168 óra: Kukorelly Endre, a jeles költő levegőért kapkodott, amikor Bolgár György beolvasta neki Bíró Zoltán nyilatkozatát arról, hogy tekintsük át, kik a magyar irodalom kedvencei Nyugaton. Az agyonmenedzselt Esterházy Péter, Kertész Imre, Nádas Péter. „A lényeg az, hogy ne legyen közük ahhoz a néphez, amelynek a kenyerét eszik. A magyarság érzékenységét mélyen sértő verséről elhíresült Spiró György interjúrészlete nem okozott meglepetést a tegnapi magyarérettségi tételei között.”

Ezt a kocsmában kell elintézni, mondta Kukorelly, aztán valami olyat, hogy oda kell szorítani a pulthoz, meg behúzni neki.
Végül azonban visszaszívta az indulatát jó Kukorelly, s arra jutott, hogy Bíró Zoltán nem párbajképes.
Hát nem az. Vitatkozni sem érdemes vele, több okból...

írta: ungvári tamás

 

Népszabadság: Bíró Zoltán irodalomtörténész, a Magyar Demokrata Fórum első ügyvezető elnöke kifejtette a magyarérettségivel kapcsolatos álláspontját a Magyar Hírlapnak. Sírni, zokogni kellene miatta. Pirulva szégyellem magam Bíró szavai miatt.

írta: rab lászló elvtárs

Népszabadság: "Meg kell nézni, kik irányítják a magyar kultúrát és az oktatást" - javasolja Bíró Zoltán irodalomtörténész. Erre az inszinuációra normális esetben nem kéne válaszolni.

írta: vári györgy kartárs (nem először csalódok benned Vári)

Ki is az a Bíró Zoltán, akit úgy gyűlölnek a liberálbolsevikok és szoclibek?

Bíró: -A lakiteleki kezdeményezők és szervezők egytől egyig ebből a baráti körből kerültek ki. Majd természetesen az MDF első elnöksége is. Semmi túlzás nincs abban, ha azt mondom, hogy a magyar rendszerváltás – bár más csoportok, kisebb ellenzéki gyülekezetek is egyre inkább mozgolódtak – valóban országos jelentőségű következményekkel és a teljes nyíltság jegyében itt, Lakiteleken kezdődött, 1987. szeptember 27-én. Az a csaknem kétszáz ember, aki ott összegyűlt, részben felszólalásaival, részint egyszerűen csak a jelenlétével megmozdította a társadalmat, annak ellenére, hogy hazai nyilvánosságot természetesen nem kaptunk. A találkozónak azért terjedt a híre, és később Pozsgay Imre, akkor már a Hazafias Népfront vezetője, a Lakiteteleki nyilatkozat szövegét is nyilvánosságra hozta egy ügyesen szervezett Magyar Nemzet-interjú keretében. Az idén lesz éppen húsz esztendeje, hogy sátrat vertünk Lakiteleken, Lezsák Sándorék udvarán. Ebből az alkalomból e találkozó és egyben az elmúlt húsz év értékelését el kell és el fogjuk végezni az év során.

– Visszatérve az MDF történetéhez: Bíró Zoltán az MDF első, ügyvezető elnöke lett, majd a választások előtt lemondott tisztéről. Miért?
– Azért, mert a liberálisnak mondott SZDSZ azzal akart nyerni – többek között –, hogy nemcsak nacionalistának és antiszemitának kiáltott ki bennünket, de azt a rágalmat is hangoztatta, hogy mi paktálunk az MSZMP-vel, illetve, hogy létezik egy Pozsgay–Bíró paktum. Mivel én korábban tagja voltam az MSZMP-nek, úgy gondoltam, hogy ha nem én viszem a pártot a választásokba, hanem olyasvalaki, akit ilyesmivel semmiképpen sem vádolhatnak, akkor biztosabb lesz az MDF amúgy is valószínű győzelme. Hogy mit is akart elérni voltaképpen az SZDSZ, azt az MSZP-vel kötött koalíciója és liberálbolseviki magatartása később nyilvánvalóvá tette.

(A képen: Lakitelek, 1987, rendszerváltó sátor. Elöl Kozma Huba és Fekete Pál

– Hogyan került Antall József az MDF elnöki székébe?
– A lemondásomkor Für Lajost javasoltam volna elnöknek, őt azonban belezavarták a köztársasági elnökségért induló versengésbe, így szóba sem hozhattam. Csoóri Sándor javaslatára került be közénk Antall. Előbb az úgynevezett Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások egyik delegáltjaként, majd lemondásom után ő lett az elnök. Nem volt sok választásunk már akkor, abban a helyzetben, hát megszavaztuk, kivéve Lezsák Sándort, aki tartózkodott. Egyébként a rendszerváltás félrevitele, a legrosszabb megalkuvások éppen az által születhettek meg, hogy az általunk egyedül helyesnek tartott Alkotmányozó Nemzetgyűlés helyett a paktálásokra felettébb alkalmas, kaotikus, rendezetlen Nemzeti Kerekasztal tárgyalásfolyam jött létre. Antall ebben ügyesen mozgott, így kerülhetett sor arra, hogy Csoóri Sándor – aki később ugyancsak szembekerült vele az SZDSZ-szel kötött önkényes paktuma miatt – őt támogatta. Antall egyébként igen ambiciózus ember volt, a kisgazdáknál próbálkozott előbb, ott nem kapott vezető szerepet, így annál nagyobb lehetőség volt számára az MDF, és ezt messzemenően ki is használta.

– Éppen Antall József kapcsán és éppen lapunkban nyilatkoztatta ki Boross Péter, hogy önnek "nincs politikai vénája". Mi erről a véleménye?
– Hál’ istennek olyan politikai vénám nekem nincs, amilyen neki van. Ezzel a "politikusi vénával" és az erkölcsi véna hiányával sikerült – kellő nemzetközi támogatással is – eljuttatni az országot abba a nyomorúságos, válságos helyzetbe, amibe napjainkra belekerültünk.

– Hogyan látja az ország, a magyarság mai helyzetét?
– Az ember reménykedő lény, így mindig azt reméli, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Én most azt remélem, hogy ennél sokkal jobbnak, különbnek kell jönnie, hiszen ezeknél még a Horn-kormány is sokkal elviselhetőbb volt. Ez a mai kormányzat a közéleti erkölcs, a nemzeti érdekképviselet és a demokratikus kormányzati gyakorlat összes maradékát is megsemmisítette. Ráadásul olyan pimaszul lenézi és semmibe veszi azt a népet, amelyet képviselnie kellene, olyan arcátlan nyegleséggel sarcolja meg, ami már külön szégyenünk, hogy ugyanis ilyen figurákat egyáltalán egy percig is megtűrünk az ország élén. Csakugyan úgy gondolom, hogy most már jönnie kell egy népnek-nemzetnek elkötelezett, tisztességesen viselkedő és a politikai ésszerűség határain belül mozogni képes magyar kormánynak – minél előbb!

(Forrás)

Az alapítók szerint a fórum csak bitorolja a Magyar Demokrata Fórum nevét
Ismét színre léptek az MDF alapítói és egy új lakiteleki nyilatkozatot tettek közzé, mert úgy vélik: Magyarország helyzete "áldatlan".
A mostani "lakitelki nyilatkozatot" Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba és Lezsák Sándor jegyzi, az 1987-es alapítók közül ugyanis Csengey Dénes író, illetve Joó Rudolf volt genfi magyar ENSZ-misszióvezető már elhunyt. Az ország helyzetéről szóló sajtótájékoztatón viszont tegnap a Pilvax Kávéházban a "hetek" közül is csak hárman - Für Lajos, Bíró Zoltán (az MDF volt elnökei), valamint Kis Gy. Csaba - jelentek meg.
Für Lajos lapunknak azt mondta, nem keresik a kapcsolatot az Orbán Viktor által kezdeményezett Nemzeti Konzultációs Testülettel, annak ugyanis "pártkötődése van".

(Forrás)

 

„Megkíséreltük, de végül nem sikerült, hogy valamiféle szűrőt építsünk be azok ellenőrzésére, akik az MDF-be beléptek. Így bekerültek a pártba olyanok, akiket vagy küldtek a titkosszolgálatoktól, vagy az MSZMP-től és más hasonló szervezetektől érkeztek, és bomlasztottak. Amíg az MDF eredeti elnöksége együtt volt, addig ez a bomlasztás, szétdarálás nem sikerült. Abban a pillanatban azonban, amikor Antall József belépett a pártba, az elnökség szétment. Én kiléptem, Csoóri Sándor nem vállalt feladatot, Kiss Gy. Csaba kihúzódott, Fekete Gyula is elment, Für Lajos honvédelmi miniszter lett, Csurka Istvánt később kizárták. Ebből az lett, hogy tovább nem lehetett ellenőrizni, mi történik a pártban. A párt már az ellenzéki kerekasztal-tárgyalásokat sem tudta ellenőrizni, a kormány munkáját meg végképp nem. Azt meg kell említeni, hogy Lezsák Sándor volt egyedüliként az, aki Antall József elnökké választását nem szavazta meg, de ő ott maradt, és próbálta egyben tartani az MDF-et.”

„Antall József kormánya ugyan törvényesítette a spontán privatizációt, de a további privatizációt teljesen ellenőrizetlenül hagyta. A Magyar Demokrata Fórumba Antall Józseffel együtt beépítettek embereket, akik azért vállalták és vállalhatták ezt a szerepet, hogy gátlástalanul végigvigyék ezt a privatizációt.”

A riporter kérdésére - hogy ugyanis ki meri-e jelenteni, hogy Antall Józsefet küldték? - válaszul azt mondja: „…őt a túlságosan nagy ambíciói hozták a politika élére. Az, hogy Antall a semmiből, egy kicsi múzeum éléről került a rendszerváltó miniszterelnök székébe, nem volt véletlen. Másrészt az egészen biztos, hogy az MSZMP vezérkarában, különösen az Aczél György-féle körben teljesen természetes volt, mindent meg kell tenni az úgynevezett népi politizálással szemben. Antall József nagyon alkalmas személy volt arra, hogy mint a magyar nemzetnek elkötelezett, jobboldali indíttatású ember, ezt a szerepet végigjátssza.”

Az MDF tiltakozik Bíró Zoltán Antall Józsefet célzó nemtelen vádaskodása ellen

"A Magyar Demokrata Fórum vallja, hogy Bíró Zoltán sejtetésekkel és minden igazolás nélkül lebegtetett állításaival tovább mérgesíti a magyar politikára amúgy is jellemző polgárháborús légkört. Gyáva és kegyeletsértő vádaskodásával besározza Antall József – és rajta keresztül a rendszerváltozás – emlékét, ezért felszólítjuk, haladéktalanul, nyilvánosan kérjen bocsánatot az Antall-családtól, Antall József tisztelőitől!

Budapest, 2007. július 25.
 

az MDF képviseletében"

(2009 ősszén megy herényi a bíróságra dávid ibolyával együtt lopás miat.)

Bíró MSZMP-s elkötelezettségéről mások is beszámolnak. Révész Sándor így írt a Népszabadságban Bíró kezdeti MDF-es törekvéseiről: „A Bíró Zoltán által képviselt irányzatnak az volt a meggyőződése, hogy a rendszerváltásnak a legkevésbé sem az állampárt hatalmának felszámolásán, hanem az állampárton belüli és kívüli »népi erők« összefogásán kell alapulnia.” Nyáry Krisztián pedig ekként számolt be első találkozásáról Bíróval: „'88-ban, még gimis koromban, Szentesen részt vettem egy értelmiségi fórumon, ahol az alakuló MDF nevében ő beszélt. Azt mondta, nem szabad párttá alakulnia az MDF-nek, mert az ő céljuk, hogy kivülről katalizálják az MSZMP megújulását, és hogy az egypárttal nem lenne baj, ha Pozsgay lenne a főtitkár.”

BÍRÓ ZOLTÁN irodalomtörténész, 1941. április 21-én született Budapesten, Pesterzsébeten nevelkedett, érettségi után a dabasi járási művelődési ház munkatársaként, majd a járási könyvtár vezetőjeként dolgozott. Egy évig segédmunkás volt, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarán szerzett diplomát. Tanított, majd a Művelődési Minisztériumban a Király Tibor jogász professzor vezette főosztályon dolgozott. Amikor Pozsgay Imre vette át a kulturális tárca irányítását, kinevezte az Irodalmi-és Sajtó Főosztály vezetőjének. Az Aczél György irányította kulturális pártpolitikával itt ütközött legtöbbször és a legsúlyosabban. Innen két év után távoznia kellett. Ezt követően volt a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a pártközpont politikájával való szembenállása, folyóiratokban megjelent írásai miatt - kellett távoznia. Végül Szegedre a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára kapott meghívást, ahol közel húsz esztendőn át tanított 2o. századi magyar irodalmat. Kandidátusi disszertációját 1994-ben védte meg:" A „harmadik út" és az 1945. utáni Válasz gondolatköre" címmel. Részt vett a Magyar Demokrata Fórum előkészítő munkájában a Lakiteleki Találkozó szervezésében. Tagja volt az MDF elnökségének, majd a szervezet első/ügyvezető/ elnöke lett. Az első szabad választások előtt elnöki tisztéről lemondott, később az MDF-ből is kilépett. Pozsgay Imrével együtt létrehozták a Nemzeti Demokrata Szövetséget, melynek társelnöke volt a párt megszűntéig. A kéthetente megjelenő Hitel c. folyóirat főszerkesztője volt 1988. őszétől, az indulástól, 1992-ig. Jelenleg a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriumának a tagja. Az elmúlt években Lezsák Sándorral és Lovas István akadémikussal a Nemzetpolitikai Társaságot irányítja.

Könyvei: Vállalások és kételyek, Szépirodalmi Könyvkiadó,1987, Saját út, Eötvös Kiadó, 1988, Októberi kérdések, Püski-Eötvös 1988, Egy év után, választás előtt, Püski Kiadó,1990, Elhervadt forradalom, Püski Kiadó, 1993, Ady Endre sorsköltészete, Püski Kiadó,1998, Két nemzedék, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001.

kerestem egy verset Kukótól:

Kukorelly Endre

kis időre abbahagyom a szerkezetet, amíg megeszek
egy kemény banánt

átlátja, kijut akkor, de nem szabadul ki. Eljut egy
terembe, ahol az övé minden, leül és elég.
De hogyan, hisz legbelül van, körülzárva, mint egy
atlétatrikó. Körülzárják és körbeveszik és a sü-
ket csend. Mégis

ennél a mondatnál könnyű elakadni

mégis, szél fúj, a nap süt, város, virág, nők, csend,
éjszaka, erdő, lámpafény, takaró, papírlap, Mozart,
anya, tűz, gyertya, sülthús, bor, szőnyeg, madár- hang, föld, futball, könyvtár, könyvszag, folyó, éhség, álom; minden megvan.

én nem tudom, akinek ez tetszik, az szerintem elmebeteg (de ezzel lehet vitatkozni). Mindenestre ungváry tomika szerint kukó nagy költő. durva azért olyan verset írni, aminek felsorolásába beleírjuk Mozartot, Heidegger nem volt kéznél?....

Dalok
 

Már hozzászoktam, azt hiszem. Könnyen hozzászokom
egyszer, egyszerre, lassacskán viszonylag.
Hozzászoksz viszonylag nagyon.

A kerítés mellett parkoló kocsihoz. Van kerítés,
van kert, kiég a fű, és ha esik, kizöldül,
és

stb. Fű kizöldül ó.
A Dunához. Van három
bányató,

és szombatonként van foci.
Erről majd szépen
le kell mondani.

Nem leszokom, hanem egyszer majd nem megyek
többször. Bizonyos típusú női
tekintetek.

Arról, hogy így, augusztus közepe
felé más fajta gizgaz nő a gyom között,
másféle színArany, más szagok, más mese.

Hogy megveszem,
de nem nyitom ki. Még
ki sem.

Azt, hogy minden mindent lebont,
na, ehhez valahogy!
Fizetek, kijövök, és nem zár be a bolt.
 

 (2003. aug. 10.)

Már bocsánat, de ennél a hülyénél még én is jobb verseket írok. Kukorelly nem költő, Kukorelly egy grafomán "költő"-munkás.

Népszabadság: "Olvasóink és hozzászólóink föltették azt a kérdést, honnan veszi bárki a bátorságot, hogy megmondja, ki tartozik a magyar írók táborába, s ki az "idegenszívű". Az is megfogalmazódott, hogy az önmagát "nemzeti" oldalként definiáló, politikailag elkötelezett, frusztrált értelmiségi körök szemét jó ideje zavarja egyes írók zajos külföldi reprezentációja - és hazai olvasottsága. Ez az oka a folyamatos támadásoknak.

A Bíró-féle megfogalmazásra egyébként eddig egyetlen hazai írói vagy alkotói közösség sem reagált. A legfurcsább annak az iskolaigazgatónak a Magyar Hírlapban "idézett" nyilatkozata, akinek pedig talán több köze is lehetne Spiró Györgyhöz. Párdányi Miklós, a budai Szent Imre (ciszterci) Gimnázium igazgatója a magyarérettségi tételsorának összeállítási mechamizmusáról annyit mondott (amikor az újság a Spiró-tételről kérdezte): "Megszoktuk. Elviseljük."

Beszéltünk Párdányi Miklóssal, megismételte mindezt. S nem tartotta szükségesnek megjegyezni, hogy Spiró Honderű címmel írt egy darabot, melyben a ciszterci gimnáziumot - hétköznapi kifejezéssel - az egekbe menesztette. Ez a jelek szerint ma nem szempont.

Természetesen beszéltünk Spiró Györggyel is, aki leszögezte, nem kíván reagálni a Bíró-féle mondatra, nem foglalkozik vele. Ellenben mindenkit szeretettel vár május 14-i könyvbemutatójára, amikor is megjelenik Feleségverseny című szatirikus-utópikus regénye. Az eseményre a Petőfi Irodalmi Múzeumban kerül sor, Vágó István kérdezi majd az írót.

Föltehetően nem a magyargyalázásról."

Ikatalina | 2009. május 7. :

Félre megy a vita. Nem az a kérdés, hogy ki a magyar, és hogy mit értett Spiró a versén, hanem az a kérdés, hogy a nemzet kit sorol önmaga közé, és hogy a nemzet tagjai mit gondolnak többségükben Spiró (és a többi liberális író) munkásságáról. Engem személyesen mérhetetlenül felháborít a gőgös, a teljes empátia híján lévő stílusuk, azonban meghagyom magamnak az esélyt arra, ha Spiróval beszélek, meggyőz majd arról, hogy ő mindent másként gondolt pl. a versében, mint ahogy én, sokakkal másokkal együtt értjük.

Azonban az író attól jó író, hogy képes a saját érzéseit és gondolatait úgy átadni másoknak, hogy másokban megközelítőleg hasonló érzést és gondolatot tudjon ébreszteni, mint ami eredetileg benne volt. Ez Spirónak az inkriminált versével nem sikerült.

A kommunikáció lényege mindig az, amit alatta mások értenek. Az író, akit félreértenek, nem jó író. Ha ennyire félreértenek, ahogyan ezt itt önök prezentálják, az nem a „nép” problémája, hanem az íróé. Az író ne a barátai, eszmetársai számára legyen érthető, hanem mindenki számára. Egy író, akinek megértéséhez kotta kell, az nem író, hanem írómunkás.

Ami a következményeket illeti. Nem utólag kellene magyarázkodni, hanem előre gondolkodni. És ezt nem csak Spiróra értem, hanem a mai jórészt liberális (magát fősodratúnak tartó) értelmiség nagy részére. Lehet heccelni az embereket, de ezekből a szélsőséges gerjesztésekből még soha nem származott jó a történelem során. Valaki itt alul írta, hogy hányszor tüntették el az értelmiséget Ady előtt és után. Most is ezt akarják kiharcolni?

Talán tisztelni kellene egymást. De úgy nem lehet ám, hogy a liberális értelmiség megmondja mi a helyes. Az SZDSZ a szürkeállomány pártjának nevezte magát. Honnan vette ehhez a bátorságot? Nagy okosságukban nem gondolták végig, hogy ez mit is üzen valójában a többiek felé? A teljesítményükről már nem is beszélek. A rendszerváltás első pillanatától van egy gőgös viselkedés a baloldalon. Egy felülről beszélő, lekezelő stílus. Nem kell csodálkozni, ha erre a válasz a Jobbik.

Sokszor gondolom, hogy őrült felelőtlen a baloldal, és a baloldali értelmiség, és a tűzzel játszik. Tessenek levenni a gőgből és a kioktatásból, és meg fogják tapasztalni mennyi sokat fog nyugodni ez a társadalom.

Németh László írta, hogy Magyarországon van egy réteg, akik miközben a magyar kultúrát tekintve gyökértelenek itt, és nem értik az országot, ezzel a deficitjükkel együtt akarják megmondani, hogy a dolgok hogyan legyenek. Tessék ezen elgondolkodni! Lehet Spíró, Esterházy és a többi beltag mellett másokat is olvasni a magyar irodalomból. És azoknak a gondolatait pedig nem lesöpörni kell, hanem beépíteni. Hátha sikerülne magyarabbá válni ezáltal.

A fent említett rab lászló, népszabadság megmondja nekünk mit gondol a magyarságtudatról:

De magyarnak lenni nem érdem, nem adottság, nincs benne semmi különleges a dánsághoz vagy a türkménséghez képest.

BÍRÓ ZOLTÁN: Itthon érlelt rendszerváltás

1989-90
Lehet a rendszerváltás történetét 1989-90-re nézve is vizsgálni - különösen a nemzetközi politikát helyezve előtérbe -, de a rendszerváltás folyamata természetesen nem ekkor, hanem korábban indult. A megkérdezett dolga azonban mégis az, hogy a feltett kérdésre válaszoljon, amennyire vissza tud emlékezni azokra az időkre, amikor valamiképpen résztvevője volt az eseményeknek. Az ilyen visszaemlékezésekre annál is inkább szükségük van a történészeknek, mivel írásos dokumentumok nem, vagy alig állnak e néhány éves korszakról rendelkezésre. Többnyire maradnak tehát a mégoly szubjektív, de nélkülözhetetlen visszaemlékezések.

A szerkesztőség kérdésére válaszolva, mindenekelőtt érdemes leszögezni, hogy komolyan senki sem gondolhatja magát - mi, az MDF élén politizálva nem is gondoltuk - világtörténelmi események és fordulatok irányítójának. Azt azonban határozottan állíthatom, hogy a magyar rendszerváltás szándéka és az első komolyabb lépések (így az első és a második "lakiteleki találkozó") a világpolitika, a nagy nemzetközi erők szándékaitól és egyezkedéseitől függetlenül értek be. Döntéseinket és cselekedeteinket közvetlenül a magyar politikai körülményekhez mértük és az így többé-kevésbé felbecsülhető erőviszonyokhoz. Honi ismereteink és politikai érzékenységünk alapján elsősorban a rendszer agóniáját, az uralkodó párt állapotát, a társadalom életében észlelhető hiányokat és bizonytalanságokat vehettük figyelembe és természetesen a saját erőinket, fellépésünk, magatartásunk várható társadalmi és politikai hatását. A nemzetközi erők valóságos mozgásáról, a világpolitika nagy játszmáiról nem volt, nem is lehetett olyan tudásunk, amelyre biztonsággal alapozhattunk volna. Amit erről tudtunk, azt csak a sajtóból tudhattuk, az MSZMP különféle reakcióiból következtethettünk a nemzetközi politikára, és támaszkodhattunk valamelyest a saját elemző készségünkre és logikánkra.

Az nyilvánvaló természetesen, hogy a lengyelországi események már korábban is hatással voltak a magyar társadalom - elsősorban az értelmiség egy része - készülődéseire, és jelentős tényező volt a hazai folyamatokban is a gorbacsovi reformpolitika, illetve a szovjet világhatalom jól érzékelhető zavara, gyors elgyengülése. Azt azonban még 1989 első felében sem lehetett kiszámítani, hogy milyen változások történhetnek még a Szovjetunióban, még kevésbé azt, hogy az MSZMP és a környező országok (Románia, Csehszlovákia, NDK, Bulgária) keményvonalas pártvezérei zavarukban, félelmeiktől vezérelve, mire szánják el magukat. Összehoznak-e például egy Gorbacsov-ellenes és minden "szocialista" országra kiterjesztendő reformellenes koalíciót, mely adott esetben polgárháborúba is sodorhatja a térséget, s lehetetlenné teheti Magyarországon is a békés rendszerváltást.

Bush elnök magyarországi látogatásáig* az amerikai politika sem volt egyértelműen biztató számunkra. Az látszott, hogy az USA szorongatja a Szovjetuniót, Bush és Gorbacsov pedig törekszik valamiféle egyezségre, melynek voltak biztató jelei már "menet közben", főként a szovjet csapatcsökkentések ügyében. Számomra az amerikai elnök magyarországi látogatása - főként a vele való személyes találkozás az ellenzéki pártok vezetőinek körében - bizonyossá tette, hogy az Egyesült Államok minden békés eszközzel támogatni fogja a rendszerváltást, és a Gorbacsovval folytatott tárgyalásaik is ebbe az irányba mutatnak. Az elnök ugyanakkor a magyarországi ellenzéki pártok értésére adta azt is, hogy semmi olyan megmozdulást vagy magatartást nem hajlandó támogatni, amely ronthatná Gorbacsov pozícióit, illetve a tárgyalások békés és előrevivő folyamatát. Az más kérdés, hogy az egész "tábor" rendszerváltó átalakulásának üteméről - akkor is láthatóan - más elképzelései voltak a nyugati politikának általában és más a hazai mozgalmaknak, mert más ütemet diktált itthon az élet.

Nemzetközi tájékozódási lehetőségeinket - Bush elnök látogatásáig - rontotta az a körülmény, hogy az akkori amerikai nagykövet, Mark Palmer nem is titkolta megkülönböztető rokonszenvét az SZDSZ iránt, sem beavatkozási szándékát a hazai pártpolitikai eseményekbe. Több érdemleges tájékozódási lehetőséget nyújtottak számunkra a nyugat-európai (elsősorban a német és az olasz) nagykövetségi kapcsolataink, a lengyel, cseh stb. mozgalmi kapcsolatok, és nem utolsósorban a nagykövetek Ó utcai látogatásainak sorában, a szovjet nagykövetség látogatása. A Sztukalin nagykövet vezette népes küldöttséggel folytatott tárgyalásunk során meggyőzőnek tűnt például, hogy a nálunk állomásozó szovjet katonai erők semmilyen körülmények között sem fognak beavatkozni a hazai események menetébe. Ez szöges ellentétben lett volna akkori belpolitikai és nemzetközi érdekeikkel is. Ezzel szemben érdekükben állt már inkább a csapatkivonások gyorsítása, megszabadulásuk az akkor már csak terhet jelentő közép-európai katonai jelenlé- tük számtalan kínos következményétől.

Az Egyesült Államok Kelet-Európa- politikája tehát lényegében az elnöki látogatás alkalmával tisztázódott számomra is, ami azonban nem jelenti azt, hogy a későbbi - bizonyos mértékig döntőnek tekinthető - máltai csúcstalálkozóról, annak előkészületeiről vagy gyakorlati eredményeiről több információm (információnk) lett volna, mint bárkinek, aki figyelte a sajtót és abból olvasni tudott. Személyes politikai munkámban ennek nem volt szerepe.

Végezetül, személyes meggyőződésemként hadd rögzítsem még egyszer: térségünk rendszerváltó folyamatát nem nyugati vagy világpolitikai erők indították el, hanem érlelte azt a rendszer ellehetetlenülése, és elindították a magyar és a lengyel kezdeményezések. A nyugati politika inkább követte az eseményeket, bár e követő magatartással is közrejátszott kibontakozásukban.

Nekem egyetemi tanár mondta, hogy az USA úgy buktatta meg a Szovjetuniót, hogy eladósította, és akkor ez igaz lehet Magyarországra is.

Bíró Zoltán 1941. április 21.-én született Budapesten Bíró Antal és Venczel Róza gyermekeként.

1959-1965 között a dabasi járási művelődési házban dolgozott.

1969-ben diplomázott az ELTE magyar-népművelés szakán. 1982-ben francia nyelvből állami középfokú nyelvvizsgát tett. A JATE-n summa cum |laude fokozattal doktorált.

1969 óta publikált különböző irodalmi lapokban, folyóiratokban. 1970-1971 között a SZOT Központi Iskola népművelő tanára volt. 1971-1974 között a Művelődésügyi Minisztérium főosztályának főelőadója volt. 1974-1980 között a Kulturális Minisztérium közművelődési főosztályának osztályvezetője volt. 1981-1983 között a Petőfi Irodalmi Múzeum megbízott igazgatója volt. 1983-1988 között az Országos Széchényi Könyvtár főmunkatársa volt.

1988. július 1.-től docensként dolgozott a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Magyar Irodalom Tanszékén. Még ugyanebben az évben lett a Hitel alapító-szerkesztője, és 4 éven át vezette a lapot. Az MDF egyik alapító tagja volt,1987. szeptember 27.-én pedig az első (ügyvezető) elnöke lett 1989. október 21.-ig. 1991-ben kilépett a pártból és Pozsgay Imrével közösen megszervezték a Nemzeti Demokrata Szövetséget, aminek 1996-os megszűntéig társelnöke volt (Pozsgayval).

Eddig mintegy 100 publikációja jelent meg. Leginkább a Tiszatáj, a Forrás, a Napjaink, a Kortárs, a Hitel, a Látóhatár közölte írásait.

Kandidátusi értekezését 1996-ban védte meg a népi írói mozgalom, ill. a Válasz című folyóirat gondolatkörének vizsgálata tárgyában, ettől az időponttól az irodalomtudomány kandidátusa. A dolgozat opponensei Czine Mihály és Pomogáts Béla voltak.

Az utóbbi években eszmetörténeti és politikatörténeti előadásokat tartott Japánban, Svédországban, Franciaországban.

Kutatási területei

Kutatási területeihez tartozik Ady Endre és a magyar századelő, valamint a jelentősebb magyar történelmi fordulópontok eszmetörténeti jelentősége a magyar irodalomban; valamint a nemzettudat, nemzeti önismeret a magyar irodalomban.

Könyvei

    * Vállalások és kételyek. Esszék, tanulmányok (Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987)

    * Saját út. A népi írók magyar jövőképe 1945–1949 (Eötvös Kiadó, 1988)

    * Októberi kérdések (Püski-Eötvös, 1988)

    * Kizárt a párt (társszerző, 1989)

    * Egy év után, választás előtt. Beszélgetések Pozsgay Imrével (Püski Kiadó, 1990)

    * Elhervadt forradalom (Püski Kiadó, 1993)

    * Ady Endre sorsköltészete (Püski Kiadó, 1998)

    * Saját út (1998)

    * Két nemzedék. A magyar irodalom két nagy nemzedéke a 20. században (Nemzeti Tankönyvkiadó, 2001)