Menedék 

Keserűséget és tehetetlenséget érez az ember, amikor csak taknyos gyerekeknek vagy egyszerűen huligánoknak nevezik az 1956-os forradalom részvevőit. Márpedig elég gyakran megesett ez még a rendszerváltás után is. A kádári megtorlás sátáni filozófiája öltött testet ezekben a szavakban. Mert nem csak bosszút és halottakat akart az a rendszer, de közönséges bűnözőként kezelte, sok esetben köztörvényes bűnökkel vádolta a forradalom harcosait. Mert a politikai vád akár titkos szimpátiát is ébreszthetett a társadalomban, a közönséges bűntett viszont csakis megvetésre számíthatott. Nem szabad elfelejteni, hogy a magyarok döntő többsége a háború előtti polgári társadalomból örökölte morális mércerendszerét, eszerint élt, érzett és gondolkodott.

Ez egy ilyen világ volt, s több történész véleménye szerint is épp ez az örökség sarkallta harcra az 1956-ban fölkelt magyarságot. Nem nehéz elfogadni egyébként, hogy az 1848–49-es forradalom és szabadságharc volt a modern magyarságtudat bölcsője. Az 1956-os forradalom pedig újrafogalmazta és megerősítette ezt. Sokkal rövidebb ideig tartott, de talán még a korábbinál is erősebb nemzeti összetartást és összefogást kovácsolt. Ezért is lett a forradalom a rendszerváltás spirituális alapja, s mint ilyen, legtöbbet hivatkozott értéke.

Biszku Bélának persze egészen más a véleménye minderről. Hogyne lenne más, ő vezette a belügyi tárcát 1957 és 1961 között. Ő, az egyszerű lakatos, aki nem kisebb feladatot kapott Kádárék Ideiglenes Intéző Bizottságától, mint a megtorlás előkészítését és levezénylését. Ma sem derítette fel még teljes mértékben a tudomány, hogy mit is takart pontosan ez a fogalom: kádári bosszú. Csak napjainkban sejlik fel a megtorlás áldozatainak valós száma, csak most vetődik fel, hogy nem négyszáz, hanem húszezer áldozata lehetett a kádári bosszúnak, s akkor még semmit sem tudni azoknak a sorsáról, akiket nem is a magyar hatóságok fogtak le, hanem a szovjet alakulatok… Biszku büszkén állította a róla készült filmben, hogy nem bánt meg semmit. Mármint semmit abból, amit a megtorlás idején és a megtorlás jegyében tett. Tény, hetyke kis mondat volt. Ott feszült benne a politikai harcos, de még inkább a hatalomhoz jutott lakatos, az elkötelezett pártmunkás fontosságtudata, munkásmozgalmi önérzete. Igaz, a munkással mint olyannal már akkor is nehezen békült. Közismert, hogy a forradalom részvevőinek döntő többsége munkás volt. Biszku Kállai Éva 1957-es temetésén elmondott búcsúztatójában nemes egyszerűséggel leárulózta őket.

Nyilván furcsa lehetett Biszku Bélának, hogy a róla készült film egyfajta politikai lavinát indított el, amely legelőször őt temette maga alá. Nyomozni kezdett a rendőrség az egykori belügyminiszter ellen a filmbeli kijelentése és a megtorlás idején elkövetett tettei miatt. Ellenforradalom volt a forradalom, mondta Biszku Béla, nem is gondolva talán arra, hogy igencsak rossz időben próbálta bebizonyítani, mennyire kemény legény még mindig. Hiszen megvolt már a jogszabály, amely büntethetővé tette a nemzetiszocialista és kommunista diktatúrák rémtetteinek tagadását. A baloldal számára talán furcsának tűnhetett, hogy a jogszabály eredetileg a holokauszt védelmére készült, s éppen egy kommunista lett első áldozata. Más kérdés, hogy csak a baloldali politikai páholyok berzenkedtek, a közvélemény jogosnak tartotta Biszku elszámoltatását. Már csak azért is, mert az idős politikus még mindig élvezi azt a kiemelt nyugdíjat, amelyet, ha úgy vesszük, éppen a megtorlásban játszott szerepéért kap. Ez majd 300 ezer forintot jelent. Wittner Mária, a Fidesz parlamenti képviselője tett javaslatot arra, hogy mindenféle felelőségre vonást megelőzve, először is csökkentsék az átlagnyugdíjak szintjére ezt az összeget. De maradt, amennyi volt.

Itt már fölsejlett Biszku sérthetetlensége. Túl sok még az élő közreműködő, vagy a megtorlás szellemét akarja átmenekíteni valahogy a megint kormányzásról álmodozó baloldali elit? A lényeg, hogy a Fővárosi Főügyészség visszautasította a volt belügyminiszter elleni feljelentést. Nincs tehát Biszku-ügy. Pontosabban, nem lesz. Az indoklás persze életveszélyes: Biszku tetteit a megtorlás idején hatályos törvények szerint kell elbírálni.

Akkor itt álljunk meg egy ásónyomra. Ezek szerint akkor Tóth Ilonka is máig gyilkos az ügyészség szerint, mert a megtorlás idején hatályos jogszabályok szerint kell elbírálni.
Valamint Pongrácz Gergely bácsi is felforgató, huligán, és még egy párezer hazafi is!
Az ügyészség szerint ötvenhat továbbra is ellenforradalom volt...a fenti logika alapján.
Hol élünk mi tulajdonképpen? Kik is osztják az "igazságot" a fejünk felett?

"A hazai jog rendelkezése szerint a feljelentésben megjelölt cselekményt - előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés bűntettét - az elkövetéskor hatályban lévő jogszabályok szerint kell elbírálni"

Betegagyú logika, hisz ezek szerint a náci Németországban, vagy akár hazánkban elkövetett zsidó kivégzések többsége az "elkövetéskor hatályban lévő jogszabályok" szerint történt.

Ezek szerint pedig Biszku bűnei elévültek. A legsúlyosabbak is. Talán mondani sem kell, hogy a MÁV szerelvényei is nyilván az akkor hatályos törvényeknek és szabályoknak megfelelően futottak 1944-ben. De a harmincas évek közepén kezdődő németországi deportálásoknak is meg kellett felelniük a náci hatalom érvényben lévő törvényeinek és szabályainak. Legyenek azok bármilyenek.

Jogászkodás? Ez lenne a sokat emlegetett elszámoltatás végső buktatója? És a tettesek menedéke? Egyben az elszámoltatóké is? Vajon tudja-e az ügyészség, miféle precedenst teremtett?! Nyilván igen. Mert ha ezen az úton jár a magyar igazságszolgáltatás, akkor a véres gyurcsányi októberből is egy félresikerült közúti ellenőrzés lesz legvégül.