KáKánBéKa
"Istenem... Te tudod, hogy már annyiszor tiltakozott a bennem lakó lustaság ez ellen! Gyarló ember vagyok, nem nekem való a blogolás. Hiába is mondta egy nálam bölcsebb ember, hogy talentumunkkal élnünk kell. Szerinte egyébként nekem ez a betűk formálásában adatott meg, bár e talentum nagyságáról én már akkor sem voltam meggyőződve, most meg pláne. Persze, firkálgattam ide-oda, verseket is írtam, írok. Állítólag egész tűrhetően. Folyamatosan viszont nem megy ez nekem. Megpróbáljam újra? Mi mást tehetnék? Hisz mikor szeretném, akkor fáj, ha mégsem tehetem, ha bennem marad a gondolat, mely föl kíván törni. Engedem hát, törjön csak. Már csak arra vágyom, Istenem, bocsássák meg nekem ezt a ámokfutást!"
Kedves Látogatók!
Miután Teszvesz néhány napja - rövid levelezés után - felajánlotta, hogy publikáljak eme blogon, sokat tépelődtem, mi is lenne méltó köszöntő az olvasók és a régi szerkesztők irányába. Sajnos azonban, bárminek álltam neki, néhány sor után nem találtam erre alkalmasnak. Így hát végül úgy döntöttem, inkább papírra vetem azt, mi járt a fejemben akkor, mikor nagy nehezen újra erőt vettem magamon, és úgy döntöttem, ismét szellemi termékeimmel fogom riasztgatni az olvasóközönséget. Reméljük azért kibírják/kibírjátok valahogy!
Utolsó írka