"A nyugaton hatalmasan lendülő német offenzíva még egyszer, egy pillanatra megremegtette a destrukció táborát. A nagy szövetséges sikereinek hírét Károlyi sápadtan, izgatottan hallgatta. Felesége sírógörcsöket kapott és bizalmas lapszerkesztőjük, Hatvany Lajos báró kétségbeesetten mondotta jelenlétemben, hogy: "A német győzelemnél nagyobb szerencsétlenség nem érhetne bennünket. Ezerszer kívánatosabb reánk nézve az orosz bolsevizmus, mint a német militarizmus."
 

Mintha egy szakadék nyílt volna fel előttem, mikor ezeket a szavakat hallottam. Emlékezem a feleletemre: - A német militarizmus fegyveresen megy fegyveresek ellen, az orosz bolsevizmus fegyveresen megy fegyvertelenek ellen. Lehet, hogy ez magának jobban tetszik. Én a kettő közül a militarizmust választom.
A budapesti radikális sajtó hangja akkoriban már éppen olyan volt, mint Hatvany lapszerkesztő hangja. Ugyanaz a sajtó, mely a háború elején nemtelenül csaholta ellenségeinket, most érzelgősen írt róluk. Ugyanazok a lapok, melyek az orosz inváziók veszedelme idején undorítóan csúsztak-másztak a német hatalom előtt, most arcátlanul rugdosták a sebesült óriást."

Tormay Cecile, 1918. november 2

Hatvany Lajos, hatvani báró (1897-ig Deutsch, 1917-ig Hatvany-Deutsch) (Budapest, 1880– Budapest, 1961.)

író, kritikus, irodalomtörténész, Kossuth-díjas, az MTA tagja; "az utolsó mecénás", szabadkőműves, a károlyi-kor vezéralakja Károlyi mellett, a "Nemzeti" Tanács vezérkarához tartozik

Gazdag zsidó származású gyártulajdonos családban nőtt fel, apja Hatvany-Deutsch Sándor cukorgyáros.

Hatvany-Deutsch Sándor (1852-1913) gyáros, közgazdász, a Gyáriparosok Országos Szövetsége (GYOSZ) alapítója és alelnöke

Tanulmányai végeztével tagja lett a nagyapja által alapított Deutsch I. és fia cégnek, melyet ő fejlesztett elsőrendű ipari és kereskedelmi vállalattá. Számos ipari és más gazdasági vállalatot hozott létre. Ezek közt az ország gazdaságában a legszámottevőbb a nagysurányi cukorgyár és finomító volt, mert ez csakhamar a világpiacon is számottevő tényező lett. Később beolvasztotta a Kohner Adolf fiai és a Brüll Henrik és fiai cégeket, majd unokatestvérével, Hatvany Józseffel megvetette alapját a hatalmas hatvani cukorgyárnak és unokatestvérével, Hatvany Bélával együtt a sárvári megyei cukorgyárnak, az oroszkai és az alföldi cukorgyáraknak. A hazai cukoripar Hatvanynak és unokatestvéreinek köszönheti fellendülését és világpiaci tekintélyét. Az ő érdemük, hogy a pénzügyi kormányzat támogatásával az osztrák cukrot versenyképtelenné tették és kiszorították a hazai piacról.

A gazdálkodás szempontjából nélkülözhetetlen szerepe volt a saját földbirtoknak. Az összterületet tekintve Hatvany-Deutsch Sándor az arisztokrata birtokosok között a 75. volt, a nem történelmi családok, a friss arisztokraták közül azonban nem előzte meg senki. Ez a kiterjedt földbirtok volt az alapja a szorosan a mezőgazdasághoz kötődő gyáralapításoknak

Érdemeiért a király főrendiházi tagsággal (1903), magyar nemességgel és bárói méltósággal (1908) tüntette ki.

 

A Hatvany-Deutsch család első ismert őse, Deutsch Ábrahám Kőszegről települt át a Maros vidékére. Deutsch Ábrahám fia, Ignác (1803-1873), Aradon született 1803-ban. A fiú még húszéves sem volt, amikor 1822-ben helyben létrehozta terménykereskedő cégét, az 1830-as évek végén pedig már tekintélyes helyi kereskedőként ellátta a trieszti Generali Biztosító aradi képviseletét.

Az 1850-es évektől jelentős súlyponteltolódás kezdődött a kereskedelmi struktúrában. Előtérbe került a gabona- és általában a szemestermény-kereskedelem. Ez részben a gőzvasútnak, részben a /gőzhajózásnak a fejlődésével magyarázható.

Deutsch Ignác Pestre költözött és 1856-ban nagykereskedői jogot kapott Pest város magisztrátusától. E jog gyakorlásában fiát, Bernátot (1826-1893) nyilvános társává fogadta. Megvásárolta a pest-lipótvárosi Nádor és Mérleg utca sarkán álló klasszicista épületet (Nádor u. 2.), amely a cég tevékenységének befejézésig a „Deutsch Ig. és Fia” cég központjául is szolgált.
1864-ben alapították meg az Első Budai Gőzmalom Társulatot, amelynek vezetőségében a „Deutsch Ig. és Fia” céget Deutsch Ignác elsőszülött fia, József (1824-1903) képviselte. Ugyanebben az évben Deutsc Ignác és Bernát részt vett a félmillió forint tőkével induló Concordia Gőzmalom alapításában.

 

Deutsch Ignác 1867-ben, a Budapest-Hatvan vasútvonal megépítésekor egy brüsszeli banktól vette meg a hatvani uradalmat, az egykori, teljesen leromlott állapotú Grassalkovich-kastéllyal együtt, amely egészen a második világháborúig igen fontos szerepet játszott a család életében. A föld elsődlegesen mezőgazdasági termőterületként játszott szerepet: a család malomiparhoz való kapcsolódását erősítette, majd az 1880-as évek végétől a legnagyobb hazai cukoripari komplexum bázisát jelentette.

1879-ben a király a testvéreket, Józsefet és Bernátot – a „hatvani” előnév használatának engedélyezése mellett – nemesi rangra emelte.
A hatvani Deutsch család befektetői tevékenysége az 1880-as évektől kezdődően a répacukorfőzés irányába fordult. A nagysurányi vállalkozásba Deutsch Bernát és testvére, József mellett már az új generáció két tagja, Deutsch Sándor (1852-1913) és sógora, ifj. hatvani Deutsch József (1858-1913) is bekapcsolódott. Sándor 1879-ben társtulajdonosa lett a „Deutsch Ig. és Fia” cégnek. Ifj. József 1884-ben, ugyancsak társként csatlakozott a vállalkozáshoz.

http://www.hatvanymuzeum.net/gyujtemenyek/torteneti/24

 

Az arisztokrácia mellé felgazdagodó nagyiparos, nagykereskedő, nagybankár áhítozik a mágnás címekre, igazi mágnások társaságára. A hatalom pedig királytól lefelé magát annyira liberálisnak tudja, hogy méltányolja ezt az igényt. 1867 és 1918 között több mint 280 zsidó vagy zsidó származású család emelkedik a magyar nemesek közé, és ezek között 26 família kapja meg az arisztokratát jelentő báróságot. Akadt e fölemelkedettek közt nagy hírű orvosprofesszor is, volt olyan író-műfordító is, aki nagy közéleti pályafutása elismeréseként került a magyar arisztokrácia társadalmi magasságába, de a legtöbbjük olyan ipari, kereskedelmi vagy pénzügyi egyéniség volt, aki tehetségével jelentékenyen hozzájárult a magyar gazdálkodás világszínvonalra emelkedéséhez.

Hatvany Lajos egyetemi tanulmányait Magyarországon és Németországban folytatta. Magyarországon elsősorban Gyulai Pál volt rá hatással. 1905-ben szerzett bölcsészdoktori diplomát. Három évvel később, 1908-ban Ignotusszal és Fenyő Miksával megalapították a Nyugat című folyóiratot, felkarolt írókat, költőket. Szoros barátságban állt Ady Endrével. Tóth Árpádot, József Attilát, Markovits Rodiont, Lesznai Annát pályájuk kezdetétől erkölcsileg támogatta, de akinek arra szüksége volt, anyagilag is.

1917-ben tért vissza Magyarországra, ekkortól a Pesti Napló, majd az Esztendő című lapok szerkesztője volt. Az 1918-19-es polgári forradalom alatt a Magyar Nemzeti Tanács tagja és a Vörösmarty Akadémia egyik alapítója volt. A Tanácsköztársaság végén Bécsbe emigrált, majd Berlinben és Párizsban élt. 1927-ben költözött vissza Magyarországra; ekkor a Horthy-rendszert bíráló "nemzetgyalázó" írásai miatt bíróság elé állították, és másfél év börtönre ítélték, de kegyelmet kapott. 1938-ban újra emigrált; előbb Párizsban, majd Oxfordban élt.

1947-ben tért újra haza Magyarországra. A budapesti egyetem bölcsészettudományi karán tanított. 1959-ben Kossuth díjat kapott. 1960-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választotta.

dajcs felesége úgy nevezte József Attilát, hogy "marxésengelsz", ez volt a beceneve, mivel József állandóan a kommunizmusról beszélt

 "Ki hirdeti magát a legnehezebb órában Magyarország megmentőjének?... Károlyi Mihály gróf és Schwimmer Róza? Lovászy Márton és Hatvany-Deutsch Lajos báró, Hock János és Kunfi-Kunstätter Zsigmond? Fényes László és Böhm Vilmos, Batthyány Tivadar gróf és Biró-Blau Lajos? Ábrahám Dezső, Garbai Sándor és Garami-Grünfeld Ernő? Jászi-Jakobovics Oszkár, Szende-Schwarz Pál és Müller Ernőné? Jánosi Zoltán, Purjesz Lajos és Weltner Jakab?
"Tizenegy zsidó és nyolc bűnös magyar!
     Mondhatatlan szégyen kínja szállt fel bennem. Úr Isten, de hát hol van a király? Hol van Hadik gróf és kormánya? A tisztikar, a még hű helyőrség? Hát nincs többé ököl? Nincs aki közéjük üssön? A király Gödöllő után most Bécsben tétováz. Hadik tétlenül hagyja múlni az órákat. A hivatalnoki kar nem teszi le a tollat, engedelmesen belehajtja fejét a szégyenletes új járomba. És ami a legsúlyosabb, a katonai parancsnokság úgy adja át a kardját, hogy meg se kísérli kihúzni. Nincs ellenállás sehol. Sötét, alattomos erők zavartalan munkálkodással régóta készítették ezt elő. Megbomlasztottak itt mindent, ami magyar. És most vészes hirtelenséggel feslik egyik szem a másik után. Feltarthatatlanul bomlik az ezeréves szőttes."

Tormay Cecile, Budapest 1918. október 31.

" Szomorú behódolás látszott a régi Tisza-párti lapokon, valaminő kényszer fojtogatása érzett rajtuk. Haláláról szinte eldugva írtak szürke tudósítást, míg a Pesti Hírlap riadóval ünnepelte az úgynevezett "Nemzeti Tanácsot" és Hatvany báró Pesti Naplója mámorosan tobzódott a "forradalom" győzelme felett, melynek egyik előkészítője volt. A hangja még ízléstelenebbnek rémlett, mint különben. Tiszáról cinikusan írt és gyáván kicsúfolta özvegyét. A királyt Habsburgi Károlynak nevezte és nyomtatott hasábjain kikiáltotta Magyarország számára a köztársaságot.
A magyarországi liberális és radikális sajtó levetette utolsó álarcát: mezítelenül látszott az arca, amely sohasem volt magyar"

1918. november 1.

 "... A budapesti radikális sajtó hangja akkoriban már éppen olyan volt, mint Hatvany lapszerkesztő hangja. Ugyanaz a sajtó, mely a háború elején nemtelenül csaholta ellenségeinket, most érzelgősen írt róluk. Ugyanazok a lapok,
melyek az orosz inváziók veszedelme idején undorítóan csúsztak-másztak a német hatalom előtt, most arcátlanul rugdosták a sebesült óriást."

 "...miről akar hát Károlyi és kísérete Belgrádban tanácskozni?
Ingerült tiltakozást éreztem a belsőmben. Károlyi Mihály és miniszterei, Jászi, Hatvany báró: a Nemzeti tanács kiküldöttje; a munkástanács megbízottjai, radikális újságírók és a katonatanács képviselője: Csernyák százados, egy lefokozott tiszt... hogy mernek ezek Magyarország nevében beszélni?"

"Tehát senki se küldte, senki se hívta azokat, akik a magyar nép követeinek merték nevezni magukat. A kártyás Károlyi Mihály kártyázik Belgrádban. Bűnös játékot játszik. A maga hasznára csal, az országnak veszít.

Kezemben furcsán táncolt az újság, mialatt a memorandum szövegét olvastam. Hasonló okmányt emberek saját országukról még nem írtak soha. Fegyverszünetet mentek kérni a számunkra és vádat emeltek ellenünk az ellenség előtt: "Elnyomtuk a nemzetiségeket, zsarnokai voltunk a szabadságnak"... Olyan érzésem támadt mintha hirtelen öntöttek volna valamit a torkomba, amit nem bírtam bevenni. Egy darabig sebesen kellett nyelnem és a halántékom lüktetett. Aki ezt az iratot megírta, az gyűlölve hazudott, akik pedig átadták, azok vagy hülyék vagy gonosztevők.
A francia tábornok a memorandumra adott válaszában rettentően sértő és lenéző volt. Gyalázat? Őket alázzák meg és mi viseljük a szégyent. Franchet d'Esperay minden szavával arcul ütötte Károlyit és kíséretét. Milyen mérhetetlen megvetést érezhetett a régi normandiai nemes, a hazaszerető katona a hazaáruló Károlyival és bolsevista, internacionalista társaival szemben.
     Munkástanács... Katonatanács...
Vajon Jászi szemita fején és Hatvany faunszerűen zsidó arcán jártatta-e tekintetét, mikor azt mondta:
- Önök csak a fajmagyarságot képviselhetik, nem pedig Magyarország népét...
Aztán felelt a delegáció emlékiratának arra az újságírói fantáziával kigondolt, ravaszkodó mondatra, hogy: "Magyarország november elseje óta nem ellenséges ország többé, hanem semleges föld...
- A magyarok együtt mentek a németekkel, együtt fognak meglakolni és fizetni. És felelt azoknak is, akik a magyar parlamentből a haldokló Magyarország felett azt kiáltották: "mi antant-barátok vagyunk" és felelt Károlyinak is, aki hatalma érdekében Prágával, Bukaresttel és Belgráddal csinált politikát.
- Magyarországnak ellenségei a csehek, tótok, oláhok, Jugoszlávok, mondotta a tábornok. - Csak intenem kell nekik és önök elpusztulnak.

FRANCHET d'ESPEREY, Louis Félix Marie François (1856–1942)

Francia marsall. 1900-ban Kínában, 1912-ben Marokkóban szolgált. 1914-ben az I. hadtest parancsnokaként nagyszerű teljesítményt nyújtott, rövid időre feltartóztatta a németek Párizs elleni támadását. Ezután az ötödik hadsereg vezetését bízták rá. Visszafoglalta Reims városát. 1915-ben a keleti, 1917-ben az északi hadseregcsoport élén áll. 1918-ban átveszi a Macedóniában állomásozó erők főparancsnokságát, szeptemberben vereséget mér a bolgárokra. 1921-ben marsallá léptetik elő, 1934-ben az Akadémia tagja lesz.

     Szinte kényszeríteni kellett a tekintetemet, hogy szégyenben és haragban tovább olvasson. Fegyverszüneti feltételek következtek... Nem feltételek, hanem bosszútól és gyűlölettől lihegő parancsok, melyeket egy felfegyverzett haderő vezére megvetően diktál a fegyvertelen állam nevében önhatalmúan odatolakodó küldöttségnek.
Képtelen agyrém... A magyar kormánynak az ország keleti és déli vidékein nagy területeket kell kiürítenie. Magyar földet kell kiszolgáltatnunk a balkáni haderőknek. Oda kell adnunk a Szamostól a Maros-Tisza vonaláig, a Duna folyásától a horvát-szlavón határig azt, ami ezer év óta a mienk.
Tizennyolc pont... tizennyolc ökölcsapás egy nemzet arcába. Ezek után Magyarország nem ország többé, csak préda, amelyre rátipornak."

1918. November 8.

"...keserűen hírek szivárogtak szerte a városba, amelyeket nem lehetett megállítani. Terjedt a Belgrádi nap valósága s ökölbe szorult tőle az ember keze.
     Franchet d'Esperay Szalonikiből érkezett repülőgépen Belgrádba a találkozásra. Díszőrséget állított a szállása elé. Díszbe öltözött mellére tűzte összes kitüntetéseit és így fogadta azokat, akikről úgy vélte, hogy Magyarország küldöttei. Károlyi Mihály és társai sportsapkával, térdnadrágban és gamásliban jelentek meg mintha futballmeccsre mentek volna a Népligetbe. A tábornok meglepetve mérte végig a társaságot. Rideg és lenéző lett. Kezet nem adott senkinek, összefonta mellén a karját. Kezdetben megütközéssel, majd ironikusan hallgatta végig Károlyi tökéletlen beszédét. Miután pedig átvette a Magyarországot vádoló memorandumot, melynek Jászi volt a szerzője, a lámpa fénykörébe állította a küldöttséget és figyelmesen megnézte egyiket a másik után. - "Vous étes Juif?" - kérdezte Hatvanytól, aztán Jászira pillantott, aztán Károlyira: "És maguk is zsidók?"

Leplezetlen ellenszenv tükröződött az arcán, mikor Károlyi, mint a forradalom vívmányait bemutatta neki a munkás- és katonatanács két kiküldöttjét. A katonatanács képviselőjének, Csernyák századosnak, kérdőn mutatott a gallérjára, melyen hiányzott a rangjelzés: "Vous étes tombés si bas?" - és bólintás helyet gőgösen hátralökte a fejét, sarkon fordult és ott hagyta őket. Elment ebédelni tisztjeivel, a nélkül, hogy meghívta volna a küldöttséget, pedig az asztala számukra is terítve volt.
     Az öndelegátusok elképedve meredtek egymásra. Hogyan fogják ezt bejelenteni az elbolondított és megcsalt országnak, mellyel Károlyi és sajtó a hosszú hónapokon át elhitette az "antant-összeköttetések" és a "jó béke" meséjét a... Ijedtükben egymást okolták és valamelyik azt mondta Károlyinak:
"Pesten úgy ünnepeltek, mint egy félistent és most úgy bántak veled, mint egy kutyával..."
Károlyi és társai aznap éhen maradtak Belgrádban, Franchet d'Esperay tábornok pedig, miután megebédelt, tábori egyenruhába öltözött és kemény szavak kíséretében átadta a deputációnak a szörnyű, lealázó fegyverszüneti feltételeket.
     Ez történt Belgrádban november 7-én. Egy nappal később, tegnap este pedig, Budapesten, a Keleti pályaudvaron összegyűltek a kormány tagjai a delegáció ünnepélyes fogadására. Károlyi Mihályné, Jászi Oszkámé és a többi "forradalmi nő", mint ahogy ők magukat nevezik, szintén ott voltak. De az ünneplők hiába vártak. Károlyi és kísérete félt... A ferencvárosi kis pályaudvaron megállították az udvari vonatot, suttyomban kiszálltak s a rosszul világított állomáson hamarosan elszéledtek.
Hátsó ajtón, így szöktek be a belgrádi szégyennel a megcsalt városba."

1918. november 9.

"Pogány Schwarz és Miklós Neumann Ármin, Kéri Krammer Pál, László Lewy, Purjesz Lajos, Szende Schwarc Pál, Pók Pauker Ödön, Magyar Ungar Lajos, Biró Blau Lajos, Garami Grünfeld, Kunfi Kunstätter, báró Hatvany Deutsch, Göndör Krausz, Fényes László, Jászi Jacobovits, Szamuelly Samuel, Kun Kohn Béla, Gábor Greiner, Adorján Andor, Backernbach Mochem és százan és százan még, mind újságírók voltak, - az évtizedes magyar közvélemény munkásai..."