Húszévesen jó ötletnek tűnt a BKV-hoz jönni dolgozni. Úgy gondoltam, hogy átmenetileg megteszi, csak, amíg nem találok jobbat. Idén megkaptam a 25 éves törzsgárda kitüntetésemet, amihez járult némi aprópénz. Nem több, amiből egy család egy középkategóriájú étteremben meg tud vacsorázni. Nem 100 millió, az biztos!

A 25 évem alatt átéltem én már mindent. Eleinte intelligens, emberközpontú főnökeim talán megláttak bennem valamit, amiért arra motiváltak, és azt mindenben támogatták, hogy egyik iskolát végezzem el a másik után. Végül a klimaxos kommunista főnökasszony megelégelte ezt a szép ívű pályát, talán ilyeneket mondogathatott magában: értelmes is, emberséges is és ráadásul szeretik is, hát tapossuk el! Pont akkor kezdtem el zuhanni segedelmével, amikor a színjeles kitüntetéses diplomámat átvettem, amit gyerek, háztartás, főállás, másodállás mellett szereztem meg a vérem verítékével. 
Egy nap szólított. Azt hittem, hogy csak a szokásos napi háromszori megalázó rítusát kívánja gyakorolni rajtam, amit jószerével már évek óta, mint egy sportot űzött. Nem. Tévedtem. Akkor egy papírost íratott alá velem, amiben tudomásul veszem, hogy a fizetésem meghagyása mellett vezető beosztásomtól megfoszt, alacsonyabb munkakörbe helyez. Indoklás nélkül. Módszerei változatosak voltak és felettébb élvezte, hogy a legaljasabb vádaskodására, megnyilvánulására sem reagáltam, pedig bennem forrt a düh. Igen, kérdezték, mi az oka, hogy ezt tűröm?! Ugyan, mit tehettem volna gyermekét egyedül nevelő szülőként, hát összeszorított foggal végeztem a dolgomat sokszor 3-4 helyett, s mindig a tündérszép kicsi lányomat láttam magam előtt, gondolván, vágj csak fát a hátamon, én tűröm, hisz neki holnap is enni kell adnom. Nem adom meg azt az örömöt, hogy olyat tegyek, amiért kirúghatsz. Még távozóban gondoskodott arról, hogy a létezhető legrosszabb színvonalú bandát maga után hagyja. A legutolsó munkanapján az utolsó késdöfést is megkaptam, hisz ő egy hitetlen, de láthatta annyi éven át a keresztet a nyakamban. Az utolsó napján, a folyosón üvöltve káromolta az Istenemet. Ennyi az emlékem róla. Egyrészt nem értem, hogy ő a sok gonoszsága mellett most boldogan él nyugdíjasként, én meg a művének a következményeit naponta bőrömön érzem úgy anyagilag, mint erkölcsileg, magyarul: tönkretett. Másrészt azonban úgy fogom fel őt, hogy azért küldte a Sors az utamba, hogy tanuljam a türelmet, az alázatot magammal szemben és a soha véget nem érő küzdelmemhez kaptam általa kiképzést.

Ezek után voltam olyan buta, hogy azt éreztem, már több meglepetés nem jöhet. Mindenek ellenére magaménak éreztem, érzem a bkv-t, hisz egész családom és én magam is, sokat tettünk az asztalra, hogy itt működjenek a dolgok. Ha az ember valamit magáénak érez, akkor félti is azt. 
Mégis elvégeztem még egy belső menedzseri képzést, aminek az volt a célja, hogy vezetőket képezzenek a jövőnek. Ez még Aba Botond kezdeményezésére történt, ám mire levizsgáztunk, kedves főnökömnek Demszky mondvacsinált, törtető, szaktudatlan, Combino botrányt provokált magatartása miatt menni kellett és már nemhogy pozitívum, hanem negatív szempont volt eme iskolai bizonyítvány. 
Az új jövevény A. A., nevezzük csak így, mert ki tudja honnan jött, talán a semmiből, majd tele zsebbel ugyanoda távozott, sorra rugdosta ki a BKV bizonyított, tudós, lelkiismeretes szakember gárdáját. Helyettük jöttek ismeretlen nevű, semmire való, magukat menedzsernek valló talpnyalók, akik – úgy vélem – elfogadták és nagyon is jól tudták igazi küldetésük és feladatuk lényegét. Biztosra, tutira mentek, jöttek, láttak és tele zsebbel távoztak. A teljesítményük pedig a BKV totális kifosztása, leépítése, a működés totális ellehetetlenítése. Ez jórészt műszaki szempontokkal is alátámasztható állítás, de a helyzet legalább olyan lehetetlen humán oldalon is. Bkv-s munkavállalók ezrei, akik mögött családok állnak, ma az 5-6 évvel ezelőtti bérükért dolgoznak. Tudják, hogy nincs más választás, enni pedig holnap is kell adni a gyereknek, a családnak. Mindeközben a korrupt, gazember bűnöző banda negatív teljesítménye eredményeképpen – olvasom – másfél milliárd forinttal rövidíti meg a BKV-t, a magyar adózók jussát. Nézzük csak a jéghegy csúcsát:
„Bruttó 20 millió forint feletti végkielégítések 2007. január 1. és 2009. július 28. között a BKV belső vizsgálata alapján:
Tölgyesi Vilmos műszaki igazgató: 35 év munkaviszony, 29,5 millió forint végkielégítés (a Munka törvényköny -mt- szerint) + 13 millió egyéb jogcímen
Menyhért László közlekedési vezérigazgató-helyettes: 33 év munkaviszony, 20,2 millió végkielégítés (a kollektív szerződés -ksz- szerint) + 10,1 millió egyéb jogcímen
Donáth Zoltán műszaki vezérigazgató-helyettes: 19 év munkaviszony, 25,8 millió végkielégítés a ksz szerint + 12,9 millió egyéb jogcímen
Kotulyák Tamás értékesítési főosztályvezető: 16 év munkaviszony, 21,9 millió egyéb jogcímen
Bognár Gábor BKV Járműjavító Kft. gazdasági ügyvezető-helyettes: 34 év munkaviszony, 19,5 millió végkielégítés a ksz szerint + 5,8 millió egyéb jogcímen
Regőczi Miklós kommunikációs vezérigazgató-helyettes: egy év, 9 hónap munkaviszony, 34,4 millió forint egyéb jogcímen
Bosnyák Gyula stratégiai igazgató: egy év, 3 hónap munkaviszony, 38,9 millió egyéb jogcímen
Zelenák Tibor főosztályvezető, sajtóiroda: két év, nyolc hónap munkaviszony, 21 millió egyéb jogcímen
Tóth Norbert gazdasági igazgatóhelyettes: egy év, négy hónap munkaviszony, 29,3 millió egyéb jogcímen
Nemcsics Róbert informatikai igazgató: egy év, két hónap munkaviszony, 25,1 millió egyéb jogcímen
Olti Ferenc, DBR Metró Projektigazgatóság: egy év, nyolc hónap, 32 millió egyéb jogcímen
Futó Sándor főtanácsadó: egy év, egy hónap munkaviszony, 22,7 millió végkielégítés a ksz szerint, plusz 7,5 millió egyéb jogcímen
Rajtuk kívül 13 személy vehetett fel 10 millió forint feletti lelépési pénzt a jelentés szerint. Az egyéb jogcímen kifizetett pénzek általában a megállapodás alapján megállapított összegeket jelentik, ehhez járul néhány esetben még a titoktartási pénz is.”


Mindez megtörténhet akkor, amikor a járművek átlagéletkora annyi, amennyi. Akkor, amikor naponta annyi jármű hibásodik meg, amennyi. Amikor csodának tekintendő, hogy nem voltak még utas áldozatok az előbbiek miatt. Amikor a személyzetnek a legalapvetőbb emberi szükségleteik sem biztosítottak szolgálatuk végzése közben. Jövedelmük jókorát zuhant az elmúlt években, köszönhetően a külső és belső megszorító intézkedéseknek. Amikor senki nem kezdheti meg úgy a napi szolgálatát, hogy biztos lehessen abban, hogy épségben fejezi be és érhet haza családjához. Feszültek vagyunk és ingerültek a napi megélhetés, munkakörülmények miatt és ez ne legyen elég, hallgathatjuk a napról napra kirobbanó újabb botrányokat. 
Ismerőseim, barátaim, ha meglátnak, nem kímélnek, a tolvajok bűneit nekem hánytorgatják fel. Igazuk van. A fene nagy türelemmel, hallgatással valahol én is hozzájárultam a hatalmas nagy vagyonnyi lopások létrejöttéhez.

Szila