kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

április 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Utolsó írka

  • Tesz vesz XVIII.: Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között. Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52) Miért fideszes a Mi hazánk?
  • Tesz vesz XVIII.: Kivonultak a kormánypárti tagok az akku-ipart tárgyaló parlamenti bizottsági ülésről de hogy vegyem emberszámba a fideszes szavazókat ilyen kivonulások után? mire való a bizottsági ülés a parlamentben?! www.youtube.com/watch?v=civvmOryvXk (2024.04.19. 10:29) Pár kérdés a fideszesekhez
  • Utolsó 20

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) Kazinczy (1) kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) keresztenyseg (30) kereszténység (8) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultura (59) kultúra (1) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) MTA (1) mta (2) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) pápa (1) papa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebo (1) placebó (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajtó (3) sajto (5) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) Stiglitz (2) stiglitz (1) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szíjjártó (1) szijjártó (4) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) Szíria (2) szíria (5) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) történelem (4) tortenelem (90) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) usa (69) USA (5) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zách (1) zach (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Gazdasági háború Magyarország ellen

2010.08.19. 15:44 | Lee van Cleef | 5 komment

 

Eb ura fakó - Ugocsa non coronat.


Tényleg hülye lehetett a cári Ochrana ügynöke, aki a hasára ütve írt egy pamfletet "Cion Bölcseinek Jegyzőkönyve" cimmel. Majd eldugta egy rabbi kacatjai közé. Egy házkutatás során a rendőrök "véletlenül" megtalálták. Egy Szergej A. Nyil nevű áltudós pdig oroszra fordítva kiadta, 1901-ben.

Mondják, hogy a Jegyzőkönyvek. az 1897-ben Bázelben tartott I. Cionista Világkongresszuson elhangzott előadások lejegyzett anyagát tartalmazzák. A zsidók ezt tagadják. Gójok pedig nem voltak ott.

Azóta mégis ezen csámcsog a világ, nem másért minthogy ami a világban történik kurvára hasonlit mindarra, ami a jegyzőkönyvekben írva vagyon. Ez nyilván véletlen...

Mondom, hülyének kellett lennie, ha ilyesmiket írt. "Közölhetem önökkel, hogy ma már csak néhány lépés választ el célunktól. Már csak kis darabot kell megtennünk ahhoz, hogy a Jelképes Kígyó, amellyel népünket jelképez zük, befejezze az egész hosszú utat, amelyen végigmentünk. Ha bezárul az ő köre, Európa minden állama be lesz zárva gyűrűi közé, mint egy hatalmas satuba." Oroszország ugyanis nem engedi magát satuba fogni. A satun belül pedig megtelepedtek az európai iszlám közösségek, és - ami talán a leglényegesebb - Kína is megkezdte a beszivárgást [lásd Szerbia].

Így az alábbi szentencia...  "A szegénység hatásosabban kényszeríti az embereket nehéz munkára, mint ahogy a rabszolgaság és szolgaság valaha is tette. Ezektől így vagy úgy megszabadíthatták magukat vagy beletörődhettek, a nyomortól azonban sohasem fognak megszabadulni. ... Érdekünk - a gójok megfogyatkozása, elkorcsosodása. A mi hatalmunk a munkás állandó élelmiszerhiányában és testi gyengeségében rejlik. Csak ezáltal válik akaratunk rabszolgájává. 'És saját hatóságaiknál sem erőt, sem elszántságot nem fognak találni arra, hogy azok szembe helyezkedjenek a mi szándékainkkal.' Az éhség jobban biztosítja a tőke jogát ahhoz, hogy uralkodjék a munkás felett, mint ahogy a királyok törvényes hatalma biztosította a nemességnek ezt a jogot. Az ínség, valamint az ezáltal előidézett irigység és gyűlölet révén fogjuk mozgatni a tömegeket és az ő kezeikkel fogjuk elsöpörni mindazokat, akik akadályoznak utunkon." [CBJ. 3. jkv.] ... talán már nem abszolút érvényü.

A "klasszikus" marxizmus - leninizmus lényegét, az eszmei alkotók helyett, a modern cionizmus alapítója Herzl fogalmazta meg legvilágosabban, legtömörebben. "...ha süllyedünk, a forradalmi proletáriátus élcsapatává válunk, ha emelkedünk, velünk emelkedik a pénz szörnyű hatalma."

A "Jurta" kiadásában megjelent "Jegyzőkönyvek" függeléke Reichorn rabbi 1869-es előadása, aki a következőket mondta. "Arannyal és hízelgéssel meg fogjuk nyerni a proletariátust, amely kötelezettségének fogja érezni, hogy megsemmisítse a keresztény (!) kapitalizmust. ... forradalmakat fogunk előkészíteni..."


Az elképzelt világforradalom feltételei nem jöttek létre, mert a fejlett tökés országokban nem keletkezett forradalmi helyzet. A türelmetlen cionisták ezért döntöttek az oroszországi forradalmi kaland mellett. A forradalom, a Kelet Newyorkból átözönlött "népbiztosok" Trockij vezetésével, megsemmisítette az orosz (!) kapitalistákat, plusz a papságot, plusz az értelmiséget, plusz a nemzefenntartó polgárságot és a parasztságot. A forradalom "csóvájával" azonban nem sikerült még Európát sem felgyujtani. Sőt! A "sztálini ellenforradalom" a világforradalmi kalandorságot felszámolta, a zsidó kalandorokkal - Trockijjal és bandájával - egyetemben. [Putyin is leverte az új orosz - zsidó komprádor burzsoázia támadását és e nagy ország a nemzeti szocializmus útján keresi boldogulását.] 

A zsidó kapitalizmus persze tovább menetelt és mára, igájába hajtva, könyörtelenül szipolyozza a világ (népeinek) felét. Közben nem veszi észre, hogy a kapitalizmus és a kommunizmus (szocializmus) kettévált és a zsidóság ma már nem képes egyszerre mindkettőt kivülről, belülről ill. felülről irányítani.

E kettéválás leglátványosabb példája Kína, amely [zsidó proletárok, tőkések és ideológusok hiányában] a nemzeti tőkét, ill. tőkéseket a forradalom hajtóerejének ismerve el, ugyancsak nemzeti szocializmust épít.

A judeo-kapitalizmus, a neki megmaradt befolyási övezetekben, már nem tudja megőrizni "klasszikus kétarcúságát". Az elnyomottak szemében, ill.- tudatában mint [Izrael által felülvezérelt] amerikai imperializmus jelenik meg. Ezeknek az exportált kapitalista rendszereknek az elnyomott országokban nincs proletár osztálybázisuk. E rendszereket a vékony "hazai" komprádor burzsoá réteg és a hazaáruló értelmiségi "elit" müködteti, Amerika szoros felügyelete, ill. védelme alatt.

A forradalmak hajtóerői persze továbbra is működnek a világ elnyomott övezeteiben, a klasszkus lenini séma szerint. 

Lenin ma is érvényes megfogalmazása szerint "forradalmi helyzet akkor következik be, amikor az uralkodó osztályok már nem tudnak a régi módon kormányozni, az elnyomottak pedig már nem akarnak a régi módon élni. A forr. sikeréhez szubjektív tényezőként az elnyomott néptömegek tudati állapota, szervezettsége [a szocialista forradalom idején a forradalmi munkáspárt léte és tömegbefolyásának mértéke] is hozzájárul."

Ehhez tegyük hozzá a forradalom "exportját", amely hivatalosan tagadott, a gyakorlatban pedig rendszeresen alkalmaz.

Mindezek iskolapéldája India [amelyről korábban írtam.] Indiábanaz elnyomottak már nem akarnak "úgy" élni, az elnyomók pedig nem tudnak "úgy" kormányozni, mert a maoisták visszalőnek.

* * *

Visszatérve a fenti passzusra "... saját hatóságaiknál sem erőt, sem elszántságot nem fognak találni arra, hogy azok szembe helyezkedjenek a mi szándékainkkal' valami nem stimmel! Akadt egy magyar [már megint egy magyar] Orbán Viktor - aki mint politikus és mint "hatóság" - elszántságot mutat arra, hogy szembehelyezkedjék a cionisták szándékaival.

Életem egyik legkellemesebb, egyben legmegrázóbb, csalódása lenne, ha tapasztalhatnám, hogy Orbán kutyából szalonnává változott.

Ezt még korai lenne értékelni. Viszont máris mondott, ill. tett valamit, amit örökre megőriznek az annalesek, mint annakidején az "eb ura fakó", ill. az "Ugocsa non coronat" kiszólásokat.

[�Eb ura fakó� Bercsényi Miklós ezzel jelezte a Habsburg-ház trón fosztására irányuló szándékot az 1707-es ónodi országgyűlésen. Az 'eb ura fakó' tagmondat itt arra utal, hogy a Habsburg-uralkodók uralkodjanak a Habsburg alattvalók felett, ne idegeneket kormá nyozzanak, így ne legyenek magyar királyok sem.

Az Ugocsa non coronat - Ugocsa nem koronáz. Ismert történelmi szólás, A hagyomány szerint Ugocsa vármegye irta ezt a lakonikus választ az 1505. év rákosi gyűlés határozatára, amikor I. Ferdinánd a rendeket koronázásra (1527. nov. 3) meghívta.

Egy másik verzió szerint az 1722. évi országgyűlésen hangzott el először, mikor a pragmatica sanctio-t tárgyalták. A leányörökös megkoronázásáról a szavazás coronat vagy non coronat kifejezésekkel történt. Állítólag egyedül az ugocsai követ szavazott �non coronat�-tal s ezóta forog közszájon.]

Azt mindannyian tapasztaljuk, hogy Amerika [és Izrael] kórosan hektikus [ideges, nyugtalan, zaklatott]. Ennek csalhatatlan jele, hogy Kósa Lajos vicinális fecsegése mekkora hatást váltott ki pl. a tőzsdéken.

Orbán kijelentéseinek sokkal nagyobb a súlyuk. Szavai felségsértés számba mennek.  ["Felségsértés régi hazai jogunk szerint az államkötelék elleni büntettek köréhez tartoznak a felségsértés, felségárulás vagy pártütés, 'crimen laesae Majestatis' seu perduellionis."]

A kijelentések súlyát és jelentőségét az adja, hogy a judeokapitalizmus esztelen dühében kibújt "demokratikus" álarca mögül. Megmutatta igazi énjét. Elárulta hogyan gondolkodnak rólunk, miként szándékoznak elbánni velünk, "rebellis" magatartásunk miatt.

Az ATV honlapja ekként lelkendezik [2010.07.20]

"A nemzetközi sajtó többsége címoldalon foglalkozott a nemzetközi hitelezők és Magyarország sikertelen felülvizsgálati tárgyalásával. 'Magyarország nem akar tovább spórolni', 'Bankadóval az IMF-fel szemben', 'Jégre vitte Magyarország hitelminősítését az EU és az IMF'. Ilyen, és ehhez hasonló szalagcímek kommentálták a hétvégi magyarországi eseményeket a nemzetközi sajtóban.

A
Washington Post szerint Orbán nemkívántos személlyé válhat nyugaton  
A
Frankfurter Allgemeine Zeitung szerint Magyarország példája tipikus esete annak, amikor az új kormány elhatárolja magát elődje takarékossági irányvonalától. Kiemelte, hogy az IMF szerint még Görögország is jobban teljesíti a takarékossági elvárásokat az új magyar kormánynál.
A brüsszeli EU Observer szerint az EU és az IMF most azt reméli, hogy a kudarcba fulladt hétvégi egyeztetés után a piacok majd �megfegyelmezik� az Orbán-kormányt.
SME című szlovák napilap rámutatott, hogy Magyarország magával ránthatja Szlovákiát is." 

A 168óra a Le Monde cikkét idézi: "Orbán nyílt szemérmetlenséggel inzultálja a hitelezőket."

Ugyancsak a 168 óra közli, hogy "az EKB elnöke, Trichet úr szokatlanul kemény hangú levélben oktatta ki a magyar kormányt a jogszerű és comme il faut eljárásról és viselkedésről. Felhívta a figyelmet arra, hogy az EKB-nak az általános gyakorlat szerint egy hónapot szoktak adni a véleményezésre, nem pedig három napot," Ugyanitt olvasható, hogy "az Orbán-kormány a tűzzel játszik [és emiatt] jön a következő pofon."

Az ATV közli "a Financial Times Magyar baklövések címmel vezércikket írt a Nemzetközi Valutaalap és az EU küldöttségével folytatott tárgyalások megszakadásáról. Orbán Viktor még elérheti a mesterhármast öngólokból.�

Az [origo] a DPA-t idézi "... Van más 'hüvelykszorító' is Brüsszel eszköztárában. Máris fontolóra vette például a deficit előírásoktól eltérő országok megregulázására éppen nemrégiben elfogadott büntető intézkedések kipróbálását Magyarországon. Megvonhatja egyebek között a regionális alapokhoz való hozzáférés jogát az országtól. 'Ki kell mutatnunk a fogunk fehérjét' - hangsúlyozta Olli Rehn az EU gazdasági és pénzügyi biztosa."

Tessenek mondani, vídám barakk ma már ez a barakk? Olli Rehn-nek meg kár fáradnia, hisz nálunk mindenki tudja, hogy milyen a hiéna foga fehérje és milyen a kacagása. 

A Világgazdaság a Washington Post nyomán megállapítja, hogy "Orbán Viktor példa nélküli felhatalmazást kapott a választóktól, ennek segítségével megvalósíthatná a gazdaság helyreállításához szükséges strukturális reformokat. Ha azonban ehelyett a demokratikus intézmények gyengítésére használja fel a hatalmát, azzal csak azt éri el, hogy ismét páriává válik a Nyugat szemében.

Még folytathatnám az idézgetést [sok linket gyüjtöttem], de abbahagyom. Ezt bátran megtehetem, mert...

Orbán csak azt mondta ki, olyat mondott ki, amit helyette már mások is szerettek volna kimondani. És most, hogy orbán kimondta, helyeslően bólogatnak, sőt dörzsölik a kezüket.

Mindenek előtt Angela Merkel asszony, aki katonai parádéval (!) fogadta Orbánt és kijelentette, hogy Németország és Magyarország politikai és gazdasági kapcsolatait miben sem érintiik Orbán megnyilatkozásai. Merkel szavainak manapság súlyuk van. Merkel a ugyanis a Hírszerző szerint a minap "a nyugat-szibériai Jekatyerinburgban találkozott Dmitrij Medvegyev elnökkel ... a kétnapos találkozó gyakorlatilag közös kormányülésnek számít, melyen a német és orosz gazdasági, banki és kereskedelmi vezetők, mintegy száz személyiség, vesz részt. Merkel számára nagy lehetőségeket rejt a tervezett esemény, hisz otthoni megtépázott politikai presztízsén igencsak javíthat, ha kiszélesítheti az együttműködést és még inkább ha megnyithatja az óriási orosz piac kapuit a német gazdaság előtt. Az együttműködés ugyanilyen fontos Oroszország számára is; különösen az ipari, banki, energetikai, valamit export-import szektoroknak nyújthat életbevágó segítséget a német tőke. A jekatyerinburgi jelenlét szimbolikus, hisz a város Szibéria kapuja. Nem véletlen, hogy a kancellár, oroszországi tárgyalásai után azonnal Kínába, majd Kazahsztánba látogat. Ez egyértelmű jele annak, hogy új német Ázsia-stratégia van formálódóban. Németország komoly beruházásokkal kíván bekapcsolódni az orosz modernizációs folyamatba és igyekszik stratégiai pozíciókra szert tenni az ottani energetikai iparban is. Nem titok � áll az elemzésben �, az új stratégiának és épp ezért Merkel látogatásának fő szorgalmazói a német ipar vezető tényezői, melyek egyedülálló lehetőséget látnak abban, hogy a jövendő oroszországi ipari-gazdasági-technológiai fejlődés a német standardok szerint formálódjék, illetve a termékek minősége is a német elvárásoknak megfeleljen."

Tetszettek figyelni? Merkel nem állt meg, mert nem állhatott meg Szibéria kapujában. Azon kilépve Kína felé fordította a szekere rúdját.

Logikus, hisz kétoldalu, csak ipari - kereskedelmi együttműködésnek semmi értelme nincs a jelenlegi világhelyzetben. Már rég felvetődött, bátorkodtam én is felvetni, a világ pénzügyi rendszere átalakításának szükségességét, ill. akut (!) időszerűségét. Emlegettem Oroszország és Kína együttműködésének lehetőségét, ill. fontosságát e téren. Ha most ehhez Németország is társul, annál jobb. Együtt hármukkal nem bír a judeo-kapitalista világ. Fel kell tételeznem, Merkel számára tanulságos az a tény, ill. az a mód, hogy és ahogy a japán gazdaságot kicsinálták az amerikaiak a japán árulók segítségével.

Úgy vélem, az alternatív világvaluta [Jen vagy más] fontos témája lesz a jövőbeni háromoldalú (!) tárgyalásoknak.

És még valamit. Olvasóim előtt nyilván nem titok, hogy híres hazánkfiát Soros Györgyöt a szarnál is jobban utálom. Most mégis imádkozom, hogy egyik legfrisebb jóslata beteljesüljön. A Világgazdaság  írja, hogy Soros aggódik...

"A Die Welt című napilapnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy a német magatartás veszélyezteti az eurót. meglehetős borúlátásának adott hangot az euróválság megoldásának kilátásait illetően. Nézete szerint Európa egyszerre küzd egy állami adósságválsággal, valamint egy bankválsággal. A kettő együtt súlyos deflációs spirált indíthat el.

A Financial Times Deutschland című üzleti napilapban megjelent írásábaazt a vádat fogalmazta meg, hogy Németország jelenlegi politikájával károkat okoz az Európai Uniónak.

A másik tekintélyes német üzleti napilapnak, a Handelsblattnak adott interjúban pedig azt rótta fel a német kormánynak, hogy takarékossági politikájával egész Európát tartós recesszióba sodorja.

Szerinte a depresszió fenyegetését jelentős mértékben
erősíti a jelenlegi német politika. Azt rótta fel Berlinnek, hogy nemcsak az euróövezet többi tagállamát kényszeríti szigorú takarékosságra, hanem maga is egy rendkívül kemény takarékossági program végrehajtásába kezdett. A németek figyelmen kívül hagyják Keynesnek a fogyasztás fellendítésének fontosságát hangsúlyozó gazdasági elméletét.

Szerinte a mostani időpont a legkevésbé alkalmas a takarékosságra. A legfontosabb feladatnak a bankválság leküzdését nevezte. Soros szerint a német magatartás az eurót és az egész európai projektet veszélyezteti."

Soros álláspontja teljesen világos: Németország az a fejőstehén, amelyből a legtöbbet lehet fejni a bankválság feneketlen zsákjába.

Istenkém! Add hogy Soros jóslatai beteljesüljenek! Azaz, dögöljön meg az euró! [Meg fog...]

* * *

De most térjünk vissza a Jegyzőkönyvekhez, mint a "jelképes kígyó" és fejezzük be a logikai kört.

A felületes olvasó az anyaghoz képest gyér, a kommentár kereteihez viszonyítva bőséges, idézetekből esetleg arra a téves következetésre juthatnak, hogy az EU , az IMF, illetve az EKB néhány százalékpontnyi költségvetési hiány miatt vannak úgy oda.

Az is téves következtetés lenne, hogy az "alaki fegyelem" kedvéért terveznek büntető intézkedéseket Magyarország ellen.

Messze nem erről van szó. Az őrjöngés mögött Izrael és Amerika áll!

Számukra nem a magyar költségvetési hiány mértéke érdekes, nem is az a csekélyke érvágás, ami a bankokat sujtja, hanem a "minőségi mutatók" alakulása. Arról van szó, hogy a kormány a stbalilizáció fedezetét a lakosságtól vonja el, azaz további - az eddiginél is kiméletlenebb - "megszorításokat" alkalmazzon.

Mi is pontosan tudjuk, ők meg még nálunk is pontosabban tudják, milyen eredményekkel "kecsegtetnek" a további megszorítások. Soroljuk fel a
lényegesebbeket.

    • A halandóság rátája jelentősen növekszik az idősek és betegek körében. Csöken tehát a lakosság létszáma, csökkennek a meddő szociális kiadások.
    • Csökken a "családtámogatásra" fordítható összeg. Jelentősen csökken az élveszületések száma. Romlik a társadalom korösszetétele, ez által is csökken a lakosság száma.
    • Drámaian növekszik a kilátástalan gazdasági, társadalmi viszonyok miatt a lelkibetegek száma, a fiatal "képtelenek" vagyis az olyanok száma akik más [szülők, gyermekek] de a maguk elgtartására is képtelenek. A mentális betegséghez kapcsolódó járulékos betegségek [magas vérnyomás, cukorbetegség, stb.] is csökkentik a lakosság-számot.
    • A kilátástalanság folytán drámaian növekszik a "deviáns" magatartások száma, a káros szenvedélyek [játék, drog] áldozatainak száma. Bővül az áldozatok köre. A szenvedélybeteg ember környezetében áldozattá válik a család, különös tekintettel a gyermekekre. A "család" a boldogság szigetéből a szenvedés, a félelem és a züllés zárkájává válik.
    • Stb., stb.

Az európai, magyarországi, izraelita térfoglaláshoz nem a pénzre, hanem a "monetáris politika" eszközeivel kiváltott fenti nemzetromboló hatásokra van szükség! Ezért a düh! Ezért a fenyege
tőzés!

Ezt a gyilkolást Gyurcsány Ferenc, Veres János, Bajnai Gordon, Molnár Lajos, Horváth Ágnes, stb. vállalták. A jelek szerint a Fidesz, a választmánya, a képviselőcsoportja, a kormánya és Orbánja nem akarják vállalni. Ha tudják, merik és teszik amit vállaltak és vallanak, tetteiket megőrzi a történetírás.

De!

A legbölcsebb magyar mondások egyike, hogy aki A-t mond, annak B-t is kell mondania. Orbán egyelőre az A-nál tart!

Most kellene, kell (!) átgondolni, "quo vadis domine?" kérdését. Hogy miről is van szó? Idézzük Méhely Lajos szép gondolatait.

"A legenda szerint, mikor a Nero kegyetlensége elől menekülő Szent. Péter a via Appia elágazásához ért, szembe találta magát az Úrral, azaz Jézussal, aki Péternek erre a kérdésére: 'Quo vadis, Domine?' [Hová mégy Uram?] így felelt: 'Venio Romam iterum crucifigi' [Rómába jövök, hogy újra megfeszítsenek], � t. i. a zsidók."

A helyzet Orbán Viktor esetében nem ilyen drámai! Neki nem "csupán" atlanti illúzióival kell leszámolnia, hanem az olyan atlantisa, amerikanista rágcsálókkal is, mint a villásbajszú Martonyi János.

Mindenekelőtt új külpolitikai, gazdasági, katonai és pénzügyi (!) orientációra van szükség. Ebben Magyarországnak nem kell élen járnia. Nem is lehet, hisz a németek megelőzték. Merkellel már nagyon jóban van Orbán. Már csak Medvegyevvel, de főleg Putyinnal kellene tisztázni néhány korábbi "félreértést" Ha ez sikerülne, legalábbis egy darabon, együtt menetelhetne a nemzettel, akár a menet élén is...

De jó lenne, ha a minapi jó nagybácsi - Soros - Orbán miatt is aggódhatna.

Ami pedig az Amerika által ellennünk indított gazdasági háborút illeti, ezt nem veszítjük el, ha szövetségeseket keresünk és találunk!

 

SzGy

  

forrás

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr182233346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.19. 16:15:57

ha a cionista szándékokkal nem is fog szembeszállni Viktor viktátorovics "Magyarország mindig Izrael mellett fog állni", de a bankokkal, és a nemzetközi hatalmakkal lehet kezd vmit. szerintem ez csak látszatharc, és teljes szuverenitás sosem fog kiharcolni "nem fogunk kimasírozni a CIVILIZÁCIÓBÓL"

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.19. 16:18:13

még ford is belefektette a pénzét ,h forgalmazza a z usában a cion protokolljait. ő is azt mondta, nem tudja h igaz-e , de úgy áltja az történik a világban amit leírnak benne. a fasiszta ford.

mindig mosolygok mikor eszembejut hajós andrás, kitől megkérdezték mi a kedvenc autómárkája, és azt válaszolta a ford

nyilván fogalma sincs az autókhoz, csak az a legrégebbi vmit meg mondani kell a kis kövér farizeusnak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.19. 16:18:57

légyszi vedd rövidebbre a továbbot

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2010.08.19. 16:20:49

ne idegeneket kormá nyozzanak, így ne legyenek magyar királyok sem."

mi?

az eb ura fakó nem mondja ki szerintem h ne legyenek magyar királyok, pont azt mondja ki, h legyenek magyarországon magyar királyok
süti beállítások módosítása