Egy történet, ami bűzlik!

Az 1980-as évektől Magyarországon ugrásszerűen megnőtt a 16-18 éves korosztályból jogellenesen külföldre távozók száma.

Az MSZMP utasítására, ekkor a III/III-as és a III/II-es csoportfőnökségek utasították az illetékes központi és megyei osztályokat, hogy tegyenek hatékony ellenlépéseket a kalandvágyó fiatalok külföldre szökésének megakadályozására.

Fel kellett deríteni minden megyében a fiatalok találkozási pontjait- ezek általában presszók, kávéházak voltak, ahol megvitatták a korábban külföldre szököttek által beküldött leveleket, híreket, amelyek alapján újabb társaságok határozták el a külföldre szökést -, a kapcsolattartó kulcsszemélyeket.

Fentiek érdekében számos személynél bevezetésre került az un. "k" ellenőrzés- ez volt a levélellenőrzés -, valamint a telefonellenőrzés és ahol nem volt a fiatalok között hasznosítható hálózati személy, ott számos beszervezésre is sor került, hazafias, vagy kompromittáló alapon.

Közben az állambiztonságnál döntés született arról is, hogy a Magyar Rádió készítsen tényfeltáró riportokat a menekülteket befogadó lágerekben, s az ottani rémtörténetekkel - amiknek esetenként voltak valós alapjaik - riasszák el a magyar fiatalokat a jogellenes külföldre távozástól.

S itt kezdődik Havas Henrikkel és Forró Tamással kapcsolatos történetünk.

1982-ben Havas Henrik kéréssel fordul rendőrtiszt anyósához, Dobos Józsefnéhez, hogy szeretne külföldre utazni, de mivel csak három évenként lehet, ezért ezt összekötné egy szolgálati úttal, mert akkor kapna utazási lehetőséget és menekültlágerekben készítene riportokat, barátjával és munkatársával Forró Tamással.

Ennek érdekében szívesen találkozna az állambiztonsági szolgálat munkatársaival, mert nélkülük egyrészt bejutni sem tud a lágerekbe, részben többet nem foghatna mikrofont a kezébe, s még a riportokat sem adhatná le.

Dobos Józsefné természetesen jelentést tett a kérésről, amire Harangozó Szilveszer, a III/III-asok akkori csoportfőnöke idegesen reagált azzal, hogy miért nem a Forró Tamást foglalkoztató III/I-es csoportfőnökség vette fel vele a kapcsolatot.

Nem kívánom eldönteni, hogy Havas Henrik külföldre sóvárgása nyomán jött az ötlet, vagy egész egyszerűen fedőlegendaként így vezették elő a rádióban az ötletet, hisz van néhány alapvető ismérv, amit itt illik tudni.

A lágerekben a felderítő és elhárító tevékenység szigorúan a III/I és a III/II-es csoportfőnökség feladata volt. Az újságírókat és riportereket viszont III/II-esek nem szervezhették be, csak az I-es vagy III-as csoportfőnökség operatív tisztjei.

Amennyiben Havas Henrik a III/I-es hírszerzés ügynöke lett volna, ilyen sületlen legendát nem vezetnek elő. Ez tehát kizárva. A III/II-esek, mint rádióshoz szintén nem nyúlhattak hozzá, viszont, ha riportert akartak beküldeni a menekültlágerek valamelyikébe, akkor a III/III-as csoportfőnökségtől kellett ügynököt kérniük.

Ez nem jelenti automatikusan Havas Henrik III/III-as érintettségét, ismerve viszont a szigorúan titkos állományú tisztekkel telezsúfolt - ma is - Magyar Rádió belső helyzetét, Havas Henrik vagy egyszerű ötletemberként potyázni akart, készséggel együttműködve erre az esetre a kémelhárítással és hírszerzéssel, vagy ezzel a legendával fedték tevékenységét.

A terv engedélyezésre került a Magyar Rádióban és az Állambiztonsági Szerveknél is.

Több hónapos előkészítéssel a hírszerzés kinti beépített emberei elérték, hogy a kiszemelt menekült lágerekben fogadják Havast és Forrót. A lágerekben működő elhárító tisztek természetesen hivatalból úgy kezelték és ellenőrizték a két riportert, mint a magyar szolgálatok ügynökeit és nem vizsgálták, hogy egyszeri megbízottak, vagy profi ügynökök.

A Magyar Rádió több alkalommal, összesen négyszer, főidőben sugározta fenti urak által készített drámai riportokat, amelyek természetesen hozzájárultak - az egyéb állambiztonsági preventiv, bomlasztó intézkedésekkel együtt - a jogellenesen külföldre távozók számának mérsékléséhez.

A megelőzési projekt 1985-ben véget ért, mert
1985-től a szomszédos országok már csak jelentéktelen mértékben fogadták be a menekült igényüket bejelentő hazánkfiait, mert álláspontjuk szerint senki nem üldözte őket, csupán gazdasági motivumok miatt pedig nem jár a menedékjog.

Mindenki eldöntheti magában, hogy Havas Henrik csupán egyszeri kalandba bocsátkozott az állambiztonsági szervekkel és azok beérték-e ezzel, vagy másról szól a történet.

A mi olvasatunkban a két riporter azzal, hogy riportjaival hozzájárult sok meggondolatlan fiatal megmentéséhez, hogy ne váljanak bűncselekmények áldozataivá a lágerek poklában, hasznosan szolgálták a magyar családokat, és főleg a szülőket. 

Nem értjük, illetve hogyne értenénk, hogy miért titkolják korábbi együttműködésüket, a ma már nyiltan diktatúrának nevezett kádári titkos szolgálattal.

Ma reggelre lemondták a Napkeltében dr. Kőrösi Imrével (róla még lesz szó, ő az akit állítólag meg akartak gyilkolni a kommunisták, vagy csak bolondokházába zárni, ahogy szokták a politikai ellenfeleiket, és ő az, akinek állítólag Antall még miniszterelnöksége idején azt mondta, hogy ne próbáljon ujjat húzni a kommunistákkal, ne gyűjtögesse a milliárdos lopásaiknak a bizonyítékait, mert ezektől ő nem tudja megvédeni  - tesz) 3/4-9-re tervezett riportot. Szóbeli visszacsatolás szerint a magyar újságíró társadalom szó szerint rosszul lett attól a gondolattól, hogy még mindig fény derülhet számos érintett személy múltjára.

Ha le akarjuk egyszerűsíteni a dolgot, ma szinte csak azok dolgoznak első vonalban, akik foghatóak, zsarolhatóak egykori együttműködésükkel, s így eszükbe sem juthat jelen diktatúrával az együttműködést megtagadni.

Mindenesetre, remélhetőleg Havas Henriknek elment a kedve attól, s példája nyomán másoknak is, hogy a III/II-es szolgálat tisztességes tisztjeinek nevét emlegessék távollétükben pejoratív módon.

"Én hivatásos tisztje voltam a III/-es csoportfőnökségnek. A hálózati személyek nem kollégák voltak, hanem jobbik esetben hazájukat szerető partnerek, rosszabbik esetben kompromittáló alapon beszervezett - besúgó - ügynökök.

Kikérem magamnak, hogy hazáruló, köpönyegforgató, semmirevaló ügynökök, akik gátlástalanul kiszolgálták volna még a Gestapo-t is, ha érdekük úgy kívánja, a nevem - most vagy a jövőben, ok nélkül - a szájukra vegyék. "

Az írást Kozenkay Jenő - 1985-ig volt III/II-es kémelhárító tiszt - jegyzi, jelenleg a ppsz. ügyvezető elnöke