KáKánBéKa
Ismét hallatott magáról a magyar nevet bitorló, Nobel-díjas gyökértelen gazember, Imre Kertész. Ez az időskori dementiában, vagyis totális elhülyülésben szenvedő ocsmány féreg újfent minket, magyarokat és országunkat szapulta. József Attilai sekélyes kéjelgéstől áthatott interjút adott a Die Welt német lapnak, így örvendeztetve meg önmagát 80. születésnapján ez a kivagyiságában oly’ visszataszító, írói munkásságában jelentéktelen, zsidóságát szégyellő zsidó.
A Kertész nevű zsidó akkor vált hírhedtté, amikor a Sorstalanság című művéért a 2002-es irodalmi Nobel-díjat megkapván, nyilatkozatokra nyitotta mocskos száját. Műve megszületésének körülményeiről ugyan nem sok szót ejtett, annál többet arról, hogy milyen megveszekedett módon gyűlöli a magyarokat. „Gyilkosaim nyelvén beszélek”- mondta többek között ez a fogatlan hiéna.
A Die Welt-nek adott interjúban kimondja azt, amit minden tisztességes magyar ember gondol róla, hogy egy hontalan bitang, akinek semmi köze a magyarsághoz.
"Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak."
Ugyanakkor Kertész nem utalja vissza a Magyarországról részére folyósított többszázezres nyugdíjat.
Az egyes hírforrások fordításai, az interjút illetően, eltérőek abban a tekintetben, hogy Kertész szerint 10 éve az antiszemiták vannak uralmon, vagy csupán hangadók. Nem tudok németül, így eldönteni sem tudom, melyik fordításnak higgyek. Tulajdonképpen mindegy is, mindkét verzió ostobaság. Nem él Magyarországon, és nem is kíváncsi arra, mi történik itt. Az őt meginterjúvoló újságíró emlékezteti a kiérdemesült kretént, hogy éppen együtt jártak Magyarországon néhány éve, és ő, - mármint az újságíró – csak pozitív véleményt tud megfogalmazni Budapestről, a budapesti emberekről, ezen keresztül az országról. Erre jön Kertésztől a riposzt, amely szerint Magyarország balkanizálódott, a főváros pedig nem említhető olyan világvárosok mellett, mint például Berlin, ahol immár nyolc éve él.
"Nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam. Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik."
Magam is kedvelem Berlint. Volt alkalmam feloldódni a város hétköznapi zsongásában. Azonban, ha már balkanizálódást emlegetünk, érdemes szóvá tenni, hogy Berlin, - több más nyugat-európai nagyvároshoz hasonlóan – a kultúrák olvasztótégelye. Éppen a balkánról eredő kultúráké. Milliószámra élnek ott szerbek, albánok, macedónok és törökök. Azt is tudjuk, hogy jelenlétük súlyos etnikai problémákat vet fel az utóbbi időben. Ezért érthetetlen, hogy a balkanizálódástól rettegő Kertész miért Európa legnagyobb balkáni közösségét fenntartó városában telepedett le. Kertész a legostobább meghasonlott kripli, akinek a sors íróeszközt adott a kezébe. Képtelen feldolgozni a nácizmus, fasizmus időszakát, mégis az eszme születésének helyére költözik, és naponta azon a nyelven szólal meg, amelyen lágerbeli őrzői vakkantottak rá, ha életjelet merészelt mutatni. Több mint félévszázadon át élt és dolgozott Budapesten, 1953 óta szabadfoglalkozású író és műfordítóként. 89-ben József Attila-díjat, 97-ben Kossuth-díjat kapott. Gyakorlatilag egész életében azt csinálhatta, amit szeretett, megélt belőle, és még elismerésben is részesült. Sok, nála mérföldekkel tehetségesebb író nem mondhatja el ezt magáról, mégsem gyalázzák hazájukat, népüket.
Imre, én szeretnék neked boldog születésnapot kívánni az alábbi dalocskával. Isten éltessen!
Utolsó írka