kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) fábián (1) Fábián (2) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

A kazincbarcikai kórház-hazugságok

2012.07.02. 12:36 | tesz-vesz | komment

Címkék: mszp fidesz egészség demeter állam áldozat kazincbarcika szitka rizner héjja

kazinkorhaz.jpg

Néhány napja jelentek meg a hivatalos határozatok arról, hogy jú­lius 1-jétől milyen ágyszámmal, ellátási funkciókkal működhetnek az egyes kórházak. Eszerint a kazincbarcikai kórház például a belgyógyászatán kívül minden aktív ellátását elveszítette, több mint háromszáz ágyon csak többféle rehabilitációban kapott feladatot. Demeter Zoltán fideszes országgyűlési képviselőnek azonban sikerült változtatnia a helyzeten. A református lelkész a Magyar Hírlapnak elmondta, a helybeliek aggódását látva fölkereste Balog Zoltánt, az emberi erőforrá­sok miniszterét, valamint az egészségügyi államtitkárságot is. „A térség hátrányos helyzetű, sok itt a beteg, és rengetegen élnek a létminimum alatt. Könnyen elérhető kórházra van szükségük, mert rossz állapotban vannak, és utazásra nekik végképp nem futja” – érvelt. A kormánypárti politikus hozzáfűzte, belátja, hogy át kell alakítani az ellátórendszert, de szerinte bizonyos esetekben érdemes újragondolni a döntéseket. „Az emberekre kell helyezni a hangsúlyt az élet minden területén, és nemcsak hazánkban, hanem Európában is” – emelte ki Demeter Zoltán.

Akkor már az egész világon! Merjünk nagyot álmodni!



A kompromisszum nyomán a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) úgy döntött, a negyven belgyógyászati ágyból tizenötöt szülészeti ellátásra „konvertálhat” a kórház – mondta lapunknak Héjja Mária főigazgató.

demeter.jpg

nagyítás: jobb egér, kép megjelenítése

"nem kell tüntetni! minek? felesleges a botrány, és én már megoldottam mindent, egy hős vagyok, szavazzatok rám!"

Nem zárják be a kazincbarcikai kórházat

héjjam.jpgDr. Héjja Mária a DE OEC Kazincbarcika Kórház Non-profit Kft. kórházigazgatója tájékoztatta a grémiumot a kórház jövőjével kapcsolatosan Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár úrnál zajlott megbeszélés eredményéről, ami jelen állás szerint véglegesnek látszik.

Az intézmény nem kerül bezárásra, a funkcióváltás azt jelenti, hogy minden aktív ellátás megmarad ugyan, de ágyszám csökkenéssel, viszont helyette egynapos ellátások lesznek. A betegellátásnak azon a progresszivitási szinten, aminek egy városi kórháznak kell megfelelni, meg fog tudni felelni az intézmény, és természetesen a magasabb progresszivitási szinthez a Miskolci Kórházzal még egy szorosabb kapcsolata lesz a kórháznak, mint eddig volt.

hejja.jpg

Héjja Mária egy nyiregyi nő, a minisztériumból került ki, és Debrecen ide rakta igazgatónak, véletlenül nem rokona Héjja Mártának, aki gyógyszerészeti főosztályvezető az Egészségügyi Minisztériumban?

emlékszünk még a Demszky-körre?

Móricz forog a sírjában.

Demszky Gábor bizalmasa: Mesterházy Ernő.
Mesterházy Ernő felesége: Mécs Mónika.
Mécs Mónika apja: Mécs Imre.
Mécs Imre felesége: Magyar Fruzsina.
Magyar Fruzsina testvére: Magyar Bálint.
Magyar Bálint felesége: Hodosán Róza.
Hodosán Róza volt férje: Demszky Gábor

frissítés: nem, nem rokona, a tévések hibáztak és elírták a nevét, én meg erre nem gondoltam, ugyanaz a két személy

Demeter azt mondja marad a sebészet, szülészet

mondják még az országos lapokban is, de összevissza hazudnak.

gyerekosztály----bezárt
szemészet------bezárt
belgyógyászat/ 40 ágy marad, ha marad
intenziv részleg belgyógy---bezárt
sebészet-----bezárt
szülészet-nőgyőgyászat-----bezárt
sebészeti intenziv-----bezárt
sürgősségi ellátás-----bezárt
gégészet-----bezárt

2012-ben az év szülészete címet szerezték meg a kazincbarcikaiak, 750 gyerek született tavaly és bababarát szoba is van egyedül itt az országban, sokan jönnek messziről is ide szülni, nézzük most a szülészetet, kihalt, egy gyerek és egy anya sincs itt:
Fénykép0272.jpg

Fénykép0271.jpg

most 120 ezer ember maradt szakorvosi ellátás nélkül és a 30-60 km-nyire lévő Miskolcra, Ózdra vagy Egerbe kell majd menniük, de így pl. lehetetlen hogy a mentő beérjen egy fulladó gyerekkel. maradtak a szakrendelők, délelőtti rendelési időbe, de gyakorlatilag délután semmi, csak ügyeletes orvos és a 4 db mentő a 120 ezer emberre.

több hír volt már arról, hogy a nagy távolság miatt a mentőben halnak meg a betegek, mielőtt még beérnének a kórházba.

Több száz ember halt meg a kórházreform miatt?

Több száz ember halálát okozhatta a kórházi struktúra átalakítása. Az első féléves adatok szerint idén hét százalékkal többen halnak meg mentőben, mint tavaly. Az OMSZ szóvivője szerint ez a mentések idejének és távolságának növekedésével magyarázható.

Hét százalékkal többen haltak meg mentőben az első félévben idén, mint tavaly. Ez ötszáz emberéletet jelent. Az Országos Mentőszolgálat szóvivője a Heti Válasznak azt mondta, az adat nem a mentőmunkát minősíti, hanem az egy mentésre jutó idő és távolság növekedésével magyarázható. A kórházi struktúra átalakítása miatt ugyanis messzebbre kell szállítani a betegeket.

Az alacsony finanszírozás és a szakemberhiány miatt ráadásul sokszor mentőorvos, vagy diplomás mentőápoló nélküli rohamkocsi megy a beteghez, ami szintén veszélyezteti az ellátás biztonságát. Jövőre tetézheti a gondokat az is, hogy a kormány az ideinél is kevesebb pénzt adna a mentőszolgálatnak, miközben az idei éven is csak a 2 milliárd forintos gyorssegéllyel tudják biztosítani a működőképességüket.

2007. mszp-s, szdsz-es kórházreform, horváth ágnes alatt

ahogy az oktatásból és a rendőrségből, úgy az egészségügyből is viszik ki a pénzt, nem kéne már ide egy radikális gazdasági reform?

Kazincbarcikára viszik az alkoholistákat és pszichiátriai betegeket Izsófalváról. Éljen.

berácsozták az ablakokat a pszichiátriai betegeknek, hogy idehozzanak kb 200 embert a gyerekosztály és belgyógyászat helyére:



Fénykép0264.jpg a börtön ablakába, soha nem süt be a nap

...

Szitka Péter, egy igazi MSZP-s politikus: tavasszal kezdődött meg a büntetőpere jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel, rabosították is a polgármestert, de közben kiáll a városért és a lakóiért! jön a választás elvtársak.

Szitka_Péter.jpg"A kazincbarcikai kórházra úgy tekint a jelenlegi fideszes egészségügypolitika, mintha egy banánnal teli ládát bedobna a majmok közé, akik azonnal széthordják és marad az üres láda. A semmi. Ekkora rombolást talán sehol nem akarnak mint nálunk. Gyakorlatilag kivesznek mindent a kórházból és marad az elfekvő. Azt pedig nagybüszkén bejelentik, hogy hát nő az ágyszám Kazincbarcikán, csak azt elfelejtik mondani, hogy a pszichiátriai betegágyakat rejti majd kilencven százaléka. Apropó. Megkérdeztek már valakit itt Kazincbarcikán, hogy mit szól ahhoz, hogy az Izsófalvai Szakkórház betegei bekerülnek a város szívébe, kórházunkba? Mert az önkormányzatunkat nem. A lakosokat nem. Mikor szembesítem ezzel Negrucz urat, Bulla urat, Rizner urat, Pogány urat, Kolumbán urat, akkor mély csend vagy hadoba. Vagy azt mondják, hogy én mindig politizálok. Ha az politikának számít, hogy felelősségre vonom őket azért, mert a kazincbarcikaiak ellen vagy megkérdezése nélkül nagypolitikai döntéseket hajtanak végre, mint a bábuk, akkor valóban politizálok. Ja, vagy jön az uszoda kérdése, hogy hátha kellemetlen helyzetbe hozzuk a polgármestert és akkor bekussol. Hát nem. Vállalom a döntéseimet. Még akkor is ha nem pozitívak az emberek előtt.

A civil, orvosi, lakossági összefogásnak van ereje. Ennek még így nincs vége. Stabil, kiegyensúlyozott jövőt akarunk a kórházunknak.

A térség lakossága mélységes felháborodását és „köszönetét” fejezheti ki a döntésben részt vevő, valamint a döntést támogató FIDESZ-es politikusoknak:

- Tamás Barnabás fidesz országgyűlési képviselő
- Negrutz Ágoston fidesz helyi önkormányzati képviselő
- Rizner József fidesz helyi önkormányzati képviselő
- Pogány István fidesz helyi önkormányzati képviselő
- Bulla Gusztáv fidesz helyi önkormányzati képviselő
- Kolumbán Gábor fidesz helyi önkormányzati képviselő

Az országgyűlési képviselőnknek sajnos lövése sincs arra vonatkozólag, hogy mi történik a kórházunkkal. Semmit nem tett eddig sem, ezután sem fog."


Szitka Péter, polgármester, MSZP

szegény Pétert az ellenzék nem hagyja kormányozni. hát akkor forradalmat kell kirobbantani nincs mese!

...vajon Kádár apánk mit tenne a helyében...?

Rizner képviselő válaszolt is:

rizner.jpgAmivel nem lehet mit kezdeni, és ami a kórház jövőjét drámaian nehezíti, az a polgármester ténykedése, alpári stílusú minősítései, a „tollnokok” hadának sértő megnyilvánulásai. Az, ahogyan a köz ügyét, a kórház ügyét mások bemocskolására használta fel városunk vezetője.


Mert megszólíttattam. Megszólíttattam, mint a kórház ügyében „becstelenül eljáró” képviselő. Megszólíttattam Kazincbarcika város polgármesterének tollából becstelenséggel vádló facebookos bejegyzésében.


S természetesen az indulatokat felkorbácsoló, minősíthetetlen polgármesteri jelzők mellé felsorakoztak a „tollnokok” kérdései is: hol vannak az egykori kórházvédők? Most mutassák meg, ha akkor…! Az ő becsületük és tisztességük védelme érdekében is csendesen és szomorúan jegyzem meg, ma már egyikük sem dolgozik a kazincbarcikai kórházban, az új vezetés ideje alatt mindannyian távozásra kényszerültek.

Rizner József, önkormányzati képviselő, Fidesz

ez így van. kirúgták az orvosokat, ápolókat és a Héjja nem akar lecsapni rájuk, hiába ajánlották fel a munkájukat az új kórházhoz.

2012. június 21.-én volt egy tüntetés is, melyben Kazincbarcika lakossága megjelent és tiltakozott a kórházbezárás ellen, nagyon helyesen:

Dr Szatmári Zoltán
szülész-nőgyógyász főorvos

550475_210287352426951_1226330645_n.jpg

leépítés, miért? kérdezi az ország értelmes lakossága.

ne az emberekkel.jpg

...fizettessék meg! 

 

Szebbnél szebb rajzok a beteg gyerekek számára a díjnyertes kórházban. Rajzok, amik hamarosan el lesznek tüntetve a beteg gyerekekkel együtt:

kazincccc.jpg

Ugyanazt csinálja a Fidesz, mint az MSZP: leépít, megszorít.

 

Összefogás a Kórházért

http://www.facebook.com/?ref=logo#!/groups/223642914424027/


Együtt a Kórházunkért

http://www.facebook.com/?ref=logo#!/groups/253058594802695/

 frissítés:


 

frissítés:

 Kazincbarcika fideszes országgyűlési képviselője, Tamás Barnabás:

 

"minden marad úgy, ahogy volt ... a kommunista csak tüntetni tud, ugrándozik, kiabál és mellébeszél "

mit fog ezért kapni a fidesztől, hát ne kommunistázzon már, orbán viktor, smitt pál és l. simon lászló is a kommunista diktatúrának ill. a kommunista apjának köszönheti a mai pozícióit. ennek a fickónak a fizimiskája is elég nepotista beütésű, tuti komcsi volt a rendszerváltás előtt, érzem. (persze tudjuk, hogy a fidesz retorikájában komcsi ellenes csak, és hogy a tettek számítanak igazán).

figyelj öreg, ne hazudozzál már. nagyon primitívnek tűnsz ám - csak szólok.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr814622269

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tudi 2012.07.02. 16:11:08

Lehet csak én látom, de ezt az épületet mintha felújították volna, és ezt akarják leépíteni, miért nem egy romosabbal kezdik. Persze kell ésszerűsíteni az ellátó rendszert, de pénzt is kell benthagyni.

2012.07.03. 20:06:55

Rizner úr!
Ha valamelyik családtagom azért lesz ne adj Isten nyomorék, vagy meghal, mert önök, mint seggnyalók igy álltak bosszút a környék lakosságán, akkor remélem sejti, hogy meg fogjuk köszönni önnek és társainak a munkáját.

Nyomatékos és kézzel fogható lesz a köszönet,az biztos..
Mert tudjuk hogy kik önök és hol laknak.

Ugy hogy imádkozzon azért, hogy erre soha ne kerüljön sor.
Javaslom, sürün járjon Kolumbár tisztelendő urhoz gyónni és misére.Van miért!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.04. 13:00:11

folyamatosan frissítve

@janos551: te is ott laksz? a lakosság hány százaléka hisz a fidesznek?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.04. 13:19:13

@janos551: a másik: szitka el akarja adni a kórházat magánkézbe? vagy miről beszél a fideszes?

2012.07.04. 14:47:42

Sziasztok!!!!! olvassátok,mit csinált a Fidesz velünk,elvette kórházunkat,120 ezer ember maradt szakorvosi ellátás nélkül.De mi harcolunk,és nem adjuk.Pedig már "fosszák" ki a kórházat...Ha orvosi segitség kell 25-60 km-t kell utaznunk.Vagy mentő??? Vagy meghalunk.......Nem Szitka a hunyó,hanem Csiba,Pierre,és Héjja..Polgármesterünk küzd a kórházunkért...

Pointer. 2012.07.04. 15:11:26

T. Kazincbarcikai és környező települések lakói
Sajnálatos módon amint tapasztaljuk Kórházunk megmaradása érdekében pár magán ember szervezésén múlik a további demostráció lehetősége, hogy meg maradjon a gyógyuláshoz való jogunk, gyermekeink gyors és szakszerű ellátása, rosszullétek kezelése a sürgősségi ellátásban, sebészeti ellátás cardiológiai intenzív ellátás! Tudjátok hiszen már jó ideje ezen megoldáson folynak a beszélgetések postolások. Ennek szervezésébe úgy a háttérben magam is próbáltam tenni a dolgomat! Sajnálatos módon azt kellett tapasztalni, hogy politikai döntés ellen csak politikai segédlettel tudunk fellépni. Egy lehetőséget láttam járhatónak ami megoldás lehet! Előre közlöm mindenkivel itt és most, hogy nem vagyok semilyen politikai tömörülésnek sem tagja és szervezetnek sem.! Csak egy hétköznapi barcikai lakos mint sokan mások is! De időm engedi és nekem az I Love Barcika nem csak egy szlogen. A szemem előtt nőtt ki a kórház a földből! Itt dolgoztam a városban és tettem a dolgom Én is mint mindenki más is! Bízva abban, hogy ha betegek leszünk gyors és hatékony ellátást tudunk kapni itt, helyben! Na ezt akarja a politikai vezetés esztelen intézkedése elvenni most egy béna tollvonással tőlünk! Etz nem szabad hagynunk! Ha kell, márpedig kell akkor válaszoljunk mink is politikai segédlettel, ha a civil kezdeményezés nem hozott eredményt! Védjük meg a kórházunkat és ne engedjük szétrombolni azt amiért sokan egy emberöltőt ledogoztak és életben tartottuk! Most tartson az életben minket ha szükségünk van rá! Legyen és maradjon meg a lehetőségünk továbbra is itt gyógyulni, ide hozni be gyermekeinket ha szükség van rá! Ehhez minden olyan segítő kezet meg kell ragadni ami célunkhoz közelebb visz. Ennek érekében 2 szervező egy politikai szervezettel fel vette a kapcsolatot, segítsenek! Reményem az, hogy nyitott fülekre talál a kérésünk!
ELŐRE EGGYÜTT A KÓRHÁZUNKÉRT

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.04. 15:12:44

@KATiNkA: 2007. mszp-s, szdsz-es kórházreform, horváth ágnes alatt:

"Több száz ember halálát okozhatta a kórházi struktúra átalakítása. Az első féléves adatok szerint idén hét százalékkal többen halnak meg mentőben, mint tavaly. Az OMSZ szóvivője szerint ez a mentések idejének és távolságának növekedésével magyarázható."

szitka elvtárs majd megoldja, nyilván.
majd mint Táncsicst, úgy fogja kiszabadítani börtönéből a barci lakosság naiv része szitkát.
csak Táncsics azért került börtönbe, mert szabad magyarként akart élni.
szikta meg azért, mert lopott. ha bekerül egyáltalán, mert itthon nincsenek szétválasztva a hatalmi ágak: a bíróságok posztkommunisták és korruptak, a politikusoknak engedelmeskednek.

Pointer. 2012.07.04. 15:31:25

@tesz-vesz:
Erre szoktam mondani a régi szlogent!:
" A politika ott kezdődik, ahol a becsület véget ér!!

Ettől kezdve csak a saját pályán lehet bármit is elérni, az általuk használt eszközök visszafordításával! Furcsa lesz mikor a "fagyi visszanyal!"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.04. 15:33:25

@Pointer.: a politikai segítség elkerülhetetlen, de így gumicsont lesz belőle az országos vitáknál, amit a primkó képviselő el is kezdett.
mindenképp szervezkedni kell mindenkivel, megfelelő távolságokat azért hagyni érdemes.
ahogy fent mutatom, az mszp nem fog hatásosan segíteni. de segítséget kell kérni tőle is. bízni bennük soha sem szabad, mégha csak egy fél évig az atv is lesz téma az ügy, akkor is már valamit kaptunk, tenni nem fognak semmit se, de beszélnek róla.
kormányba soha nem szabad őket emelni. most megmondom, hogy bízni nem szabad az mszp-ben, most fizetnek a tüntetéshez mikrofon, felszerelést esetleg, mert szitkáék látják benne az újarválasztás lehetségét. ennyi.
egy új pártra kell szavazni. jobbik, lmp, abban reménykedem, hogyha az lmp hatalmat kap, akkor a fiatal pártagok akik benne vannak, majd fellázadnak ha látják, hogy nem történik az, amiről beszéltek. persze sok a korrupt zsírfejű fiatal az lmp-ben, pl dorosz dávid, akik nagyon buták, és tippem szerint kb. a szüleik szdsz-es, mszp-s segítségével kerültek be a pártba, reméljünk nem ez a fiatal párton belüli vonulat lesz a vezető réteg az elégedtlenség, az lmp-s palotaforradalom után
de a jobbik nagyobb esély a józan élethez, mégha be is döntik a nagyhatalmak a magyar gazdaságot, akkor is több esélyünk van a jobbikkal a szabad életre. egyelőre úgy tűnik.
a többi párt szóra se méltó, a fidesz-mszp ugyanaz, látható fenn.
szóval szövetség mindenkivel, nagyon durva, és radikális megmozdulások, a kazinbarcikaiak szeretik a kórházat? mutassák meg!
kerüljenek a hírekbe!
zárjanak le mindent, polgári engedetlenség, szélmalomharc, csakúgy, mint 56. de ha felébresztik a többi embert, már közelebb vagyunk a célhoz. a kórház valószínűleg elbukik, de az ország még megmenekülhet.
ha nagyon heves és nagyon erős a civil ellenállás van esély amúgy a kórház megmaradására. azt mondják az elitben: hagyjuk meg ezt a kórházat, csinálják nekünk az ellenreklámot.
ez az egyetlen járható út.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.04. 15:38:15

@Pointer.: meg kell mutatni, hogy a kormány azért van, hogy az emberek érdekét képviselje. a kormányra bíztuk, hogy kezelje a pénzünket, nem azért bíztuk rájuk, hogy ellopják azt és zöldbáróknak adják horvátországi és kajmán szigeteki nyaralókra és offsore cégekre.

az állam feladata a nép szolgálata. aki nem azt teszi, azt a lehető legkíméletlenebb módszerrel meg kell büntetni és eltávolítani a hatalomból.
el kell rettentetni a a többi alja embert is, hogy a hatalommal visszaéljenek.
egy járható út van: ellenállni, a legerősebben és leghangosabban, mikor kell.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.04. 15:50:54

@Pointer.: első lépésként a helyi lakosságot kell rendesen informálni, az akció akkor is lehetnek hatásosak, ha sokan vannak, és határottak.
pl ezzel a bejegyzéssel is fel lehet világosítani embereket, reklámozni kell a helyiek között

Pointer. 2012.07.04. 15:55:08

Erre akartam éppen a beleegyezésedet kérni, hogy betegyem a face-re a csoportokba!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.04. 16:00:09

@Pointer.: persze, jó nekem is, meg nektek is, mondjátok mit írjak még bele, ami fontos

Pointer. 2012.07.04. 16:30:05

Tudod 2 hete már jár az agyam mint a szikronmotor. Sokszor a kajámat is billentyűvel az ölemben cserélgetve a kanalat meg az egeret a kezemben! Levél ide, telefon oda,stb. Közben azért az országos hírekbe is azért tájékozódni! hozzászólásokat lereagálni, nem egyszerű! Éjjel 2-kor feküdni, aztán mint a mosott sz... kelni mert csörög a telefon...
Csak legyen értelme!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.04. 16:47:36

@Pointer.: az nem biztos hogy lesz, de meg kell próbálni.
próbálj többet pihenni, korán feküdni, hagyj másnapra is a dolgokat

2012.07.04. 18:58:08

@tesz-vesz: íigen és itt nöttem fel, éltem életem nagy részét a környéken.
Sőt Barcikán dolgoztam, amig a szarházi Antall, Horn és a többi pojáca, Gyurcsánnyal, Orbánnal az élen tönkre nem tették a vidéket.
Itt már semmit nem lehet tenni, csak várni és a választások után elégtételt venni-tettlegesen .

Mert lehet hogy Szitka lopott, csalt, hazudott, de ezt a biróság majd eldönti! Ha vétett, akkor bünhödjön!
De csak azért, mert nem a fideszes lett a polgármester és ezért bünteti Viktor a vidéket, ez már aljasság.Vagy a fideszes selejt bosszúja!

Hogy a kórház Debrecenhez került az jó dolog volt. Voltak itt az egyetem vezetői részéről tervek egy majdani eü. főiskola, eü. szakiskola létrehozására, de a selejtek bosszúja ezt is tönkre tette.
Hogy miért? Mert nem nyalták a környék polgármesterei Viktor seggét, nem csókolták a kezét és nem jártak fel Pestre nyalni és árulkod, hogy Viktor igy, Viktor ugy.

Akik minden hazugságot t hiresztelnek, egy dolgot elfelejtenek. Azt hogy itt élnek és egyszer a fidesz is bukik. Akkor hová fognak menni?
Vagy elköltöznek Viktorhoz albérletbe? Mert a magyar ember nem felejt ám!

Aki pedig azt hangoztatja hogy Szitka el akarja adni a kórházat, az hülye! Nagyon hülye!
Ugyanis Debrecennel olyan szerződés van, ami nem a tulajdonjogot, hanem a kezelői és müködtetöi jogot ruházta át.
Ha valaki mást tud, irja meg--bizonyitsa!

Végezetül én elásnám magam a volt kórházvédők, a buta fideszesek helyébe, mert abban a kórházban ahol 1974 vagy 77 .ben vásárolt röntgengép volt szolgálatban--azt is a volt Borsodi Szénbányák vette anno--akkor nem a saját zsebet kellett volna tömni a volt kórház vezetésnek, hanem fejleszteni!De nem tettek érte semmit, csak sirtak, mint a fürdős az esőben

Utoljára egy kérdésem volna:mi történik ha a BorsodChem-nél vegyi katasztrófa következik be?
Ne adj Isten, foszgénömlés lesz?
Hova viszik a sérülteket?
Mi lesz ha a szél a környező települések irányába viszi a gázt?
Ki fogja ellátni a városban élőket?
Netán Orbán Viktor? Vagy Tamás Barna? Esetleg Rizner József?
Vagy Bulla Gusztáv? Netán Pogány István?Vagy a dumaép Negrutz Ágoston, aki hösként tettszeleg?

Mert ezek az emberek buták és sötétek! Csak szövegelni tudnak, de gondolkodni nem, az fájdalmat okoz nekik.
Aki majd segiteni tud a végső kenet feladásában és a halottak eltemetéseben, az Kolumbár Gábor tisztelendő ur, akinek remélem hamarosan megszólal a lelkiismerete és azt teszi amit tanult--Jézus tanitását hirdeti és a mocskos politika helyett a hivők között, az emberek körében!

Ám addig is egy ujabb feladat a képviselő testületnek---kijelölni az esetleges katasztrófa esetén az uj köztemetőket!

2012.07.05. 05:34:11

Nos, kedves @tesz-vesz: van ám új fejlemény is.
Most már nem csak Szitka a felelős a barcikai kórház elvételéért, hanem az orvos-igazgatónő, a debreceni Egyetem és a szakma!

Mert szegény fideszes fiuk szerint mindenki más hibás, csak ők nem!
Hát tudod, az aljasságnak, a képmutatásnak, a hazudozásnak is van határa, de ezek a "zemberekért" küzdő, harcoló, képmutatásban és hazugságban élenjáró fideszes képviselők már ezt is túllépték, toronymagasan!

Miközben mindenki hibás, miközben ők jártak fel Pestre Rizner és Negrutz bevallása szerint, tárgyaltak Orbánnal, Szócskával, Baloggal és ki tudja kivel és kinél nyaltak, kinek csókoltak kezet--most van képük a szakmára és az orvosigazgató nőre, az egyetemre rákenni azt, amit ők követtek el?!

Ezek mondják magukról hogy van gerincük? Bizonyosan van, de a csigában több a gerincesség, mint bennük!
Azt a szakmát, akivel nem tárgyaltak, hiszen ez politikai döntés volt, most megpróbálják lejáratni!
Gratulálok ezeknek az uraknak önmagukat nevező senkiknek!

Ettől már csak az volna nagyobb hazugság és aljasság a részükről, hogy legközelebb majd azzal jönnek elő--mert megtehetik--hogy a kórházi dolgozók--orvosok , nővérek, ápolók felelősek mindezért, ami kialakult!

Ez ma Magyarország, ez ma a Sajó-völgye térségének fejlődése, a leszakadó kistérség felzárkóztatása szavakban.
Mert szavakban, propagandában és képmutatásban a kormány kimagasló teljesitményt mutat.

Ám a valóság nem más, mint valakinek--valakiknek az érdeke a térség elpusztitása és lerombolása.

De vajon azoknak akik itt éltek, élnek ,a környéken, itt dolgoztak és még dolgoznak--ha van hol--miért nem jár betegségük esetén az esetleges azonnali orvosi ellátás?

Miért lettünk mi itt élők "huszadrangú" állampolgárok az országban?

És csodálkozunk, hogy a fiatalok itt hagyják a szülöföldjüket és elmennek nagyobb városokba, vagy országhatáron kivülre?
Én is azt mondom, hogy menjenek el ebből a térségből és az országból is.
Ha netán hazajönnek majd szülőföldjükre szétnézni, akkor álljanak meg és az első utjukba kerülö helységnév táblát tartó oszlopot hugyozzák le és forduljanak vissza.
Mert ez az ország amelyik ezt müveli a "jövőjével", az csak ezt érdemli.Politikusai pedig még ezt sem
.Max, leköpni őket és menni tovább, minnél messzebbre!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.05. 08:58:14

@janos551: a fideszesek politikusoknál is van annyi tőke, hogy nyugodtan továbbköltözzenek. a magyar ember jó lenne ha nem felejtene, de nem tudom a barci közösség hány százaléka van a kórházbezárás ellen.

nekem amúgy úgy tűnik, hogy van vmi megegyezés a két nagy párt között, hogy a médiában lehet feltárni, de a bíróságokon nem.
a bíróság, mint mondtam, nem feltétlenül dönt igazságról, mert ahogy mondtam, nincsenek itthon szétválasztva a hatalmi ágak, csakúgy,mint a kommunista diktatúrában.
www.youtube.com/watch?v=BY6QviuU8SA&feature=related

de itt van a helyi keresztapa is :
www.youtube.com/watch?v=8SDGkABblfY&feature=related

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.05. 09:20:01

@janos551: ez egyértelműen magaspolitikai döntés. leépítés, leszerelés, kivonulás, a pénzkiadások csökkentésére szolgáló politikai döntés, amit lehet másra kenni, de a döntés mindenképpen politikai Budapestről.
persze szitka lehet olyan mint az esztergomi tétényi éva, hogy nem tud beleszólni a döntésbe. de akkor se nagyon illik neki mutogatnia a helyi fideszes képviselőkre a facebookon, hisz ők csak végrehajtják a főnökeik döntését és hazudoznak. de nem ők döntöttek, ahogy szitka is végrehajtotta volna horváth ágnesék döntését 2007-ben. nem tudom, akkor megúszta barcika a "reformot"?
szitka, mikor a helyi fideszesekre mutogat, csak a gumicsontot rágja, és a következő választásra gondol, most a közvetlen versenytársait ócsárolja, akik veszélyeztetik a pozícióját "rám szavazni a jó választás", majd a következő kampánynál a kórházzal fogja reklámozni magát: "ha én lettem volna a polgármester, ma is állna a kórház" - de hiszen ő a polgármester!

engem még az érdekelne, hogy a népesség csökkenésével, mennyivel volt kevesebb a betegek, a szülő nők száma, a beteg gyerekek száma?

a fiatalok pedig ne hagyják el az őseik és a maguk szülőföldjét, a patkányok menekülnek először a süllyedő hajóról, a derék ember odaáll Eger várába a falra, és minden tőle telhetőt megtesz, hogy jobb legyen itt az élet, és ha kell: vérével öntözi a földet. az anyaföldjét.
ezért kell becsülnünk ezt a földet. mert őseink áldoztak rá.
most árulók vannak a politikai vezetésben, de a szülőföldünk még ugyanúgy szép, el kell zavarni a percpolitikus helytartó trónbitorlókat, hogy újra szép legyen a föld.

julika45 2012.07.05. 10:21:26

Ma minden a kossut rádió híreiben mondják hogy az igéretek ellenére bezártak több osztályt.Többek között a szülészetet is ahol már nem fogadnak szülő nőket.Milyen emberek ezek hogy igy aljas módon tönkre tesznek 120 ezer ember életét.Mi itt állandó veszélyben élünk,mivel itt van a nagy vegyi gyár is és bár mikor történhet baleset.Akkor mit tesznek ha ne agy istenek történne valami?Nem gondoltak erre kedves magukat okosoknak tartott intézkedők.Hát jól el intézték most aztán verhetik a mellüket hogy meg mentették a kórházunkat.Ezt nevezik meg mentésnek?Az a baj hogy csak önök lássák hogy minden jól van,de az emberek állandó rettegésben élnek,féltik gyermekeiket mert ha baj van akkor nem tudni hogy időben oda érnek e a távoli segély helyre.Gondolják hogy ez igy nagyon jó és elfogadható?Hát nem fogadjuk el.Ha valaki nem ért hozzá akkor minek vállal olyan posztot,ja hát igen a jó kis fizetés az az ami vonja önöket erre a posztra.Oly anyira hogy még gondolkodni se tudnak.Csak olykor alvásukból fel rettenve semmiről se tudva csak meg nyomják a gombot.
Tiszteletes atyák,nem lenne jobb önöknek is és nekünk is ha maradnának a reverendájukba és a templomokban végeznék a munkájukat?Ahoz még talán értenek.

2012.07.05. 18:20:05

Ma kiderült,végre,hogy Héjja a hunyó.Eddig is hazudozott,de amit mostanság müvel,az már kész agyrém.Ma a fülem hallatára fenyegette meg a nővéreket,hogy"ha megtudom,hogy bárki is,bármilyen információt kiad a kórházról,azonnal repül".hmm? kicsit furcsa nem?És e közben teljesen szétszedték a gyermekosztályt.Amikor a rácsozott ablakra kérdeztem rá,ennyi volt a válasza"mindjárt letépem az összes rácsot,és kiugrok az ablakon" de mégse ugrott)) vajon miért?

julika45 2012.07.06. 16:45:08

Borzalmas amit velünk Kazincbarcikaiakkal tesznek.Halálra vagyun itélve.Csak hazudoznak a fejesek és közben ki rabolják a kórházukat.De mi jogon?Nem az ő pénzéből vették a gépeket.És hogy képzelik,hogy ilyen módon dönthetnek,120000ember élete felől.Legjobban a gyermekek vannak veszélybe,mert ha sürgősen kellene ellátni Őket hova szaladjanak a kedves szülők?Mert mire Miskolcra érnek,vagy a mentő jönne!! értük,akkor már sok esetben késő lenne,lesz.Szerezzük vissza a biztonságunkat, A KÓRHÁZUNKAT!!!!!!!!!!!HOGY MINDENKI NYUGODTAN TUDJA VÉGEZNI A MINDEN NAPI TEENDŐIKET,ÉS NYUGODTAN TUDJANAK KELNI FEKÜDNI.

julika45 2012.07.06. 17:10:13

@KATiNkA:
Pedig jobb lett volna neki is meg nekünk is ha ki ugrott volna.Legalább át élte volna hogy mi van ilyenkor mikor nincs a közelbe segitség.Bár én nem igen segitenék az ilyen elvetemült szívtelen egészség ügyi dolgozón,akik kész akarva minden gondolkodás nélkül oda adták a kórházunkat.
Hát ember az ilyen?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.08. 13:55:31

@KATiNkA: Héjja csak egy csavar a gépben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.09. 14:46:50

@Lee van Cleef: mekkora a változás? nem mindenhol lehet kazincbarcikai kórház megszűnés, de osztályok szűnhetnek meg leépítésként

Lee van Cleef 2012.07.09. 19:31:37

@tesz-vesz: De, szinte mindenhol lehet... pl. BAZ. megyében bárhol összetöröd magad, kézlábváll, csak egy helyre mehetsz, a miskolci megyei kórházba, mert ott látnak el egyedül, és csak ott műthetnek...

Nagyon amatőr módon csinálják a leépítéses-átszervezéses-megszüntetéseket...

csabakirályfi 2012.07.11. 09:03:44

@tesz-vesz: Felmentette a bíróság a szocialista polgármestert

Bűncselekmény hiányában első fokon felmentette a Miskolci Városi Bíróság Szitka Pétert (MSZP), Kazincbarcika polgármesterét a jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés vádja alól.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.11. 15:43:29

@csabakirályfi: felmentette, annak ellenére, hogy nem az a cég szervezte az önkormányzati rendezvényeket, amelyikkel a polgármester erre a feladatra szerződést kötött.

a jobbak amúgy is úgy lopnak, hogy az legális legyen. és a politikusok parancsolnak a bíráknak.

kkbk.blog.hu/2012/05/09/korrupcio_a_birosagokon

csabakirályfi 2012.07.12. 11:59:31

@tesz-vesz: Lehet, nem ismerem az ügyet annyira. Viszont a különféle vádak és rabosítások elég könnyedén jöttek-mentek. A beígért börtönválogatott meg csak nem áll össze. A bloggal nincs különben bajom, én először a gimnáziumon (csendben: Ságvári) akadtam ki, a kórház helyén sokat játszottam anno.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.16. 15:09:45

@csabakirályfi: mi van a ságvári gimnáziummal? min akadtál ki? az én írásomat róla, vagy hogy megszüntették a nevét?

julika45 2012.07.17. 16:45:32

Kérek mindenkit aki csak tud segitsen,hogy meg menthessük a kórházunkat.Már lassan mindent ki pakolnak,már több osztlyokat be zártak.Teljesen el lehetetlenitik az itt élő emberek biztonságos életét.Aki tud jöjjön 19én a 18órára a kórház parkolójába,a kórházunk vissza szerzéséért tartandó TÜNTETÉSRE.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.17. 16:57:35

@julika45: lélekben ott lesz a magyar nép egésze

chronometere 2012.07.29. 11:50:03

@tesz-vesz: Ritka az ilyen ember mint tesz-vesz,már amennyiben már amennyiben az aljasság emberi mérce.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.29. 16:07:32

@chronometere: kifejtenéd? miért mondod? meg tudod mondani?
nem hinném hogy igazad lenne ugyanis

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.07.29. 16:14:07

@chronometere: "A mi szégyenünk, hogy tűrtük, hogy ennek a fehér lovas pojácának – akinek kezéhez vér tapad – szobrot állíthatnak és utcákat nevezhetnek el róla. Nem kellett volna a szobrot vörös festékkel leönteni, ha több százezren kimentünk volna és megakadályoztuk volna, hogy a szobrot felállíthassák. De nem mentünk. Fotelből háborogtunk azon, hogy ilyen szörnyűség megtörténhet itt.
A Horthy nevű gazember szobrának felállítását vagy róla utca elnevezését ezerszer súlyosabb bűn mint amit Dániel a szoborral elkövetett.
Szégyelljem magam az elmulasztott cselekvésünk miatt.Ezért a szégyenért érzem úgy, hogy amit Dániel tett, azt bizony kicsit helyettem is a nevemben is tette.
Nem vetem meg érte. Ellenben a Horthy-imádó szélsőjobbos söpredéket igen.
Ezért ebben az ügyben közösséget vállalok Dániel Péterrel."

már értem. bántom a kis mszp-s politikusodat, ugye? az bántja a kicsi szívedet.
aki le fideSS-ezi a komcsi fideszt, az még nem érte el az emberi gondolkodás szintjét

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.25. 15:44:38

@KATiNkA: de kérdeztem az előbb is, és kik mennek?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2012.08.30. 01:25:46

@KATiNkA: akkor ez a tárgyalás olyan mint egy álom. túl szép

muci 2012.09.03. 17:12:48

Értem én, hogy izgalmas konteó, vajon dr. Héjja Mária rokona-e dr. Héjja "Mártának", de a valóság sokkal kiábrándítóbb: a tévében tévesen feliratozták. Ugyanaz a személy.
süti beállítások módosítása