Egy közönyös, összetartástól mentes csüggedt társadalommal bármit meg lehet tenni. Ha egy hatalomnak mögöttes céljai vannak, elemi érdeke hogy ilyen társadalmat hozzon létre. Iskola példáját láthatjuk ennek a folyamatnak, ha magunkra nézünk. A hatalmak ilyetén munkássága persze nem most kezdődött. A munka 56 után kezdődött és majd 40 évig mardosta húsunkat. A rendszerváltáskor kaptunk egy szalmaszálat, de ha körbe nézünk a helyzet talán még az akkorinál is rosszabb. Vajon mi vezetett ahhoz, hogy ma már bármit meg lehet tenni velünk? Mi történt a társadalmi egységgel az utolsó húsz évben? Míg a diktatúra alatt a szembeszegülés halált jelenthetett, ma már ez a veszély nem fenyeget. Akkor miért nézzük tétlenül mindennapjaink vérlázító eseményeit?

Álljunk itt meg egy pillanatra. Tétlenül néztük volna? Nem így emlékszem. A probléma ugyanis nem más, mint hogy elfogytak az eszközeink a végrehajtó hatalom kontrollját illetően.

Mindannyiunkkal megtörténhetett, hogy egy senkiházi társaság előre eltervezett hazugságokkal, az államháztartás állapotának visszatartásával választásokat nyert, majd a hazugság napvilágra kerülését követő zavargásokat gyakorlatilag leverette a rendőrséggel. Eztán a láthatóan pszichés bántalmaktól szenvedő vezér saját magát megpuccsolva az ország népének elutasítására fittyet hányva “új kormányt” alapított új emberrel a választók megkérdezése nélkül. Mindeközben a polgárok Európa 1-2. legmagasabb adóterhei mellett a közszolgáltatások szétverését kapták cserébe, majd búcsúajándék gyanánt hazánk eddigi legnagyobb méretű hitelét is fölvették, melyet újabb megszorításokkal kompenzáltak.

Évek óta őrzik lankadatlan éberségünket százmilliós végkielégítésekkel, off-shore botrányok garmadával, bicskanyitogató privatizációkkal, a nemzeti vagyon elherdálásával.

És mindezt tétlenül néztük volna végig? Először is szögezzük le, hogy a tetteket nagy műgonddal próbálták leplezni, a kipattant ügyeket félremagyarázták, ha ez sem sikerült, akkor a legforróbb időszakokban figyelem elterelő műbalhékat kreálták. Mesteri munka volt. Tétlenségünk magyarázata tehát az igazság elhazudása lehetett. De ez így csak részigazság. Ez csak az ország csöndesebb felét fedi le. A másik fele ugyanis nem nézte tétlenül az eseményeket!

Mindent megtettünk, hogy megértessük a regnáló hatalommal: menniük kell! Volt, hogy szépen kértük, demokratikus úton, ügydöntő népszavazás formájában.

Volt, hogy hangosan kértük, heteken át az országház előtt. Volt, hogy rengetegen követeltük! Közel negyedmillióan a Hősök terén! És volt, mikor listás szavazáson mondtuk ki: nincs tovább!

Hogy mi volt a válsz? A népszavazásról kiderült, hogy túl populáris, Június 7-ét 8.-a követte és kiderült az is, hogy rosszul számoltunk, mert negyedmillió helyett csupán 20-30 ezren voltunk. De volt, hogy ocsmányabb dolgok is kiderültek rólunk, amik indokolttá tették a szemeink kilövését, végtagjaink eltörését.

A jelenlegi hatalom minden eszközt bevetett, hogy térdre kényszerítse a társadalom jogos felháborodását. És lássuk be, sikerült. Az ingerküszöbünk olyannyira kitolódott, hogy ma már csak cüppögünk egyet a BKV botrányokat követő MÁV ügyeken. Hogy már a magam fajta belpol függő szerencsétlenek sem tudják számon tartani a Sukorót követő újabb és újabb föld botrányokat.

A jogos indulatok elszabadulása helyett legtöbbünk lelkébe elkezdte magát berágni a fásult közöny. Szinte már senkit sem érdekel semmi, senki sem bízik senkiben és semmiben. A baranyai időközi választáson 13,74% (!!!) volt a részvételi arány. Ha van kézzel fogható tény, amiért egy kormányt száműzni kellene, ez bizony az! Hitünket és reményünket elveszítve elkezdtük elfogadni sorsunkat és leszegett fejjel vánszorogva, zokszó nélkül tűrjük a ránk mért ütéseket.

Az apátiával párhuzamosan talán soha nem látott mértékben terjed a radikalizmus, mely nem csak a problémát kiváltó hatalommal szemben mutatkozik meg, hanem társadalmi csoportok közé fészkelte magát. A radikalizmus terjedése pedig a fentiek tekintetében törvényszerű volt és ez még az iménti bűnnél is nagyobb.

Újra feltéve a kérdést: Miért néztük tétlenül az eseményeket? Nem tétlenül néztük. Tehetetlenül. Mert a klikkről, mely szembe ment nemzetével, minden demokratikus eszköz lepergett. A nemzet pedig még nem annyira beteg, nem annyira elgyötört, hogy az egyetlen megmaradt hatékony eszközhöz nyúljon: az erőszakhoz.

A kör bezárult, tehetetlenségünk végleg a körmünkre égett, nem maradt más csak csönd és néhány beteges felordítás.

Pedig alakulhatott volna máshogy is. Nagyot léphettünk volna a gyógyulás felé, ha tavasszal, vagy nyár elején közös nyomásgyakorlással sikerült volna elzavarni a szocialista kormányt. Ha szándékunkat siker koronázta volna, 56 után először újra megtapasztalhattuk volna a kompromisszumot nem tűrő közös akarat sikerének élményét. Hogy egységbe tömörülve nincs elérhetetlen cél! Azonban kudarcot vallottunk. Az ország nagyobbik fele beteg melankóliával küzdve nemhogy nyomást gyakorolni, de tájékozódni sem hajlandó. A maroknyi aktív réteghez melynek tagjai eleve kevesen voltak, radikális elemek társultak, akik feldobott labdaként szolgáltak a hatalom számára ezzel is szaporítva a kiábrándult passzív és a radikális csoportok táborát.

El kellett tehát fogadnunk, hogy kitöltik idejüket, melyet azért kaptak tőlünk, hogy minket segítsenek, ehelyett saját érdekeiket a miénk elé helyezve árulták el saját nemzetüket. Hogy a népszuverenitás elvét szemen köpve szorítják fehéredő kézzel a hatalmat mind a mai napig. És a sikertelen próbálkozások sora egyre mélyítette az apátiát és fokozta a radikalizmust. Ezt a folyamatot kell tehát megfordítani.

Mindennél fontosabb egy közös akció szervezése, melyben mindenki részt vehet és a siker jó eséllyel kecsegtet. Hogy újra átélhessük a közösen elért siker érzését. Mely katalizátorként hatva elkezd minket egymás felé fordítani, nem pedig egymás ellen. És mindezt erőszakmentesen is megtehetjük. Az erőszakon túl ugyanis maradt még egy lehetőségünk, amit eddig nem használtunk ki. Amit már régen „be kellett volna vetnünk”. Ezt az eszközt polgári engedetlenségnek hívják. 8 éve leckéztetnek minket napi rendszerességgel, talán ideje, hogy mi is adjunk némi útravalót gőgös vezetőinknek.

Ízelítőnek lássuk, mit ír a wiki:

Fokozatai

a) Nem engedélyezett békés tüntetés, tiltakozás a közigazgatás tevékenysége ellen:

tiltott ülősztrájk

tiltott útlezárás

létesítmények, területek önkényes elfoglalása

közigazgatási intézmény rendezvényének megzavarása

b) a közigazgatási törvény, rendelet vagy utasítás megtagadása:

a közpénz befizetésének megtagadása

a katonai szolgálat megtagadása

c) a meglévő közigazgatás és a közintézmények semmibe vétele és helyettük új létrehozása.

Vélemények a polgári engedetlenségről

• Henry David Thoreau „A polgári engedetlenség iránti kötelesség” című műve szerint, egy magasabb rendű törvény alapján minden embernek kötelessége megtagadni az együttműködést és elviselni az ezzel járó büntetést, ha az állam igazságtalan politikát folytat.
• Mahatma Gandhi szerint a polgári engedetlenség „az ember veleszületett joga, melyet nem lehet feladni az önbecsülés elvesztése nélkül”, de csak akkor szabad élni vele, ha az engedetlenek ezt megelőzően már minden más tiltakozási formát (például tárgyalás, petíció, jogi út) kipróbáltak.
• John Rawls szerint akkor lehet polgári engedetlenségi akciót kezdeményezni, ha olyan veszélyhelyzet áll fenn, amely ellen már nem lehet a szokásos demokratikus és választásokon alapuló módszerekkel felvenni a harcot.
• Gene Sharp (1929–, ejtsd: Sharp) szerint, szinte biztos sikert arat az olyan erőszakmentesen végigvitt polgári engedetlenségi akció, amelyhez sokan csatlakoznak.

Elgondolkodtató sorok.

Az egészségügyben dolgozók végre magukra találtak. Most rajtunk a sor, de óvatosnak kell lenni, mert egy újabb kudarc tovább fokozza a tehetetlenség érzetét. Küszöbön áll egy költségvetés, aminek ismerjük a céljait. Ebbe beavatkozni igen nagy falat lenne első nekifutásra. De van egy állatorvosi lovunk, ami könnyen eltalálható céltáblaként kínálkozik fel az esti híradókban: a BKV.

Hangulatfokozónak ajánlom ezt de nálam ez verte ki a biztosítékot. Vérlázító, hogy még az elegáns bukás fogalmát sem ismerik az érintettek. Az aznapi híradóban hosszú jelenet mutatta be az összeült vizsgáló bizottság tevékenykedését. Mindenki visszadobta a felelősséget, másra mutogatott, senki sem tehetett semmiről. Ilyen szemérmetlenül hazudni még egy mentálisan megroggyant népnek sem illik!

Nálam betelt a pohár. Novembertől nem fogom megvenni a bérletet és ha az ellenőr kérdőre von, jó hangosan fogom mondani, hogy polgári engedetlenség okán hiányzik a 10000 Ft-os szelvény. Amíg el nem kezdenek hullani a fejek, amíg a felelősök elő nem kerülnek addig nem költök bérletre. Remélem, nem leszek egyedül. Ideje odacsapni az asztalra!