KáKánBéKa
Sokan nem értik idegen népek, vagy restek megérteni, hogy ha két magyar találkozik, szinte már ezzel a szóval köszön: Trianon!
Ha jártál akár csak térképen is azokon a helyeken, ahol ma már egyre ritkul a magyar szó az utcán, akkor érted, miről írok.
Sétálsz egy utcán, átmész egy hídon, folyó zúg alattad lenézve a hídkorlátról, valahol kanyarog egy fedett passzázs, nézed az épületeket, és mind-mind magyarul sóhajt. A gesztenye sor is a régi utcában. Amott lakott Léda. Itt tanyázott Ady, Bíró, Dutka.
Emitt epekedett Juhász Gyula méltatlan Annájához – és mi, egy másik körön belül az iskolában tanuljuk, ami a körön kívüli élményből keletkezett: egy szerelemes nagyváradi találkozásból a magyar irodalom egyik gyönyörű szerelemes verse.
Trianon.
Mert Juhász Gyulának meg kell kérdeznie: van-e még magyar dal Váradon?
Vajon van-e?
Trianon.
Az eltelt 90 évben sokan meghaltak, születtek, és ők már mind ismerték a méregszót: Trianon.
Ha van gyönyör amely kín és iszonyatos fájdalom együtt, akkor az egy épülethomlokzat, egy híd, egy fasor látványa, amely már csak Trianon. Felujjongsz, hogy láthatod és elkeseredsz, hogy ott láthatod. Mintha börtönbe zárták volna valamely kedves hozzátartozód, akit soha ki nem engednek többé.
Nem „trianonos” verssel emlékezem meg e napról. A költő, aki írta, fegyházban írta, 56-ban szabadult. Tollas Tibor. A hazátlan, a kitagadott. Aki felkiálltott, hogy vigyázzunk, mert bebádogoznak minden ablakot! Bebádogoztak sok-sok ablakot abban a században, kívülről, és segítettek a munkában belülről. És ma ők mondják meg, mi a szabadság, mi az öröm, mi a jó nekünk, miért jó nekünk, hogyha bebádogoznak minden ablakot!
Utálom az egész 20-ik századot – mondanám egy rokcerrel – és azt is mondanám, utálom az egész 20-ik századot, mely még a 21-ik században is tart. Mert továbbra is, módszeresen, szépen haladva a munkával: bebádogozzák minden ablakunk. Bebádogozzák az agyunk, és mi nem tudunk már úgy köszönni bárkinek, hogy értse is: Trianon!
Vigyázzunk az ablakainkra, vigyázzunk a szavainkra, mert onnan jöhet csak a fény és érhet végre véget a 20-ik század.
Olvassuk Tollas Tibor híres versét:
Tollas Tibor: BEBÁDOGOZTAK MINDEN ABLAKOT
Az életből csak ennyi fény maradt:
Csillagos ég, tenyérnyi napsugár.
Ezt vártuk nap-nap, homályos falak
Üregéből esténkint-délután.
S elvették ezt is, a tenyérnyi napot,
Bebádogoztak minden ablakot.
Tágult szemekkel kék tengerét látom
Nápolynak, s fénylő partjai felett
Még vár a Vezuv, pipál és a tájon
Barnára lesült boldog emberek...
Látjátok? Éjben élünk, mint vakok.
Bebádogoztak minden ablakot.
Tízen fekszünk egy fullasztó szűk lyukba’,
A szánk kapkodja be a levegőt,
Mint partra vetett halak kopoltyúja
Tátogunk némán – s érzed, nincs erőd
Szívni az étel – s ürülék-szagot,
Bebádogoztak minden ablakot.
Az Alpeseknek fenyves illatából
Míg csokrot küld a hűs nyugati szél,
És lelket öblít fenn a tiszta távol
S mosolygó hegyek hószaga kísér,
Itt tegnap társam tüdőbajt kapott!
Bebádogoztak minden ablakot.
Csendet hasít a sétahajó kürtje.
A falon sikló leánykacagás
Nem visszhangzik már zengőn a fülünkbe
S az ezersípú nyár nem orgonáz.
Süket a cellánk, minden hang halott.
Bebádogoztak minden ablakot.
Túl Barcelona kertjein szitálva
Egy barna asszony meleg hangja búg
És alkonyatba pendül a gitárja,
Hol táncolóktól tarka még az út;
S fülünkbe folynak az ólmos napok...
Bebádogoztak minden ablakot.
Tapinthatnánk a bársonyos egekbe,
Ujjunk hegyéből kiserken a vér.
Mint koporsóba, be vagyunk szegezve,
Csak daróc szúr, vagy poloska ha ér.
Simogatnánk a sugaras napot,
S bebádogoztak minden ablakot.
Londonban bál van, a parketten siklik
A sok selyembe öltözött leány.
Puha hajuknak hamvassága izzik
Lágy bútoroknak tükrös hajlatán.
Nyugat táncol, – tán végképp eladott?!...
Bebádogoztak minden ablakot.
Nyelvünket mosta friss tavasz zamatja.
Most nyögve nyeljük nyirkos kortyait
Az alvadt bűznek, hol minden falatra
Émelygő gyomrod felfordulna itt.
De lenyeljük a végső falatot,
Bebádogoztak minden ablakot.
Az éhségmarta testünket telt álom
Lakatja jól – és ínyenc ételek
Ízét kínálja Párizs, – szinte látom,
Hogy kúszik el a neonfény felett
A Néma Rém – s nem lesz több hajnalod...
Bebádogoztak minden ablakot!
A rádiók csak üvöltsék rekedten
A szabadságot s az ember jogát.
Itt érzi csak befalazott testem
A milliókkal Moszkva ostorát.
S Váctól Pekingig zúgják a rabok:
- Ha nem vigyáztok, az egész világon
Bebádogoznak minden ablakot! –
Utolsó írka