Veres Julianna cselédlány s egy parasztgazda-fiú, Posta Péter szerelméből született (sohasem léptek házasságra, így Péter anyja vezetéknevét kapta). Nagyszülei pásztorok, uradalmi cselédek voltak. Anyjával és mostohaapjával, Nagy Józseffel egy Vókonya nevű tanyán lakott, a Hortobágy folyó partján 8 éves koráig (1905). 4 évig járt iskolába Balmazújvároson, 1909-től már dolgoznia kellett: volt cselédcsürhés, kisbojtár, napszámos, alkalmi mezőgazdasági munkás, részes arató, 1913-tól a vasútnál pályamunkás. 1914-től részt vett az alföldi agrárszocialista mozgalmakban, tagja lett a Földmívelő Egyletnek, melynek könyvtárában szerezte meg műveltségének alapjait: olvasta a Népszavát, Marx, Engels, Zola, Anatole France, Gorkij, Rousseau, Tolsztoj műveit.

Az első világháború idején, 1917-ben katona, telefonos az olasz fronton. 1918-ban a köztársasági hadsereg katonája volt. A Tanácsköztársaság idején a balmazújvárosi földosztó bizottság, a munkástanács és a községi direktórium tagja lett. 1919-ben feleségül vette Nádasdi Juliannát, házasságukból 5 gyermek született, egyik fia Nádasdi Péter író. 1919 májusában román hadifogságba esett. 1920-ban, hazatérésekor a Tanácsköztársaság alatt folytatott tevékenységéért egyévi fogházra ítélték Debrecenben. Kiszabadulása után mezei munkásként és pályamunkásként kereste kenyerét. A Magyarországi Földmunkások Országos Szövetségében tevékenykedett. Alapító tagja volt az MSZDP balmazújvárosi szervezetének. Mozgalmi munkája miatt többször lefogták a csendőrök.

Első írása a Századunk című folyóiratban jelent meg, Vámbéry Rusztem közölte olvasói levelét. 1930-tól jelentek meg a parasztsággal és a földkérdéssel foglalkozó írásai a baloldali és haladó lapokban (Népszava, Föld és Szabadság, Századunk, Korunk, Gondolat, A Mi Utunk, Válasz, Kelet Népe). 1931-ben részt vett az MSZDP országos kongresszusán. Több ekkor írt regényének kézirata elveszett, legkorábbi műve, az Aszály című regény csak halála után került kiadásra (1972). Cikkek, tanulmányok prózai művek mellett verseket is írt. 1932-ben elbeszélései jelentek meg a Korunkban, ugyancsak a Korunk közölte verseit is (1933). Első jelentős műve az Alföld parasztsága című szociográfia; a Válasz 1934-ben közölte két fejezetét, könyvalakban 1936-ban jelent meg. Ezzel vonta magára a Válasz körül csoportosuló népi írók, Erdei Ferenc, Féja Géza, Illyés Gyula, Kovács Imre figyelmét; 1937-ben már a Márciusi Front egyik vezetője, a népi írók által rendezett balatonszárszói konferencia egyik szónoka volt (1943).


Szenvedélyes hangú publicisztikai írásokban nyilvánított véleményt a kor legégetőbb társadalmi kérdéseiről (földkérdés, német veszély, népi-urbánus ellentét, a magyarságért, a nemzet sorsáért érzett felelősség): Szocializmus, nacionalizmus (1939); Mit ér az ember, ha magyar (1940); Népiség és szocializmus (1942). A népi írók táborán belül a falusi szegénység szószólója volt, de egy ideig hatottak rá a faji és nacionalista nézetek. Téves elgondolásainak nagy részét később maga is bírálta. Folyóiratokban, napilapokban közölt verseken, elbeszéléseken, cikkeken kívül nagyobb művekkel is jelentkezett: Számadás (1937), Gyepsor (1940), Falusi krónika (1941), Szűk esztendő (1942). Regényeinek, elbeszéléseinek alig van cselekménye, félig szociográfiák, félig önéletrajzok, középpontjukban a napszámos élet, az alföldi agrárproletár, a kisbérlő létért való küzdelme áll, szinte tudományosan pontos, tárgyszerűen aprólékos naturalizmussal ábrázolva. A második világháború alatt háromszor hívták be munkaszolgálatra, 1944-ben bujkálnia kellett a németek és a nyilasok elől. 1945-1949 között a Nemzeti Parasztpárt elnöke volt. 1945 márciusában az Országos Földbirtokrendező Tanács elnöke lett, tevékeny irányító szerepet játszott a földreform végrehajtásában. A koalíciós idők (1945-1948) politikai életének egyik legnépszerűbb közéleti személyisége. 1947. március 14-étől 1948. szeptember 9-éig honvédelmi miniszter.

Emlékirataiban leírta, hogy füstölték ki (szó szerint) a minisztériumból. Nos először azt vette észre, hogy nem működik a telefonja. Sem a minisztériumban, sem az otthonában. Egy napon pedig minden ok nélkül füstölni kezdett valami a dolgozószobája sarkában.
Akkor vette a kalapját és lemondott.

Meggyőződéses híve volt a társadalom szocialista átalakulásának, ha ebben a kérdésben voltak is viták közte és a párt között. Az 1956 előtti kollektivizálási politika hibái ellenére is a mezőgazdaság szövetkezetesítését támogatta. A szocializmus és a magyarság kérdéseivel foglalkozott mind politikai, mind irodalmi tevékenységében. Történelmi realistának nevezte magát. A Próbatétel című novelláskötetében (1950) az átalakuló, a kollektív életet kezdő falu új típusait rajzolta meg. A Pályamunkások című regénye (1951) önéletrajzi részlet, felidézi mint válik egy szedett-vedett bandából a munka embert formáló hatására közösség. Keményen bírálta a hivatali bürokráciát, az opportunizmust, a karrierizmust Almáskert című novellájában, 1954-ben. Ugyanakkor túlzott gyanakvással szemlélte a városi kispolgárt. Mindkét írása az erkölcsi kérdések iránti érzékenységét mutatja. A 3 nemzedék, végső címmel Balogh család története, a szegényparaszti élet enciklopédiája, 3 nemzedék és egyben a parasztság 20. századi históriája. A trilógia kötetei 1950-ben, 1952-ben és 1957-ben jelentek meg először.

1956-ban készült el Gárdonyi úti háza, ahol haláláig lakott. Szinte évenként adta ki köteteit. A Nemzeti Parasztpárt újjáalakításakor (mint Petőfi Párt) minden korábbi párttisztségéről lemondott (formálisan ugyanis még mindig ő volt a párt elnöke). Olvasónaplója, naplójegyzetei, közírásgyűjteménye tanúsítják, hogy élete végéig sokat olvasó, állandóan művelődő ember volt. Sokoldalú munkásságát mindvégig a „népben, nemzetben gondolkodni” eszme jegyében fejtette ki, kényes kérdésekről is bátran szólt, példát adott a közéleti, elkötelezett írói magatartásból. Hatalmas levelezést folytatott, szinte az egész ország számára „Péter bácsi” volt. Írótársai találóan nevezték rendkívüli egyénisége miatt „egyszervolt-ember”-nek. 1954-1956-ban az Írószövetség elnöki tisztét töltötte be. A Hazafias Népfront Elnökségének tagja (1968). Műveit 17 nyelvre fordították le. Emlékműsorát a Magyar Televízió 1977-ben sugározta.

Veres Péter sírja Budapesten. Kerepesi temető: 34/2-1-18. Somogyi Árpád alkotása.

Szász Károly-ügy, Berkecz Mária-ügy

MNO.: A Pongrátz testvérek híresek voltak arról, hogy tudtak harcolni, tudtak tárgyalni. Hány Pongrátz harcolt?

Pongrátz Ödön: Összesen hatan harcoltunk, de nem voltunk mindig együtt, mert egy fiúnak mindig édesanyánkra és kishúgunkra kellett vigyázni. Én voltam a legidősebb, két évig már voltam katona a háborúban, 1945. október 21-én szereltem le. Ernő a Hunyadi-páncélosoknál szolgált Tordánál, a nagy harcokban. Velünk volt a Corvin közben Bandi, apánk így nevezte, eredeti neve egyébként Kristóf. Bandi hentes- és mészárosként az élelem és a fegyver beszerzéséért volt felelős. Gergely lett a corvinisták főparancsnoka, és aztán csatlakozott hozzánk Andris is. Bálint testvérünk volt az, aki legtöbbet vigyázott édesanyánkra, de többször részt vett a harcokban.

MNO: Úgy tudom, Ernő Nagy Imrével is tárgyalt.

P. Ö.: Valóban. Ernő be mert menni a Parlament épületébe október 23-án. Akkor vagy kétszázezer ember gyűlt össze ott, és Nagy Imrét követelték, dörömböltek a kapun. Kristóf István elvtárs kijött a kapu elé és azt közölte, hogy csak két személy jöhet be. Az öcsém Veres Péter és Déry Tibor társaságában . Azt mondta: Péter bácsi, Tibor bácsi, ti tudjátok legjobban, hogy mit akar a nép! Menjetek be és mondjátok meg nekik! Erre Veres Péter megpördítette a nagy bajuszát és ezt válaszolta: Jó gondolat ez fiam, de te menj be. S ha veled szóba állnak, visszajöttél, akkor mi is bemegyünk. Gyorsan kellett cselekedni, így Ernő és egy közgazdász egyetemista bement az Országházba. Az őrök felvezették őket az emeletre, leültették egy kerek asztal mellé őket, ahol már Hidas, Mekis és Erdei miniszterek fogadták őket. Erdei mindjárt megkérdezte a küldötteket, mit akartok? Ernő azt válaszolta, hogy három dolgot. Először: Gyújtsák meg a villanyokat a téren és világítsák ki a parlament épületét. Másodszor: Oltsák el a vörös csillagot a parlament tetején és tegyenek ki egy nemzeti színű magyar zászlót, de magyar legyen a zászló, nem kommunista címerrel, mert nem garantálható a parlament biztonsága. Harmadszorra az volt a kérése, hogy Nagy Imre beszéljen a néphez, mert a tömeg őt akarja hallani. Az első kettőt rögtön teljesítették, és amikor a vörös csillag fényét eloltották, az emberek tízezreinek üdvrivalgása kísérte. Nagy Imre telefonszámát nem találták, végül kocsit küldtek érte és behozták Nagy Imrét. Ernő még annyit mondott a minisztereknek, valamint Nagy Imrének, hogy szóljanak Piros László belügyminiszternek, nehogy kiadják a tűzparancsot, mert ha elkezdenek lőni a tömegre, akkor iszonyatos vérfürdő lesz. Nagy Imre, mielőtt kiment volna balkonra, tanácskozott a minisztereivel, hogy mit mondjon a tömegnek. Ernő azt tanácsolta, Imre bácsi bármit mondhat, csak ne kezdje úgy, hogy elvtársak. Mégis úgy kezdte, erre kifütyülték. Megijedt és ekkor mondta azt, hogy „magyar testvéreim”, amire hatalmas tapsot kapott.