kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között. Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) katar (2) Katar (1) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomany (26) tudomány (8) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Moráltalan Magyarország - Stohl tárgyalása

2013.10.29. 03:10 | tesz-vesz | 7 komment

Címkék: zene vers sváby knézy kern bodrogi kukorelly stohl alföldi garas závada törőcsik ruttner kulka antikultura elitposzt rezesova

"S lett még, pirruszok gyöngye:
kurtizántánc hosszú sorokban éjjel a parton.
Ki mondhatná erre a ledér vágyra
Morális síkon a csatákat vágva
Megéri nekünk haladni a korral
mézzel-tejjel, a vitorlás hajókkal..."

 

Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari, Sváby András, Kern András, Garas Dezső és Alföldi Róbert, Kulka János.

jegyezzük meg a nevüket.

bodro.png

 

 Bodrogi Gyula támogatja Stohlt

2011. június:

A másodfokon eljáró Pest Megyei Bíróság kedden tárgyalja az ittasan és bedrogozva súlyos közúti balesetet okozó Stohl András büntetőügyét, a bírói tanács várhatóan jogerős ítéletet hirdet. Bizonyítás már nem történik.
 
Az ügyész, a védő és a vádlott kap szót a tárgyaláson, melyen a sajtó képviselői mellett megjelent többek között Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari, Sváby András, Kern András, Garas Dezső, Kulka János, Alföldi Róbert és a műsorvezető két nagyobbik lánya is. Kulka Jánost a bíró rágózás miatt kiküldte a tárgyalóteremből, később természetesen visszatérhetett.

Nyugodtan állítsanak ki szegénységi bizonyítványt immoralitásukról.Mert ez így "normális", meg menő is persze. Szép üzenet a társadalom felé.


 
 tör.png

akárcsak Törőcsik Mari

 

Stohl egyedül az első sorban, mögötte családja és pályatársai foglalnak helyet. Ügyvédje, Ruttner György egy DVD-lemezzel a kezében érkezett a tárgyalásra, a felvétel szerinte döntően befolyásolhgatja az ítéletet. A bíróság a frissen csatolt dokumentumok tanulmányozása miatt 10 óráig szünetet rendelt el. 

 

 sv.png

Sváby András korábban azt mondta, amennyiben Stohl börtönbe kerül, mindenben támogatni fogja a családját

 

 

Újbóli vallomástételre kérte fel a bírónő Stohlt, aki felelevenítette az eseményeket. Kiderült, hogy nem sikerült megállapodni az áldozattal a kompenzációról. Stohl 1,5 millió forintot ajánlott föl, de még nem adta azt át. Ezt a bírónő kifogásolta, Stohl azzal védekezett, hogy nem ügyvéd és nem tudta, hogy nem vesztegetés lenne-e egy ilyen lépés. Hozzátette, már sokat költött kompenzációként a drogprevenciós útjaival, amelyeket a bíróság döntésétől függetlenül folytatni szeretne. Stohl vallomása után a bíróság délután egy óráig szünetet rendelt el.

sv_1.png


 Kulka rágózott, ezért kiküldték a tárgyalásról.

kulk.png

Érdekes, hogy 1 bírónak, mire nem terjed ki a figyelme tárgyalás közben.


Mégis, kit érdekel, hogy Kulka rágózik-e, vagy sem tárgyalás alatt?

Mi a franc köze van a bírónak ehhez?
Ennyire nem kéne elszállni magától, tekintélyt, meg tisztességes munkával, tisztességes bíráskodással, tisztességes ítéletekkel lehet szerezni, nem kiküldéssel.

Egyébként azt sem értem, hogy a felsorolt igen neves művészek, Törőcsik, Bodrogi, Garas, miért exponálják magukat egy ilyen gazember mellett.
Csak akkor lenne igazuk, ha ez az első alkalom lenne bunkókám életében, nem az ötödik.


 

Elképesztő az a Stohl mosdatás, ami már hetek óta a médiában zajlik. Ha felmentik, akkor innentől kezdve mindenki nyugodtan vezzessen ittasan és bedrogozva.

-Stohl nem emlékszik semmire.
-Stohlnak az anyukája belerokkanna, ha a fia sittre kerülne.
-Stohl tök rendes, mert a gyerekeknek előadásokat tart.(érdekes, ez csak az elsőfok után jutott az eszébe)
-Stohlnak sok gyereket kell eltartania. Jajj szegény nehogy börtönbe menjen.(úgy látszik mindenki erre hivatkozik.(Budaházy))
-Stohl fél a börtöntől.

stb.....

Stohl benarkózva és részegen majdnem megölt egy embert, aztán egy másik kocsival hazament. Ha ezért nem kap börtönt, az a világ vicce

 sv3.png

"Andris értett volna a fél szóból is: a felfüggesztettből vagy egy pár hónapos börtönbüntetésből" - mondta korábban Sváby.

 

ó, hát hogyne. hányadik is ez? mit mondott korábban? csak nem ugyanezt, mint most?

mutatom a videót:

"Sthol András korábbi balesete.."
Ez a videó már nem érhető el, mert a kapcsolódó YouTube-fiókot megszüntettük harmadik felek ismétlődő szerzői jogi értesítései miatt; a panaszosok közé tartozik például:
  • Paramount Pictures Corporation
  • Magyar RTL Televízió Zrt.

    Sajnáljuk.

 

 mi is. főleg, hogy egy ingyenes adást tiltottak le, mindenki szabadon foghatja, így csak ingyenreklámot jelentett volna a csatornának, mert kint van az rtl klub logó. amúgy a videón, amikor korábban okozott drogozva részegen stól balesetet, könnyek közt elmondja szegény, hogy soha többet nem csinál ilyet, itt megnézhető egy másik változat
 de legközelebb majd a mi pénzünkből eltartott mtv tiltatja le a videóit a youtubról, ami lassan halott lesz már végleg, ezek miatt a buta, okoskodó jogi és más szabályozások (vagy annak láttatott okok) miatt

 

 stohl kokain.jpg

 

"Bűnös, de nem bűnöző" - petíciót író színészkollégák Stohl András ügyéről

Petíciót írtak alá színészek, hogy a június 21-i, másodfokú tárgyaláson Stohl András számára kedvező ítélet szülessen. Bodrogi Gyula, Nagy Ervin és Hábermann Jenő mondta el, mit gondol az ügyről.

Aki rendszeresen szegi meg a törvényt, bizony bűnös is, bűnöző is, persze a másik oldalnak sajátságos a hozzáállása az igazsághoz, mely egy és oszthatatlan. ne relativizáljunk...

Haumann Péter, Kulka János, Egri Márta, Kukorelly Endre, Závada Pál, Alföldi Róbert, Nagy Ervin, Bodrogi Gyula, Hollósi Frigyes, Szarvas József, Molnár Piroska, Makk Károly és Gothár Péter is aláírta a petíció

Azt szeretném kérdezni, hogy azok a neves idióták, akik exponálják magukat Stohl mellett, vajon mi a lóf*sz mellett állnak ki? Hogy "nehogymár megbüntessék azt, aki részegen-beszívva kis híján megöl valakit"? Komolyan?!!

Remélem a bírónőre nem hat ez a színjáték, és megméri Stohlt rendesen. Visszaeső a részegen vezetésben, súlyos sérülést okozott (b+, másfél millió forint egy öreg csávónak, aki kb. 1 évet az ágyában töltött??? egy havi keresete???? na, menjen a picsába, btw.), elhagyta a helyszínt (ugyanolyan részegen), rá akarta kenni a sarát a feleségére. Börtönt érdemel, mindegy, mit haknizik az országban és hogy milyen bazári majmok állnak ki mellette.





2012. július:

Bár négy évre kötöttek együttműködési szerződést egy alapítvánnyal, Stohl Andrásnak már nincs ideje arra, hogy folytassa drogprevenciós körútját.

Jogerős ítélete előtt még aktívan járta az országot, hogy saját történetével győzze meg a fiatalokat a kábítószer káros hatásairól, Stohl András most mégis magára hagyta az alapítványt, amellyel négy évre együttműködési megállapodást kötött – írja a Blikk.

Az alapítvány vezetője, Stemler Mihály a lapnak azt mondta: a színész korábban azt vállalta, hogy havi rendszerességgel megy prevenciós előadásokra ezzel a szervezettel, blogot vezet, válaszol a kérdésekre, valamint szervez és vezet évente egy segélykoncertet a szenvedélybeteg fiatalok javára. A szakmai igazgató a Blikknek azt mondta: elkeseríti, hogy Stohl börtönbe vonulása előtt "úthengerként dübörgő közös kampányuk mostanra lelassult".

Stemler úgy tudja, Stohl nemrégiben Veszprémben Zacher Gábor toxikológussal vett részt egy drogprevenciós előadáson, holott szerződése velük van.

az a zácher gáboros előadás olyan lehet, mint ifj. knézy jenőnek a rendőrvezető támogatása:

A másodfokú tárgyaláson Fülöp Valter, a budapesti rendőr-főkapitány bűnügyi helyettesének nyilatkozatát is felolvasták, amelyben elhangzott: a kérdéses, asszonyverő-vagy-nem-verő éjszakán Knézy őt hívta fel, mondván, apósa és neje azzal vádolja: bántalmazta őket, és nincs senki, aki igazolhatná az ellenkezőjét. Fülöp, aki akkoriban a XII. kerületi kapitányságot vezette, elmondta: a kiérkező járőrök nem láttak sérülést a riporter nején, a magas beosztású rendőr vallomása mentheti meg.

2011:

Elsőfokon tízhónapos felfüggesztett börtönbüntetést kapott ifj. Knézy Jenő volt felesége és annak édesapja bántalmazásáért, az MTVA közölte, nem veszi le Knézyt a képernyőről.



a népszerű sportriporter fia elárulta, hogy tavaly áprilisban csúnya veszekedés követte bejelentését, hogy el akar válni a feleségétől. Állítása szerint azonban már hónapok óta külön szobában aludtak és nem jöttek ki egymással.

Egyszercsak csöngettek, a rendőrség állt az ajtóban - Kiderült, a felesége tett bejelentést, hogy veri, fejberúgta és eltört az állkapcsa - mondta el Ifjabb Knézy Jenő, aki hozzátette: ő 110 kiló, ha ilyet tesz, annak szemmel látható nyomai lettek volna. Neje a mentőket is kihívta, akik felajánlották, bár nem látszik rajta semmi, beviszik, ha nem érzi jól magát, de erre nem volt hajlandó - mondta a Kiskegyednek a riporter. Ifjabb Knézy Jenő szerint másnap este ment be a volt neje látleletet vetetni, de arról nem tud, addig mit csinálhatott magával. Nem sokkal később az apja is feljelentette Jenőt, hogy őt is megütötte.

Hatályon kívül helyezte a másodfokon eljáró bíróság a Knézy Jenő sportriporter bántalmazási ügyében született elsőfokú ítéletet.

elsőfokon elítélték, másodfokon felmentették, ez gyakorlatilag 1-1
az elsőfokú bíró az fogyatékos volt, vagy ilyenkor mi a hiv. indoklás?
mi hétköznapi emberek amúgy nem tudjuk a rendőrvezetők telefonszámát.



Erdekes, hogy ennyi renget ertelmes muveszember nem tudja, mi az a torveny elotti egyenloseg.

Leirom nekik, hatha olvassak a mandinert: attol, hogy valaki kivalo muvesz es a haverom, meg ugyanazok a torvenyek vonatkoznak ra, mint masokra.

(Hogy egyertelmubben fogalmazzak: undorito egy olyan elit, ami azt hiszi, hogy a tagjaira mas torvenyek vonatkoznak, mint a horngyulai ertelemben vett kisemberekre.)

Úgy tudom, a cigányoknál is az a szokás, hogy az egész "család" kivonul az ítéletre, hátha ezzel befolyásolni tudják a döntést.
Itt is érvényesül a "mi kutyánk kölyke" elv.
Kulkát kizavarni helyes dolog volt. A Törvények felett állónak érzik magukat egyesek. A látvánnyal is lehet kigúnyolni a törvénykezést.

2013. ősz:

Rezešová aligha lehetett szomjas

Rezešová azzal védekezik, hogy ő alkoholt nem ivott a baleset előtt, a vérében talált alkohol úgy került oda, hogy alkoholtartalmú gyógyszert vett be, illetve már a baleset után meghúzta a fejre fordult kocsijában a vodkásüveget, mert szomjúság gyötörte, és víznek hitte

Más kérdés, hogy mindez mennyire életszerű. A pszichológusszakértő szerint például majdnem kizárt, hogy egy magát életveszélyben érző embernek eszébe jusson a szomjúsága.



500.000 forintot, adófizetői pénzből, havonta a mint "Nemzet Színészei". Jó helyre megy. Társadalmi hasznossága ennek a kiadásnak felbecsülhetetlen érték.

Csak lazán, természetesen, a szájtáti hallgatóság akár borozgathat, szalonnázhat is közben. Gondolom Kulka buborékot is fújt, ha feltűnt a bírónak. Az, hogy egy hivatalt hogy tisztelünk meg, az mindent elmond a társadalomról.Na persze az is, hogy milyen ítéletet hoz most pl. a bíró.

 Nem a társadalomról mond el, hanem erről a kivagyi, pofátlan és gyökértelen liberális társaságról, akit bár a társadalom tart el

 

A magyar igazság és büntetőszolgáltatás megcsúfolása lesz, ha Stohl enyhe ítéletet kap.

Azt eltudom képzelni, hogy ügyészi indítványra a nyugati gyakorlathoz hasonlóan kiszabható büntetéstétel felső határát kapja, de napi pénztételű megváltással, amelyik 50 000 Ft/ nap.

Három évet alapul véve= (kerekítsünk) 1000 nap x 50 000 Ft
Tehát 50 millió forint megfizetése az államkincstár részére, hogy megválthassa a szabadságát, de azért érzékenyen érintse valamint a teljes eljárás költségének megfizetése.

+ letöltendő

kitartás buci, ez is csak egy szerep

jaj istenem.png

Egy "jaj istenem" sóhajtással ült vissza hozzájuk

stt.png
Stohl András a könnycseppjeit törölgette. “Amíg élt a nővérem férje, addig ő volt a férfi a családban, amióta nem él, azóta én vagyok a férfi a családban, és ha nem én leszek, akkor lesz valaki más” - mondta Stohl a könnyeivel küszködve.

Ruttner György, Stohl védője a szünetben egy névjegykártyát adott át Garas Dezsőnek

cigi.png

 

Abban bízik, hogy ha elítélik, Kecskemétre kerülhet, onnan ugyanis kijárhatna dolgozni.

néhány snitt a Tűzvonalban, rendőrszerepben? valami egészen különös elképzelései vannak a börtönről. (neki is, meg az államnak is)

gerinctelen egy figura, tipikus színész. aki a szünetben még mosolygott is, színészeknél a tevékeny megbánás nem számít

 

 

 Legalább Kulka is megmutathatja, hogy mennyit tud bedobni a közösbe a rágógumiján kívül!

Kiderül milyen haverok a lipóciai cimborák!

 Kern, Garas, Kulka, Alföldi, Sváby. Összezárnak Stohl mögött a fajtajelleges művészek. Ez nem túl jó jel, főleg ha figyelembe vesszük azt, hogy mekkora befolyással rendelkeznek a mai Magyarországon. Kulkát valószínűleg azért dobták ki, hogy elhintsék az elfogulatlanság látszatát.

 és a kisemberek, akiket minden apróságért nagyon megmérnek? remélem, hogy a bíró nem ül fel ennek a szánalmas és gerinctelen próbálkozásnak. ez az ember többszörös visszaeső, aki tanúbizonyságot adott, hogy valós veszélyt jelent a társadalomra. szigorú büntetést érdemel, különben botrány.

Alföldi Róbert a fejét az előtte lévő szék támlájára hajtva, Kulka János összeráncolt homlokkal, aggódó tekintettel
Alföldi Róbert a fejét az előtte lévő szék támlájára hajtva, Kulka János összeráncolt homlokkal, aggódó tekintettel.png

később Alföldi Róbert nem engedélyezte a segélykoncertet a Nemzeti Színházban

 

Nem hirdettek ítéletet kedden Stohl András perében, a tárgyalást szeptember 6-án folytatják.

Közben megnézték a színész ügyvédje által hozott DVD-lemezt is. Ruttner György szerint a felvétel egy eljárásjogi hibát tartalmaz. Elmulasztották ugyanis ismertetni Stohl Andrással vádlotti jogait.

és ez min változtat? hallotta már elégszer

2012. szeptember:
Miután kiszabadult 5 hónappal könnyített büntetése után a börtönből, Stohl András nagy lendülettel – és akkor úgy tűnt, hittel is – vetette bele magát a drogprevenciós munkába. Fiataloknak tartott előadást a kábítószer fogyasztás veszélyeiről és következményeiről, hogy ne járjanak úgy, mint ő. Bár sokan ezt nem nézték jó szemmel, mondván személyével inkább reklámozza a drogozást, semmint elriasztja tőle a srácokat.

Ennek úgy látszik, most vége szakadt, mert Stohl már nem tartja meg előadásait. Az eddig vele dolgozó alapítvány szakmai igazgatója, Stemler Mihály nem igazán érti a kialakult helyzetet

„Kértem Andrást, hogy segítsen a honlap működtetésében, legalább írjon rá néha, mert azt már beláttam, támogatók keresésére nincsen ideje. Reménykedtem, hogy az András vállalásában szereplő segélykoncert helyet kaphat a Nemzeti Színházban, de az igazgató erre nem látott lehetőséget.
Alföldi Róbert nem engedélyezte. Az igazgató arra hivatkozott, hogy Stohl magánéletét külön akarja választani a színháztól.
"Személyesen nem esik jól, hogy senki nem jött el az Újpest FC által szervezett drogprevenciós előadásra, de ez nem erről szól" – reagált az üres székekre Stohl a riporternek, aztán azt is elkezdte sorolni, hogy bármit is írnak a lapok, ő igenis tartja a drogprevenciókat, járt a gyereke iskolájában és Kecskeméten is, de a ELTE jogi karán is beszélt. És ott legalább voltak is, sokan, úgy hatszázan.

Stohl szerint a bulvársajtó is közrejátszott abban, hogy a könyve miatt nyomozás indult, mert kiemeltek és felfújtak bizonyos részeket.

A Nemzeti Nyomozó Iroda vizsgálja Stohl könyvét

 

Magyar Börtönpokol címmel (Alexandra Kiadó), a bedrogozva balesetet okozó, öt hónapig rács mögött ülő színész egy fogvatartása alatti interjúsorozatban mondta el, milyen szerinte a magyar börtönlét, ebből pedig Szalai Vivien készített könyvet. Szalait jövő hétre már tanúként beidézték, de erről nem akart nyilatkozni.
A kötet tartalmát a Büntetés-végrehajtási Intézet Országos Parancsnoksága hosszas vizsgálódás után kifogásolta, ezért rágalmazás miattfeljelentést tettek, amiből Stohl akár úgy is kijöhet, hogy vissza kell mennie a börtönbe.


A BVOP szerint a részletekben valótan állítások szerepeltek.

"A Büntetés-végrehajtási Szervezet minden, a hatályos jogszabályok által biztosított eszközt igénybe vesz, amennyiben úgy ítéli meg, hogy személyhez fűződő jogait – különösen jó hírnevét – megsértették. A jelen üggyel kapcsolatban a büntetés-végrehajtás a jövőben kizárólag az arra hatáskörrel rendelkező hatóságok előtt fejti ki álláspontját" –nyilatkozta a lapnak Szalai Tímea, a BVOP sajtóirodájának osztályvezetője.

szala.jpg

Szily Nóra, Stohl András, Szalai Vivien és Ómolnár Miklós, a kötet bemutatóján



A lap megkérdezte Kamarás Péter ügyvédet is, mire lehet számítani az ügyben.

"Ha valótlan tényállítás van a könyvben, amely alkalmas becsület csorbítására, felmerülhet a rágalmazás, amely bűncselekmény, különösen, hogy nagy nyilvánosság elé került. Az érintett fél ilyenkor feljelentést tehet a bíróságon. A bv. jó hírnevén esett csorba miatt polgári per is indítható, amelyben megállapíthatják a jogsértést; ha ez több ponton bizonyítható, és súlyosan sérti a jó hírnevet, a könyv további terjesztését is megtilthatja, valamint bezúzathatják a meglévő példányokat. Mindezek mellett nem vagyoni kártérítést is követelhet a büntetés-végrehajtás."
Korábban a szerző azt nyilatkozta, minden hangfelvétel megvan, áll elébe minden kérdésnek. Stohl András a könyvében kínzásokról, rabverésekről és alázásokról írt, ezeket is bizonyítani kell majd a bíróság előtt.

 



2013. május 23-én, tartották  az első tárgyalást. A Budapest Környéki Törvényszéken délután negyed kettőre kitűzött tárgyaláson valószínűleg a kereset előterjesztésére, illetve a felek meghallgatására kerül sor.

A polgári per október elsején folytatódik a Budapest Környéki Törvényszéken.

már majdnem jöttem egy összeesküvéssel, mert se az index nem ír a tavaszi per eredményéről, se a hvg. de azért a biszku-bíróság malmai őrölnek akkor is, amikor mi már elfelejtettük az ügyet.

space1.gif

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr473002895

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teng-leng 2011.07.01. 14:17:16

„Abban bízik, hogy ha elítélik, Kecskemétre kerülhet, onnan ugyanis kijárhatna dolgozni.”

Még válogat(na) is a rohadék…

fehérfarkas 2013.11.11. 01:40:09

Stohl ügy azért érdekes, mert ő nemcsak egy ember a 10 millió magyar állampolgár közül, hanem egyrészt az értelmiség része, másrészt egy celeb, akivel a média teli van, és aki így példát mutat az emberek felé.
Namármost, ha az átlagemberek azt látja, hogy az értelmiség és a médiában szereplő celebek így viselkednek, és nekik szabad, akkor joggal gondolják, hogy nekik is ezt a példát kell követniük.
Pedig az értelmiségnek jó példát kellene mutatniuk - pont a társadalom mintakövetése miatt.

Ha ezt átlagbéla követte volna el, akkor már rég sittre került volna. Ennél kisebbért is kerültek sittre átlagbélák. És pont ez a baj a Stohl-üggyel, hogy az ügye csak azért húzódik, mert ő nem átlagbéle, hanem egy média által felkapott celeb. Az igazságszolgáltatás pedig ebben az ügyben nem tudja függetleníteni magát a média nyomásától.
De ez csak az egyik probléma. A nagyobbik a másik: hogy Stohl és az oldalán az ő védelmébe ringbe szállt értelmiségiek és celebek nem érzik az erkölcsi és morális kötelességet az ügyben.

Arra meg gondolni sem merek, hogy esetleg igazak a szóbeszédek, és az igazságszolgáltatás azért nem tudja ugyanúgy kezelni az ügyet, mert a nyomás nem is a médiától nehezedik rájuk, hanem a politikusoktól. Azoktól a politikusoktól, akik állítólag Stohllal együtt jártak össze bulizni, inni, és kábszerezni. És félnek attól, hogy Stohl esetleg megemlíti a nevüket. Ezért inkább az ügy elhúzásában és elbagatelizálásában érdekelte (ha már megakadályozni nem tudták a bíróságra kerülést - hiszen ország-világ láthatta mi is történt). Persze ez csak szóbeszéd.
Viszont az tény, hogy az átlagbélát ennél kisebbért már rég börtönbe csukták volna és 5 hónap után nem engedték volna ki, míg Stohl esetében még mindig folyik a "huzavona".

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.11. 02:05:46

@fehérfarkas: így van

állítólag a lakkembertől vette a kokaint, de milyen politikus? én ezt még nem hallottam, kik? dajcs tomi vagy ki ilyen bulizós?

fehérfarkas 2013.11.11. 14:47:02

@tesz-vesz:
Neveket nem hallottam, csak már többen meséltek ilyen pletyákat, hogy ahol Stohl megfordult "bulizni" ott politikusaink közül is többen meg szoktak. És szerintük ezért ilyen az ügy kezelése a hatóságok részéről.
(hiszen nézzük meg, hogy a politikai párjaink milyen csönben vannak ebben az ügyben, és még a nagy "erkölcsvédő" megmondóemberek is kussolnak)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2013.11.12. 18:12:16

@fehérfarkas: ez köztörvényes bűmcselekmény, nagyon nem lenne indok, hogy politikusok beleszóljanak, de pl habonyra is tudnék tippelni, nagy kokainos lehet az is
süti beállítások módosítása