KáKánBéKa
Krantz eredeti és imponáló modelljét rekonstrukciónak nevezi. Elsősorban az indoeurópai nyelvek Európában történő megjelenésére és beözönlésére koncentrál. Elméletét érdemes megismerni, különösen azért, mert nem nyelvészeti oldalról érvel, hanem az ökológiai, földrajzi és gazdasági szükségszerűségek oldaláról, és logikus levezetéseket alkalmaz. Szerintünk természetes összehasonlítási alapot képeznek tanai értelmezéséhez a mostanában kibontakozó archeo-és populációgenetikai kutatások, amelyek természettudományos jellegű mérésekkel operálnak és a múltra nézve ugyancsak rekonstruálnak (persze a genetikusok rekonstrukció helyett szeretnek inkább mintavételről, statisztikai extrapolációról és hasonlókról beszélni).
Grover S. Krantz könyvét, „Az európai nyelvek földrajzi kialakulásá”-t (1988) én itt olvastam:eltevedtidoszamitas.hu/modules.php
Kiindulópont
Krantz szerint a kényszer vitte rá az első kőkorszaki embereket, hogy a vadon nőtt tönkebúza begyűjtése helyett, annak termesztésébe fogjanak, amihez társult a juh és kecske háziasítása. Kialakult tehát a földművelés és szerinte ezzel együtt megjelent a túlnépesedés. Ennek ideje Kr.e. 8150, helyszíne pedig részben a Termékeny Félhold északi fele (konkrétan párszáz-éves eltérésekkel Palesztina - Föníciát nevezi így -, Anatólia ma Törökországra eső fele), részben pedig Irán és a Kaukázus. Szerinte Észak-Anatóliából indultak el az indoeurópaiak. Krantz ízig-vérig IE-centrikus tudós, ezért nem csodálkozhatunk, hogy kimaradt Mezopotámia.
Elutasítja (az „akár nemzet nagyságú”) néptörzsek vándorlását. Ehelyett az újkőkori terjeszkedéseket kizárólag nyelvhatár-menti jelenségeknek értelmezi, amiket pontos számításokkal mutat be. Még ennél is lényegesebb, hogy szerinte a „mezőgazdaság terjedését minden ismert esetben a tényleges gazdálkodók terjedése valósította meg”. Koncepciója lényege pedig, hogy ezek a gazdálkodók közel-keleti származású indoeurópaiak voltak. (Ő maga tartja ezt fő tételének az elsőséget is átengedve: „Az alap- gondolatot, hogy az indoeurópai nyelveket az élelemtermelők terjesztették el, Smith (1976) javasolta egy ragyogó, az újkőkor jelentőségéről szóló munkájában.”)
Talán megszokhattuk már, hogy az őstörténet számos tana szerint minden jót az indoeurópaiaknak köszönhetünk, de most ez a hozzáállás egy még szélesebb perspektívába torkollik Krantznál. Nála az IE gazdálkodók nem az eddig elfogadott kb. Kr.e. 4400-ban jelennek meg kontinensünkön, hanem 3000 évvel korábban, Kr.e. 7100 „előtt valamivel”. Igaz ez azzal jár, hogy feltételezze az IE-nyelvek korábban lassan változtak (ma gyorsan változnak), és bevezesse a nyelvjárási hálózat fogalmát. Krantznál ugyanis az egyes IE nyelvek elkülönülése – hasonlóan a mainstream felfogáshoz – Kr.e. 2000-ben kezdődik. Azonban így 4000 éves űr keletkezik, ezt tölti ki nála az indoeurópai nyelv azáltal, hogy
egyrészt az IE nyelvűek egy meghatározott modell-számítás szerint elárasztják Európát (ez a folyamat a Dover-i szorost pld. Kr.e. 4500-ban éri el, tehát lényegében akkor, amikor a mainstream beléptetné őket Európába);
másrészt az egyes nyelvjárások nem válnak el egymástól (az egyik nyelvjárásban létrejövő nyelvi újítások át tudnak kerülni a szomszédos nyelvjárásba és megfordítva).
Nem tudom mindenki számára elfogadható-e, hogy egy elmélet, ami helytelen kiindulópontból kezd építkezni, számos következtetésében briliáns. Maga a nyelvjárási hálózat is kiváló meglátás, hiszen szakít az eddigi dogmatikus fa-szerkezetű leszármazási elmélettel. Csak zárójelben: a leszármazási fa, mint a nyelvcsalád-kutatások célja vezetett oda, hogy nyelvészek tömegei szellemi energiájukat hipotetikus ősnyelvek rekonstrukciójára kellett, hogy elhasználják és a régészeknek ehhez kellett keresniük az őshazát, őshazákat (!). Emellett találó magyarázatát adja annak a kétségtelenül egyedülálló jelenségnek, hogy a Magyar Alföld az írott történelem előtti nagy IE-elözönlésből elsődlegesen kimaradt (erről röviden pár sorral lejjebb). Ugyancsak fontos eredménye, hogy cáfolja kurgán-hipotézist és egy sokkal valószerűbb okkal magyarázza a szláv terjeszkedést (szintén lejjebb).
Beözönlés
Krantz számításai két fő (én azt mondanám független változó, de önkényesnek, vagy axiomatikusnak is lehet nevezni – hiszen modellről van szó) mutatóra épülnek:
az indoeurópai földművesek 200 km-t tesznek meg 150 év alatt. Maga a földművelés kultúrájának átadása ennél gyorsabb is lehet, mivel akiknek átadhatnák: tehát a pásztorok gyorsabban tudnak terjedni, a vadászok pedig még a pásztoroknál is gyorsabban);
előrehaladó frontjának minden 40 km-ére évi 2 %-nyi őslakos beolvadás jut. Vagyis a Dél-Balkánon közel 100 %-os induló „anatóliai” génállomány a kontinens szélső területein 20 %-ra csökken le 3000 év alatt.
A beözönlést a különböző népsűrűségek indítanák el, a földművesek 10:1-hez létszámtöbbletet jelentenek egy területen a vadászokhoz képest, és 4:1-hez többletet a pásztorokhoz képest. Ez arányosan ekkora nyelvi és etnikai nyomást is jelent. (Persze még számos más induló adatot használ a modell, a fentieket csak kiemeltük.)
Szerintünk a hódítást követő rátelepedés, egy szűk kör uralkodása egy etnikailag különböző többség felett sokkal kiterjedtebb lehetett az indoeurópaiak Európában történő megjelenése óta – éppen nekik köszönhetően -, semmint azt a közkézen forgó történelemkönyveket lapozgatva gondolnánk.(Lásd pld. erről Cser F.-Darai L. írásait.) Persze egy ilyen kisebbségnek kell rendelkeznie valami eszközzel, ami ezt a fölényt potenciálisan magában foglalja. Krantz az „ismert emberi viselkedésekre” építi modelljét, tehát mi is ennek alapján mondhatjuk, hogy ez a fölény, ez a többlet nemcsak a földművelés, hanem a gazdaságon kívüli erőszak is lehet. Emberi viselkedésként pedig ravaszság, harciasság és uralkodni vágyás kifejeződése például.
Amennyiben az Európát elözönlő kislétszámú indoeurópai törzsek sikeres hódítók voltak (mint feltételezzük) és a helyben lakó ősnépek nem voltak felkészülve a szervezett harcra, vagy mentalitásuk békés volt, nem alárendelő, hanem mellérendelő szemlélettel rendelkeztek (szintén feltételezzük), akkor gyakorlatilag mindegy milyen volt a létszámarány és a haladási sebesség jóval meghaladhatta a Krantznál szereplő 200 km/ 150 évet. Maga a nyelvi expanzió ez esetben ugyanúgy megtörténhet a Krantz által megírt (modellezett) módon, csak ugye a nagyobb gyorsaság miatt rövidebb idő alatt (végeredményben közeledünk a Kr. e. 4000 -hez a kezdő-dátummal). Lényeg, hogy a beözönlő csapat fölénye mindvégig, a nyelvterület határáig fennmaradjon.
Találó kifejezése Michelangelo Naddeo-nak az indoeurópaiakra az, hogy „fantomnép”: „Francisco Villar definíciója, mely szerint nomád, hadviselő pásztorok voltak. Az indoeurópaiaknak nem volt civilizációjuk, nem volt művészetük, nem volt vallásuk vagy bármiféle technológiájuk. Ha lett volna, akkor könnyen fel tudták volna deríteni az eredetüket. Nekik csak nyelvük volt. Az „indoeurópaizmus” egy szent nyelv tanulásának vallásos rítusát jelenti. Az indoeurópaiakat arról lehet tehát felismerni Európában, hogy ők honosították meg a hamvasztást, az ő hatásukra váltottak az európai társadalmak matriarchátusról patriarchátusra, béke helyett hadviselésre, továbbá az ő hatásukra váltotta fel a demokráciát a tirannizmus, az egyenjogúságot a rabszolgaság, a szolidaritást az agresszív versenyszellem, illetve a védelmező anyaistennőket az apai vezetők.”
Úgy tűnik az a baj, hogy a mai történelmi tudományosság képtelen elszakadni a tömeg és a tömegerő szükséges feltételétől. Valaminő történelmi „pol-korrektség” miatt nem mernek arra gondolni sem, hogy viszonylag kisszámú, de innovatív (és lovas) csapatok körbeszáguldhatják az ismert világot és minden emberi tömegre hatnak, azokat átalakítják, mert volt szellemi muníciójuk és az életük is ez volt, és a hivatásuk is ez. Vagy Cser Ferenc szavaival: „Magukkal hozzák a háborút, emberölést és ekkor jelennek meg Európaszerte a védett dombtetői várak, az uraság szállásával és az oda telepített szakrális és fémfeldolgozó központokkal.”
Akadályok
Krantz elméletében a földműveléssel felvértezett betolakodók előtt csak a következő földrajzi tényezők képezhettek akadályt:
120 napos vegetációs időszak határa (ettől északra az akkori földművelésre alkalmas terület nem volt,
mocsaras területek: Kelet-Anatólia, Pó-völgye, Németalföld, Pripjatty-mocsarak,
Skót felföld (piktek lakták),
mélytalajok vidéke (magyar Alföld és az eurázsiai szttyeppe-övezet - Krantznál: „pontusi füves puszták”).
A mélytalajokat nehéz vaseke nélkül nem tudták feltörni, ezért oda be se vándoroltak.
A magyar Alföldhöz az IE áradat Kr.e. 6400-ben ér, és két ágra oszolva 600 év alatt egyszerűen megkerüli. (Krantz a mély talajokra vonatkozó adatait Prinz Gyula és gróf Teleki Pál: Magyar Földrajz c. munkájából meríti)
A sztyeppe-övezet lakóiról Krantz így ír: „A legkorábbi újkőkortól mindaddig, amíg a térségre a keresztény korban a szláv földművesek behatoltak, ezek a nomádok altájiak voltak. A kurgánok népétől kezdve, a szkítákon át a szarmatákig a népesség nagy tömege altáji (türk) nyelveket kellett beszéljen.”
Idővonal
Az IE-nyelvek valamiféle elsőségét az európai etno-történelemben tehát Krantz azzal bizonyítaná, hogy kb. 3000 évvel ősibb kezdetet tételez fel. Ez a kezdet az ind kultúra időmércéjén már nem is a Védikus, hanem a Harappai (Indus-völgyi) civilizációval esne egybe. Igen-ám de így kérdésessé válna a szanszkrit, mint proto-IE nyelv pozíciója. Azt ugyanis nemigen lehet kétségbe vonni, hogy a szanszkrit a Védák nyelve.
Megpróbálhatjuk az időpontok összevetését Európa benépesítésére kidolgozott populáció-genetikai modellel is (itt csak Ornella Semino és m.társai 2000. évi tanulmányát használjuk). E szerint a kutatás szerint az európai férfiak több mint 80%-nak az Y kromoszómái – amelyek csakis apáról fiúra adódnak át – azoktól a kőkori elődöktől származnak, akik két hullámban, először 40 000 éve Ázsiából /aurignaci kultúra - R1b hg M173/, másodszor 22 000 éve a Közel-Keletről /gravetti kultúra - IR1a hg M170/ indultak él és népesítették be a kontinenst.
Az gravettii kultúrát hordozó M170-es mutációnak van egy leágazása, amely már Európában jött létre: az I haplocsoport (a 80 %-ba beleszámít). A legutolsó jégkorszak után a klíma kedvezőbbé fordulása után ez a feltehetően epi-gravetti kultúra-hordozó hg az Észak-Balkán-i menedékből kiindulva kiterjedt Ausztria, és Csehország régióira, majd tovább északi és keleti irányba, mely jelenség párhuzamba állítható a I haplocsoport differenciálódásával. A kettévált haplocsoport egyik szubkládja az I2 (ezt el lehet nevezni „illír/trák” génnek), a másik az I1 (ezt pedig el lehet nevezni „skandináv/germán” génnek).
Az I hapkocsoport ma a leggyakoribbak közé tartozik Közép-Kelet Európában, de feltűnik a baszkoknál és a szardíniaiaknál is. Európa középső régióiban észak-dél irányban mutat ellentétes-átfedő megoszlást, északon inkább „germán”, délen inkább „szláv”.
Nézzük meg közelebbről az Európában létrejött I haplotípus időskáláját (mainstream felfogás):
I2a 11000 éve különült el a Balkánon,
I2b1 9000 éve Németország,
I2a1 8000 éve Szardínia,
I2a2 7500 éve Dinári hegység,
I1 5000 éve Skandinávia
Vagyis az I haplotípus még a jégkorszaki refúgiumban jött létre, és differenciálódni is legalább 4000 évvel korábban kezdett, mint Krantz IE jövevényei megjelenhettek volna. Kétségtelen, hogy ez a haplotípus földrajzi értelemben hasonlóan terjedt el, mint Krantz modeljében az IE nyelvek, és mind a germánok elköltozése, mind a szláv terjeszkedés első ránézésre jól értelmezhető lenne ezen a genetikai-földrazi alapon is, de időben különböző dolgokról van szó. Krantz pld. a magyar Alföld észak-keleti tájait, vagy az ehhez legközelebb eső Kárpátokon túli területeket jelöli meg a nehéz vaseke megjelenési pontjaként, s egyben a szláv terjeszkedés kiinduló-pontjaként. Ez egyébként nincs túl távol az I2 haplotípus Észak-Balkáni géncentrumától, amelyből ezek a gének hatalmas lendülettel nyomulnak a „pontusi füves puszták” felé. A gének és a nyelvek terjedése között azonban nem lehet számolni közvetlen összefüggéssel, mivel annak jelenlegi tudás szerint nincs tudományos alapja. Közvetett kapcsolatok azonban nagyon is lehetnek, ezt föltételezhetjük.
Krantz a Dardanelláknál megjelenő indoeurópaiakat egységes etnikumúaknak tartja, akik „anatóliai” génekkel rendelkeznek. Közelebbit azonban ezekről a génekről nem közöl. Léteznek olyan adatok és térképek, amelyek Észak-Anatóliában közepes I2a frekvenciát mutatnak ki (max 20%), de ennek a szubkládnak a legnagyobb frekvenciái Észak-Balkánon és Kijev környékén vannak (max 50% és max40%). Mivel nem tudjuk Krantz mit értett „anatóliai” gének alatt, ezzel kapcsolatban találgatásokba nem bocsátkozunk.
Eddigi fejtegetéseink oda vezetnek, hogy Európa mai génállományában csak a maradék 20%-ot tölthetnék be azok a bizonyos fölénnyel - és anatóliai génekkel - rendelkező Krantz-i indoeurópaiak, de még osztozniuk kellene az altáji és finnugor nyelveket beszélőkkel, és még néhány kicsi ősnyelv beszélőivel. Szerintem ez nem jelenthet mást, minthogy a betolakodó IE nyelvűek sokkal kisebb létszámúak voltak, semmint azt Krantz feltételezi, az elfoglalt területek lakóinál mindenesetre sokkal kevesebbek. Nagyon valószínű, hogy nagy fölényük volt és gyorsan hódítottak, mindenesetre genetikai értelemben eltűntek (részint a harcokban elestek), viszont nyelvüket és harcos, uralomra törő kultúrájukat örökül hagyták, s egy idő után ez a nyelv és ez a kultúra már az őslakosok génjeivel együtt terjedt Európában. Vélhetően az első lendületük a főleg I-haplotipusba tartozó népelemek által lakott területekre irányult, mert azok voltak a legközelebb. Ezután pedig az összes többire, akik és amik meghódíthatók voltak. Azt hiszem Naddeonak igaza van, amikor „fantom-nép”-ről beszél.
Magyar vonatkozások
Krantz könyvében eredetileg még a magyar mezolitikus ősnyelv jellege mellett voksol (Európa legrégibb nyelve), de a magyar nyelvű kiadásban a Függelékben található lábjegyzet formájában ezt módosítja: „A magyar Alföldön lenne a legkisebb és legelszigeteltebb proto-urál-altáji nyelv, ami afganisztáni eredete óta a legkevesebbet változhatott.” (Mondjuk ez örömhír őstörténetünk azon köreinek, akik a méd eredetet és rokonságot kutatjákJ)
Bár ezt nem fejti ki, de az olvasóban felmerülhet, hogy Krantz modellje alapján a közös altáji-uráli nyelvjárási hálózat épp az előrenyomuló indoeurópaiak miatt szakadhatott szét altájira (sztyeppe-vidék, vagy „pontusi füves puszták”) és urálira (Kárpát-medence). Egyetértenénk azzal, hogy a nehéz ekés földművelés megjelenése előtt a sztyeppe-övezet lakói etnikailag egységesek voltak és a proto-urál-altáji nyelv nyelvjárási hálózatát beszélték (amelybe értelmezésünk szerint beletartozhatott nyelvjárásként a proto-szkita, a proto-türk, proto-hun,stb.), de ennek kapcsolódása akár a Közel-Kelethez, akár a Kárpát-medencéhez számunkra még mindig nem teljesen világos. Ha a mélytalajon élő altáji ősnép csak Kr.e.7450-ben a Krím-félsziget déli csücske magasságában vette át az állattenyésztést az előretörő kaukázusi földművesektől (vagy ha akár maga is fedezte fel) és vitte nyugatra Észak-Bulgáriáig, ahol Kr.e. 6830-ban találkozott az Indoeurópaiakkal (e találkozás helyét mutatná az archaikus türk nyelven beszélő gagauz népecske), akkor hogyan élhetnének ennél 1000 évvel korábban „proto-urál-altáji” nyelvet beszélők a Kárpát-medencében? A Krantz-i logika szerint csak vadászként, azonban akkor miért beszélték azt a proto-urál-altáji nyelvet, amit majd 1000 év múlva kellett volna átvenniük az őket etnikailag bekebelező, a Közel-Keletről eredő állattenyésztéssel felvértezett altáji pásztoroktól? Vagy az altájiaknál a neolitikus forradalom máshogy érvényesül, mint az indoeurópaiaknál? Szóval nem értjük.
Egy-helyütt maga Krantz is bevallja, hogy rekonstrukciójának egyedüli fontos problémája az uráli nyelvcsalád eredeztetése maradt.
200 év alatt, amely során az Alföld-i vadászok átvették az állattenyésztést az indo-európaiaktól, ez az IE áradat az Alföld megkerülésének 1/3-ad részét valósította meg. Ekkor 12, egyenként 500 fős törzs már a környékbeli vadászoknál nagyobb, a délről érkező földműveseknél kisebb népsűrűséggel rendelkezett, Kr.e. 6400-ban megkezdődött kiáramlásuk a kisebb népsűrűség irányába. Csak az északi határról induló 4 törzsnek lehetett esélye (a nyugati és keleti irányú kiáramlást nagyobb sebessége ellenére elnyelték a földművesek, ugyanígy az északtól valamelyest nyugatra terjedőt is). Kb. Kr.e. 5500-ban az Alföldön megmaradt nyelvjárási hálózat végleg elszakadt a sikeresen terjedő uráliaktól, és a megmaradt 3 eredeti törzs/nyelvjárás lett később a finn, a szamojéd és a vogul/osztyák nyelvek őse. Az eredeti magyar nyelv besorolása körüli bizonytalankodás ellenére nagy jelentőségűnek tartjuk az uráli terjeszkedés modellezését.
Némiképp mulatságos Krantz birkózása a Tigris és Eufrátesz tájáról, a Termékeny Félhold délebbi területeiről származó kultúrák és gének terjedését valló nézetekkel, ami lássuk be, újra kérdésként merül fel itt a magyarok kapcsán. Krantz természetesen ismeri a sumért a magyarral rokonító nézeteket. Nála a mezopotámiai szereposztás az, hogy kezdetben a Folyamvölgyet juhpásztorok birtokolták. Igen ám, de szemita nyelvű földművesek érkeztek erre a területre, akik mint már tudjuk, 10:4 –hez arányban képviselnek nyelvi és etnikai nyomást, azt is tudjuk már, ennek nem lehet ellenállni. Kivéve jelen esetben: „Amikor végül a szemita nyelvű újkőkori földművesek megérkeztek, a pásztorok mozgékonyságukkal és fegyvereik segítségével uralhatták az összetett társadalmat” – megy szembe Krantz saját elméletével. Végül a juhpásztoroknak nemcsak a földműveseket sikerült megállítaniuk és alávetniük, hanem mellékesen a talán legnagyobb neolitikus civilizációt is létre tudták hozni. De vajon mi lehet az oka ennek a kiváló teljesítménynek? Íme a válasz: „a mezopotámiaiak felépítették az első civilizációt az altáji vezetők kisebbségével és a szemita dolgozók és parasztok többségével.” J A szorgalmas szemita dolgozók azonban nem sokáig tűrték az altáji vezetők elnyomását. „Végül a többség vette át a hatalmat” – zárja rövidre ezen epizódot a szerző. No komment.
Visszatérve a komolysághoz, Krantz szerint „Magyarország és Mezopotámia esetében nyelvészeti hasonlóságuk egyedül abban áll, hogy mindkettő többet őrzött meg a közös ősi nyelvből, mint e nyelvi törzs bármely másik tagja”.
Modellezés eredményei
a bevitt adatok pontosságától függenek –tanultuk, amikor ismerkedtünk az alkalmazott matematika rejtelmeivel. Pontosabb kiinduló adatokkal jobb eredményeket kaphatunk. Erre gondoljunk, amikor Krantz könyvét feltesszük a könyvespolcunkra.
Utolsó írka