kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVI.: Egyszerre lépett ki a Mi Hazánkból tizenhat tag Vácon – számolt be a Vác.hu Csereklye Krisztina közleménye alapján. Csereklye a kilépést azzal indokolta, hogy bizalmi válság alakult ki az országos elnökség irányába, de szerepet játszott „a radikális, bajtársi szemléletünkkel összeegyezte... (2024.04.04. 16:57) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVI.: Andrew Carnegie nemcsak Hanauer (2024.03.20. 13:33) Bana, az exjobbikosok buta kommentölő messiása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedűs (2) hegedüs (1) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

L. Simon László, a fideszköltő

2011.03.29. 02:19 | tesz-vesz | 31 komment

Címkék: vers fidesz magyarország simon jobbik pázmány lászló l. biszku arokaso antikultura

Kortárs költő, aki neves

Mind-mind-mind eszdéeszes

Kortárs író, aki híres

Minket pártol, ebbe míves.

- A kontraszelektált ochlokráciában.

 

http://www.lsimonlaszlo.hu/images/pic04.jpg

A Biszku Bélát feljelentő jobbikos Szilágyi György abszurdnak tartja, hogy egy nyilatkozata, nem pedig tettei miatt kell felelnie a volt belügyminiszternek.

 

volt egy parázs vita a parlamentben is. L. Simon László, a bizottság fideszes elnöke, illetve a fideszes többség megakadályozta, hogy behívjuk Biszkut, L. Simon azt mondta, hogy sajnálja őt és családját. Én meg elmondtam, hogy azokat sajnálom, akiket tönkretettek a Biszku-félék.

már megint a kommunistabarát fidesz, hogy nem szégyell forradalomról beszélni.

persze a kommunista váltópárt SZDSZ is beszélhetett forradalomról 90-ben

 L. Simon László, a bizottság fideszes elnöke úgy reagált: a Jobbiknak a megfelelő helyen, a Fővárosi Közgyűlésben kellene beterjesztenie az ilyen jellegű javaslatokat, amelyek a Károlyi-szobor eltávolítását, illetve közterületek átnevezését kezdeményezték. A bizottság végül a Fidesz-KDNP képviselőinek tartózkodása, az MSZP ellenzése és a Jobbik támogatása mellett elutasította a jobbikos javaslatoknak a tárgysorozatba vételét.

 


 nekem mindig a Féregfark jut eszembe róla a Harry Potter-filmből

 

 

 

 

L. Simon László költő. L. Simon László verseket ír. Legalábbis a Magyar Nemzet nevezetű újság szerint.

Hogyan fér egy ilyen ifjonti életbe az elmélyült, meditatív költői létezés?

 Mármint a meditatívat mi úgy értjük, hogy perverz és elmebeteg. A költőt én nem mondanám, aki szavakat rak egymás után, az még nem lesz költő. Költő az, aki verset ír. simon nem felel meg ennek a kritériumnak. Ahogy bencze józsef rendőrkapitány se túl művészi, de ő legalább ad a formára.

 L. Simon László költő, író, szerkesztő Az ELTE-n szerzett magyar-történelem szakos diplomát. A Szépirodalmi Figyelő című folyóirat főszerkesztője, valamint a Kortárs és a Magyar Műhely című lapok szerkesztője. 2004-ig a Fiatal Írók Szövetsége elnöke volt. Jelenleg a Magyar Írószövetség titkára. Verseket, esszéket, tanulmányokat, komputergrafikákat, fotókat publikál, könyveket tervez.

Ezt a cikket mutatták nekem, én kicsit részletesebben dolgozom fel. Simon  publikációjában tényleg szerepel a Nem lokalizálható című 2003-as kötet, az Orpheusz és Magyar Műhely kiadóktól. Közpénzből. A Nemzeti Kulturális Alapprogram és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma támogatásával.

 Szemelvényezzük, (hasonlóan a potenciális tömeggyilkoshoz, S Ábelhez) a műveit, mondom versek nincsenek benne, ezért csak azokat a sorokat mutatom, amik miatt már rég le kellett volna mondania a Fejér megyei parlamenti képviselőnek, a képszöveg és a sima idézőjeles szöveg is a fenti kötetből való:

 

 

 2005-től a Pázmány Péter Katolikus Egyetem óraadó oktatója a bölcsészkaron. Reméljük nem a 2003-as gondolatokkal oktat. Szégyen.

 "vértócsában fekve találtak meg
éppen zenét hallgattam
tudatlan barmok öltek meg
akik nem tudtak táncolni
és büdösek voltak
még nálam is büdösebbek"

 

 

"büdös vagyok
meg kell fürdenem
kimosnom a s*ggemből az elmúlt három nap papírdarabjait"

 

Simon Panzió és Borászat
Simon és Simon Kft.

 

 Családi vállalkozásunk elsősorban gyümölcs-és szőlőtermesztéssel, valamint borászattal foglalkozik, de nagy hangsúlyt kap idegenforgalmi tevékenységünk is. A gyümölcsösöktől körülölelt Panzió és Borászat épületegyüttese a város zajától távol fekszik, már-már tanyavilágot idéző hangulatot áraszt. Innen mindössze 800 méterre található a kellemes kikapcsolódást biztosító Agárdi Gyógy- és Termálfürdő. Panziónkban 13 kényelmes szoba várja a pihenni vágyókat, míg tágas közösségi terünkben szakmai tanácskozások, kiállítások rendezhetők. Hagyományos fahordós, reprezentatív kivitelű pincészetünkben megkostólhatják a friss, reduktív technológiával készített fehérborainkat és a fahordóban érlelt vöröseket is, megrendelésre igényes borkóstoló programot kínálunk.

"L simon apja téeszelnök volt, a módszeváltáskor bagóért fel tudott egy csomó földet vásárolni, erre épül mai napig a vállalkozás. MSZP-s, utána pici fia fideszes lett"

 a_remeny_rabjai_magyar-200x282_1.jpg

1. L. Simon László jelenleg 57 százalékos tulajdonosa és ügyvezetője a Simon és Simon Kft.-nek, részben e vállalkozásán keresztül, részben személyesen valamivel több mint 20 millió forintnyi állami és európai uniós támogatásban részesült 2011-ben.
2. Orbán Viktor magánlátogatáson járt Agárdon, ahol megtekintette L. Simon László kulturális államtitkár, Fejér megyei országgyűlési képviselő mezőgazdasági vállalkozását.
3. A csemegeszőlő dűlőben az éppen zöldmunkát és gyomlálást végző dolgozók, a Baracskai Büntetés-végrehajtási Intézet elítéltjeinek a munkavégzését ellenőrizték.

 orban lsimon agard.jpg

"bevizeltem
akár egy disznó
a perzselés előtt"

"ondómban levő életenergiám
azonban nem tudtam rendesen szabályozni
állandóan ejakulációm volt"

"fejem rothadó bőrdarabra hasonlít
hamarosan elpusztulok
bűzlök
akár egy csillag alakú dögvirág"


 


két kommunista kölyök összeveszett a magyar nép/nemzet koncán, de maradjunk annyiban, hogy ilyen l.simon-szerű korcs alakkokkal van tele a fidesz.


"a szabványosítás veszélyeiről írtam tanulmányt
amikor találkoztunk
átfogott a lábával
megb*sztam
a tanítója lettem
az lett belőle
amire vágyott"


"marékszámra dobáltam magamba szpídet
s évekig inasként dolgoztam egy keleti bazárban"

 

 

"a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam
miközben én már párizsban báboztam
iskolát alapítottam
és egy röhögő törpét követtem
akivel szétb*szott zsidó k*rvák seggéről készítettünk
gipszlenyomatokat"

 

 

"stílust és technikát váltottam
ősi szőtteseim
indiai tudományos kutatásaim emlékét dolgozták fel
ráadásul szerda esténként
nő voltam
és a vasárnapi matinék idejére
lombszoknyát húztam

díjakat nyertem
jellemem tisztasága
politikusi alkatom és kompromisszumkészségem
korunk legnagyobbjai közé emelt
s életem derekán felavatták
daliás termetem első monumentális emlékművét"

"intoleráns és antiszemita félvér istenekkel
találkoztam
ültek a hegytetőn
szotyiztak
egyszer az egyikük engem is leköpött
az utcán
mert nem hittem a megváltás erejében
sem az örök boldogságban
sem a szeretet erejében"

 

"a szexualitás kreatív kifejezési módjait kerestem
a gumi- és latexfetisizmus
bennem is vágyat ébresztett
minden esőkabáttól és műanyag kvarcórától lázba jöttem"

"tanítványaim később a szememre vetették
hogy életem e nehéz szakaszában
azt mondtam
épeszű ember nem lesz sem politikus
sem hadvezér"

"nevelési kudarcaim miatt pályát és nemet váltottam
újságíró lettem
vagy újságírónő"

 

 

 

 

 

szodomita "jobboldali", a zoofíl "konzervatív"

 

 

 

L. Simon László a parlament kulturális bizottságának elnöke.

Sodoma és Gomora, imádkozzunk és szavazzunk, hátha Isten lerombolja és elpusztítja ezeket is.
 

Aki ilyeneket ír (és ki is adatja) az elmebeteg. Csodálkozunk a mai közállapotokon és a kortárs művészet színvonalán? Szőcs majd rendbeteszi, hogyne.

Fidesszel kultúra Magyarországon? Soha.

Botrány.

Le kellene mondatni, magyarán páros lábbal kirúgni ezt az idiótát, mindenhonnan, de csakúgy, mint lázár, ő is helyénmarad. Ezért fideszköltő l. simon.

 

http://w.kuruc.org/galeriaN/hir/LSimon-NKA.jpg

jegyezzük meg a kiadók, újságok nevét, tudjuk miket kell elkerülni. Ilyenkor bánhatja Simon, hogy már nincs simónia, kitudná fizetni az erényeket kamatostul. l. simon az az alkat, aki demszkyvel járogatott  a gellértbe

tipikus szdsz-es neokomcsi, aki másod-, harmadgenerációs tipikus pimasz mentalitással rendelkezik.

L. Simon László: Japán hajtás. FISZ–Kortárs Kiadó, Budapest, 2008. Ára: 1800 forint

 

ezzel a sorával amúgy mélyen egyet tudok érteni:

 

"...A Nemzeti Kulturális Alap pont egy ilyen hely, sajnos Jankovics Marcell nem volt elég "fideszes" NKA-elnöknek, így tavaly ősszel a fideszes országgyűlési képviselőt, a Parlament kulturális bizottságának elnökét, L. Simon Lászlót nevezték ki. L. Simon évi 7 milliárd forint felett rendelkezik."

 

Jeszenszky Zsolt, a Magyar Lemezlovas-egyesület elnöke éppen L. Simon László Szubjektív ikonosztáz című kötetét lapozgatja nagy átéléssel, ha jól sejtem, éppen a vaskos, képekkel zsúfolt kötet közepén tart, ahol több oldalon át lengyel nők hegesztenek, ásnak és szegecselnek teljesen pucéran.

Az emelvényen a frissen kinevezett kulturális államtitkár arról beszél, hogy azért nem lett képzőművész, mert nem vették fel a képzőművészeti egyetemre. Meglepően avantgárd válasz. Pedig együtt jelentkezett Till Attilával, aki persze bekerült az osztályba, és milyen sokra is vitte végül - folytatja Simon, a tömegben pedig sokan nagy átéléssel bólogatnak. Azért előttem egy idősebb férfi a biztonság kedvéért megkérdezi, hogy ugye ez most irónia volt-e. Az - vágja rá a mellette ülő nő, és hirtelen felragyog a fény az értelmezési horizonton.

A Magyar Írószövetség klubtermében vagyunk, a fehérre meszelt falakba szinte beivódott a sok méltatás, meg az irodalmi diskurzus véget nem érő körmondata. Ha közelebb hajolunk, hallhatjuk a sok Gézukámat, kérlek druszámat, meg a haverkodós vállveregetés sokáig visszhangzó csattogását is. Meg hogy tudod, “hogy mindig nagyra értékeltem a világlátásod és a finom művészi érzéked”. Ezúttal is ilyen hangnemben zajlik a beszélgetés, de ez a túláradó kedvesség még nem az államtitkárnak szól, hanem az irodalmárnak és szépírónak, aki nem mellesleg négy éven át az írószövetség titkára is volt.

Azért az író-olvasó találkozó csúcspontja mégis az, amikor L. Simon egyik közeli ismerőse feláll és felteszi az egyetlen igazán érvényes kérdést, amit ezen a napon és ezen a helyen csak fel lehet tenni: Laci, ennyi munka, ennyi irodalom, ennyi politika után mégis mikor van időd a gyerekeidre? A válasz elég hosszú, de ha jól értem, akkor reggel hét és fél nyolc között, a kecskék után, de még a parlament előtt.

A teremben elszórtan feszengő újságírók azonban ezzel nem nagyon tudnak mit kezdeni: nem hangzanak el számok, vagy kinevezések, és az mégsem lehet egy cikk címe, hogy L. Simon Lászlónak nincs ideje a gyerekeire. Annyi azért kiderül, hogy Szőcs Géza utóda nem Nyírő Józsefet tartja a legnagyobb magyar költőnek, és biztos, hogy nem az az első gondolata egy kortárs festményre pillantva, hogy ilyet én is mázolok bármikor. Meg, hogy a meztelenkedés nem művészet. Vagy hogy Petőfi óta nem írt senki rendes verseket. L. Simon maga is tesz utalásokat arra, hogy a kortárs művészet értéke nem a politikai oldalak megítélésén múlik, és hogy a kísérletezés, a határok feszegetése a művészet igazi mozgatórugója.

 

 

 

 

 

15

Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.

16

Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?

17

Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.

18

Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.

19

Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.

 

Máté, 7. fejezet, Biblia

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr502367483

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fikanick 2011.03.29. 11:32:39

Rettento nemtelen ez a tamadas, illene teljessegeben beidezni a koltemenyeket, van ugyanis eleje, kozepe, vege, lelekfejlodes, katarzis. Ezek valodi koltemenyek es ha valamit, akkor ez joideje az elso pozitiv dolog, amit hallottam a Fideszrol, nevezetesen hogy nem kizarolag ajtatos szentfazekak ulnek a frakcioban, hanem olyanok is, akik meg tudnak erteni egy ilyen verset, vagy akar leirni is.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.29. 13:27:25

Yo

Megjöttek a fideszes megalkuvó tetvek
putyin lábujjáról szopják le a retket
mögöttük zsobbikosok a káinfóra rejszolnak
gárdás kurva hátáról teli orral kokszolnak
középen szarik elempés nigger törpe
szegfűs buzik hányják az egészet körbe.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.29. 14:00:16

@tesz-vesz: tye tyatyatyi étyetye gyongyoty ity tyongyatok tyááá
jáááááááááj istenem hogy össze ne szarjam magam

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.29. 15:05:50

@Bokortalan Lajtalan: szedd össze magad, mert nagyon béna vagy
gyerekes

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.29. 15:09:21

@tesz-vesz: te beszélsz lol itt szervezgeted a királyság visszaállítását szó szerint a béka segge alatt nevetséges

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.03.29. 16:00:58

@Bokortalan Lajtalan: mit szervezek én?

ennyire nem vagyok profi libsikém

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.29. 16:17:40

@tesz-vesz: XI.
Eszében tartá, mit szivére
Kötött a jámbor nevelõ,
Midõn bucsút vett tõle
És pénzt adott neki;
Eszében tartá ezt az ifju
S nem hagyta teljesítlenûl.
Beállt az iskolába,
S tanúlt szorgalmasan,
S olyan volt társai körében,
Mint csillagok között a hold.
Azok csodálták õt, de nem szerették,
Lelkének fensõsége rajtok
Mint sziklakõ nehezkedett,
És ellenében
Irígység és gúny támadott föl,
És rálövöldözé
A sebesítõ nyilakat.

„Mért bántotok ti engemet?”
Szólott szelíd jószívüséggel
Gyakorta társihoz,
„Mért bántotok, barátim, engem?
Én nem tanúlok a magam javára,
Tiértetek tanúlok én;
Mit én tudok, higyétek, annak
Más fogja venni hasznát,
Akárki más, csak én nem.
Ha belátnátok lelkem mélyibe,
Ragaszkodnátok hozzám, jó fiúk,
Ugy szeretnétek, mint most nem szerettek,
Mint én szeretlek titeket.
Ha belátnátok lelkem mélyibe,
Általlátnátok gyarlóságtokat,
S nem vagdalnátok a fa ágait,
Mely egykor számotokra hoz majd
Árnyékot és gyümölcsöt,
Szegény rövidlátó fiúk ti!
De majd szerettek még ti engemet,
Szeretni fogtok, istenemre, engem!”

Kacaj követte ilyetén beszédit,
S csak újabb töltésül szolgáltanak
A gúnyolódás fegyverébe,
Amely mindég szivének állt.

És elvadúlt lassanként a világtól,
Mindegyre mélyebben szállott magába,
S kerûlt mindenkit... egy barátja volt,
A senkitõl meg nem zavart magány.

Ott élt azon képek között, miket
Üres ábrándoknak tart a világ,
De melyekrõl õ tudta, hogy azok
Élõ valódi lények,
Az õ lelkébe nézõ
Jövõ alakjai.

Ott a magányban buzgón olvasá,
Miként a hívõ a koránt
S mint a zsidó a bibliát,
Olvasta ott buzgóan a
Világtörténetet.
Világtörténet! mily csodálatos könyv!
Mindenki mást olvas belõle.
Egyiknek üdv, másiknak kárhozat,
Egyiknek élet, másiknak halál.
Egyikhez így szól s kardot ad kezébe:
„Eredj és küzdj! nem küzdesz hasztalan,
Az emberiségen segítve lesz.”
Másikhoz így szól: „tedd le kardodat,
Hiába küzdenél,
Mindig boldogtalan lesz a világ,
Mint ezredévek óta az.”

Mit olvasott ez ifiú belõle?
Mit gondolt õ, midõn e könyvet
Becsukta reszketõ keze?...
Ezt gondolá:

„A szõlõszem kicsiny gyümölcs,
Egy nyár kell hozzá mégis, hogy megérjék.
A föld is egy gyümölcs, egy nagy gyümölcs,
S ha a kis szõlõszemnek egy nyár
Kell, hány nem kell e nagy gyümölcsnek,
Amíg megérik? ez belékerûl
Évezredek vagy tán évmiljomokba,
De bizonyára meg fog érni egykor,
És azután az emberek belõle
Világvégéig lakomázni fognak.
A szõlõ a napsugaraktul érik;
Mig édes lett, hány napsugár
Lehelte rája élte melegét,
Hány százezer, hány miljom napsugár?...
A földet is sugárok érlelik, de
Ezek nem nap sugárai, hanem
Az embereknek lelkei.
Miden nagy lélek egy ilyen sugár, de
Csak a nagy lélek, s ez ritkán terem;
Hogyan kivánhatnók tehát, hogy
A föld hamar megérjék?...
Érzem, hogy én is egy sugár vagyok,
Amely segíti a földet megérni.
Csak egy nap tart a sugár élete,
Tudom, hogy amidõn megérkezik
A nagy szüret,
Akkorra én már rég lementem,
S parányi mûvemnek nyoma
Elvész az óriási munka közt,
De életemnek a tudat erõt ad,
Halálomnak pedig megnyúgovást,
Hogy én is, én is egy sugár vagyok! –
Munkára hát,
Föl a munkára, lelkem!
Ne légyen egy nap, egy perc elveszítve,
Nagy a föladat, az
Idõ röpûl, s az
Élet rövid. –
Mi célja a világnak?
Boldogság! s erre eszköz? a szabadság!
Szabadságért kell küzdenem,
Mint küzdtek érte oly sokan,
És hogyha kell, elvérzenem,
Mint elvérzettek oly sokan!
Fogadjatok, ti szabadság-vitézek,
Fogadjatok szent sorotok közé,
Zászlótokhoz hûséget esküszöm,
S hahogy véremben lesz egy pártütõ csepp,
Kiontom azt, kifeccsentem belõlem,
Habár szivemnek közepén lesz is!”

Ily vallomást tett... nem hallotta ember,
De meghallotta odafönn az isten,
Fölvette a szent könyvet, melybe
Jegyezve vannak a martírok,
S belé irá a Szilveszter nevet.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.29. 17:13:50

@tesz-vesz: jobban kiforgattad szegényt mint József Attilát a rákosisták...

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.31. 21:52:52

@tesz-vesz: hát úgy egyáltalán. legalábbis szerintem így gondolta.

Bokortalan Lajtalan · http://facebook.com 2011.03.31. 21:53:27

bár hogy minél vagy kinél, azt nem értem ://

Immanuelkant 2011.04.10. 14:38:43

Hát ez óriási, szétröhögtem az agyam! Ez így együtt nagyon ott van. :)
"a hazai művészettörténet elfelejtkezett rólam
miközben én már párizsban báboztam
iskolát alapítottam
és egy röhögő törpét követtem
akivel szétb*szott zsidó k*rvák seggéről készítettünk
gipszlenyomatokat" :DDD

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.06.14. 10:50:04

primitív proli

2011. jún 11. ma reggel

premier.mtv.hu/Rovatok/Mareggel.aspx

30. perctől

2011.08.26. 08:49:33

Ez amit L.Simon összehány ez nem akármi! De mint mondták anno, a stilus, maga az ember. Ám tevékenységét egy népi mondás fejezi ki legjobban--" nem az a baj, hogy nagy az Isten állatkertje, hanem az, hogy kicsire sikeredett a kerités és egyesek kiszöktek onnan." Ez jellemzi L. Simon "munkásságát" és magát a "müvészi alkotásnak" nevezett hányadékot!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.02.20. 22:31:37

Az Nemzeti Kulturális Alap pont egy ilyen hely, sajnos Jankovics Marcell nem volt elég "fideszes" NKA-elnöknek, így tavaly ősszel a fideszes országgyűlési képviselőt, a Parlament kulturális bizottságának elnökét, L. Simon Lászlót nevezték ki. L. Simon évi 7 milliárd forint felett rendelkezik.

TaTa86. · http://archiregnum.blog.hu 2012.04.02. 20:53:21

"már megint a kommunistabarát fidesz, hogy nem szégyell forradalomról beszélni."

Forradalmakat az utóbbi 300 évben szabadkőművesek és/vagy szélbalosok szoktak csinálni, szóval Orbán remekül megfogalmazta a rendszere esszenciáját a "fülkeforradalom" kifejezéssel.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.04.02. 22:15:06

@Dr. TaTa86: erről nincs tudomásom, de enyhe túlzásnak érzem:

"orradalmakat az utóbbi 300 évben szabadkőművesek és/vagy szélbalosok szoktak csinálni"

mármint a vakolós részt. 1848 és 1956 se volt szélbalos.
se vakoló

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.14. 20:51:51

frissítés L. Simon László Szubjektív ikonosztáz című kötetével

teknős 2012.06.20. 10:56:30

Hát lehet, hogy bunkó vagyok, de nálam ez a költészet nem vált ki katarzist. Erősen akadályoz benne kissé prüdre sikerült katolikus neveltetésem.

Lassan semmi sem marad, amiért érdemes lenne a Fideszt támogatni. Ugyanaz, mint az emeszpé.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.23. 07:16:01

frissítve l. simon cégével és orbán látogatásával

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.06.26. 08:44:39

"L simon apja téeszelnök volt, a módszeváltáskor bagóért fel tudott egy csomó földet vásárolni, erre épül mai napig a vállalkozás. MSZP-s, utána pici fia fideszes lett"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.11. 08:39:46

@Frederick: engem nem támogat a jobbik, és nem is vagyok jobbikos posztban évi 6 milliárd forintnak a döntnöke

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.02.16. 19:03:31

vicc innen:
444.hu/2015/02/16/schiffer-tragarkodott-a-hazban/

Pistike elmegy a cirkuszba. Megy a műsor, egyszer csak kijön a bohóc a porondra egy szamárral. Kiszúrja Pistikét és megkérdezi:

-Öcsi! Te vagy a szamár eleje?

-Nem.

-Te vagy a szamár hátulja?

-Nem!

-Akkor te vagy a szamár!

Mindenki nevet, kivéve Pistikét.

Másnap azért megint elmegy a cirkuszba. Ismét jön a bohóc, megint kiszúrja Pistikét:

-Öcsi! Te vagy a szamár eleje?

-Nem!

-Te vagy a szamár hátulja?

-Nem!

-Akkor te vagy a szamár!

Megint mindenki nevet. Pistike dühösen hazamegy és szól L. Simon Lászlónak, a
frappáns válaszok nagymesterének, hogy segítsen neki visszavágni.

Pistike és L. Simon bácsi másnap elmennek a cirkuszba. Jön a bohóc a szamárral és megint Pistikét kérdi:

-Te vagy a szamár eleje?

-Nem!

-Te vagy a szamár hátulja?

-Nem!

-Akkor te vagy a szamár!

Mindenki nevet, mire L. Simon feláll és megszólal:

-Hé bohóc! A kurva anyád!
süti beállítások módosítása