Hollán korabeli társadalmi helyzetét és hírét jól jellemezte, hogy Derby akkori grófjának fia, Edward Stanley – a későbbi angol hadügyminiszter – egy más angol főúr fiával együtt 1857-ben azért tartózkodott Szombathelyen, hogy Hollán hadtudományi oktatásában részesülhessen.

Hollán Ernő (Szombathely, 1824. január 13. – Budapest, 1900. május 26.) hadmérnök, altábornagy, államtitkár, az MTA tagja, a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet alapítója és első elnöke, Hollán Hugó katonatiszt öccse.
Édesapja Hollán József orvos, édesanyja Holl Johanna.
A gimnáziumot szülővárosában végezte, majd 1839-ben a bécsi hadmérnöki akadémiába lépett, melynek csakhamar legjobb növendékei közé tartozott.

1844-ben hadnagy, 1846-ban főhadnagy lett a hadmérnöki karban. Lembergben állomásozott, mikor 1848. június 1-jén századosnak nevezték ki a kassai 9-ik honvéd zászlóaljhoz, majd „vörös sapkásaival” a vajdasági harctérre vezényelték. Fehértemplomnál, majd Szenttamás ostrománál kitűnt vitézsége miatt Kossuth őrnaggyá és hadmérnöki főnökké nevezte ki Pétervárad várában. A vár erődítési munkálatainak köszönhetően egészen a szabadságharc bukásáig kitartott. A világosi fegyverletétel után a vár megadta magát, de a katonai becsületnek megfelelő feltételek alatt.

Hollán szülővárosába tért vissza, ahol csakhamar internálták és szoros felügyelet alá helyezték, majd bebörtönözték. Szabadulása után Bécsben talajjavítással kezdett foglalkozni, ekkor írta első művét, a Taglalati (analytikus) mértant, melynek alapján őt az akadémia tagjának választotta.

1854-ben megnősült. Hollán korabeli társadalmi helyzetét és hírét jól jellemezte, hogy Derby akkori grófjának fia, Edward Stanley – a későbbi angol hadügyminiszter – egy más angol főúr fiával együtt 1857-ben azért tartózkodott Szombathelyen, hogy Hollán hadtudományi oktatásában részesülhessen.

A Bach-rendszer bukása (1859) után politikai kérdésekkel is foglalkozni kezdett. Memorandumot dolgozott ki a szerinte szükséges intézkedésekről, mellyel megnyerte Széchenyi tetszését és Rechberg miniszterrel is közöltetett. Ezen idő óta a Döblingben tartózkodó «legnagyobb magyar» bizalmával és barátságával dicsekedhetett. Szintén igen bizalmas lábon állott Deák Ferenccel is. Pestre jött mint a Déli Vasut magyarországi főinspektora. Ezen időből kelt a magyar gazdasági egyesület részére kidolgozott emlékirata a magyarországi vasúti hálózatról. E fontos munkálatban a magyar vasúti politika főelveit fejtegeti, ellentétben az osztrák kormány által követett, az ország érdekeinek nem mindenben megfelelő eljárásával. (Megjelent a Budapesti Szemlében 1862). A magyar mérnökök s építészek egyletének megalapítása 1866-ban szintén Hollán Ernő érdeme.

Az országgyűlésnek 1865 óta tagja volt, mint a felső-őri kerület képviselője, és a Diák-párthoz tartozott. Tagja volt a kiegyezést előkészítő 15-ös bizottságnak is, és ott különösen a hadügyi tárgyalásokban vett részt. Az alkotmányos kormány kinevezésekor, 1867. március 30-án mint államtitkár lépett a közlekedési minisztériumba, gr. Mikó mellé (ezen posztjáról 1870. április 6-án lemondott). Tevékenysége és szakképzettsége kiválóan alkalmassá tették őt ezen, az akkori viszonyok közt, midőn a sok évi mulasztást rohamos haladással kellett helyrehozni, sokszorosan nehéz állás betöltésére. Mégis éppen Hollán működésének ezt az epocháját támadták meg leginkább azon időszakban, midőn az Andrássy-éra felbuzdulását anyagi téren a teljes levertség váltotta fel. E támadásokat, melyeknek a képviselőházban különösen Simonyi Ernő volt szószólója s melyeket a fúzió után még a kormány részéről is hangoztattak, igazolni látszott a közgazdasági pangás idején a különben is kimerült államkincstárra a garantirozott vasutak kamatjából háruló teher. Hangsúlyozták, kellő politikai belátás nélkül, könnyű vérrel fogtak a nagy vállalatokba, és tekintet nélkül az állam pénzügyi helyzetére, képzett szakerők nélkül, túlságos költséggel építettek. De a tények, ha elfogulatlanul akarunk ítélni, mást mutatnak. Valóban a vasúti építkezés rendszere nagyon jól át volt dolgozva, hisz az Széchenyi munkáján és az említett 1862. memorandumon alapult, melyhez az 1867 júniusi miniszteri előterjesztés majdnem betű szerint ragaszkodott. Igaz, hogy körülbelül 4000 km-nyi vasut építése öt év alatt, 1875-ig nagyon megterhelte az államkincstárt, de leginkább azért, mert az 1867-68. évek nagy forgalma után több sovány év következett, és a vagonok üresen közlekedtek. Bár az uj vonalak közt több nehéz, nagy munkát igénylő is volt, mint a károlyváros-fiumei, zólyom-ruttkai és a nagyvárad-kolozsvári, az átlagos költség mérföldenként nem volt nagyobb 900.000 forintnál. Az utólagos tőkeszaporítás és kamatemelés sem egész 20 milliót tett ki, az egész költségnek 3%-át. A garanciából 15 milliónyi évi teher hárult az államra, mit az akkor nagyon megsínylett, de másrészt nem lehet kétségbevonni, hogy csakis a vasutak ily rohamos fejlesztése tette lehetővé az állami gazdaság későbbi rendkívüli kiterjesztését. Arról is megfeledkeztek, hogy a képviselők és kerületeik igazi vasútépítési lázban szenvedtek, mindenki a maga portája elé követelte az állomást, és H.-nak elég fáradtságába került a túlságos követelések elutasítása. Mind e tekintetben csak a későbbi kor szolgáltatott neki teljesen igazságot, pedig, mint Lipthay Sándor mondja (Vasutépítéstan I. 25 l.), «közlekedési hálózatunknak a helyes alapon való kifejlesztése körül H. E. szerzett elévülhetetlen érdemeket». Különös érdem illeti meg őt a törökországi vasúti csatlakozás ügyében. A magyar vonalak csatlakozását ő vitte keresztül, egy a király elnöklete alatt tartott koronatanácsban, melyben Beust a boszniai, novii csatlakozás mellett foglalt állást. Más érdeme volt a külön vasúti igazgatóság szervezése, a szakerők csoportosítása az új tehetségek nevelése.

1870 májusában Mikó visszalépésekor lemondott állásáról. A honvédség felállításakor abban mint szabadságolt állományú ezredes szolgált és részt vett a szegedi I. brigád gyakorlataiban, 1870 novemberében honvédelmi államtitkár lett Andrássy alatt, és két éven át Lónyay bukásáig maradt e polcon. Ez a időbe esik a honvédtisztek képzését lehetővé tevő 1871. évi VI. törvénycikk hozása, majd a Ludovika Akadémia szervezése, és a honvédlovasságnak nyolc századdal való szaporítása. Az 1871. hadgyakorlatok alkalmával a király kifejezte legfelsőbb megelégedését és Andrássy, távozásakor, honvédelmi miniszternek ajánlotta Hollánt. Lónyay azonban magának tartotta fenn e tárcát, ebben is követni akarván Andrássy példáját. 1872 decemberében Hollán visszalépett, de megmaradt képviselőnek. Mint a delegáció tagja 1875-ben az Uchatius-féle tábori tüzérségi anyag beszerzése mellett szólalt fel. 1875-ben soron kívül lett tábornok, 1876 elején pedig a tényleges állományba lépett mint a székesfehérvári honvéd kerület parancsnoka. Ezzel parlamentáris munkásságának vége szakadt. 1881-ben altábornagy lett, 1886-ben pedig nyugalomba vonult és tagja lett a főrendháznak. Ott a legtöbb kérdésben a szabadelvű irányt támogatta. Különben is élénken részt vett a közéletben, mint a Magyar Tudományos Akadémia haditörténeti bizottságának és a millenniumi kiállítás katonai csoportjának elnöke.