KáKánBéKa
Egy rövidke személyes megjegyzés következik:
Tegnap a munkahelyemen elkezdtem az üzemben beszélgető embereket számolgatni: egy-kettő-három-négy-öt… és ezek mind főnökök voltak. Nézzük a melósokat: egy – én magam. Aztán később jött még egy, az már kettő. És ennyi.
Ma már jön dolgozni még egy kolléga, ezzel már leszünk hárman. Nem tudom, hogyan lehet úgy céget működtetni, hogy az irodában többen „dolgoznak” – igazából többnyire csak vannak –, mint lent az üzemben.
„Strukturális átszervezés” címén mostanában rúgtak ki az irodából egy embert – közben tőlünk hármat, és ketten mennek nyugdíjba, a helyükre persze senki nem lesz felvéve. Azt már senki nem tudja kiszámolni a jólfizetett szakemberek közül, hogy mennyi kiesése lesz a cégnek az így keletkezett létszámhiány miatt.
Az így eltávozott hat ember fizetése havi szinten milliós nagyságrendű, vagyis annyi, mint a cég anyaországában egy jó fizetésű dolgozóé, vagy két segédmunkásé. Azt hiszem elég egyértelmű, hogy tőlünk azért küldik el az embereket, hogy ott megőrizzék a munkahelyeket, és ha ez így megy a többi külföldi tulajdonú cégnél is, akkor nyilvánvaló lesz, miért sújtja a nyugati országokat kevésbé a válság, mint minket. Ott tesznek valamit az állampolgárokért, és nem izgatja őket, hogy itt ki kell rúgni ehhez egy csomó embert. Ők fennmaradnak a víz felszínén, mi pedig elsüllyedünk…
És a mi „igen tisztelt” kormányunk nem tesz semmit saját állampolgárainak védelme érdekében.
Utolsó írka