„Én Jónás, ki csak a Békét szerettem,
harc és pusztulás prófétája lettem.
Harcolj velük hát, Uram, sujtsd le őket!
Irtsd ki a korcs fajt s gonosz nemzedéket,
mert nem lesz addig igazság, se béke,
míg gőgös Ninive lángja nem csap az égre.”

(Babits Mihály: Jónás könyve)

Kedves olvasók! Úgy érzem, ma, olvasva Szili Katalin lemondását megvilágosodtam (tudom, ez valamiféle perverzió lehet, King helyett ilyesmin nyammog az ember…). Azt írja, idézem szó szerint:

„Az első és talán számomra a legfontosabb a társadalmi igazságtalanságok megszüntetése, az élhetőbb viszonyok létrehozásának követelése és a társadalom elesettjeinek támogatása volt és marad is.”

Úgy érzem ebben a pontban Szili Katalin máris eltévedt. Nem a Máltai Szeretetszolgálatnál dolgozott, ahol az elesettek segítése lenne a legfontosabb, sőt elsődleges feladat. A kormány feladata nem ez. A kormánynak az országot kell megfelelően üzemeltetni. Megmondjam, innen a gyárból, a gép mellől, hogy ez szerintem mit jelent?

Csak kiragadott példákat villantok fel, mivel az ország a jelenlegi kormányzás eredményeképp olyan mélységben süllyedt válságba, hogy egy kimerítő válasz regényméretű lenne.

Kezdjük azzal, hogy egy jól működő országban a kórházak nem a csőd szélén táncolnak, és az emberek gyógyulni mennek oda, nem meghalni. Az orvosoknak, ápolóknak jó fizetésük van, nem várnak el „hálapénzt”, amit persze előre kell fizetni, mert a páciens halála után már nem nagyon akarnak adni. (A személyes tapasztalat apósom és apám halálán keresztül ért utol.)

Nem kell félni este az utcán, mert van olyasmi, hogy közbiztonság. Ma itt ez ismeretlen fogalom, összefűzött szótagok értelmetlen összessége. A közbiztonságot a rendőrség kellene szavatolja, a mi adónkból eltartott rendőrség, és akkor nem kellene városoknak, falvaknak külön biztonsági céget fogadniuk (szintén a mi adónkból), hogy megvédje őket a bűnözőktől, amire a rendőrség képtelen. És a füvön ülő, fekete nadrágos - fehér inges alakok nem tartoznak ide. Tőlük senki nem félt, senki nem kérte, hogy szétverjék őket. Ha nem szólnak hozzájuk, este, érdeklődés hiányában hazamentek volna maguktól is. Viszont az éjszakában részegen üvöltöző, kötekedő, verekedő, késelő hordákat már jó lenne szétverni, de az valahogy nem megy ilyen karakán módon. Azok talán még vissza is ütnének…

Az iskolákból írni, olvasni tudó, nem pedig funkcionális analfabéta emberek kerülnek ki. Persze az kellemetlen, mert akkor a végén még gondolkodni kezdenek, összefüggésekre jönnek rá, és bukik a mutatvány (vele a kormány).

A szakmunkások, az adófizető állampolgárok létbiztonságban élnek. Tudja valaki ott „fönt”, hogy mi az? Naná, ők aztán tudják. Az ellenkezőjét kellene megtapasztalják egyszer végre: kirúgástól rettegve beosztogatni a minimálbért, hogy jusson ennivalóra, fűtésre, a gyerek iskolai cuccaira; de cipőt az idén már nem veszünk… Azt kellene megtapasztalják egyszer, milyen megfagyni a saját lakásában, mert ennivalóra még csak-csak futja, de fűtésre már nem. Milyen nap mint nap zsíros kenyeret vinni a munkahelyre, mert felvágott csak ritkán kerül az asztalra… és nem munkakerülő, link alakokról beszélek, hanem dolgozó, adófizető emberekről! Ők talán nem elesettek? Őket nem kellene segíteni, mondjuk alacsonyabb adókkal, kisebb terhekkel?

Egy jól működő ország nem vezeti szívbetegségben, alkoholizmusban, depresszióban, korrupcióban, és még ki tudja mi minden rosszban a világ ranglistáit!

Egy jól működő országban nem jelennek meg hetente milliárdos visszaélésekről hírek a lapokban, mert ott nincsenek ilyenek – vagy csak elenyésző számban fordulnak elő.

Egy jól működő országban nem kell a Magyar Gárda segítségét kérni a költözéshez, mert a kormány által pátyolgatott „elesettek” rettegésben tartják a dolgozó, adófizető embereket. Egy jól működő országban nem is jön létre Magyar Gárda, mert nincs rá ok, hogy létrehozzák…

Egy jól működő országban nem született volna meg ez az írás sem, mert nem lenne miről írni, és én is inkább foglalkoznék sci-fi regények pötyögésével, mint ilyen kirohanásokkal.

És ez itt a tragikum: sokan, megdöbbentően sokan vágynak az egyszerű, kispolgári lét lapos sivárságára. Közepes fizetés, egy-két gyerek felnevelése, nyári szabadságok, tespedt nyugalom. Ennyit kellett volna biztosítson ez a kormány, csak ennyit.

A XX. század elején egy közepesen tehetséges festőtől ezt megtagadták, sorra nem vették fel a művészeti, építészeti iskolákba, pedig ha megteszik, lehet, hogy egy középszerű építésszel vagy festővel több lett volna, de egy diktátorral kevesebb… Nem tudom mit hoz még a jövő, de ennek a kormánynak a tevékenysége hozza létre a legvadabb szélsőségeket, és nagyon félek, hogy valaki, akitől elvették a békés kispolgárrá válás lehetőséget, lángba és vérbe borítja ezt az országot.

Az elesettek, akiknek jólétével Szili Katalin foglalkozni kívánt, köszönik, jól vannak. Jobban, mint mi. Több joguk van, mint nekünk, haszonállatoknak, akik csak az X behúzásáig kellünk, akikből csak a lenyúlható adó kell.

Kedves Szili Katalin! Legközelebb, ha a társadalom elesettjeinek támogatása lesz a célja, menjen a Vöröskereszthez önkéntesnek, ha kérhetem; Ruandában, vagy Észak Koreában imádni fogják. De nézzen körül itthon: társadalmilag, gazdaságilag, morálisan romokban hever az ország. Ez a kormány tette ezt, az Ön hathatós támogatásával.

Nézzen körül, és emlékezzen Babits szavaira: „vétkesek közt cinkos aki néma”!