kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Orosz Mihály Zoltán, Érpatak polgármestere

2011.07.19. 00:51 | tesz-vesz | komment

Címkék: film orosz magyarország eu egészség kultura jobbik iskola polgármester bűn csalad mihály korona érpatak europai elnökség c kategória

 

"a hagyományokból táplálkozva példaként utat mutatunk"

 

Orosz Mihály Zoltán Érpatak polgármestere, számos alkalommal meghívták már Miskolcra, hogy meséljen tapasztalatairól, miként sikerült községében megteremteni a közbiztonságot. A kedvenc rendőrségi szakszervezetemmel, a TMRSZ segítségével.

 

Nem kell ide semmi liberális eszme vagy pénz, csak az kell, amit minden egészséges lelkületű, értelmes ember tud: egy állhatatos, igazságos vezető, aki akar tenni valamit. és ez kihat a többiekre is, mert kiválasztódik így az érdemes ember.

még a szemetelést is megszüntették a mezőőrök.

még a finnek is ide jönnek tanulni a magyartól, a legélhetőbb ország.

 A választásokat függetlenként nyerte, de Érpatak polgármestere nem csupán közleményben állt ki a jövőbeni csendőrség mellett, de már 2007-ben, az Árpád-ünnepség keretében meghívta a Magyar Gárdát és a Jobbikot felvonulásra, a Nemzeti Őrsereggel együtt, ahol a polgármester Árpád-sávos karszalagban haladt a felvonulók mellett. (ezt a Hír tv szemérmesen elhallgatja, a kuruc meg rá akarja húzni, hogy jobbikos polgármester, persze szimpatizál a párttal, de hivatalosan nem tagja, úgy nézem, amit meg a jobbikos média nem akar hangsúlyozni.)

érdemes megézni a Hír tv-s videót, nagyon tetszett. "fegyelemre mindig szükség van". (fenn van a város honlapján, nem tudom beillleszteni, igaz, h 10 percnél meg is akad, de nem baj)

Most az öt új rendőr közül ketten állandóan a településen járőröznek, és a polgármester szerint is jól teszik a dolgukat. Itt nem divat ama országosan jellemző hozzáállás, hogy 20 000 forint értékhatár alatt bajlódjon csak a jegyző a szabálysértésekkel, hajtsa be a behajthatatlan büntetéseket. Tettenérés esetén akár 2 ezer forintos ügyben is rendőri intézkedés történik – erre egyébként a rendőrnek lehetősége is van –, és esetenként a 72 órás elzárás után bíróság elé is kerülhet az elkövető. Orosz nagy jelentőséget tulajdonít annak is, hogy a településen minden szabálysértést rögzítenek. Ennek köszönhetően a „hivatali cirkuszolások” is megszűntek. A polgármesteri autóban is mindig ott van a kamera, a fényképezőgép és a diktafon, de kameráznak a július elsejétől csatasorba állított mezőőrök is, akik a településvezető szerint akár éjjel is figyelik a veszélyeztetett helyeket. Eddig 180 esetben intézkedtek, meg is szűnt a korábban mindennapos tolvajlás.

megszűnt a garázdaság és a másokat zavaró, megbotránkoztató részegeskedés is. Önkormányzati rendelet tiltja a közterületi szeszfogyasztást, és ezt a hivatal szigorúan be is tartatja. Orosz csak egy esetet említ: augusztus 20-án ünnepelték a helyi cigányok a romagyilkosságok tetteseinek elfogását az egyik kocsma előtt. Este tízkor érkezett hozzá a panasz a hangos zene miatt. Kétszer figyelmeztette is a kocsmárost, de néhány perc múlva ismét hangos volt a társaság. Harmadszorra már a rendőrök érkeztek a helyszínre, akik véget is vetettek az élő zenével kísért mulatozásnak. Ugyanakkor a polgármester azt is elmondta: büszke arra, hogy bár az érpataki romák is járőröztek az augusztusi félelem napjaiban, de a településen nem volt önbíráskodás, nem szorítottak le egyetlen autót sem.

 

A Rend a lelke mindennek

kivilágítatlan biciklist sem lehet látni már a faluban. Ezt úgy oldották meg, hogy biciklilámpákat vásároltak, melyeket a rendőrök osztogattak egy hónapig a szabálysértőknek. Csak ezután kezdtek volna büntetni, de erre már nem volt szükség Érpatakon.

 a modell blogja

Az érpataki minta - Orosz Mihály Zoltán polgármester beszámolója, dokumentumfilm

 

 

Érpatak a Közép-Nyírségben, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében Nyíregyházától déli irányban mintegy 25 km távolságra Debrecentõl pedig 35 km-re található település. 1800 fő lakja.


Nagyobb térképre váltás

2001-ben a település lakosságának 95%-a magyar, 5%-a cigány nemzetiségűnek vallotta magát, mára ez az arány változott, gondolom jelentősen. 2004-ben 20%-os volt a munkanélküliségi ráta.

A község a temetõben talált leletek alapján már a honfoglalás korában lakott településként létezett. A honfoglalás kori temetõ rész feltárását 2008 második felére tervezik. Írott forrásokban a XIII. század végén tûnt fel elsõ ízben a település.
A falut 1280-ban a Gut-Keled nembeli István bán fia, Pál birtokaként jelölik.1307-ben, illetve 1329. októberében (Hwgey, Hugey alakban) oklevelek említik, de szerepel a pápai tizedjegyzékben (1332-1337) is. E név elavult szavunk, jelentése ugyanazon korból, a königsbergi töredék alapján adatolva (ahol Szûz Máriáról írják: "tengereknek fényes hugya") "csillag" volt, melyet félreértelmezve a századelõn, 1908-ban hivatalosan módosítottak Érpatakra - a település határában eredõ forrásvízrõl véve az új elnevezést.

1332-35 között a Szent György tiszteletére szentelt egyházának András nevû papjáról maradt fenn írásos említés.
A következõ évtizedekben a Balogh-Semjén nemzetség tagjai birtokolták, késõbb a Gut-Keled család visszaszerezte, így a XIV. századtól az e nemzetségbõl származó, a közeli Butkáról (ma Butykatanya) elnevezett család tulajdonában volt. A XVII. Század végén Butkai Anna kezével együtt Dessewffy Ferenc kapta meg.
A XVI-XVII. században mások is szereztek a faluban részbirtokot. A tulajdonosok között a legjelentõsebb a Lónyay család volt. Egy 1566-ban kelt dézsmajegyzék tanúsága szerint kb. 150 lakosa lehetett, de a XVII. században jórészt legeltetésre és szántóföldként hasznosították.


A XVIII. században legnagyobb birtokosa Dessewffy Tamás kezdte benépesíteni a pusztát zempléni birtokáról áttelepített görög katolikus, kárpátorosz és szlovén jobbágyokkal. A görög katolikus templomok felmérése során 1786-ban egy régi, romos kis fatemplomot és egy fából épített kétszobás parókiát találtak itt. A XX. század elején már egy görög katolikus és egy evangélikus temploma mûködött. Földbirtokosai a Dessewffyek, Irinyi Csaba és Érpataki Úrbéresek voltak.

 

2010-ben a bűnöző családok folyamatosan hagyják el a települést, bűnözők és kétes alakok beköltözése szinte teljesen megszűnt, új tendencia, hogy az elszakított területekről (Erdély, Kárpátalja stb.) kezdenek megjelenni dolgos, hazájukat szerető emberek. Számtalan érdeklődő jelent meg Érpatakon az ország különböző helyeiről házvásárlási és letelepedési szándékkal.

 

veress kriszta, magyar attila riportja, nem ő a fő felelős, de a nevét adta hozzá, vállalnia kell a felelősséget az rtl klub vezetésével együtt a rendszerváltás után.

és ami a csodálatosan korrekt rtl klub összeállításából kimaradt:




és az érem másik oldala, a legfrissebb verzió:

Érpataki tégláskodás és a hasznos idióták

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr82493872

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.19. 19:31:53

most Juhász Oszkárnak segít

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.26. 23:25:19

ez elég durva. nem tudtam, hogy Szálasit élteti

mindenesetre ezen csak a belterjesek rettennek meg, attól még derék ember ez az Orosz, derék tettekkel, egy pici beütéssel csak

progresszista.postr.hu/szalasi-a-modell

Frederick (törölt) 2011.07.27. 09:22:49

@tesz-vesz: Szerintem Orosz Mihály Zoltán jobban tenné, ha nem bonyolódna bele a PHM és az MNA közötti küzdelembe. Ugye, a két hungarista szervezet vetélkedik egymással, melyik az igazi hungarista szervezet. Györkös István mellesleg keresi a kapcsolatokat Kínával, Észak-Koreával és Oroszországgal, na persze nem nagyon veszik észre őt a nagyhatalmak. Györkös szerint Észak-Koreában nemzetiszocializmus van s ez üdvözlendő és követendő. Orosz Mihály Zoltán, ha van esze, tájékozódik, hogy mi és hogyan működik a radikális jobboldalon.

A "progresszivista" újságírók mellesleg rendkívül felszínesen és bulvárszínvonalon kezelik az egész kérdést. Mitől szálasista a modell? Nem derül ki a cikkből. A videókban láttam dolgozó romákat, vagyis olyan roma embereket, akik beilleszkedtek a falusi közösségbe. Vagyis látható egy normális roma-magyar együttélés. Ha Orosz Mihály Zoltán egy konnacionalista modellt akar megvalósítani kicsiben, azzal nincs semmi probléma. Bár tartok tőle, hogy a Szálasira való hivatkozás semmi több, mint egy üres trendnek való hódolás. Ha ez a helyzet, akkor jobban tenné, ha abbahagyná, mert magát teszi nevetségessé és árt az érpataki modellnek.

Frederick (törölt) 2011.07.27. 09:38:10

"A választásokat függetlenként nyerte, de Érpatak polgármestere nem csupán közleményben állt ki a jövőbeni csendőrség mellett, de már 2007-ben, az Árpád-ünnepség keretében meghívta a Magyar Gárdát és a Jobbikot felvonulásra, a Nemzeti Őrsereggel együtt, ahol a polgármester Árpád-sávos karszalagban haladt a felvonulók mellett."

Kár, hogy az olyan független polgármesterek, mint Juhász Oszkár, Molnár Oszkár és Orosz Mihály Zoltán, végül behódolnak Vona Gábor Hadúrnak, és hangos ovációval köszöntik a pártmiliciák megjelenését (akik kizárólag a JOBBIK-hoz és annak vezéréhez, Vona Gáborhoz hűek, nem pedig a magyar társadalomhoz). Végül így vesztik el a valódi függetlenségüket. Kár.

Frederick (törölt) 2011.07.27. 10:05:12

"a kuruc meg rá akarja húzni, hogy jobbikos polgármester, persze szimpatizál a párttal, de hivatalosan nem tagja"

Nehogy azt hidd, hogy a JOBBIK nem próbálja meg szorosabban magához kötni ezeket az embereket. Juhász Oszkár, Molnár Oszkár, Orosz Mihály Zoltán - Vona mindent meg fog tenni, hogy ezek az emberek JOBBIK-apparatcsikok legyenek. A kuruc.info Novák Előd kezében van, így nem csoda, hogy az érpataki polgármester JOBBIK-katonának van beállítva. Hasonló szellemiségű cikkeket várhatsz ebben a témában.

Érpatak vagy JOBBIK? Gyöngyöspata vagy JOBBIK? Edelény vagy JOBBIK?
Majd mikor szembetalálják magukat ezzel a dilemmával, kiderül, mennyire függetlenek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.07.27. 12:05:28

@Frederick: a modell nem szálasista, de ez elég durva:

"ennek a képviselője volt Mindszenty bíboros-hercegprímás is, és Szálasi Ferenc mártírhalált halt nemzetvezető"

A Becsület Nap derék, hősi dolog volt, Cseh Tamás is megénekelte.

mi az a PHM?

most már jobbikos Orosz, nincs ezzel semmi baj.

Frederick (törölt) 2011.07.27. 13:31:51

@tesz-vesz:

"Hungarista" szervezetek:
MNA - Magyar Nemzeti Arcvonal
PHM - Pax Hungarica Mozgalom

"most már jobbikos Orosz, nincs ezzel semmi baj"

A különbség annyi, hogy Orosz megoldja a problémát, a JOBBIK meg egyelőre élősködik rajta. Figyeld meg, hogy úgy fogják egy idő után beállítani a dolgokat, hogy valójában nem Orosz oldotta meg a problémát Érpatakon, hanem a JOBBIK. Azért remélem, ha Orosznak választania kell a haza és a JOBBIK között, akkor az előbbire esik a választása. Persze a hazaárulás ugyanúgy megvan engedve egy JOBBIK-os képviselőnek, mint egy FIDESZ-es képviselőnek vagy egy KDNP-s kéviselőnek.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2011.08.01. 08:39:39

@Frederick: egy idő után beállítani a dolgokat, hogy valójában nem Orosz oldotta meg a problémát Érpatakon, hanem a JOBBIK. "

ez merő rosszindulat, ezt még a kuruc se merné. a kuruc retorikája kb ez, nézzétek milyen derék ember, és ő is velünk van.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.05.01. 10:13:01

oké, értem hogy ez az ember felszámolja, meg rendet tesz, eddig nem hittem, de most már látom, h tényleg van vmi baja ennek az embernek, mi ez az egyenruha rajta? saját egyenruhája? névre szóló, hivatásához kapott, kiszolgált egyenruha? nem! akkor csupán maskara!
www.youtube.com/watch?v=vGhux7CG3Uk

jó, nem olyan súlyos mentális baj, jól néz ki ez a ruha, persze de abszolút nem válik szalonképessé, ha parádézik folyamatosan és "más" egyenruháját hordja

ilyenkor - egy áramlopásnál.... - nem használnám a szabadkőműves, meg a soros györgy szavakat, mert nem odaillő. helyette neoliberálist mondanék, mindent megengedő nagypolitikát, sokkal szalonképesebb, kevésbé tűnik bolondnak a nagyközönség előtt. persze mi tudjuk hogy soros györgy pénzeli ezeket, de a nagyközönség nem! teljesen felesleges indokolatlan

tehát a külvilág helyes érzékelése egy igen fontos szempont a beszámítható, megbízható, szalonképes embernél.

persze, hasznos okos dolgokat csinál, de finomodni kéne, fejben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.05. 12:13:30

a primkó, magyarul artikulálni se tudó budai gyula dicséri meg az érpataki modellt

furcsa...

youtu.be/5NhpPrTzABc

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2014.12.10. 22:47:22

@tesz-vesz: Ez egy 2011-es videó. Kissé fáziskéséssel akadtál rá.

Arról beszél hogy Érpatakon felavatott egy rendőrőrsöt. Lehet hogy itt arról van szó, hogy mivel ő avatta fel, ezért a sikerből is részesül közvetett módon. Vagyis Oroszt dicséri, de önmagát is dicséri vele.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2014.12.12. 09:26:50

@Nemzetstratégia: és akkor még nem volt nyilvános a szálasi éltető videó?

Nemzetstratégia · http://nemzetstrategia.blog.hu 2015.01.03. 15:05:18

@tesz-vesz: vagy csak nem tudott róla. Fogalmam sincs.
Kurvára lényegtelen.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.01.04. 00:52:29

@Nemzetstratégia: szerintem nem véletlenül éltette szálasit. és nem véletlenül élteti a fideszes budai gyula se érpatakot.

bélaybéla · http://odamondogato.blog.hu 2015.01.04. 12:16:18

@tesz-vesz: Rossz helyen kapiskálsz! Nem a Szálasival van itt a gond, hanem a Habsburg imádattal, a "tradicionalistákkal" és a László András félékkel. Ők állnak a háttérben, meg a szabadkőművesség!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2015.03.14. 20:47:52

@Nemzetstratégia: magyarán titkosszolgálati akció lehet simán, ez is, meg az egész magyar gárda-alapítás, széljobbos masírozások már a rendszerváltás óta, bácskfi dianától barcsa-turner gáborig és incze béláig?
süti beállítások módosítása