Félek hogy az új nap nélküled,
olyan fáklya lesz,
hiányod hamvas porrá éget,
és szemeddel fűszerez.
Hogy a megváltás mi volt benned,
pólya nélküli gyerekként,
vadul világból kirekeszt,
és általad válok semmivé.
És félek még tőled,
mi van ha erről te majd nem tehetsz,
úgy szakadok ki mellőled,
kérő könnyem mindent tönkretesz.
S meg akarok ölni mindent,
mi rád emlékeztet,
visszahúzni percre kezed,
őrültként a végtelenbe veled.
Megszakadni ledobott ruhafoszlányodért,
illatoddal keveredni telihold alatt,
patakokba folyjék minden mi szent!
..mert te vagy nekem a mondat.
Félek, minden elmém szülötte árnyéktól,
minek te vagy színes alakja,
fátyolba bújtatott világból,
fejem hajtott égiek akartja.
…Félek! de lassan pirkad arcodon a fény,
nyílik takaró alól gyöngy szemed,
vakult ábrándok szökelljetek tüstént,
Mellettem van, meglett!
Utolsó írka