népzene.hu:

Ágnessel nagyon könnyű dolgom volt, mert nem kellett feltennem a szokásos és szokványos kérdéseket. Szépen, halkan elkezdett mesélni, elmondta, mint cseppent bele a népdaléneklésbe, és hogy vált természetessé, hogy egyéb területeket is birtokba vesz gyönyörű énekével. Vannak egyéb területek? Szerintem, nincsenek, hiszen akiben benne van az Isten áldotta tehetség, annak a teljesítményén mindig átsüt az a szakmai alázat, amellyel az igazi művészetet szolgálja. És Herczku Ágnes, a háromszoros eMeRton- Bartók- és még különböző díjak és jelölések birtokosa, ilyen.

Elmondta, hogy a családjában mindenki szereti az éneket, a zene különböző területeit, de kijelölt útirányt az énekesi pályára nem kapott. Mégis, úgy érzi, a legtöbb lelki és szellemi inspirációt, anyai nagymamájának köszönheti, akinek révén bizonyos százalékban erdélyi vénákat is örökölt. Igazán csak most tudja értékelni azt a mesevilágot, amelyben élt, de amelynek mozzanatai mind hasznossá váltak életében. Nagymamájától tanulta meg, mi a kis- és a nagyírásos hímzés, a népviseletek gazdag palettája, számos könyv Erdélyről. Örömmel emlékszik a sátoraljaújhelyi almafára, amelynek ágai között kapta gyermekkora olvasmányélményeit, ezek hozzájárultak emberré és művésszé válásához.
A másik meghatározó élmény volt számára a középiskola, amit Sárospatakon végzett.
Zenét tanult, amivel együtt járt a szolfézs. Itt találkozott a Kodály biciniumokkal, meg mindazzal, ami ezzel járt. Megismerte a Tiszán innen, Dunán túl c. gyűjteményt és az egyéb népdalsorozatokat.
G.M.: Milyen élmények vezettek konkrétan az igényes népdalok felé?
H.Á.: Már eleinte is azok a dalok tetszettek, amelyeknél, ha ránéztem a kottaképre, láttam, hogy bonyolult díszítéseket tartalmaznak, azokban éreztem kihívást és késztetést a megtanulásra. Aztán jött az István a király Sebestyén Mártával, és engem egészen megragadott az élmény, hogy ilyen is van? Nálam a kamaszkori lázadás abban nyilvánult meg, hogy amikor hétvégeken hazajártam Sárospatakról, a kollégiumból, otthon minden szabadidőmet a bátyáim magnóinak birtokbavételével töltöttem, szünet nélkül népdalokat hallgatva. Ebben az időben már tudatosan jegyeztem le a szövegeket, bejelölve a hajlításokat. Magamba szívtam a népdalok szövegének szépségét, szimbolikáját, biztonságát, amit egyetlen más nép dalaiban sem lehet megtalálni. A Muzsikás Együttesen, Kalákán, meg ilyeneken nevelkedtem. Persze, 12 éves koromtól táncolni is tanultam, jazzbalettet és mindent, ami jött. Akkor még úgy éreztem, hogy a tánc a mindenem. Édesanyám is táncolt a Bodrog Néptáncegyüttesben, én is. Tehát ez a vérvonal is megvolt a családomban.
G.M.: Nem voltak továbbtanulási vágyaid?
  H.Á.:Ez nem vágy kérdése volt, mert az édesanyám nagyon szigorúan kikötötte, hogy egy diplomát kell szereznem, addig csak hobbi szinten táncolhatok. Ma már igen hálás vagyok neki ezért és mindenért, mert felnőtt fejjel jöttem rá, hogy mindenben igaza volt. Így kerültem a Miskolci Egyetemre, ahol történelem-tanári diplomát szereztem. Nem volt könnyű dolgom, mert közben bekerültem a Honvéd Együttesbe, és Novák Ferenc emberségének, megértésének köszönhetem, hogy összeegyeztethettem a tanulást és a táncot. Nagyon tiszteltem és szerettem őt, és ő is engem, remélem, most is. Aztán, akit még igazi mesteremnek tekintek, Szűcs Elemér, aki tánckarvezető volt, amikor én oda kerültem. A színpadi mozgást, gesztusokat, viselkedést, a színpadi megjelenést, a színészi jelenlétet, mind tőle tanultam. És aki zeneileg nagyon sokat segített, az Rossa tanár úr. Sokat énekeltem mellette stúdióban, ami kitűnően �megedzette� a hangom mellett a fülemet is. Mivel énekiskolába nem jártam, autodidakta módon sajátítottam el az éneklést. Szakmailag még akitől nagyon sokat tanultam, az Agócs Gergely volt. Ő nagyon sokszor vitt magával cigányokhoz, ruszinokhoz, magyarokhoz gyűjteni. Olyan élményeim vannak ebből az időből, amit nem tudok eléggé megköszönni Gergőnek. Ez alatt az idő alatt valóban megtanultam táncolni, de az éneklés is állandóan jelen volt az életemben, hiszen már ekkor egyre több ilyen lehetőséget kaptam. A tanulás és tánc mellett, Miskolcon elkezdtem tanítani is, mert az ottani balettmesternőm, Deresné Kónya Erzsébet és Sipos Mária rámbízta két gyerekcsoportját. Ennek apropóján elvégeztem Budapesten a moderntánc-pedagógus képzőt. Ott figyeltek fel rám, és én ennek köszönhetem, hogy a Honvéd Együttesbe kerülhettem.
G.M.: Tehát ekkor jegyezted el magadat a néptánccal, illetve a népdallal?
H.Á.: A népánccal igen. De igazi döntés elé akkor kerültem, amikor meghívást kaptam � énekesként � a Magyar Állami Népi Együttesbe. Ám, ennek is több fázisa volt.
1998-ban volt a rádióban a Bartók-verseny, amire Rossa tanár úr nógatott, mert én nem vagyok egy versenyzős alkat. Ott Sebő Ferenctől � a Magyar Állami Népi Együttes művészeti igazgatójától � különdíjat kaptam. Amikor a MÁNÉ-val elindult a �Naplegendás korszak�, engem már akkor át akartak hívni az Államiba táncosnak, úgy, hogy mellette énekelhetek is. Nagyon jól éreztem magam a Honvéd Együttesben, s a megtisztelő meghívást ekkor még nem fogadtam el. A későbbiekben, amikor Kelemen László lett a Hagyományok Háza főigazgatója � vele az előző években sokat dolgoztam együtt --, ő már mint énekest hívott az Államiba. De még akkor is rágódtam egy évig, mert úgy éreztem, hogy nekem a tánc tölti ki az életemet.
GM.: Mégis, mi volt a végső lépés, amely az Állami Népi Együttesbe vitt?
H.Á.: Egyszerűen már nem tudtam súrlódás nélkül egyeztetni a fellépéseimet. Sok koncertem elmaradt a tánc miatt, és akkor éreztem, hogy választanom kell. De itt is nagyon jól érzem magam, és nagyon toleráns velem a vezetőség, hiszen teljesen más, Együttesen kívüli felkéréseknek is eleget tehetek. Az éneklés ma már teljesen kitölti az életemet.
GM.: Gyönyörű műsorod volt a Hagyományok Házában az Állami Népi Együttessel. Mellette készül a rendkívül igényes Bartók-album: a népdalfeldolgozások, hangversenyed volt fiatal kortárs zeneszerzők művéből. A Művészetek Palotájában lesz március l9-én egy nagy hangverseny, amelynek szintén énekese vagy. Ezek közül melyiket tartottad a legnagyobb kihívásnak?
H.Á.: Azt gondolom, hogy a Bartók-album a legnehezebb. Djerdj Tímea Németországban élő, magyar származású művész és Kincses Margit a zongorakísérőim. Nagy kihívás, hogy úgy szólaltassam meg a népdalokat, hogy azok együtt tudjanak érvényesülni a klasszikus zongorakísérettel. Technikailag egy fiatal kortárs zeneszerző, Sztojanov Georgi műve volt eddig a legnagyobb kihívás. Az Ifjúsági Kortárs Zenei Esteken, Georgi �Novellák� c. darabjában énekeltem, az Óbudai Társaskörben. Ez rendkívül érdekes volt, komplex előadás, amolyan összművészeti fesztivál, tánccal, vetítéssel, performansszal stb.-vel egyszerre hatottunk a nézők különböző érzékszerveire. Ez nagyon érdekes kirándulás volt, de maradok a saját kaptafámnál�
GM.: Már érintetted a tanítást a tánccal kapcsolatban. De én már korábban is azon gondolkoztam, amikor énekelni hallottalak, és egy alkalommal, ahogy megénekeltetted a közönséget - bár nagyon-nagyon fiatal vagy-, hogy miként fogod továbbadni a még fiatalabbaknak ezt a csodát, ezt a póztalan gyönyörűséget, amit remekül közvetítesz?
H.Á.: A tanítás néhány alkalommal igazi feladat és nagy élmény volt az Állami Népi Együttesben. Például a �Kincses Felvidék� c. műsorunkra való készülésnél arra gondoltam, hogy a korábban Agócs Gergellyel gyűjtött ruszin dalokból meg kellene tanítani párat a jóhangú, együttesbeli lányokkal. És a tanulás után valami fantasztikus dolog született! Nagyon sok elismerő véleményt tehettünk zsebre a közönségtől és a többi táncostól is.
Sokszor azt érzem, hogy nincs elég türelmem a tanításhoz, meg talán egy kicsit elitista gondolkodással az ötleteim megvalósításához �profi� énekeseket képzelek el. De aztán rájöttem, hogy pl. a táncházban a legnagyobb élményt nem az jelenti, hogy az egyébként jól éneklő-táncoló embereket meg tudjuk mozgatni-énekeltetni, hanem azt, hogy akik csak ülnek és egyáltalán nem szoktak táncolni, azokat is magunkkal tudjuk ragadni. Igen, végülis későbbi terveim között szerepel a tanítás.
G.M.: Tehát a semmiből teremteni, az a legnagyobb kihívás?
H.Á.: Igen. Előfordult már, hogy vitáztam azokkal, akik azt mondják, hogy ne táncoljanak gömöri zenére szatmárit. Hát nem mindegy? Egy táncházban az a fontos, hogy egyáltalán megmozduljanak azok is akiknek nem a stílussal, hanem a saját kisebbségi komplexusukkal kell megbírkózniuk!
G.M.: Nem kerülhetem meg azt a kérdést, hogy mit fogunk látni, hallani tőled a közeljövőben, és milyen terveid vannak?
H.Á.: A Kodály-év kapcsán, a Művészetek Palotája nagytermében fogok énekelni Bognár Szilvivel és Szalóki Ágival (ő az idén gyereklemez kategóriában Fonogram-díjat kapott!). Kiss Ferenc szerzeményeit fogjuk előadni, és utána másfajta világzenei kalandozás lesz Nikola Parovval , akivel én már 10 éve (a Naplegenda óta) együtt dolgozom. Ezt követően a Bartók- emlékházban Selmeczi Margó kíséretével Bartók népdalfeldolgozásait fogom énekelni. Nemsokára megjelenik ez a Bartók-lemez, remélem, sokat koncertezünk majd az album anyagával. Idén Kelemen Lászlóval elkezdünk dolgozni az új szólólemezemen is. A másik, amit szeretnék elérni, hogy egy kicsit táncolhassak is, mert ez nekem nagyon hiányzik... Ez úgy néz ki májusra valóra is válik, egy új önálló előadói esten, amelynek régi Honvédos kolléganőm, Horváth Zsófia lesz a koreográfusa.
G.M.: Nem volna ez nagyon megterhelő kívánság?
H.Á.: Az biztos, hogy a kondíciómat vissza kell hoznom, de nem akarom az egész műsort végigtáncolni. A főszerep az éneké marad.
G.M.: A magánéletben milyen terveket szősz?
H.Á.: Sok gyermeket szeretnék, de úgy, hogy mellette a hivatásomat is megtarthassam. Jó szervezéssel össze lehet azt egyeztetni...
Herczku Ágnes, köszönjük neked, hogy vagy, hogy ilyen szeretettel és emberséggel végzed a munkádat, és ezzel példát mutatsz ebben a sokszor már teljesen sivárnak tűnő világban.
Minden szépet és jót kívánunk neked, teljesüljenek vágyaid, álmaid, a mi gyönyörűségünkre is.