Apponyi Albert beszéde a békekonferencián

(az angol és francia nyelvű szöveg fordítása)

I.

1. Engedjék még egyszer megköszönnöm, hogy alkalmat adtak álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem
szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A
Legfelsőbb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez előtt hajolnom. Elfogadom tehát az elém állított helyzetet, és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek.

2. A mi szemünkben a tegnapot a mai naptól a békefeltételek hivatalos
megismerése választja el. Érzem a felelősség roppant súlyát, amely reám
nehezedik abban a pillanatban, amikor Magyarország részéről a
békefeltételeket illetőleg az első szót ejtem. Nem tétovázom azonban, és
nyíltan kimondom, hogy a békefeltételek úgy, amint Önök szívesek voltak
azokat nekünk átnyújtani, lényeges módosítások nélkül elfogadhatatlanok.
Tisztán látom azokat a veszélyeket és bajokat, amelyek a béke
aláírásának megtagadásából származhatnak. Mégis, ha Magyarország abba a
helyzetbe állíttatnék, hogy választania kellene a béke elfogadása, vagy
visszautasítása között, úgy tulajdonképpen arra a kérdésre adna választ:
helyes-e öngyilkosnak lennie, nehogy megöljék.

3. Szerencsére még nem tartunk ott. Önök felszólítottak bennünket, hogy
tegyünk meg észrevételeinket. Ezek közül bátrak voltunk már egynéhányat
a békefeltételek átvétele előtt átnyújtani. Meg vagyunk győződve, hogy
Önök a már átnyújtott és a jövőben átnyújtandó megjegyzéseinket a
viszonyok nehézsége által követelt komolysággal és lelkiismeretességgel
fogják áttanulmányozni. Reméljük tehát, hogy meg fogjuk győzni Önöket.
Reméljük ezt annál is inkább, mert nem áll szándékunkban sem ma, sem
később érzelmeinkkel kérkedni, vagy kizárólag azoknak az érdekeknek a
szempontjára helyezkedni, amelyeket feladatunk megvédelmezni. A legjobb
akarattal iparkodunk keresni oly álláspontot, amely a kölcsönös
megértést lehetővé teszi. És, Uraim, ezt az álláspontot már megtaláltuk.
Ez a nemzetközi igazságosságnak, a népek szabadságának nagy eszméje,
amelyet a Szövetséges Hatalmak oly fennen hirdettek, továbbá a béke
közös nagy érdekei, az állandóság és Európa rekonstrukciója
biztosítékainak keresése.

II.

Ezen elvek és érdekek szempontjából vizsgáljuk meg a nekünk felajánlott
béke feltételeit.

Nem titkolhatjuk el mindenekelőtt megütközésünket a békefeltételek
mérhetetlen szigorúsága felett. E megütközés könnyen megmagyarázható. A
többi háborút viselt nemzettel, Németországgal, Ausztriával és
Bulgáriával kötött béke feltételei mindenesetre szigorúak. De közülük
egyik sem tartalmazott a nemzet életére olyan lényeges területi
változtatásokat, mint azok, amelyeket velünk elfogadtatni akarnak. Arról
van szó, hogy Magyarország elveszítse területének kétharmad és
népességének majdnem kétharmad részét, és hogy a megmaradt
Magyarországtól a gazdasági fejlődés majdnem összes feltétele
megvonassék. Mert az ország e szerencsétlen középső része, elszakítva
határaitól, meg lenne fosztva szén, érc és sóbányáinak legnagyobb
részétől, épületfájától, olajától, földgázforrásaitól, alpesi
legelőitől, amelyek marhaállományát táplálták; ez a szerencsétlen
középső rész, mint mondottam, meg lenne fosztva a gazdasági fejlődés
minden forrásától és eszközétől ugyanakkor, amikor azt kívánják tőle,
hogy többet termeljen. Ily nehéz és különös helyzet előtt állva
kérdezzük, hogy a fent említett elvek és érdekek mely szempontja
váltotta ki ezt a különös szigorúságot Magyarországgal szemben?

*

1. Talán az ítélkezés ténye lenne ez?

a) Önök, Uraim, akiket a győzelem bírói székhez juttatott, kimondták
egykori ellenségeik, a Központi Hatalmak bűnösségét és elhatározták,
hogy a háború következményeit a felelősökre hárítják. Legyen így; de
akkor, azt hiszem, hogy a fokozat megállapításánál a bűnösség fokával
arányban kellene eljárni, és mivel Magyarországot sújtják a legszigorúbb
és létét leginkább veszélyeztető feltételekkel, úgy azt lehetne hinni,
hogy éppen ő az, aki összes nemzetek közül a legbűnösebb. Uraim! A
nélkül, hogy e kérdés részleteibe bocsátkoznék, hiszen ezt benyújtandó
okmányaink fogják megtenni, ki kell jelentenem, hogy ezt az ítéletet nem
lehet kimondani oly nemzet felett, amely abban a pillanatban, amidőn a
háború kitört, nem bírt teljes függetlenséggel és legfeljebb csak
befolyást gyakorolhatott az Osztrák–Magyar Monarchia ügyeire, és amely
nemzet ezt, mint a legutóbb nyilvánosságra hozott okmányok bizonyítják,
fel is használta arra, hogy helytelenítse azokat a lépéseket, amelyeknek
a háborút elő kellett idézniök.

b) Nem hiszem továbbá, hogy ítélettel állunk szemben, mert hiszen az
ítélet oly eljárást tételez fel, amelyben a felek egyforma körülmények
között hallgattatnak meg, és egyformán tudják érveiket érvényre
juttatni. Magyarországot azonban mindeddig nem hallgatták meg;
lehetetlen tehát, hogy a békefeltételek ítélet jellegével bírjanak.

*

2. Vagy talán a nemzetközi igazságosság elvének oly alkalmazásáról van
szó, amelynek célja a többnyelvű államalakulatok helyett (amelyek közé
Magyarország is tartozik) oly új alakulatokat létrehozni, amelyek
igazságosan oldják meg a területi kérdést a különböző nemzetiségek
között, és amelyek hatásosabban biztosítják azok szabadságát? Ha a
tényeket tekintem, úgy kénytelen vagyok kételkedni, hogy ez a törekvés
eredményezte a kérdés ily módon való megoldását.

a) Mindenekelőtt, a Magyarországtól elszakítandó 11 millió léleknek
35%-a magyar, amely három és fél milliót jelent akkor is, ha a mi
érdekeinkre legkedvezőtlenebb számítást vesszük alapul. Elszakítanak még
a békefeltételek körülbelül egy és egynegyed-millió németet, ami a
magyarság százalékszámával együtt az egésznek 45%-át jelenti. Ezekre
nézve a nemzetiségi elv ilyen alkalmazása nem előnyt, hanem szenvedések
sorát jelentené. Feltesszük tehát – amitől távol állok –, hogy a
nemzetiségi elv alkalmazása a fennmaradó 55%-ra nézve nem vonatkozhat,
vagy ha vonatkozik, úgy fordított értelemben. Nézetem szerint pedig, ha
elvekről van szó, úgy azokat egyenlő módon kell alkalmazni mindazokra,
akiket a szerződés rendelkezései érintenek.

b) Menjünk azonban tovább, és tekintsük a Magyarország romjain
megnövekedett államokat. Megállapíthatjuk, hogy nemzetiségi szempontból
ezek is éppen úgy, vagy talán még jobban részekre lesznek darabolva,
mint Magyarország. Nem célom Önöket, Uraim, kifárasztani azoknak az
adatoknak felsorolásával, amelyeket az e kérdésben benyújtandó
okmányaink különben is tartalmazni fognak. Addig is azonban, amíg ezeket
megismerhetik, kérem Önöket, fogadják el állításaimat, hogy követhessék
következtetéseimet, amelyeket levezetni bátor leszek.

c) Nem látom be, hogy a nemzetiségi elv, a nemzeti egység elve nyerne ez
által a feldarabolás által. Egyetlen következménye volna ennek, amelyet
bátor leszek megemlíteni, anélkül, hogy bárkivel szemben is támadó
szándékom lenne. Csak egyszerűen megállapítani kívánom azt a tényt, hogy
e következmény a nemzeti hegemóniának átruházása volna oly népekre,
amelyek jelenleg többnyire alacsonyabb kulturális fokon állnak.

Következtetésem igazolására egy pár számadatot idézek.

A magyarságnál az írni és olvasni tudók arányszáma megközelíti a 80%-ot;
a magyarországi németeknél a 82%-ot; a románoknál a 33%-ot; a szerbeknél
az 59 és egynéhány tizedet, majdnem a 60%-ot.

Ha a felsőbb társadalmi osztályokat tekintjük, és számításba vesszük
azokat, akik gimnáziumot végeztek, és letették azt a vizsgát, amely
Franciaországban a baccalaureat-nak felel meg, úgy megállapíthatjuk,
hogy a magyarok arányszáma azok között, akik ily tanulmányokat végeztek,
vagy az érettséginek megfelelő képzettséget értek el, 84%, jóllehet a
magyarok az összes népességnek csak 54,5%-át teszik ki; a románok
arányszáma az ily tanulmányokat végzettek között 4%, pedig az egész
népesség 16%-át alkotják; a szerbeké 1%, jóllehet számuk az egész
népesség 2,5%-a.

d) Ismétlem, hogy ez a megjegyzésem nem bír senkivel szemben bántó
éllel. Ennek a helyzetnek egyedüli oka, hogy ezek a szomszédos népek
történelmük szerencsétlen eseményei folytán később léptek be a művelt
népek családjába, mint mi. A tény azonban tagadhatatlan. Nézetem szerint
azonban a nemzeti hegemóniának egy alacsonyabb kulturális fokra való
átruházása nem közömbös az emberiség nagy kulturális érdekei
szempontjából. Ebben az irányban már most vannak bizonyítékaink.
Szomszédaink, akik területünk egy részére törnek, már legalább egy éve
hatalmukba kerítették azokat; a fegyverszüneti szerződés értelmében
joguk lett volna ezeknek a területeknek katonai megszállására, de ők
kisajátították a kormányzás egész gépezetét. Ennek látjuk már a
következményeit. Külön okmányban fogjuk bemutatni, hogy ez alatt az egy
év alatt mily nagy kulturális értékek romboltattak le. Látni fogják,
Uraim, ezekben az okmányokban, hogy két egyetemünk, amelyek a kultúra
legmagasabb fokán állanak, a kolozsvári, a magyar kultúra egyik régi
székhelye és az újabb keletű pozsonyi egyetem, tönkretétettek. A tanárok
elűzettek, és szeretném, ha megtudnák Önök, hogy kiket ültettek
helyükbe. Felhívom Önöket, hogy küldjenek ki tudósokból álló
bizottságokat, hogy a való helyzetet megismerjék és hogy az
összehasonlítást megtehessék. Lehetet len, hogy ezek az egyetemek és
ezek a tanári karok, amelyeknek történelme a messze múltba visszanyúlik
és amelyek most megsemmisíttettek, pótolhatók legyenek a megszálló
nemzetek szellemi erőtartalékaiból. Ezek a nagy kulturális intézmények
belátható időben nem pótolhatók.

Hasonló a helyzet az egész közigazgatási gépezetnél és a tanítótestület
mindegyik fokánál. Csupán a román megszállott területeken több mint
kétszázezer gyermek az utca porában nevelődik a tanítóhiány folytán,
mivel a magyar tanítók kiutasítattak, és pótolni őket nem bírják.

Uraim, azt hiszem, hogy az emberiség nagy érdekei szempontjából nem
lehet sem közömbösen, sem megelégedettséggel szemlélni azt a körülményt,
hogy a nemzeti hegemónia oly nemzetekre száll át, amelyek, ha a legjobb
reménységgel kecsegtetnek is a jövőre nézve, de ma még a kultúra
alacsony fokán állnak.

Láttuk már, hogy a szigor, amellyel Magyarországot sújtják, nem eredhet
az ítélkezés tényéből.

Láttuk, hogy a nemzetiségi elv sem nyerne ez által semmit.

*

3. Talán akkor oly szándékkal állunk szemben, amely a népek
szabadságának eszméjét követi?

a) Úgy látszik, hogy ennek a szándéknak kiinduló pontja az a feltevés,
amely szerint Magyarország idegen nyelvű lakosai szívesebben tartoznának
oly államhoz, amelyben az államfenntartó elemet fajrokonaik alkotják,
mint Magyarországhoz, hol a magyar hegemónia érvényesül.

b) Ez azonban csak feltevés; és ha a feltevések útjára léptünk, úgy
bátor vagyok megjegyezni, hogy e feltevés fordított értelemben
alkalmazható arra a 45% magyarra és németre, akik most egy új államhoz
csatoltatnak és kikről feltehető, hogy szívesebben maradnának a magyar
állam polgárai. Ez az okoskodás nem jelentene mást, mint hogy az
előnyöket a másik oldalra helyezzük. De miért induljunk ki sejtésekből,
és miért helyezkedjünk feltevésekre, amikor a valóság megállapítására
rendelkezésünkre áll az eszköz, egyszerű, de egyetlen eszköz, amelynek
alkalmazását hangosan követeljük, hogy e kérdésben tisztán lássunk. És
ez az eszköz a népszavazás.

c) Amidőn ezt követeljük, hivatkozunk a Wilson elnök úr által oly
kiválóan szavakba öntött nagy eszmére, mely szerint az embereknek
egyetlen kapcsolata, az államok lakosságának egyetlen része sem
helyezhető akarata, megkérdezése nélkül, mint valami marhanyáj, egy
idegen állam fennhatósága alá. Ennek a nagy eszmének a nevében, amely
különben az erkölcsi alapon nyugvó egészséges emberi felfogásnak egy
axiómája, követeljük a népszavazást hazánk azon részeire vonatkozólag,
amelyeket tőlünk most elszakítani akarnak. Kijelentem, hogy előre is
alávetjük magunkat e népszavazás eredményének, bármi legyen is az.
Természetesen követeljük, hogy a népszavazás olyan körülmények közt
tartassék meg, hogy annak szabadsága biztosítva legyen.

d) A népszavazás annál is inkább szükséges, mivel a Nemzetgyűlés, amely
végső fokban hivatott a javasolt békefeltételek fölött dönteni, csonka
lesz. A megszállt területek lakói nem lesznek itt képviselve. Nincsen
olyan kormány vagy nemzetgyűlés, amely jogi vagy erkölcsi szempontból
jogosult volna dönteni azoknak sorsa fölött, akik ott képviselve
nincsenek. Különben a békeszerződés e tekintetben oly kifejezéseket
tartalmaz, amelyekben e nehézség sejtelme rejlik. „Magyarország a maga
részéről lemond, amennyiben számot tarthatna…”; ezek körülbelül a
békeszerződés szavai. Valóban nem érezzük magunkat feljogosítva oly
határozatok hozatalára, amelyek akár jogi, akár morális
kötelezettségeket rónának a lakosságnak arra a részére is, amely a
Nemzetgyűlésben képviselve nem lesz.

Maga az eszme kívánja, hogy ezt a kötelességünket a Békekonferencia elé
terjesszük. Ha egykori területünk, a történelmi Magyarország érdekében
felhozandó érveink az Önök szemében nem lesznek eléggé döntőek, úgy azt
javasoljuk, hogy kérdezzék meg az érdekelt népességet.

Előre is alávetjük magunkat ítéletüknek.

Ha pedig mi ezt az álláspontot foglaljuk el, és ellenfeleink
követeléseiket és aspirációikat nem merik a nép ítélete alá bocsátani,
úgy vajon kinek a javára szól a föltevés?

e) Még egy szempontból vehetjük tekintetbe a népek önrendelkezési jogát.
Megkockáztatható volna az az állítás, hogy talán a nemzeti kisebbségek
jogai hatásosabban lennének biztosítva az új államok területén, mint
ahogyan Magyarországon voltak.

f) Ez alkalommal nem akarok védőbeszédet tartani azon eljárás fölött,
amelyet Magyarországon a nem magyar fajok állítólagos elnyomása
tekintetében követtek. Csak annak állítására szorítkozom, hogy nagyon
örülnénk, ha a tőlünk elszakított területeken magyar testvéreink
ugyanazon jogoknak és előnyöknek birtokában lennének, amellyel
Magyarország nem-magyarajkú polgárai bírtak.

Erre a kérdésre lesz alkalmunk még visszatérni. Ebben a pillanatban nem
vagyok hivatva erről beszélni, már csak azért sem, mivel nem állanak
rendelkezésemre a nélkülözhetetlen okmányok. De kész vagyok bármikor és
bárkivel szemben e kérdést behatóan megvitatni. Állíthatom azonban, hogy
ha az egykori Magyarország nemzetiségi politikája még annál is rosszabb
lett volna, mint azt legelkeseredettebb ellenségeink állították, még
akkor is jobb annál a helyzetnél, amelyet szomszédaink ás csapataik a
megszállt területen teremtettek.

Elő fogunk terjeszteni, Uraim, egy egész sorozat okmányt, különösen
azokra a tényekre vonatkozólag, amelyek Erdélyben történtek. Szigorúan
megvizsgáltuk az összes jelentéseket, amelyek e tekintetben beérkeztek,
és jóllehet, ezeknek az okmányoknak a hitelességét az erdélyi három
keresztény egyház, a katolikus, kálvinista és az unitárius egyház
vezetői erősítik meg, még sem kívánjuk – nem kívánhatjuk –‚ hogy puszta
állításunknak hitelt adjanak, mert hiszen szavaink ellentétben állanak
más oldalról származó nyilatkozatokkal. Kérjük azonban Önöket, hogy
vizsgálják meg a helyszínén a történteket, küldjenek ki a végső döntés
előtt a helyszínére szakemberekből álló bizottságot, hogy
meggyőződhessenek azokról a tényekről, amelyek az említett területen
végbemennek. Egyedül mi követeljük, Uraim, hogy a helyzetet borító
homály eloszlattassék, egyedül mi törekszünk olyan döntésekre, amelyek a
kérdés helyes ismeretéből fakadnak.

g) Kérjük még továbbá azt is, hogy abban a végső esetben, ha területi
változásokat fognak reánk kényszeríteni, a nemzetiségi kisebbségek
jogainak védelme hatásosabban és részletesebben biztosíttassék, mint azt
a nekünk átnyújtott békejavaslat tervbe veszi. A mi meggyőződésünk
szerint a tervbe vett biztosítékok elégtelenek. Erősebb biztosítékokat
kívánunk, amelyeket a Magyarország területén megmaradó idegen ajkú
lakosokkal szemben mi is készek vagyunk alkalmazni. E tekintetben
meghatalmazottjaikkal már teljes egyetértésre jutottunk. Azt hisszük
azonban, hogy szomszédainknál erőteljesebb biztosítékok elérése
nehézségekbe fog ütközni, mert hiszen elfogultságuk fajtestvéreikkel
szemben ismeretes. A múlt tanulságai is kényszerítenek bennünket arra a
feltevésre, hogy e kérdésben szívós ellenállásra fogunk találni. A román
csapatoknak a demarkációs vonalra való visszavonulása tekintetében,
amelyet több ízben kértünk, és amelyet kormányunk a békedelegáció
Párisba való kiküldésének feltételévé tett, a Szövetséges Hatalmak oly
erélyesen léptek fel a román kormánynál, hogy lehetetlennek látszott,
hogy ne teljesítsék a Szövetséges Hatalmak követelését. És mégis így
történt. Azt hiszem, megértik tehát, Uraim, aggodalmainkat testvéreinket
illetőleg, ha ők ezen idegen uralom alá kerülnének.

*

4. Sorra vettem, Uraim, az elveket, amelyek a békefeltételek
megállapításánál számba jöhetnek, és megállapíthatom, hogy nem tudtam a
nemzetközi igazságosság, a nemzetiségi és a népek szabadsága elvének oly
alkalmazását megtalálni, amely a nekünk felajánlott béke indító okait
kellőleg megvilágította volna. Talán a fejtegetéseim bevezetésében már
említett érdekek, a béke nagy érdekei, az állandóság és Európa
rekonstrukciója sugallták őket?

Uraim! A magyar probléma az általános problémának nem oly kis része,
mint azt a statisztika nyers számaiból következtetni lehetne.

a) Ez a terület, amely Magyarországot alkotja, és amely jogilag ma is
Magyarország, századokon át rendkívül fontos szerepet játszott
Európában, különösen Közép-Európában a béke és a biztonság fenntartása
tekintetében. A magyar honfoglalást és a magyaroknak a keresztény hitre
való áttérését megelőző évszázadokban hiányzott itt a nyugalom és a
biztonság. Közép-Európa legkülönbözőbb barbár népek támadásainak volt
kitéve. A biztonság csak attól a pillanattól állt fenn, amikor a magyar
védővonal kialakult. Az állandóság és a béke általános szempontjaiból
rendkívül fontos, hogy a zavarok kelet-európai főfészke ne nyerjen tért,
és ne terjeszkedjék ki Európa szívéig. A történelmi fejlődésnek azonban
gátat vetett a Balkán-félszigeten a török hódítás, és így ott az
egyensúly nem állott helyre. Adja az Ég, hogy ez mielőbb bekövetkezzen!
De ma rendkívül fontos, hogy e zavarok, amelyek Európa békéjét oly
sokszor háborították meg, és amelyek bennünket már több ízben a háború
küszöbére sodortak, onnan ne terjedhessenek tovább.

b) A történelmi Magyarország töltötte be azt a feladatot, hogy államot
tartva fenn, amelyben egyensúly és biztonság uralkodott, megvédte
Európát a Keletről fenyegető közvetlen veszedelmek elől. Ezt a hivatást
tíz századon át töltötte be és erre egyedül organikus egysége tette
alkalmassá. Idézem a nagy francia geográfusnak, Reclus Elisének szavait,
melyek szerint ez az ország oly tökéletes földrajzi egység, amely
Európában egyedül áll. Folyói és völgyei rendszere, amelyek a határokról
kiindulva a középpont felé törekszenek, oly egységet alkotnak, amely
csak egységes hatalom által kormányozható. Részeinek gazdasági függése
szintén a legteljesebb, miután a közép hatalmas gazdasági üzemet alkot,
a szélek tartalmazzák pedig mindazt az anyagot, amire a gazdasági
fejlődés szempontjából szükség van.

c) A történelmi Magyarország tehát Európában egyedül álló természetes
gazdasági és földrajzi adottságokkal rendelkezik. Területén sehol sem
húzhatók természetes határok, és egyetlen részét sem lehet leszakítani
anélkül, hogy a többiek ezt meg ne szenvedjék. Ez az oka annak, hogy a
történelem tíz századon át megőrizte ezt az egységet. Önök
visszautasíthatják a történelem szavait, mint elvet, egy jogi
konstrukció megépítésénél, de a történelem tanúságát, amelyet az ezer
éven át hangoztatott, figyelembe kell venniök. Nem véletlen, hanem a
természet szavai beszélnek itt.

d) Magyarország az organikus egység minden feltételével rendelkezik,
egyet kivéve, és ez a nemzeti egység. De azok az államok, amelyeket a
békeszerződés értelmében Magyarország romjain építenének fel, szintén
nem rendelkeznének a nemzeti egységgel. Az anyanyelv egysége hiányzott
Magyarországon az egység feltételei közül, és hozzáteszem, hogy az
alakítandó új államok az egység egyetlen alapelvével sem fogank bírni.
Az alakítandó új államok átvágnák a földrajz természetes határait,
megakadályoznák a hasznos belső vándorlást, amely a munkást kedvezőbb
munkaalkalmak felé irányítja; megszakítanák a tradíció fonalait, amelyek
a századokon át együtt élőket közös mentalitásban egyesítették, akik
ugyanazon eseményeket, ugyanazt a dicsőséget, fejlődést és ugyanazokat a
szenvedéseket élték át. Jogosult-e a félelmünk tehát, hogy itt az
állandóságnak kipróbált oszlopa helyett a nyugtalanságnak újabb fészkei
fognak keletkezni? Nem szabad magunkat illúziókban ringatnunk. Ezeket az
új alakulatokat az irredentizmus aknázná alá, sokkal veszedelmesebb
formában, mint az Magyarországon egyesek fölfedezni vélték. Ez a
mozgalom, ha létezett is Magyarországon a műveltebb osztály egy
részénél, a nép nagy tömegeit sohasem hatotta át. Az új alakulatokat
azonban oly nemzetek irredentizmusa aknázná alá, amelyek nemcsak idegen
hatalom uralmát éreznék, de az övéknél alacsonyabb kultúrájú nemzet
hegemóniáját is. És itt organikus lehetetlenségeket kell
megállapítanunk. Mindenesetre feltételezhetjük, hogy még magasabb
kulturális fokon álló nemzetiségi kisebbség is képes a hegemónia
gyakorlására egy alacsonyabb fokon álló többséggel szemben, de hogy egy
alacsonyabb kulturális fejlettséggel bíró kisebbség, vagy egy igen
csekély többség hegemóniával bírhasson, elérhesse a felsőbbség önkéntes
elismerését és a morális egybeolvadást egy magasabb kulturális fokot
elért nemzetiséggel szemben, ez, Uraim, organikus lehetetlenség.

e) Előszeretettel vádolnak meg bennünket azzal a szándékkal, hogy a
kérdések nekünk nem tetsző elintézését erőszakkal fogjuk megváltoztatni.
Távol állunk, Uraim, az ily kalandos tervektől. Mi reményeinket az
igazságnak ás azoknak az elveknek a morális erejére alapítjuk, amelyekre
támaszkodunk, és amit nem tudunk elérni ma, annak megvalósulását a
Nemzetek Szövetségének békés akciójától várjuk, amelynek egyik feladata
lesz orvosolni azokat a nemzetközi helyzeteket, amelyek a béke
fennmaradását veszélyeztethetnék. Ezt kijelentem, nehogy szavaimban
gyermekes és fölösleges fenyegetést lássanak. De kijelentem azt is,
Uraim, hogy olyan mesterkélt rendelkezésekkel, mint amilyeneket a
békeszerződés tartalmaz, Európa ennek az általános béke szempontjából
oly fontos és sokat szenvedett részében alig lehetséges békés politikai
helyzetet teremteni. Közép-Európát a keletről jövő veszedelmekkel
szemben egyedül a történelmi magyar terület stabilitása tudja megőrizni.

f) Európának szüksége van gazdasági rekonstrukcióra. A gazdasági
fejlődést azonban az új alakulatok bizonyára meg fogják gátolni. Ez a
körülmény a megmaradt Magyarországon szükségképpen be fog következni. De
hasonló lesz a helyzet az elszakított részeken is. E területek
alacsonyabb kultúrájú nép alacsonyabb fokú adminisztrációja alá
rendelve, elszakítva ennek az organikus egységnek többi részeitől,
amelyekkel kapcsolatban újból virágzásnak indulhatnának, de nélkülök a
stagnálásra, vagy valószínűleg a visszaesésre vannak kárhoztatva.

g) Európának szüksége van szociális békére. Önök jobban ismerik azokat a
veszélyeket, amelyek ezt a békét fenyegetik. Önök jobban tudják, mint
én, hogy a háború következményei megzavarták, és egyensúlyából vetették
ki a gazdasági élet szellemét és feltételeit. A múlt szomorú
tapasztalataiból tudjuk, hogy a felforgató elemek sikerei mind annak a
következményei, ami aláásta a társadalom morális erejét, tehát
mindannak, ami meggyöngítette a nemzeti érzést és előidézte a
munkanélküliség nyomorát. Ha Európának ebben a részében, amely még
mindig közel áll a bolsevizmus égő fészkéhez, megnehezítik a munka
feltételeit, megnehezítik a munka újból való megkezdését, ezáltal csak a
társadalmi béke veszélyei nyernek újabb tápot. Védővonalak tehetetlenek
a járványok, különösen a morális járványok ellen.

III.

1. Mindezekkel a teóriákkal szemben Önök felhozhatják, mint döntő
tényezőt, a győzelmet és a győzők jogait. Elismerjük ezeket, Uraim. Elég
reálisan gondolkozunk politikai kérdésekben, hogy ezzel a tényezővel
kellőképpen számoljunk. Ismerjük tartozásunkat a győzelemmel szemben.
Készek vagyunk vereségünk váltságdíját megfizetni. De ez lenne az
újjáépítésnek egyedüli elve? Az erőszak lenne egyedüli alapja az
építésnek? Az anyagi erőszak lenne az egyedüli fenntartó eleme annak a
konstrukciónak, mely összeomlóban van, mielőtt az építés befejeződött
volna? Európa jövője igen szomorú lesz ebben az esetben. Nem hisszük,
Uraim, hogy a győztes hatalmaknak ez volna a mentalitása; ezeket az
elveket nem találjuk meg azokban a nyilatkozatokban, melyekben Önök
megállapították azokat az eszméket, amelyekben megjelölték a háború
céljait.

2. Ismétlem, nem hisszük, hogy ez volna a győzelmes nagy nemzetek
mentalitása. Ne vegyék rossz néven, hogy a most győzelmes
Franciaországon, Anglián és Olaszországon túl meglássam a körvonalait
annak a másik Franciaországnak, amely mindig a nagylelkű törekvések
előőrse és a nagy eszméknek szócsöve volt, annak a másik Angliának, a
politikai szabadságok szülőanyjának és annak az Olaszországnak, amely a
reneszánsznak, a művészeteknek és a szellemi fejlődésnek bölcsője volt.
És ha duzzogás nélkül ismerem el a győző jogát, úgy azzal a másik
Franciaországgal, Angliával és Olaszországgal szemben egész másképp
érzek: hálával hajlok meg előttük, és szívesen fogadom el őket
mestereinkül és nevelőinkül. Engedjék meg, Uraim, hogy azt tanácsoljam:
ne veszélyeztessék örökségüknek ezt a legjobb részét, azt az erkölcsi
fölényt, amelyre Önöknek joguk van, az erőszak fegyverének
alkalmazásával, amely ma az Önök kezében van, de amelyet holnap más
ragadhat meg, míg amaz megmarad.

3. Bízva az eszmék erejében, a bennünket környező minden nehézség,
minden rosszakarat és minden akadály dacára, amelyeket utunkon
felhalmozni iparkodnak, bizalommal lépünk arra az útra, amely végül
megnyílt előttünk, hogy részt vehessünk a béke munkájában; és tesszük
ezt a legteljesebb jóhiszeműséggel. Bízunk azoknak az eszméknek az
őszinteségében, amelyeket Önök kijelentettek. Jogtalanság lennek Önökkel
szemben másképp gondolkoznunk; bízunk az erkölcsi tényezők erejében,
amelyekkel ügyünket azonosítjuk, és kívánom Önöknek, Uraim, hogy a
győztes fegyverek dicsőségét szárnyalja túl a béke megteremtésének
dicsősége, amellyel Önök az egész emberiséget megajándékozzák.

IV.

Csak egy pár szót kívánok még, Uraim, némely részletkérdést illetőleg
megjegyezni.

Beláthatják, hogy nem térhettem ki a nekünk felajánlott béke részletes
tárgyalására. Egyedül a területi kérdéssel foglalkoztam, mert ez a
kérdés magába foglalja a többieket. Fel szeretném hívni azonban
figyelmüket még egy néhány pontra, amelyeknek megoldása nézetem szerint
rendkívül sürgős.

1. Mindenekelőtt a humanizmusnak egyik kérdése, a hadifoglyoknak kérdése
áll előttünk.

A békeszerződés szavai szerint a hadifoglyok hazaszállítása csak a béke
ratifikációja után történik meg. Kérem Önöket, Uraim, ne vegyenek egy
formalizmust amely miatt annyi ártatlan család szenvedhetne.

A szerencsétlen szibériai hadifoglyok ügyében beadvánnyal fordultunk a
Legfelsőbb Tanácshoz. Ennek a kérdésnek megoldásánál hivatkozom az Önök
emberies érzésére; oly érzések ezek, amelyeknek, még háborús időben is,
fölötte kell állnia a politikának.

2. Még egy megjegyzést kívánok tenni a pénzügyi határozatokra vonatkozólag.

a) Nézetem szerint a békeszerződés nem veszi eléggé figyelembe
Magyarország különleges helyzetét. Magyarországnak két forradalmat, a
bolsevizmus négyhónapos dühöngését és több hónapos román megszállást
kellett átélnie. Ily körülmények között lehetetlen, hogy a szerződés
által tervbe vett pénzügyi és gazdasági határozatokat végre tudjuk
hajtani. Ha a győztes hatalmak polgára által részünkre folyósított
hitelek a béke aláírásának pillanatában – mint ezt a javaslat kimondja –
felmondhatók lesznek, ez a fizetésképtelenséget, a csődöt jelenti,
amelynek visszahatását kétségkívül a győztes hatalmak éreznék.
Elismerem, hogy sok hitelezőnk van az Önök országaiban. A hitelek
visszafizethetők lesznek, ha erre nekünk időt engedélyeznek, de nem
lesznek visszafizethetők, ha azonnal követelik azokat tőlünk.

b) Azt követelik továbbá tőlünk – és ez is igazolja, hogy mennyire
célravezetőbb lett volna bennünket előzőleg meghallgatni –‚ hogy mi
Ausztriának vasércet szállítsunk. Mivel magunk is abban a helyzetben
vagyunk, hogy ércet kell importálnunk, ezt a rendelkezést nem tudjuk
teljesíteni.

Hasonló a helyzet az épületfa tekintetében.

Ezekre a részletekre nézve kérem az Önök jóakaratú megfontolását,
amelyet már az Önök képviselői részünkre kilátásba helyeztek.

*

Mielőtt szavaimat befejezném, hálásan köszönöm, Uraim, hogy alkalmat
adtak nekem álláspontomnak élőszóval való kifejtésére, és hogy
beszédemet oly jóakaratú és állandó figyelemmel kísérték.