KáKánBéKa
Sóhaj támad valahonnan a mélyünkből és elvágyódás valami édeni világba: így bűvöl ma is bennünket. Nem, őt nem lehet feledni.
Életéről bárki olvashat a Wikipedián, ha beüti a billentyűzeten mélybordóan hangzó, dallamos művész-nevét. Szánjunk rá néhány percet, olvassuk el a rövid összefoglalót arról, ki volt Karády Katalin.
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kar%C3%A1dy_Katalin
Miben rejlett varázsa? Szóba lehet foglalni egy jelképet, a kor női ideáljának jelképét? Azt hiszem, nem lehet.
Ha elolvassuk dalainak a szövegét, semmivel sem állunk közelebb a rejtélyhez: affektált, émelyítően szentimentális a mai ízlésvilágunknak. Valljuk be, hiába győzködjük elménket azzal, hogy olcsóság, amit énekel, érzékeinket megragadja és nem engedi a vonzó hatalom, ami árad Karádyból.
„Hamvadó cigaretta vég,/ ül a tálca peremén és csendben végig ég,/Kis cigaretta, te hidd nekem le/ Engem is csak égve dobtak el (…)
A szív az mindent nem bírhat el,/ Holnap tán az se fáj/ Ha szembejössz és nem is szólsz hozzám(…)
A hangszíne mellett ott volt az a különös, az akkori Pestre jellemző intonációja, kiejtése, amely visszavisz az időben és érdekes módon, otthon érezzük magunkat abban a korban. Ehhez neki Valakinek kellett lennie. Művésznek. Tudni kellett bűvölni, varázsolni.
A Hamvadó cigarettavégben megénekel egy szerelmet, amely a másik félben elmúlt, a szenvedő, még reménytelenül, lemondóan szerelmes másik szívben még nem hunyt ki, ott parázslik fájón.
Nem túl bonyolult helyzet, nem túl bonyolult „poétika”. Mindig voltak ilyen egyoldalú szerelmek.. Ráismerünk az érzésre: a keserűségre, a kiüresedésre, a csalódottságra, az eldobottság élményére. Csakhogy Karády művészete abban nagy, hogy ezt a fájdalmat széppé énekli, és egyben vigaszt is nyújt akár ma is szerelem-sebezte lelkünknek.
Hallgassuk csak:
Milyen volt az akkori kor elbűvölő asszonya? Minden kornak más-más külső adottság tűnt ellenállhatatlanul vonzónak, más mozdulatok, más szavak – de valami közös azért van bennük: a női csoda, amit csak az tud hitelesen felmutatni, akinél ez nem tanult póz, hanem a feje búbjától a kisujjáig eleven érzés: önmaga átélése, egy érzelem teljes átélése és a nő odaadása. Tetszik-nemtetszik, nemi identitás hiányos évezredünkben nem akarjuk elfogadni azt a biológia által is alátámasztott ösztönt, az igazi nő mindig oda akarja adni testét-lelkét annak a férfinak, akibe halálosan belebolondult. Ha elhagyják, akkor méltósággal viseli fájdalmát. Ez sem akarjuk megtanulni a régi korok asszonyaitól, akik nem hisztériáztak, nem hivatkoztak egyenlőségre, nem zsarolták a hűtlenül elment kedvest, élték a női ösztöneiket a maga természetes mivoltukban. Ma ez nem trendi. Kár, nagy kár.
A szenvedélyesen átélt szerelem a hétköznapi személyiségünk elvesztése – illetve egy új, fokozottabb érzékekkel fedúsult elevenségre találás. Ez ott van minden szenvedélyben. Ehhez nem kell marihuána. Ez a különös kábítószer mindőnk lelki struktúrájában ott van. Vajon megkerestük mindig, mi, mai nők és férfiak az élet e különös endorfinját?
Karády mindezt közvetíteni tudta. Nézzük csak meg híres portréját, profilkép, előre, a semmibe álmodozva révedő, sokat sejtő tekintet, elegánsan kifordított, erotikusan ható csukló, abban lazán tart egy cigarettát. A megtestesült nő. Aki már nem ártatlan, kész a szerelemre, a csábításra, hódításra. És olyan természetesen átéli ezt a női szerepet…
Megadjuk mi, a második évezred női ezt a kitárulkozást, ami mégis titkokat rejt, bármilyen meztelenre is vetkőzzék testünk-lelkünk? Szerintem a férfi vár erre a fajta megszólításra, hívásra. Hiszen ez az erotikum szólítja meg benne a férfit, hívja életre, csábítja flörtre, majd szenvedélyre.
Óh, mennyit kellene erről tanulnunk Karádytól, Jávortól…A szerelemi játékról is.
Egy ilyen játék megmutatta a nőnek a férfi csípős, férfias természetét, férfi.önérzetét, tartását., de hajlandóságát is egyféle elkötelezettségre. A férfi megismerte a nőben szunnyadó szerelmi ígéretet, úgy hogy közben egy kicsit játszadoztak egymásnak-egymással.
A Karády-Jávor párosnál talán senki ezt jobban nem tudta megmutatni a közönségnek.
Mai korunkban erről talán Cseh Tamás tudott valamit:
Az által megtestesített tetőtől talpig nő nem kellhetett a Rákosi diktálta ideál-gyárban. Ahol a munkáslány 132,50%-ra teljesíti a tervet és ez a szexeppílje, nem sok keresnivalója lehetett az igazi, örök Nőnek, Karádynak. Aki elegáns, vonzó, csábítani és elcsábulni akar. Akinek a parfőmje is szenzualitás, körüllebegi, mint egy aura, az a férfi, aki hatókörébe jut, vigyázzon jól a szívére.
Ennek a nőnek a szívében minden olyan érzés megvolt, amitől nő egy nő. Talán ezért is szeretjük ma is.
Ha a férfi szenvedett, akkor tudott vigasztalni. Társa is tudott lenni egy férfinak.
A háborúban nő és ember maradt végig.
Itt az a dal, amellyel lelket öntött a Donnál szenvedő, a német szövetséges vezérkar által csak feltartó élőfalnak használt magyar hadsereg férfijaiba. Ha angolul énekel és nem magyar katonáknak, hanem amerikai katonáknak. Marlene Dietrich kaliberű sztár lehetett volna.
Nem volt traktoros lány, a Rákosi-kor női szépség-megtestesítője. Nem volt a csak szülésre berendezkedett tárgy – pedig épp ez a kor akarta úgymond felszabadítani a nőt – miközben a szerelemet gyermeknemzéssé degradálták, hogy legyen sok-sok kis apró sztahanovista, aki majd szintén 132,50%-ra vagy még többre teljesíti a kiszabott tervet.
Hogyne hagyta volna itt a kommunisták által meggyalázott Magyarországot!
Amerikában már nem találhatta meg hazáját. Ő magyarul énekelt, magyar díva volt. A Honvágy vall erről:
Emlékezzünk rá és dalai által tanuljunk meg újból olyan elavultnak tűnő szavakat, mint szerelem, szenvedély, sors, végzet, haza, honvágy, férfi, nő. Tanuljunk meg elevenen élni, elevenen érezni, érzelmeinkben bátraknak lenni. Mi, férfiak és nők egyaránt. Ezért üzen nekünk Karády, ez az ő művészi meghagyása, amit fel kell vállalnunk, szembe menve embertelen korok emberidegen, érzelemmentes világában.
Végezetül valamit azért idemásolok a Wikipédiából: „..a színésznőt gyengéd szálak fűzték Horthy Miklós kémfőnökéhez, Ujszászy István tábornokhoz, aki el is jegyezte, s Budán, a XII.kerületben, a Művész út 6. szám alatt álló villát vásárolta meg neki. (Az épület a kilencvenes években Antall József, majd Horn Gyula miniszterelnök lakhelye volt, jelenleg Szili Katalin házelnök lakja.)
Ez nem Karádyt minősíti, hanem bennünket, méltatlan utódokat. Antall, Horn, végezetül a mai napig Szili Karády volt lakhelyén? Nem lennék soha Szili Katalin igen sok ok miatt, de ha egy tréfás átalakulás csak egy percre is kicserélne bennünket, én mint Szili Katalin felajánlanám a villát az azt megérdemlő, méltó elődje emlékére: Karády Katalin emlékhelyet rendeznék be, és én beérném egy másik palotával.
Hiába, nem vagyunk egyformán szégyenlősek…
Utolsó írka