napjaikat kifejezett jómódban, biztonságban tengethetik. (Ez nem bűn, ez állapot.) Most, hogy pukkant ez a lázáros bűzbomba, most kicsit szembesültek a helyzettel. A késztetés megvan bennük, hogy valami okosat kellene erre mondani (hogy a feszélyezettségük is megszűnjön és az önérzetük se sérüljön) és most ennyire telik tőlük.

ü
bbjnick

az hogy valaki gazdag, nem bűn. kérdés hogyan lett gazdag, ami már lehet visszás.

de az már szinte bűn, aljasság, hogy ezzel az okosmegmondással lázár kapcsán gerinctelenségüket mutogatják.

szerény vélemény szerint, akinek fontos a magyarországi jövő, annak fontos a genetikai állományunk megőrzése, a magyar nyelv tisztelete és megőrzése.

Lehet így, fidesz-megrendeléssel, vakítással-vetítéssel a hátuk mögött, kormánygépet követelni Magyarországnak, Orbán Viktornak, miközben drukkolunk a BKV-dolgozók megnyirbálásának, csak ez is kicsit visszás, a lázár-ügy után. lázár védése után, ami olyan nagyon ostobára vagy átlátszóra sikeredett.
Ugye a Mandiner is olyan, mint lázár. Ha van kormánygépünk, akkor leszünk valakik.

"akinek nincs semmije, az annyit is ér."

"akinek a saját társadalmi viszonyaihoz képest semmire nem futotta, semmit nem tudott letenni az asztalra, az ne üljön például a képviselőtestületben."

vö.: "egy szegénységben élő bölcs nem lehet a szenátus tagja, de egy spekuláns felvásárló igen."

Ugye a fidesz is olyan, mint lázár...

lázár eltűnni nem fog. lemondatni se fogják: a párt valódi arca.
a párt lényege ez. ő.

kultúra Magyarországon a fidesszel? ugyan

A fidesz a gazdagok pártja; azoknak a pártja, AKIK VALAMIT ÉRNEK, akármennyire is elcsépelt így kimondani, az egykulcsos adó megmutatta, válságban a gazdagok mindentől függetlenül 100-200 ezerrel többet visznek haza. Megkezdődik a kasztosodás. Ha elakarsz érni valamit? Fizess tandíjat, ehhez hitelt kell felvenned, a diákhitel igazgatója pedig milliomos. eladósodással kezdi mindenki, aki el akar érni valamit, az adósság rabság és komoly teher.

A Himnuszt éhes hassal nem lehet énekelni - mondja talán Szabó Dezső is. Először "kommunistának" kell lenni, aztán lehetünk konzervatívak.

vö.:

"ne következzen be többé, az amit a szabadkőművesek ki is használtak, hogy a nemzeti és a népi gondolat szociális problémák miatt szembekerült"

Csak sajnos úgy nehéz, hogyha egyesek nincsenek tisztába a magyar társadalom fontos tulajdonságaival.

„ha a gazdagot éri sérelem a szegény javára, tisztességesebb
mintha fordítva történnék”

 

 

 

 

Ergé személyes sértegetései, és sértegetéseim sem tettek jót korábban a viszonyunknak, de nem értem ergét, miért nem használta inkább a szűrés gombot, a kitiltás helyett :)

de emlékszem nagyon jól, hogy ki kezdte a sértegetést kettőnk közül, jobb a memóriám mint Vastagbőr Laspalmasnak, valamelyik posztnál már vagy 2 éve megkérdeztem mi az ideológiája, azt felelte, pontosan emlékszem: "nekem olyan nincs, de te ezt úgysem értenéd". mondja, mikor a blogjának címe: A konzervatív anarchista. Pedig ideológiája mindenkinek van. erre készítettem ezt a posztot.

mostanában nagy a nyomás rajta.

Nálunk régebben rendszeresen trollkodott a mandineres-"reakciós" Oli bácsi nevezetű élőlény,  mégsem tiltottuk ki soha, igaz, mi nem is kardoskodunk a melegfelvonulás mellett, mert a melegeknek nem joguk van az öncélú felvonuláshoz, hanem kötelezettségük a kulturált viselkedéshez. A felvonulás nem az, csak üres, célok nélküli provokáció. A nemiségnek nem lehet köze a politikához. Ez magánügy.

 

 


 

 

 vox populi; az értelmes nép hangja, tehát ez válogatott:

kamuszutra 2011.03.16. 14:51:47

 

na mesélj ákoska, hogy kapta a cég a megbízást? olvastátok az újságban a hirdetést, elkészült az ajánlat, beküldtétek, és 100 másik pályázó cég közül a ti ajánlatotok volt a legjobb? vagy....?:)

jan 2011.03.16. 15:07:15

Gyerekek, a legszebben azzal bizonyíthatnátok, hogy nem vagytok bértollnokok, ha írnátok egy "Ilyen ország nincs" posztot Hegedűs Zsuzsa, Szapáry, Balogh Gábor, Tellér milliós apanázsait ekézve, zárójelben diszkréten megjegyezve, hogy ti is kaptok ugyanonnan lét, de ti tisztességesen;)

 

Ahogy a kommunista időkben is voltak Támogatott, Tűrt és Tiltott emberek, úgy ez megy a mai nap is.
Támogatnak titeket az adófizetők pénzén, hogy élő példái legyetek annak, mennyire nagy sajtó és szólásszabadság van.

Támogatnak titeket az adófizetők pénzén, hogy élő példái legyetek annak, mennyire nagy sajtó és szólásszabadság van.
Ti is Támogatottak vagytok, mint egykor a Neoton Família, vagy Jancsó Miklós, Koncz Zsuzsa, persze ők is úgy állították be magukat, mintha a Tűrt kategóriába tartoztak volna. De nem.
Úgy, amikor független jobboldali és konzervatív értelmiségiek véleményére vagyok kíváncsi, hozzátok-fájdalom- nem fordulhatok.
A Fidesz sikeresen elhallgattatta saját pártján belül is a jobboldali fiatal (vagy nem) értelmiséget.
Bólogató Jánosokat kreáltak maguknak, illetve lazán tartott, de megnevelt kutyákat. Mint amilyenek ti is vagytok.

 

a "nemurambátyámország" az alternatíva, pontosan az. ahol nem világnézeti, haveri alapon dől el a közpénzekkel kapcsolatos megbízás. ahol nem turulgyerek kapja a megbízást, mert tehetségesen nyal, ill. mert hithű haveri kutya.

miért olyan nehéz ezt felfogni? és miért kell azzal jönni, hogy a másik is ezt csinálja? meg azzal, hogy ettől még nem bértollnok. de pontosan, hogy bértollnok, és ez a megbízás a fizetsége. mert nem versenyben kapta. odaadták neki, mert haveri kutya.

Amikor itthon dolgoztam, en is lattam, hogy ez tenyleg igy megy. Jol megbeszeltek elore, hogy ki nyeri meg es ki mennyit lat ebbol a dologbol alvallalkozokent.

Ilyenhez hasonlot sem lattam angliaban.

Hanyinger, ahogy meg a versenyszferaban is ez az urambatyam rendszer megy.

Amiert kib*szott szomoru ez az egesz tortenet, az nem csak az, hogy ez tortenik, hanem hogy harminc koruli fiatalok is tapsolva vesznek reszt ebben a dologban.

Igy nem egy generacio lesz kijutni a sivatagbol.

Nem nagy ügy, nem kell védekezni. Csak kiderült, amit eddig is sejtettem. Te is Orbán udvari bolondja vagy. Lehet, hogy még magad sem tudod. Hahah

1. Turul, nyilván nem vagy bértollnok, hiszen csak az Orbán Viktoros posztok számítanak, a többi nem propaganda.
2. Ez teljes mértékben összeférhető az újságírói működéssel.
3. nem te regisztráltad a magyar vizslát, szóval ez is okké.
4. amúgy pénz nélkül is simán tolnátok a propagandát

 

Lólábfi Horgász SC 2011.03.16. 15:38:38

@Krasznov (pelikán*)

 

Arról beszélünk, - mi - mert neked még most sem esett le, hogy Turul baszott nagy mellénye nem csak érző szívet, hanem bukszát is takar. A lé nem csak Gyurcsányék sleppjében határozza meg a tudatot. Ahogy végignézed a tanácsadói listát, pont úgy hányni kell tőle, mint Orbán előtt.

Hegedűs Zsuzsa és Balogh Gábor 10, illetve 8 milliós apanázsa ("tanácsadásért", magyarra fordítva a nagy büdös semmiért kapják ezt a lét) botrányos. Vagy szerinted ez így helyes, holdudvarba tartozóknak milliókat kifizetni közpénzből a semmiért?

turul, nem kell meaculpázni, csak mostantól minden fajkasházyzás, hócipőzés, hellerezés és tótaw-zés másképpen hangzik a szátokból.
és innentől érdemes elgondolkozni, hogy megérte-e, mert ugye nem csak tisztességesnek kell lenni, annak is kell látszani.
egy újságíró meg ne vállaljon kormányzati munkát, mert onnantól kezdve akármit is csinál, bértollnok lesz.

Szakmunkarol van szo, uzemeltetesrol, honlap karbantartasrol, fejlesztesrol, ilyesmi.

Ezt akarki megcsinalhatta volna, aki ehhez ert, ilyen ceg meg minden sarkon van egy. Ez pont az a sajat kutyajuknak valo csontdobas, amiert Tota is kapott egy jo nagyot (joggal), vagy ami mondjuk a kormanyszovivo.hu volt (mondjuk ott a nagysagrend miatt mas a megiteles) es ami miatt igazabol nem szamit a szakmai kompetencia amikor ilyen dolgokrol van szo.

Persze, hogy turul nagyratartja a sajat szakertelmet, de amig tenylegesen meg nem mereti magat ilyen helyzetekben, addig joggal rohogi ki az ember az ilyen mosakodast.

ebben az országban erre nevelik a fiatalokat. nyaljál nekünk nyilvánosan, és ha kitartóan, hosszan csinálod, jutalomból odavágunk hozzád pár milliót. kikerülsz a versenyből, nem kell pályáznod, nem kell 100 másikkal megmérkőznöd, nem kell a legjobbnak lenned. elég ha hűséges haveri kutya vagy.

és most már odáig jutottunk, hogy ezt a legtöbben természetesnek veszik. "na és? még szép, hogy hithű kutyák kapják a lehetőséget. a másik oldal is ezt csinálta.". helyeslik, elfogadják a feudalizmust, a hűbéri rendszert, az urambátyám országot, és 4 évente szavazatukkal megerősítik a rendszert, az egyik vagy a másik bűnbandára szavazva.

csak gratulálni tudok ehhez, haveri kutyák.

miért a miniszterelnökség fizeti?

2010 előtt is volt orbánviktor.hu, azelőtt gondolom a fidesz fizette, most miért vállalta át a miniszterelnökség ennek a fenntartását? Ez nem kormányzati honlap, tartsa csak fenn a fidesz, többek közört ilyen célokra kapják a pártok az állami apanázst. És akkor senkinek semmi köze nincs ahhoz, hogy ki fejleszti, és mennyiért.

Amikor Polt Péter a legfőbb ügyész, amikor Járay Zsigmond a költségvetési tanács elnöke, amikor Szalai Annamária a Médiatanács elnöke, Schmitt Pál a köztársasági elnök, Domokos László az ÁSZ elnöke, akkor gáz dolog a miniszterelnöktől megbízást elfogadni, majd úgy tenni, mintha ettől még ugyanúgy elfogulatlan maradnál.

Csak abba gondolj bele, hogy a legtöbb embernek 1-2 millió forintnyi magánnyugdíjpénztári megtakarítását államosították, miközben Te kb ennyi pénzt veszel fel ugyanettől a kormánytól félév alatt. Mindemellett cinikusan idelököd, hogy döntsd el magad három orbánviktoros posztból, hogy bértolnok vagyok-e.

Valószínűleg Szalai Annamária vagy Domokos László önképében is az van, hogy ők nem "bérelnökök" független intézmények élén, hanem magukat remek szakembernek tartó személyek. Aztán Te is és én is tudom, hogy ez nagyon nem így van.

Ha képes vagy egyáltalán megvizsgálni kívülről egy olyan kontextusban, hogy a független intézményekhez is csak igen elfogult katonákat tesznek oda, akkor mit kell gondolni egy ilyen vállalásról.

Eszem megáll, hogy egyesek azt bírják leírni, hogy teljesen jó, ha egy jobboldali kormány idején a jobboldaliak kapják a kormányzati megbízást.

1. Az nem mentség, hogy a szocik is ezt csinálták, most rajtunk a sor.
2. A FIDESZ meg holdudvara beszélt erkölcsi megtisztulásról, a korrupció ellenes harcról.

Gondolkozzatok már el, hogy ezzel a ti adóforintjaitokat szórják el. Mert ha baráti helyre megy a pénz, nem biztos, hogy annyira szigorúan nézik, hogy mi mennyit ér.

turul, amikor a Kínai Tróger vette a szájára Babarczyt :

mandiner.blog.hu/2009/01/22/hulye_megrendelesek_miniszteriuma

akkor neked egy szavad sem volt.

Hejj Turul! Összeomlott az imidzsed, észrevetted? Én ennek örülök, mert a Heller fikázó posztod után, amikor gőgödben azt se voltál hajlandó elismerni, hogy kizárólag a HÍR TV alapján cikket közölni GÁZ, rohadtul ideges lettem ám! Minden magyarázatot nyert, minden a helyére került. Az istened nem ver bottal. Most mosd le magadról orbánviktor.hu-t. Felfogjuk? Ez a csávó orbán viktor személyes honlap ápolója. És úgy nagy a szája.

Az a gond, ahogy probaljak lemosni magukrol a kader-image-et egy kaderszerzodes fel evvel ezelotti alairasa utan. Nem palyaztak, kivalasztottak oket, leven az o kutyajuk kolyke.

Közismert, hogy a Mandiner régi magja (nagy része mára kevésbé aktív) ex. Fidelitas/Fidesz. Turul, Bozót, és még sokan mások.

 

is 2011.03.16. 17:29:57

de Turul, amikor 10 evesek voltatok 2008-ban, itt hoztatok az erzelmes cikkeket, hogy ti mar 1998-ban a FIDESZ szekhazban ujsagoztatok. te magad irtad le, hogy ott kezdodott minden, a bovitett keretben. te nem online oldalon kerultel az orbanviktor.hu-ra, hanem pártvonalon, es a Miniszterelnokseg NEM partszerv, tehat partmunkaert allamtol, az en adombol szedsz le penzt. per definitionem ez a partallam. te partkader vagy elsosorban, es ennek fenyeben probalsz rendes embernek latszani. mint a hajdani MSZMP-sek, akiket ugy megvetsz. most meg donthetsz: vagy a hajdani MSZMP-s ilyen kaderek is rendesek voltak, vagy te is egy alja sopredek vagy. es mivel itt te foszerkeszto vagy, ezert nem szemelyesen, hanem a Mandiner egeszen keresztul kell tudatnod valasztasodat.

alternatíva? a "nemurambátyámország" az alternatíva, pontosan az. ahol nem világnézeti, haveri alapon dől el a közpénzekkel kapcsolatos megbízás. ahol nem turulgyerek kapja a megbízást, mert tehetségesen nyal, ill. mert hithű haveri kutya.

miért olyan nehéz ezt felfogni? és miért kell azzal jönni, hogy a másik is ezt csinálja? meg azzal, hogy ettől még nem bértollnok. de pontosan, hogy bértollnok, és ez a megbízás a fizetsége. mert nem versenyben kapta. odaadták neki, mert haveri kutya.

Bloodscalp 2011.03.16. 17:54:40

@politicus: háh:) páran már betaláltak a lényeggel ahogy látom, szóval egy polgári fővállalkozóval semmi gondod nincs már

faxa 4-8 évenként majd cserélgetitek egymást, majd ahogy mi birkák épp hova szavazunk-és akkor valaki jobb a másiknál?aligha

ilyen időket élünk, a kiszivárogtatásét. a HV most hozz ki egy listát a kommancsokról-takarodjanak a közéletből címszóval, vajon hány fideszes lesz köztük?

 

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.03.16. 18:03:59

Azt meg tudná valaki mondani, hogy a Turul kollega által főszerkesztett mandiner.hu-n hol találnak elfogultságot? Mi úgy látjuk, hogy ott a kormány számára kellemetlen hírek és vélemények is megjelennek, sőt a Galamus csoport némileg felül is reprezentált.
A mandiner.blog.hu-n meg Turul nem szól bele a tartalomba, itt mindenki azt ír, amihez kedve van, és nem csurran, nem cseppen.

 

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.03.16. 18:06:49

Ami Babarczy Esztert illeti: épp Turul jelezte nekünk, hogy szerinte az általa végzett munkáért reális árat kapott, így egy poszt után le is szálltunk a témáról.

 

:)

Bloodscalp 2011.03.16. 18:17:41

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: :) szerintem elég egyértelmű hogy a sok háborús uszítás közepette miért "reprezentáljátok felül" galamust/fletót/gréczyt
eléggé "olyan nézzétek micsoda hülyeségeket írnak odaát" stílus van az oldalon, az a trollsereg neked még nem tűnt fel?

Bell & Sebastian 2011.03.16. 18:20:20

Bloody! Ez mán volt a hétvégén is téma nálad. Jeles hazafiak azok egytől-egyig, nem trollok. Írjál be te is, majd szétkapnak a haverjaim. :)

politicus · http://mandiner.blog.hu2011.03.16. 18:29:23

@mavo: Én erről a szerződésről nem tudtam, lévén semmi közöm a Vármegye Kft.-hez.

Az a baj, tudod, hogy közelről láttam ezt az egészet, megbízási szerződésestől, mindenestől együtt az előző ciklusokban, csak ez nem tartozik a szélesebb blogközönségre, de most már mindegy, beszéljük ki, ha feltétlenül muszáj:

Számolatlanul láttam olyan szerződéseket, milliós, tízmilliós szerződéseket az előző kormány idején, amelyek mögött semmilyen érdemi teljesítés, egyéni teljesítmény nem volt. Hangsúlyozom, érdemi teljesítés nem történt. A szerződés megköttetett, a teljesítés elmaradt, a pénzt felvették, a "teljesítéseket" leigazoltatták. Ennyi. Miközben ezek az emberek akkor is és most is álszent és képmutató módon antikorrupciós stratégiát követeltek. És tegyük hozzá a baloldaliakat ez valahogy nem bántotta. Elnézést az általánosításért, nyilván igazságtalan vagyok.

Én a magam részéről sosem kárhoztattam azokat a cégeket, amelyek pártkötődés alapján jutottak/jutnak állami megrendeléshez, mert ennek ez a természete, az ember azokkal szeret együtt dolgozni, akikben megbízik (Braun R., Jobblikkes csapat, Századvég, vagy Demos). No question. Mindenki tudja róluk, hol állnak, ahogy rólunk is, csak most szépen meg lehet lepődni, hogy júj, a Mandiner, nahát, eddig ezt nem is tudtuk, de most aztán kiderült, hogy....és jöhet megint a talp- és seggnyalózás, bértollnokozás. Elfér, ahogy eddig is, a fenti ügy ismerete nélkül is elfért.

Számomra az volt/van/és lesz elfogadhatatlan, ha valakik bármiféle teljesítmény nélkül talicskázzák ki az állam tehát a mi pénzünket a költségvetésből. És brutálisan sok esetben ez történt az előző ciklusokban. Hogy a mostaniban is less ilyen? Persze.
De ez esetben ez bizonyíthatóan nem így van, hisz az oldal folyamatosan frissül, látszik, hogy működik, működtetik (ha nem frissülne, akkor meg az volna a baj), dolgoznak rajta. Tótát én nem hoztam fel, de akkor sem kértem számon rajta semmit, hisz a szerződéséért cserébe teljesített.

Egyébként két gyors kérdés:
1. Ki más csinálná a fideszes miniszterelnök weboldalát, mint egy a kormányhoz valamennyire is közel álló médiacsapat?
2. Milyen más pénzből finanszírozzák a hivatalban lévő miniszterelnök weboldalát, mint államiból?

Bocs, ha hosszúra sikerült, neked öntöttem ki.. :)

könnyű lesz az elszámoltatás! egy tanú már van!

Lólábfi Horgász SC 2011.03.16. 18:32:33

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni:
"Azt meg tudná valaki mondani, hogy a Turul kollega által főszerkesztett mandiner.hu-n hol találnak elfogultságot? "
Ezt komolyan mondod? (Nyugi, nem hiszem, csak kérdezem.) Attól, hogy olykor olvashatóak vagytok és néha érdemes megjáratni az elmondottakon a saját véleményünket, soha, egyetlen percig nem volt kétséges, hogy hol álltok. Az önismeret teljes hiányára vallana részetekről, (már ha elhinném) hogy ti magatokat pártatlannak és semlegesnek képzelnétek.
Rögtön mondanám, hogy na ne, ti bevettetek valami veszélyeset.

Hogy mi a jellem?

Ha egy elvhez, elhatározáshoz akkor is tartod magad, amikor az erre vonatkozó lelkesedés, ami a döntésnél még megvolt, már régen elszállt, sőt, már mintha kényelmetlen is lenne a dolog.

Mivel győzted meg magad?

Hogy úgysem fog kiderülni, mert megígérték?
Hogy ez neked jár, megszolgáltad?
Hogy nincs ebben semmi rossz, mert végtére is megdolgozol érte?
Hogy csak hülye nem vállalná el, ha felajánlották neki?
Azért tipródtál rajta, vagy könnyű szülés volt?

És tényleg, megérte?

 

Mikor ezt a kommentet írom, már 160-on túl van a kommentek száma ez alatt a poszt alatt, amikben a jobb és a bal visongva osztja egymást. Természetesen, a másik hatalomhozdörgölődzése k*rvaság, az én hatalomhozdörgölődzésem evidencia (ez az élet rendje) --- ez a séma.

Nem vagyok h*lyegyerek (illetve, lehet, hogy az vagyok, de) azt még én is tudom, láttam, próbáltam, mivel jár az, ha valaki a hatalommal biznicel. No most, ezt vagy vállalja az ember vagy nem vállalja. Ha vállalta, akkor viszont ne játssza meg a naivát, s, viszont, bárcások ne vinnyogjanak, ne mutogassanak a másikra, felháborodott hangon és a borzadálytól eltorzult arccal.

Hallgatniuk kellene, de mélyen.

ü
bbjnick

Ez így tényleg kínosra sikerült. Ha már elmulasztottátok a Nagy Bejelentést ti, előre megtenni, szerintem sokakat érdekelne őszintén, feketén-fehéren a következő három pont. Jó lenne, ha nem ilyen-olyan sajtóértesülésekre kéne újra kényszeredetten bólintani.

1) Hogyan/miért ti kaptátok a megbízást? Pályázat, ismerős kiválasztás...? (nem vagyok álnaiv, és nincs feltétlen baj az utóbbival, de tőletek lenne elegáns)

2) Ezért a pénzért pontosan milyen teljesítést vállaltatok, mennyi időre? (Megrendelés, szerződés, számla szken, a megfelelő adatok kitakarva - pirospont.)

3) (Ez inkább elvi, kifejtős.) Miért közpénzből szerkesztik nevezett honlapot, és nem a Fideszéből?


Köszönöm!

viszont talán már ideje lenne csokorba szedni, hogy hány ide posztot írogató tag kapott állami állást a korábbi pártpropagandáért cserébe. még lehet, hogy néhányan most fognak a szerzők közül rájönni, hogy micsoda b*lfasz lúzerek a főszerkesztőhöz képest:)

Egy disclaimer akkor is kellett volna, legalább Turul posztjai alá.

Ha valakitől anyagilag függsz, akkor arról:
1) nem írsz róla, elkerülendő a kínos helyzeteket,
2) ha mégis írsz, akkor egyértelművé teszed ezt a potenciális érdekkonfliktust. Pl. így: "A szerző az orbanviktor.hu-t gondozó Vármegye Kft. társtulajdonosa."

Ez lett volna a korrekt, jóhiszemű eljárás.

Ha van egy kis tartás a tisztelt szerkesztőkben, akkor minden posztjuk lábjegyzetébe írják már be:

"A miniszterelnök honlapját a Vármegye Média és Kiadó Kft. gondozta tavaly július 29-e és december 31. között, nettó 4,13 millió forintért. A társaság két tulajdonosa Balogh Ákos Gergely, a Mandiner főszerkesztője, illetve Novák Tamás, a Biszku Béla egykori kommunista vezetőről készült dokumentumfilm alkotója."

Csak mert olyan hatalmas elvárásaik vannak másokkal szemben is.

A legnagyobb probléma az, hogy ez a díszes mandineres társaság eddig úgy tett, mintha anyagilag teljesen független lenne a mostani kormánytól, és kizárólag az elveit képviselné....

Tótáról azonnal tudható volt, hogy mire és mennyiért vállalkozott szemben az itteni szerkesztőkkel. Miközben eljátszották a jobbos mártírt és nagypofával komcsiztak, kiderül, hogy hasonló lélelgeztetőgépen vannak, mint politikai ellenfeleik egy része.

Mondjuk en lattam mar havi 20 000-ert szervert uzemeltetni, de a konkretumok itt egyaltalan nem szamitanak.

Turul megbizatasa olyan, mint Babarczye, egy csokos megbizasi szerzodes, a belso korben csucsuloknek.

Klasszikus korrupcio.

önmagában szervert üzemeltetni pl. láttam már évi 10 000-ért is..

Miert szajkozza mindenki ezt a bizalmi munka hulyeseget? Miert bizalmi munka weboldalt uzemeltetni? Miert nem varhato el a profizmus mindenkitol, aki mar sok ilyet csinalt? Ha nekem adjak a munkat (rossz pelda, en konkretan nem vallaltam volna el, de nem vilagnezeti okokbol), ugyanugy kikerulnek a cikkek a weboldalra, mintha Turul.

Ez nem bizalmi munka, ez egy asztal osszerakasa.

Ennek a harsogasa nem mas, mint onnyugtatgatas.

 

Dobjak fel a megbizasi szerzodest, keressenek ra 10 kulonbozo ceget, akik ilyet csinalnak (ez aztan igazan nem gond, nekem csak a haverjaim kozott van vagy 5 (gyk, ezzel nem azt mondom, hogy az en haverjaim kozul kellett volna megbizni valakit)) es legyen arverseny.

Itt ez nem volt. Pofara oda lett adva a cupak (ennek a metaforaja volt a gozolgo tetem) egy haverkutyanak.

2009-ben ezt írta a mandiner. úgy látszik, 2011-ben ugyanez teljesen vállalható.

független underground, mi? ne szórakozzatok.

"Akárhogy is nézzük, a világon - de legalábbis Magyarországon - a legkirályabb dolog döntéshozó fószernak lenni a Miniszterelnöki Hivatalban. Megvan a nem kevés havi fix, a ruhapénz, az étkezési utalvány, bizonyos rang fölött a szolgálati kocsi sofőrrel; de mindezeknél még állatabb, hogy az ember egy csomó pénzt elosztogathat. Meg lehet szórni például egy kis aprópénzzel a régi haverokat; mindenféle nyelveket tanulhatunk; ha valamit csinálnunk kéne, elláttathatjuk magunkat tanácsokkal, és a gályázást rábízhatjuk külsősökre. És ha mondjuk hobbiból érdekel minket az emlékezetkultúra és a múzeumok kérdésköre, írathatunk róla magunknak egy húszoldalas tanulmányt 583 333 forintért; vagy ha szeretnénk a Lilafüredi Hunguest Hotel Palotában megrendezett gyermekszegénységi konferencián egy tuti előadást meghallgatni, az is megoldható; de akkor is miénk a világ, ha szívesen olvasnánk „Pestről Lisszabonba - megállás és határok nélkül” címmel újságcikket. És ami a legfontosabb: ha „Előterjesztések benyújtásának előkészítésével kapcsolatos tanácsadó tevékenység”-re támad igényünk, arra is akad egy kis pénz."

 

 látom most már eljutott a szerecsen mosdatás abba a fázisba, hogy a vityka.hu üzemeltetését csak megbízható elvtársnak lehetett kiadni, és ez a megbízható elvtárs, csakis mandíner ákos lehetett. (igen, mert az alternatíva csakis gréczy lehetett, közte és mandíner ákos között lehetett választani)

de akkor nem értem, hogy a megbízható elvtárs ákos miért teszi fel a kérdést, hogy bértollnok-e? már eldőlt ez a kérdés a megbízás odaítélésénél, hiszen azért kapta, mert egy megbízható bértollnok elvtárs, aki megbízhatóan terjeszti a fideszes igét, aki nem feszeget olyan kérdéseket, amelyek túlzottan kényelmetlenek.

múltkor olvastam bértollnok ákostól cikket az orbán-csomaggal, jajbocs, a széll kálmán tervvel kapcsolatban, és az egy tipikusan bértollnok írás volt. sütött róla, hogy nagyon erősen elfogult az írója. egy megbízható elvtárs mentegető írása volt a saját elvtársai balf*szságáról.

úgyhogy erről ennyit, bértollnok elvtárs. aki fideszes-orbánista k*rvának áll, ne sírjon ha röhögnek rajta, hogy fideszes-orbánista k*rva.

 

 

babarczyeszter 2011.03.19. 13:11:36

hm.
Turul is felkerül majd a Korrupédiára?

Miért nem írtok erről a kérdésről egy tisztességes cikket?

Nekem azt ajánlottátok fel, hogy írjak arról, miért cseszett ki súlyosan Gyurcsány mindenkivel, aki a Kerekasztalokban dolgozott, beleértve az én csapatomat is (akik közül szerencsére csak az én nevem forog).

Kicseszett, mert 2007 januárban megrendelt egy munkát rengeteg embertől, akik ezt elvégezték -- gigamennyiségű anyagban foglalták össze az oktatási és nyugdíj-problémákat és a lehetséges megoldásokat.
Mi pedig csináltuk az ezt támogató weboldalt.
Ez mindaddig működött is, míg le nem szedte az új kormány, és rendes forgalma volt, tekintettel a jó szakmai anyagokra (és nyilván a szakmailag jó informatikára és design-ra). Most kénytelen leszek kiásni a saját szerveremről egy tükrözést, hogy ne tűnjön el a legjobb magyar szakértői gárda összes tudását összesítő anyag.

Orbán weboldala működik. Tök jó. Turul ezt valódi áron csinálta, nem áron felül. Tök jó. Mi a baj? Turul engem b*sztatott a Kerekasztalért.

Legyen erről egy cikk. Ez így korrekt, nem?

Azt nem is kérem, hogy a mandiner rám vonatkozó kommentjeit is kommentáljátok általában. Azt egy pszichoanalitikusra, illetve a törzsi háborúk és babonák kutatójára bíznám. Egy másik cikk? Csak hogy jó legyen nekem?

Kínai Kálmán és Trágár Tóni 2011.03.19. 13:30:59

@babarczyeszter: "Nekem azt ajánlottátok fel, hogy írjak arról, miért cseszett ki súlyosan Gyurcsány mindenkivel, aki a Kerekasztalokban dolgozott..." Nem, mi azt ajánlottuk fel, hogy írja le a maga verzióját a kerekasztal-ügyről. Bármit írhatott volna, és külön posztban megjelentettük volna, hogy ne vesszen el a sok komment között. Ön nem élt ezzel a lehetőséggel.

"Turul engem basztatott a Kerekasztalért." Ez egyszerűen nem igaz, Turul nem szólt hozzá a kerekasztal-kérdéshez, illetve nekünk jelezte, hogy szerinte nem volt szó túlárazásról, úgyhogy szálljunk le az ügyről.

A kommentelők meg azt írnak, amit akarnak, nálunk nincs moderáció. Mi egyébként már többüket átküldtük a Búrára, de csak itt maradtak.

tölgy · http://konzervativok.blogspot.com2011.03.22. 08:47:48

@Kínai Kálmán és Trágár Tóni: ott tolják el maguk, hogy elfogadják a "kormánynak dolgozni gáz", és a "aki a Pojáca kisinasait fikázta, az most kérjen elnézést.".
Ez olyan, mintha egyformán ítélnék meg Auschwitz SS őrparancsnokát a helyet felszabadító orosz tiszttel, hisz mindkettő erőszakszervezet tagja volt.
Hát nem. Ha ketten ugyanazt csinálják, az nem ugyanaz.

a példa rossz, dehát nem lepődünk meg rajta.

Addig oké, hogy mindkettő erőszakszervezet tagja, az egyik német SS-tiszt a konc. táborban, a másik szovjet tiszt a Gulágon.

és tényleg. mi különbség van a kettő között, ha mindkettő embereket öl?

az hogy a német elvileg nemzeti? számít ez?

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr312763408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.25. 19:23:11

Grat!

Nekem eddig csak a Sárdobáló, a Lent-Fent és a Konzervatórium van meg.

Egyébként nem hittem volna, hogy a Mandi-ról kirúgnak, ez azért gyökérség a részükről.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.25. 19:33:50

@TaTa86.: :)

és téged miért rúgtak ki?

a konziról?
a sárról? és a fent és lent? az egy sima oldal, nem ?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.25. 19:42:16

hát nézzétek meg
kilépve nem mutatja a kommentemet, csak belépve

mandiner.hu/cikk/20110325_orrot_tort_kea_nu

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.26. 00:04:21

@tesz-vesz: Konziról, mert azt pedzegettem, hogy Novák Attila azért védi TGM akadémiai tagságát, mert mind a ketten zsidók.

A sárról mert a posztolót megverték és én nem sírtam ezen elég hangosan, hanem inkább felvetettem, hogy lehet, hogy az eset a "liberálisok" által okozott társadalmi atomizáció egyenes következménye. Vagyis hogy senki nem áll ki senkiért.

A lent-fenten tartottam egy rövid töriórát a patkánylázadásról, felvilágosítva néhány tényadatról a T. Posztolót. Mondjuk ott volt néhány lekicsínylő jelző is.

Egyébként posztot nem ér. Ha valakit nem érdekel az ellenvélemény, hát nem érdekli.

Bloodscalp 2011.03.27. 16:57:01

@tesz-vesz: @TaTa86.: most hogy belegondolok, nem is tudom mivel foglalkoztak orbánék, ezt a jobbos média nagyon ügyesen elhallgatja, - persze vhol nem lepne meg hogy orbán is vérkomcsi
de akkor ügyesen manipulált engem a fidesz-média:) sose gondoltam ebbe bele, és a honnan jött orbán? rész mindig kimarad egy kicsit

ergé egyrészről gerinctelen, másrészről hülyeségeket ír, én nem tudom ki dugja vagy kit dug:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.27. 16:59:36

@Bloodscalp: miért gerinctelen ergé?:) indokold is:)
hadd hízzon a májam

Bloodscalp 2011.03.27. 17:07:14

@tesz-vesz: Na ne:) az ilyennek csak odatudnék b@szni egy sós zsákot a vállára, kitenni a falu szélére, és ha olyan ügyes, hát akkor felküzdi magát.
Persze valszeg életében nem cipelt semmilyen zsákot a vállán. Szóval sokra nem vinné. De fenntröl én is könnyen felküzdöm magam.

Bloodscalp 2011.03.27. 17:15:32

@tesz-vesz: de nem új keletű az antiergéizmusom, sose kedveltem
előbb elkezdte magyarázni hogy milyen rossz dolog a forradalom stb a francia tört. példán keresztül, aztán pechére, a fidesz elővette a fülkeforradalom címszavakat:) persze olyan van azóta nekem sose írt vissza:) annyira nem bánom

arlequin 2011.03.28. 09:49:47

@tesz-vesz: gratulálok komám.

tulajdonképpen az utóbbi időben ezért nem írok nagyon sehova, mert kivágnának ;-)

öncenzúra ;-)))
minek írjál, ha azt sem tudják mire van szükségük?
mintha a kígyóra cipőt húznál...

@TaTa86.: neked is gratula!

allgemeine a mandiról eleitől fogva megvolt a meglátásom, miszerint taknyos fidesznyikek 'pártatlan' csürhéje. duma-duma, semmi más.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.28. 15:38:27

@arlequin: ez nagyon durva.
egy normális, épeszű verse sincs ennek a perverznwk.
le kéne mondania.

gondolom ez kötet pénzmosás, korrupció, lopás

támogatta a NKA? szégyen!
kultúra Magyarországon a fidesszel? soha

asszem kibővítem ezt a posztot:
kkbk.blog.hu/2010/10/14/szilagyi_gyorgy_interju

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.03.29. 13:49:48

@arlequin: Mondjuk becsületükre legyen mondva: a "pártatlanságot" sosem tagadták.

Igaz, azt a kis 4milliós szerződést sem reklámozták...

arlequin 2011.03.29. 20:58:02

@TaTa86.: ez már csak ilyen. szép, ugye?

Molnárgörény · http://molnargoreny.blog.hu 2011.03.29. 23:18:59

Engem még csak a konzervatóriumról meg a jobbklikkről rúgtak ki. Az elsőt a félhülye polkorrekt fél(egész)bolsevik Benei Péter követte el, de jellemző, hogy már ott sincs, de a kirúgás máig is él (márpedig annyira nem fontosak ők, hogy más nicket csináljak, nekem csak ez az egy van és marad). A Jobbklikk meg olyan siralmas lett, hogy végül is mindegy, hiszen a kutya nem olvassa már.

A mandinerről még nem rúgtak ki, de minden percben várom:) Bár ott még ha finoman is, de van némi visszafogott kormánybírálat. Az is valami - a kirugdosást persze elítélem, az ilyen módszereket az érv nélküliek alkalmazzák.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.30. 19:10:53

@Molnargoreny: annyira gyűlölöm benei pétert, olyan szinten ostoba és tenyérbemászó.
miért rúgott ki?
és a jobbklikkről miért? én azt sose olvastam, de most felmegyek kíváncsi vagyok van-e értelem azon a belterjes blogon.
mellesleg l. simon lászló is ajánlja a weboldalán a jobbklikket

kkbk.blog.hu/2011/03/29/szilagyi_gyorgy_interju

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.02. 20:54:15

Azt hiszem mostmár tényleg vezetek. Kitiltottak a Kettős mércéről is. XD

Alfőmérnök 2011.04.02. 21:04:15

@TaTa86.: A te esetedben ez azért is meglepő, mert nem lehet azt mondani, hogy nem viselkedsz kulturáltan. Úgyhogy biztos a tartalom miatt szűrnek.
Azon viszont ugyancsak meglepődnék, ha téged (meg Molnárgörényt) a mandiról is kitiltanának.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.02. 22:21:16

@Alfőmérnök: A Mandiról csak nem, ott még szalonképes az Archiregnum.

@tesz-vesz: Nos, ha minden igaz, azért rúgtak ki mert beírtam, hogy Hejőszalontán 30%-ot szerzett a Jobbik, amiből arra következtetek, hogy ott azért elég komolya cigány-magyar balhé volt.

Úgy látszik arrafelé nem tolerálják a száraz tényeket.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.02. 23:18:09

@TaTa86.: ez nulla
ezért kirúgni

és kettős mérce a neve, amiből pedig lehetne valami finom intellektualitásra következtetni, de mégse

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2011.04.02. 23:45:27

@tesz-vesz: E'van.

"és kettős mérce a neve, amiből pedig lehetne valami finom intellektualitásra következtetni, de mégse "

Én a Gulyásdemokráciánál lepődtem meg. Nagyon találó név, a szerkesztők pedig, khmm, átlagosak.

gt_ 2011.04.10. 23:06:09

Hát sok mindent nem tudok a poszt-hoz szólni, mert nagyjából önmagáért beszél. Annyit azért nyilván mondok, hogy ne add fel.
Mert itt nem fog semmi sem változni, ha mindenki beletörődik abba a nagy rakás sz**ba ami itt több mint 20éve (de mondhatnék 70-et is) körülvesz minket. Persze a "mindenki" alatt azt a maradék kisebbséget értem, akik nincsenek eleve benne.

Amúgy mindezeket olvasva néha én sem tudom, szomorkodjak, szörnyülködjek, felhúzzam -e magam, vagy egyszerűen röhögjek az egészen. Azért nehéz egy gondolkodó bolg-olvasó dolga is mostanában...

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.04.11. 00:10:51

@gt_: dehát honnan tudod hogy nekem van igazam?:)
süti beállítások módosítása