kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Utolsó írka

  • Lеnсsés István: Nem az én voltam. Mi az hogy látens? (2025.01.24. 12:49) Sci-fi: Én vagyok Anya
  • lac1: @tesz-vesz: ...és ezt pont te mondod a biboldó kornis fasszopkodásával, amit a mentálisan sérült magyar péternél csinált, azzal a zsidó kornissal, akit mi jobban kiröhögünk a fajtája sorsa miatt, mint ahogy az utálni merészel minket? Ha-ha-ha-ha! (2025.01.22. 19:55) orbán balázs és A király választása
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.
de csak a gonoszok tartanak mindenkit gonosznak.

 

A hír (a tény) szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (41) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) Ady (1) afrika (4) akác (1) ákos (1) aksi (2) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonómia (1) autonomia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (8) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (11) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) egyiptom (4) Egyiptom (3) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) fico (1) ficsor (1) fidesz (372) film (108) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) frész (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) g. nagy lászló (1) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (24) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdú (5) hajdu (1) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (2) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (95) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (5) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) irán (5) Irán (2) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) isten (1) Isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (5) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarország (126) magyarorszag (2) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (4) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) McConnell (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) megafon (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikepércs (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) MP (1) msz (1) mszmp (1) mszp (165) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) narcopata (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (2) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (124) orbán balázs (1) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (5) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (2) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (3) pszichopata (1) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (3) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) richárd (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajó (2) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sarkadi (1) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szabó hedvig (1) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (6) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szociopata (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (9) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallás (11) vallas (16) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (225) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelenszkij (2) zelnik (2) zene (163) zentai (1) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Celestina

2010.07.14. 08:00 | Lee van Cleef | Szólj hozzá!

Címkék: animacio

Párhuzamok

2010.07.13. 09:22 | Lee van Cleef | 7 komment

Holokauszt Spanyolországban   A Franco tábornok által 1936 július 16-án kirobbantott nemzeti forradalom először nehezen indult, mivel a ország kétharmada már a Népfront megszállása alatt állt. A vörösök azonnal megszervezték a fegyveres őröket, hogy a magántulajdont…

Az utolsó dudás

2010.07.13. 04:18 | tesz-vesz | 1 komment

Édes-fájó, selyemlágy, viharosan-víg dallamok, melyek hallatán összeszorul az ember szíve és vígad is egyszerre. Csak a dudaszó képes így hangzani. A duda és a pásztor lelke csodákra képes. Erről tanúskodik Pál Pista bácsi, a tereskei dudás élete, történelme, jelene.…

Hot Jazz Band

2010.07.12. 08:28 | Lee van Cleef | Szólj hozzá!

Címkék: zene

Szeredában

1956 és 2006 hasonlóságai

2010.07.12. 02:24 | tesz-vesz | 13 komment

Címkék: 2006 magyar magyarország 1956 budaházy kultura

   Aki nem látja a rengeteg párhuzamot az '56-os rádióostrom és a 2006-os tévéostrom között, az nem normális, vagy csak nem ismeri a történelmet. többek közt ugyanilyen hasonlóság, hogy 1956-ban sem nézték az akkori felkelő forradalmárok, hogy milyen…

A magyarság és a zsidóság képviselőinek találkozása a Parlamentben

2010.07.11. 02:45 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: zs kategória

A magyar Parlament 2009. december 9-én különleges alkalomnak adott helyt. A Fidesz meghívására Elie Wiesel, a magyarság nagy zsidó barátja látogatott hazánkba, aki külföldön küzd Magyarország érdekeiért. Ő szólt először. Beszédét „Adjon Isten mindnyájunknak szebb…

· 1 trackback

Ki ő?

2010.07.10. 13:51 | Alfőmérnök | 9 komment

                Kit ábrázol a kép?

Stumpf István kádári főcenzor volt

2010.07.10. 05:58 | tesz-vesz | Szólj hozzá!

Címkék: fidesz poetapolitika

Fábri Péter írása (Népszabadág, 2001. november 19.) Kicenzúrázásom története A Népszabadság november 10-i számában Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke az alábbi megjegyzést fűzte ahhoz a szégyenletes történethez, hogy október 23-án, az ünnepélyesnek nevezett megemlékezésen a…

Kaláka Együttes: Kányádi Sándor - Fakatona

2010.07.09. 12:27 | Lee van Cleef | 3 komment

Címkék: zene

 31. Kaláka fesztivál Miskolc-Diósgyőr, 2010. július 9–11.  

süti beállítások módosítása