Ványadt közállapotunk, avagy kinek szolgálunk?
Egy kis Fidesz-fejtörő
"Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet. "
(Dsida Jenő: Tekintet nélkül)
Felkértetek a KKBK blogon, hogy írjak röviden ványadt közállapotunkról, abból kivezető lehetséges útjainkról vagy utunkról néhány sort, miképpen látom a jobboldalt és annak perspektíváját vagy éppen a döccenőket, buktatókat, melyeknek nagyobb részét jó lenne elkerülnie az alig létező, agyonsanyargatott polgárságnak.
Mindjárt az első mondatomban én magam elbotlottam: polgárság. Ezen eltűnődtem, vajon egyértelmű ez a szó mindnyájunknak, nem szorul némi magyarázatra, például én magam mit értek a szó alatt? Bizony, ezt nem lehet megkerülni. Lássuk mit ír valami hitelesnek tekinthető forrás erről a szóról: beütöttem a Google-be: a polgár szó értelmezése. Természetesen sok találat jött erre a keresésre, nem tagadom, szubjektíven jártam el, és egy erdélyi transindexes portálra vetődtem.
Íme a link: http://tarstudszotar.adatbank.transindex.ro/?szo=3
A meghatározás, amit találtam:
Meghatározás. A civizmus (civism) vagy polgári erények egy város polgárainak tapasztalható büszkeségére utal, amelyet azzal bizonyítanak, hogy készek felelősséget vállalni a köz ügyeiért, az általános fejlődésért, a kulturális tevékenységért stb. Szélesebb értelemben a polgári kötelességeket és felelősségeket is magában foglalja, nevezetesen az állampolgári minőséget is. A polgári kötelesség általában a közösség ügyeinek komolyan vételét, valamint a szavazás és a választás felelősségét jelenti. Az ilyen értelemben vett 'állampolgári kötelességérzet' (civic duties) általában az iskolázottsági szinttel egyenes arányban növekszik. Az állampolgári ismeretek (civics), mint a társadalomtudományok egy területe, az állampolgári jogok és kötelességek tanára vonatkozik.
Etimológia. A latin civicus, a polgársághoz, a polgárok összességéhez tartozót jelent
Szerzők: G. Colţescu, Pató A., A. Atanasescu, I. Vesalon
Cím: Szótár plurális társadalmaknak
A szép versidézet után igen sajnálom, hogy mindjárt az első mondatom lírából átfordul társadalomtudományba. Fel kellett átmenetileg áldoznom a szépet, az igazat, a magának szépséget nem vindikáló objektivitásnak, tisztázásnak. Elkerülhetetlen muszájság.
Két fontos ismérvet találtam, ami nélkül számomra a polgárság nem polgárság, ezeket ki is emeltem: felelősség a köz ügyeiért, illetve a köz ügyeinek komolyan vétele.
Hirtelenjében megelégszem e két kiemeléssel és nem térek ki a polgársági minőséget meghatározó más, szintén fontos elemre. Nagyon szerteágazna irományom és könnyen célt tévesztenék, kénytelen vagyok tehát beérni a rövid úttal.
A vers zászlóként lobog az írás elején, remélem, végig hű tudok maradni szellemiségéhez. Választásom a fentebb citált Dsida vers-részletre esett, amit azt hiszem elég sokan ismerünk.
A vers utolsó öt sora tömöríti mindazt, amit még ezután erősítenék meg - bár a vers nem szorul rá. Helytáll nélkülem is. Kong- bong mint egy komoly, öreg harang a "farizeusoknak és vámosoknak/zsidóknak és rómaiaknak/ egyformán szolgálni/ nem lehet.
És itt, ha nem tévedek, összecseng a vers és egy száraz, társadalomtudományi meghatározás, etimológia: a kinek szolgálok kérdése, kihez vagyok lojális, kiért érzek át nem hárítható felelősséget? Mert mindenkiért nehezen lehet komoly felelősséget vállalni - érezni talán inkább, de konkrétan vállalni bajosan. Én pedig a vállalásról akarok néhány szót ejteni.
A versben a vállalás egyirányúságát, konkrétságát a "nem lehet" zárja le, pántolja, lakatolja egybe. Két úrnak szolgálni nem lehet. Az úr természetesen képletesen értendő, beszélhetünk helyette hatalomról, párt formájában artikulált közös érdekcsoportról, de beszélhetünk hazáról is, melyből megint bajosan lehet egyszerre kettő és mindkettőt egyformán szolgálni. Nyílt tekintettel lehetetlen vállalkozás, tudjuk mindnyájan. Ha valaki azt állítja, hogy lehet ide is meg oda is hűnek, elkötelezettnek lenni, az vagy hazudik, vagy nem is érti a hűség fogalmát. Két feleséghez sem lehetek hű európai kultúrában. Máshol lehet, sőt más történelmi korban is lehetett, de mi itt élünk, ma élünk nem más korban, és az itteni emberi normákhoz kívánunk hűek maradni.
Talpig nehéz hűség, ha valaki beleöltözik.
Hát még ha a politikát is belevesszük ebbe a körbe!
Nagyon megnehezítjük saját dolgunk. Mindegy, ezt vállaltam már az írás kezdetén is.
Nézzük csak:
- ez évben választások lesznek Magyarországon, és ezen a választáson két jobboldali párt indul: A Fidesz Polgári Párt és a Jobbik.
- csak a fenti két pártot neveztem jobboldali pártnak, és megkockáztatom: polgári pártnak. Ami még szóba jöhetne ha a szavak és tettek még őriznék eredeti tartalmukat, akkor ide kellett volna sorolni az MDF-et is, de minthogy tanúi voltunk az utóbbi időben a párt vég-vergődéseinek, nyugodtam kizárom a jobboldali és polgári pártok sorából (hogy mik is ők, arra nem vállalkozok, hogy összefoglaljam, tegyék ezt ők maguk, határozzák meg önmagukat, ahogy tudják/akarják, nekem se nem tisztem, se kedvem nincs hozzá).
Jobboldali és polgári pártot tehát kettőt találtam: A Fideszt és a Jobbikot.
Most a Fideszről írok.
Története során a párt több átalakuláson és irányváltáson is keresztülment. Kezdve a forradalmi attitűdöt képviselő első majdnem párt-formációtól kezdve (erről az időről nincs adatom), a kemény antikommunista liberális párton át, mely bejut 1990 tavaszán a parlamentbe, egészen a nemzeti polgári pártig 1998-ra, amikor kormányt is alakíthat. Sokan vádolják pálfordulással az 1990-es évek Fideszét, illetve tévelygésnek nevezik korábbi, 90-es évekbeli állásfoglalásaikat. Sok igazság van ebben a vádban, de azért megmaradt egy fontos vezérfonál, ami mentén meg lehetett valósítani azt a bravúrt, amit frappánsan, dinamikusan, tántoríthatatlanul véghez is vittek: nevezetesen a jobboldali polgári párttá válást. Ez a vezérfonál nem elhanyagolható, sőt ennek köszönhető nézetem szerint a vállalt nagy feladat sikere: a következetes antikommunista elveknek.
E nélkül nem sikerülhetett volna Orbán Viktor nagy vállalása és sikeres bravúrja. (Talán ez volt pályája abszolút csúcsa, de lehet, a Fidesz pályájának is ez volt a topja).
Ekkor talált a Fidesz önmagára, arra a szerepre, amit valakinek épp ideje volt betölteni: dinamikus, életerős, nemzeti polgári párt, legitimitásuk elkötelezett, fegyelmezett, mintegy 2 milliónyi szavazókon nyugodva. Egy igazi sikertörténet. 2002-ig. Akkor eljött mindannyiunk felébredésének ideje. Mi hibádzott? Melyek a soha meg nem ismételhető tévedéseink? Törtük a fejünket itt lent, mi, szavazók, akik nem politikából élünk. Csak remélni merem, hogy hivatásos fideszes politikusaink feje is főtt a magunknak megválaszolandó kérdések sokaságától. (Vajon így is volt valójában? Nem tudhatom, csak a történésekből következtethetek. Abból én fejveszettséget, elhibázott és elhamarkodott strukturális párt átalakítást - ezeket láttam. Rossz ómennek találtam civil mozgalmak beindítását, aminek energiájával aztán nem tudtak mit kezdeni, le kellett őket "mészárolni, nehogy még bezavarjanak az aluszékony fidesz-garnitúrának. Ezen balgaságok ellenére nekem úgy tűnt, hogy a társadalom jobboldali része továbbra is a Fideszt tartja legmegfelelőbb pártnak, hogy érdekeinek, étékeinek hangot adjon a parlamentben. Civilek küzdöttek a Fideszért. Ahogy tudtak, ahogy lehetett. Akkor ki gyaníthatta, hogy civilként is elárultatunk, beáldoztatunk?)
A média egy részének kézbe nem vétele viszont utóbb kiderült, óriási fedetlen felületet adott nem tisztességes eszközökkel küzdő ellenfeleknek. Oda szúrtak, ahova csak bírtak. Nagy veszteség volt ez a Fidesz abszolút elkötelezett szavazóinak és az említett "szurkoló", akkor még lelkes Fideszt-támogató civileknek is (később másként alakul a pártnak a civilekkel való kapcsolata: sok civil mozgalom éli meg azt, hogy ledarálandó emberanyagnak, puffernak tartogatta a Fidesz, addig is tudjon valahova visszahúzódni és rendezni sorait. Ha legalább rendezte volna és kiszórja a veszteségért keményen felelősöket! Nem így tett. Maradtak a régi, levitézlett vitézek. Mi meg tartottuk a frontot és a hátunkat, bízván abba, hátha megújul a párt. Még bíztunk a generálisainkban, bíztunk abban, csatát tudunk nyerni velük, alkalmasak erre a feladatra. Hogy aztán később kiderüljön, nem alkalmasak a feladatra, gyatra a felelősség-érzetük, mossák egymás kezét elvtelenül. Csakhogy addigra már késő volt bárkit leváltani demokratikusan, belülről, megalkották az új pártstruktúrát, ami felért egy betonozással.) De mi, sokan még úgy gondoltuk, négy év most másé lesz, aztán majd megerősödik a Fidesz újra, és nyerünk. Ma már tudjuk, nem így történt. Mi volt a galiba? A médián kívül, amit mi civilek mentettünk meg saját pénzünkkel, volt egy másik gond is, amivel mi nem kezdhettünk semmit: 2006-ban nem volt koalíciós partnere a pártnak, hiszen a választásokat ma is feledjük, hogy a Fidesz nyerte meg, csak nem volt kivel kormányt alakítson, nem volt szilárd, megbízható koalíciós társa. Ezt jegyezzük is meg: nem volt szilárd, lojális, megbízható koalíciós társa. Akkor nem láttam ezt az óriási hiátust, ma már világos: nem lehet mindenkit egy akolba terelni. Csak magunkat gyengítettük vele. Van egy szavazói szám, amit úgy látszik hosszú távon csak egy határig lehet maximalizálni. Ha elértük ezt a határt, akkor onnan át kell adni a terepet egy hasonló ideológiájú koalíciós partnernek, akit inkább gondoz, ápol a Fidesz, nehogy legyengüljön, hiszen kívülről jövő mentő-csapat lehet bármely nehéz helyzetben, és ezért sem akarja bekebelezni. De nem volt ilyen társa. Talán fel se ismerte szükségességét, és mintha ma sem tudná, mennyire fontos ez az egész jobboldalnak.
Ezt legalább akkora balekságnak, ha nem éppen nagyobbnak tartom, mint hogy 2002-ben nulla nemzeti, polgári médiával indultunk neki a négy évnek. Nekünk, elkötelezett szavazóknak köszönhető, hogy fennmaradhattak a jobboldal emblematikus médiái: Magyar Nemzet, Demokrata. Mi áldoztunk ezekre az újságokra, adtuk kézről kézre, ha valaki nem tudta megvásárolni, komolyan vettük polgári mibenlétünket: a felelősséget. Ha már "ott fent" elszúrták, nem pityeregtünk, összekaptuk magunkat, áldozatokat vállaltunk annak érdekében, hogy megteremtsünk egy jobboldali médiát, és jobboldali közösségeket úgyszintén. Ahogyan azt egy igazi polgár teszi. Felvállalja a ráháruló felelősséget. Nem kér, kunyorál előnyökért, az állam számára annál komolyabb dolog, mintsem pumpolásra használja, ellenkezőleg,a polgár megkeresi, ő mit tehet az adott helyzetben. A nemzeti polgárság ezen a vizsgán példásan szerepelt. Ment, ahova hívták, vásárolta az újságokat, amelyeket menteni kellett. Nem kért se költségtérítést, hiszen tudta, az ő ügyéről van szó. Ha demagóg lennék, akkor azt mondanám: bezzeg kértek vesztes képviselőink, vezéreink annyi költségtérítést, hogy néhányunknak 5 évi fizetésnek is megfelelt volna, miközben áldozatot nem hoztak semmit. Csak voltak, megszülettek erre a bolygóra, egzisztáltak. Ennyi nem elég?
Szavamat ne feledjem, de kénytelen vagyok most megjegyezni, hogy itt lépett színre, ebbe a tunyaságba, fantáziátlanságba, felelősség és áldozat-vállalási hiányba a Jobbik, 2003-ban. Nem sok jövőt lehetett nekik jósolni, de volt, aki nem tudta megemészteni a Fidesz azon lépéseit, amivel bebetonozta vesztes figuráit a párt struktúrákba immáron az idők végeztéig. Nem választják őket alulról, a nagyvezír kinevezi, csak nincs a nagyvezírnek képletes selyemzsinórja, amivel legalább ösztökélne. Kineveznek egy választókörzeti-megbízottat, akivel úgy szól a tagság előtt is tett vállalás, szóbeli szerződés: ha veszít a körzeted, akkor te is mész a bukottal együtt, nagy a hon mezeje, nő ott fű valahol nektek is. Vissza, kezdeni elölről, a gyalogságnál. De ezt sem aki kitalálta, sem aki mondta, nem gondolta egy percig se komolyan, mert 2006-ban ugyanazok ugyanott folytatták. Semmit sem tanulva, semmit sem okulva. Minek? Ha ilyen a számonkérés? Nem tudok egyetlen konkrét számonkérésről sem, hogy te pajtás, mit csináltál, miért vesztettünk a körzetedben? Az egyszerű talpas nem szereti, ha fent így mennek a dolgok. Mit csinál: ő is úgy tesz, mintha az ígéreteket be szokták volna tartani, vagy odébbáll. Megint egy kitérő: akik odébbálltak, azok most ott találhatók majdnem mind a Jobbikban, vagy a környezetében.
A felelősség megállapítását, áldozathozatalt vártuk volna - jogosan- "fentről" is. Szomorú, rossz emlékű választás volt a 2006-os választás, és az azt követő évek. Rá kellett ébrednünk, hiába minden áldozat, felelősség részünkről, polgárok részéről, a "vezérkar" nem tud mit kezdeni ennyi energiával. Nem tud mit kezdeni velünk, nem ismeri önmagát, céljait, nem marad hű azokhoz, hanem kacsingat ő is a 113-ik nyugdíj kifizetése felé. Nem ismerte, vagy elfelejtette korábbi szavazóbázisát. 2006-tól folyamatosan hígult a párt, aztán 2008-2009-ben meg már a potenciális szavazóbázis is felhígult.
A Fideszt az MSZP és vele karöltve a Szabad Demokraták Szövetsége - ügyesen - kalitkába zárta. Kitalálták a ráolvasást: a Fidesz náci beütésű párt, ettől fogva a Fidesz folyton defenzívában és elhatárolódási kényszerben van. Ma már napi 100 darab elhatárolódást is követelnek rajta, lassan erre megy rá minden energiája. Nyomát se látom, ma, 2010 februárjában, hogy ki akarna törni ebből a karanténból. Ebbe segít beszuszakolni a Jobbikot is, nem gondolva arra, saját volt bázisába rúg jó nagyot. Saját lehetséges csendes-koalíciós társába.
Nem lesz ez így jó, tartok tőle.
Itt kanyarodnék vissza a polgár egyik fő erényéhez: A polgári kötelesség általában a közösség ügyeinek komolyan vételét, valamint a szavazás és a választás felelősségét jelenti.
A választásokat megnyeri a Fidesz, de megnyeri-e vajon saját jövőjét is? Honnan vár most több szavazatot, mint 2002-ben? Nyilván az emdéfetől, de ez nem elég ma már, kell szavazat - és jön is - a csalódott, langyosabb szociktól is. A választás megnyerése - nem vagyok naiv - elsődleges cél.
Szívből kívánom is a Fidesznek.
Csak egy bajom van: miért kell ezúttal megszabadulnia saját volt, stabil, áldozatokat, felelősséget is vállaló szavazóitól? Akikből sokan - látva a Fidesz ellangyosodását, defenzív magatartásmódját, az önmagára találás képtelenségét 2002 és 2007-2008 között - átbatyúztak oda, ahol olyan szavakat is ki lehetett mondani, amit a balliberális értelmiség ügyesen tiltott meg a Fidesznek - aki mára már nem is használja/használhatja a ballibek által pirossal aláhúzott tabu fogalmakat, mivel hagyta magát bekasztlizni. Bekötött szájjal kellene tisztán, világosan beszélnie választóinak! A Fidesz a gazdaságot illetőleg mondhat és tehet még okos dolgokat, de a társadalmi kérdések megválaszolási módjáról a ballib már megírta a Fidesznek a forgatókönyvet és ezzel lenullázta a Fidesz nemzeti-polgári szavazói által képviselt fegyelmezett, kiszámítható moralitásában rejlő pszichés mozgató erőt, motivációt. Hol van már a spontán megszülető Kossuth Lajos azt üzente? Vagy a Listen to your heart fiatalos hívó hangja? Közös célokhoz kellenek a közös hívóhangok vagy hívószavak.
2009-ben a Fidesz nagy hívószava az elszámoltatás volt, és az is marad, ki nem bújhat előle. Jaj neki, ha mégis kibújik ez alól a fogadalom alól. Vicces-necces, hogy majdan éppen az elszámoltatást megúszók lesznek azok, akik kajánul számon kérik a párt szavazóinak tett fogadalmát, ezzel a Fideszre irányítva igen sokak dühét, haragját, csalódottságát. Mit csinál például a Fidesz a közigazgatásban, a rendészetben dolgozókkal? Bevált régi elvtársak szinte mind, vagy azok porontyai. Mer megszabadulni tőlük? Ez nem első számú prioritás, de talán a második sorban lenne helye, hiszen most már illene egy lojális hatalom-gyakorlási, közigazgatási hátteret is kiépíteniük. Ha már eddig elmulasztották. Egynémely önkormányzat úgy néz ki, mintha a 60-as években lépnénk be: ajtónál sapkás ember, sapkás ember igazít, letorkol, rendelkezik. Bejut az ember halandó gyermeke egy irodába, ismeretség nélkül, majd ott megl
átja, mit intéz és mennyi idő alatt. Ezek csak kisebb zárójelek, kisebb tételek, de nem elhanyagolhatóak.Vagy például az Apeh köztudottan a jobboldali kötődésű vállalkozásokat preferálja látogatásaival, a baloldali számlagyárokkal, az eddigi egyéb leleplezéseknél ott se voltak. Kihez voltak lojálisak? Csak az éppen regnáló hatalomhoz, vagy mindig is ahhoz maradnak hűségesek, mert "oda születtek, abba a bölcsőbe"? És az nem a jog és a jog előtti egyenlőség bölcsője...
Gondoljuk csak át: mit tehet a Fidesz az ál-rokkantnyugdíjasokkal (ne ámítsuk magunkat, igen szép nagyságrendet képviselnek, vidéken kifejezett iparág lett a lerokkantosítás). Ha őket most megnyeri a választásokon, mit kezd velük? Munkába tuszkolja azokat, akik már megszokták, hogy a postást várják? Mobilizálható ez a tömeg úgy, hogy ne pártoljon át vagy vissza valamely olyan meglévő vagy alakuló párthoz, aki örök pátyolgatást ígér nekik? Vagy a munkanélküli segélyen élők, akiknek szintén nagy hányada nem lenne boldog, ha visszaterelnék a munka világába? Hadd ne soroljam.
Ez komoly tömeg - és ingatag bázis. Kár velük, mint bázissal számolni. Ők nem polgárság abban az értelemben, ahogy én használtam a szót. Sem felelősség, sem áldozat-vállalás, csak ügyeskedés, mely a régi szocialista idők szellemiségéből táplálkozik: megszerzem, kijárom, elintézem, megkapom. Ebben a közegben szó nincs arról, hogy minden várt anyagi előny nélkül én hozok anyagi áldozatot egy számomra fontos ügyért. És ők azok, akik el sem hiszik, hogy vannak ilyen emberek is, mert számukra az a világ soha nem lesz érthető.
Bízom benne, a Fidesz látja ezeket az éles csapdákat, amelyeket máris felállított neki a ballib társaság. Nem tudjuk, miket mer/tud meglépni a Fidesz egy olyan felhígult bázissal, amelyiknek - csak hasra ütve mondom - a fele bármikor visszacsábítható, ha csak parányi felelősséget is tennének a vállára, ne adj´ isten lemondást várnának tőlük.
Nos, mondom: remélem, bízom benne, tudják a fidesz-stratégák, ezek a kérdések azonnali kezelésre várnak - és csak szőrmentén lehet hozzányúlni eme réteghez, ha egyáltalán hozzá lehet még nyúlni. Vajon olyan számban akarják maximalizálni szavazóikat, hogy egy akolba terelnének juhokat és méneket? Bolond pásztorra vallana, nem?
Milyen tere marad a Fidesznek, kérdezhetjük joggal ezek után? A fiatal, aktív korosztály megtartása, önmaga felé fordítása.
És itt látok én egy másik kelepcét: dolgozzanak még többet a 20-40 év közöttiek, húzzák fegyelmezetten az ország szekerét, amin százféle érinthetetlen pereputty ül. Húzzák ők, de mit kaphatnak cserébe? Hiszen eddig is csak húzták, nem kapva cserébe sem közbiztonságot, sem egészségügyet, sem olyan oktatást, ami lehetővé teszi tehetséges gyermekeiknek a felfele irányuló mobilitást. Ha legalább ezt az egy komoly társadalmi problémát megoldja a Fidesz, akkor ha pártként nem is, de szavazóbázisként túlélhet.
Ha a Fidesz képes lenne egy olyan morálra, hogy nem a párt léte a fontos, hanem szavazói léte, az áldozatokat fegyelmezetten vállaló lojális bázisának léte megelőzi a párt egzisztenciájának fontosságát, és romjaira akár majd egy új párt épül, de megmarad a nemzet - nos damaszkuszi út mindenesetre. Két irányba is vezethet: nem látni, szemet behunyni, agonizálni és mélyre süllyedni, mint azt az emdéefnél láthatjuk, vagy újult erővel, új névvel új életbe indulni. Nagy lelkierejű emberekre szabott feladat. De ez legyen az én utópiám, próféciám, látomásom. Ne következzék be ez a keresztút.
A Jobbikról majd máskor.
Álljon itt még egy versszak Dsida fent is idézett verséből:
Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.
Hadd énekeljen meg bennünket záróakkordként a regős, Cseh Tamás:
(Cseh Tamás - Ady Endre: Hajlongni emerre, amarra...)
És végezetül egy bíztató Ady strófa:
Adja meg az Isten
Sírásaink végét,
Lelkünknek teljességes
S vágyott békességét,
Adja meg az Isten.
Utolsó írka