.

Kötelező olvasmány: Gazdasági bérgyilkos

David Brancaccio, Most c. műsorában elhangzott, 2005.márc.4-i John Perkins interjú

(MER.2005.3.13)

Házigazda: David Brancaccio

John Perkins, elmondása szerint, pályájának nagy részében nemzetközi fejlesztési tanácsadó, birodalom épitő volt..., noha talán nem a módon, ahogyan azt önök gondolnák.
Perkins "gazdasági bérgyilkosnak" nevezi magát, - az amerikai hatalom egyfajta titkos ügynökének, nem Walther PPK revolverrel, de egy halom korrupt gazdasági táblázattal felfegyverkezve. Mint mondja, munkája abból állt, hogy meggyőzzön fejlődő országokat, vegyenek kölcsön pénzt drága projektek épitésére. Olyanokra, mint utak, duzzasztógátak és villamos vezetékhálózatok, melyek látszólag javitják az élet minőségét. De volt egy csapda: ezek a beruházások ugyanakkor annyi adósságot rónak ki ezekre az országokra, hogy sohasem remélhetik annak visszafizetését. Ez a hatalmas adósság, Perkins szerint, nemigen hagyott más lehetőséget ezen országok számára, mint Amerika kül-, s gazdaságpolitikájának követését. Vitát kavaró könyve, az Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai, 11 hete a The New York Times bestseller listáján van.

David Brancaccio: Nos, John Perkins, üdvözlöm a Most programján.

John Perkins: Köszönöm David, örülök, hogy itt lehetek.

D. Brancaccio: Az egyik dolog, ami könyve olvasásánál az embernek eszébe jut, az, hogy egyszerűen el kell hinni, hogy nem kertel. Nem akarok rosszindulatú lenni, de egy olyan alapvető dolog, mint a címben szereplő szó, a "gazdasági bérgyilkos", úgy érzem, olybá tűnik, mintha a kiadó javasolta volna. De azt mondja, ez volt a kifejezés, amit ténylegesen használtak a szakmában.

J. Perkins: Nos, leplezett gúnnyal használtuk, de a kifejezés olyan volt, ami igazán ránk ragadt, mert amit hivatva voltunk tenni, az nagyon hasonló ahhoz, amit a maffia bérgyilkosai csinálnak. Kivéve, hogy mi sokkal hatékonyabbak voltunk ebben a tevékenységben. Sokkal titoktartóbban, sokkal hivatásosabban és jóval szélesebb síkon műveltük.

D. Brancaccio: Az igaz, hogy a szervezett bűnözés tényleg az adósságot használja hatalma kiterjesztésére. Egy adott módja van annak, ahogyan ezt teszik. Ha valaki el van adósodva, az szolga, bizonyos értelemben. És Ön látta ezt...

J. Perkins: Ez így van.

D. Brancaccio: Ebben az országban. De Ön ezt valójában átviszi a nemzetközi szintre.

J. Perkins: Igen. Ez egy nagyon régi játék. Birodalmak gyakorolták hosszú ideig. És mi, a 2-ik világháború óta a tökéletességnek egy egészen új szintjére fejlesztettük ezt, különösen az utóbbi négy évtizedben. Ténylegesen sikerült megteremtenünk azt, ami, úgy hiszem, a történelem egyetlen globális birodalma. És első alkalommal teremtettünk egy birodalmat, alapjában véve hadsereg nélkül.
Amikor a rómaiak vagy a konkvisztádorok, az angolok vagy a franciák szétküldték hadseregeiket a világ-ban és ezeket a birodalmakat megteremtették, mindenki tudta, hogy azt művelték. A hadseregek nyilvánvalóak voltak. De mi ezt sokkal körmönfontabb módon tettük. Úgy, hogy sokan az Egyesült Államokban még azt hiszik, anyagi támogatásunk önzetlen alapon történik. A legtöbbször nem önzetlen. Ezen birodalomteremtési folyamatnak a része.

D. Brancaccio: De ha másért nem, hát azért, hogy békében éljen önmagával, amikor fiatalabb volt biztosan azt mondta önmagának: "Segitem ennek a fejlődő országnak a népét, legyen az Indonézia, legyen az valamely másik ország, az által például, hogy egy vízierőmű projektet viszünk nekik." Igen, sokba fog kerülni nekik, igen, sokat kell kölcsönözniük. De végső soron azon érzés kellett, hogy vezérelje, hogy megpróbálják kisegiteni a szerencsétleneket.

J. Perkins: Hát, ez az amit az üzletviteli iskolában tanultam és ez a minta, amit a Világbank prezentál. De aki igazán megismeri ezeket az országokat, mint én is, hiszen sok időt eltöltöttem bennük, azt látja, hogy a pénz, amiből olyan létesitményeket épitenek, mint a vizierőművek, a főutak vagy a kikötők, valójában szinte sohasem jutott el az illető országba. A pénzt átutalták washingtoni bankokból Houstonba, San Franciscóba vagy New Yorkba, az ottani bankokhoz, ahonnan majd az összes a nagy US korporációkhoz került. Azokhoz, melyekről mostanában annyit hallottunk, mint pl. a Halliburton és a Bechtel. Aztán ezek a korporációk megépitették ezeket a létesitményeket, amelyek mindenek előtt a szóban forgó országok dúsgazdagjainak kényelmét szolgálták.
Az elektromosságot, a főutakat, a kikötőket ritkán használták azok, akiknek leginkább szükségük lett volna rájuk. Viszont az ország ott maradt egy hatalmas adóssággal és olyan nagy lett ez az adósság, hogy azt aligha tudják visszafizetni. Igy aztán egy adott alkalommal, mi, gazdasági bérgyilkosok, visszamegyünk az országba és azt mondjuk: "Nézzétek, sok pénzzel tartoztok nekünk és nem tudjátok fizetni az adósságot. Ezért adjátok el nekünk olajatokat egy igazán alacsony áron vagy szavazzatok velünk egy ENSZ szavazáskor vagy adjatok nekünk területeket katonai támaszpontok céljára vagy küldjetek katonai egységeket valamelyik országba, ahol a segitségeteket akarjuk."

D. Brancaccio: Azt érti ez alatt, hogy kezdettől fogva az olyasféle kölcsönre gondoltak, mellyel lényegében eladósitották ezeket az országokat?

J. Perkins: Semmi kétségem nincs afelől, hogy ezzel a szándékkal kellett elmennem ezekbe az országokba, s ezeket a projekteket összehozni, amelyek billió dollárokat hoztak vissza az amerikai korporációknak és amelyek aztán olyan mélyre juttatták az adósságban ezeket az országokat, hogy lényegében birodalmunk részévé váltak. Bizonyos értelemben rabszolgáink lettek. Fontos megérteni, hogy amit én csináltam, nem volt törvényellenes. Nem illegális. Az kellene, hogy legyen. De nem az. Nos, ha mondjuk egy bankár vagyok és odamegyek magához és rábeszélem önt, hogy vegyen fel egy kölcsönt, melyről tudom, hogy sohasem tudja visszafizetni, nos az büntetendő. Azért biróságra tudnának vinni vagy...

D. Brancaccio: Igen,...az törvényellenes.

J. Perkins: Pontosan! Az törvénybe ütközik. De nemzetközi szinten nem törvényellenes. Mi írjuk a törvényeket. S ha megnézi a tankönyveket az üzleti-, kereskedelmi iskolákban, azt látja, hogy a bruttó nemzeti termék növelése úgy van elkönyvelve, mint ami jó a fejlődéshez. És az, s általában így történt. Azonban ezen országok legtöbbjében vagy ezen országok közül sokban, amikor növeli a bruttó nemzeti termék volumenét, talán csak azon néhány család gazdagságát növeli, akiknek tulajdonában vannak az ország fő anyagi eszközei.
A nép, amelyik önellátó gazdálkodással és más tevékenységekkel vagy csaknem önellátó módon tartja fenn magát, nem nyer semmit. Valójában, ha épít egy duzzasztógátat, a vizierőmű számára, keresztbe a folyójukon, az a folyó lentebbi szakaszán pusztítja az élet jó részét. Tönkreteszi gazdaságaikat, tönkreteszi halászatukat. Rengeteg kárt okoz nekik. És ők azok, akiknek vállalni kell az adósságot, amelyik gyermekeik taníttatását, az egészségügyi ellátást, s más társadalmi szolgáltatásokat kellene, hogy fizessen. De nem lehet, mert nekünk tartoznak vele.
Annak oka, hogy megírtam ezt a könyvet, David, az, hogy végül, szeptember 11-e után rájöttem, az amerikaiaknak tudniuk kell, mi történik. Mert a legtöbb amerikai nem tudja. És szeptember 11-e csak szimbólikus kifejezése a hatalmas tömegű dühnek szerte a világban. S mi, az Egyesült Államokban nem vagyuk tudatában ennek. Szeptember 11-e valamennyire tudatosította velünk ezt a dolgot, habár úgy gondolom, nagyon elfedtük ezt az aspektusát. Azt mondjuk, terrorista gazemberek műve!

D. Brancaccio: Vagy pedig, hogy valami vallási indulatból fakad. Vagy valamiféle sajátságosan Szaudi Arábiára jellemző dolog. Ez ténylegesen nem Amerika és nemzetközi kapcsolatai miatt van. Ez az érvelés.

J. Perkins: Ez az érvelés. De valójában, ha elmegy katolikus országokba Dél-Amerikában, látni fogja, hogy Osama bin Laden hős sok ember számára. Kint van a plakátokon. Ott van a trikókon. Nagyon szerencsétlen dolog, hogy ez a tömeggyilkos egy Dávid szimbóluma lett, aki szembeszáll a Góliáttal. Ahogyan látják. Sok ember számára olyan, mint Robin Hood.
Minden nap huszonnégyezer ember hal meg táplálkozási hiányban. Harmincezer gyermek hal meg minden egyes napon betegségekben, melyekre van gyógymódunk. Amelyekre van orvosságunk. És ez nem szabadna, hogy megtörténjen. Nem kell, hogy megtörténjen. Ez ötvenezer ember minden egyes napon, akik borzalmas, fájdalmas, szörnyű és szükségtelen halállal halnak meg. Így, noha a háromezer a World Trade Centre-nél gyalázatos, borzalmas dolog volt; kétszázezer vagy még több a tszunami miatt, gyalázatos s borzalmas. Ezek hírek lesznek. De az ötvenezer, plusz, aki naponta meghal, szükségtelenül, mégcsak hírértékkel sem bír! Családjaik és az emberek, azokban az országokban nagyon dühösek. Mert meg tudnánk akadályozni a tragédiát. Valójában politikánk és különösen részvénytársaságaink politikájának tekintélyes része előmozdítja azokat az állapotokat, melyek olyan helyzetet teremtenek, melyben emberek halnak meg táplálék vagy gyógyszerhiány miatt.

D. Brancaccio: Lesznek amerikaiak, akik elgondolkodnak ezeken és azt mondják: nézd, mi megpróbáltuk megosztani a gazdagságot, de, bármi legyen az oka, nem sikerült.

J. Perkins: Nem próbáltuk megosztani a gazdagságot. Mi, amerikaiak azt hisszük, hogy ezt tesszük. Jószívű, könyörületes emberek vagyunk. De vannak, akik döntéseket hoznak és én ilyen pozícióban voltam. Ez sok embert jelent ma, ilyen pozíciókban. Nagyon meggazdagodnak. Meggazdagodnak részvénytársaságaik és mesésen meggazdagodik ezekben a fejlődő országokban az a néhány család is, amelyik kollaborál velünk ebben a folyamatban.
De a szegények sokkal szegényebbek lesznek. A rés, a gazdagok és a szegények között hihetetlenül megnőtt az utóbbi harminc évben. Ezen időszakban, amikor a Világbank és az ENSZ azt mondta nekünk, hogy javítanak a helyzeten, valójában duplájára nőtt a rés.

D. Brancaccio: Tudja, láttam egy tisztségviselőt idézni a Világbanktól az ön könyvével kapcsolatban, aki nem olvasta a könyvet. Csak néhány számadatot látott, de úgy vélte, hogy az ön nézetei e dolgokkal kapcsolatban nagyon pontatlanok. S eltekintve attól, hogy megtörtént-e vagy sem, amit ön mond, a Világbank előrelépett. Még manapság is van előrelépés. Láttam egy 1980-as statisztikát, amikor is kölcsöneik 3 vagy 5 százaléka ment olyan dolgokra, mint az egészségügy, a nyugdíjak s az oktatás. Most ez eléri a 22 százalékot. Nem adnak annyi pénzt duzzasztógátakra, amelyek felfuttatják az adósságot.

J. Perkins: Ha alaposan utánanéz azoknak a számoknak az iskolákkal, korházakkal és efféle dolgokkal kapcsolatban, látni fogja, hogy igen, több pénzt költöttek az olyan fajta létesítmények, mint az iskolák és kórházak építésére. A nagy építőipari vállalkozások meggazdagodtak rajtuk.
De nézzen a számok mögé és lássa mennyi pénzt fordítottak egészségügyi specialisták képzésére. Az orvosok, ápolónők és technikusok képzésére vagy hogy mennyit költöttek tanításra, a tanárok képzésére. Az iskolák megtöltésére. Nem elég iskolákat és kórházakat építeni. Meg kell teremteni az egész rendszert is, amely jobb oktatást és egészségügyet tesz lehetővé. Ez az....Nagyon elszomorít, hogy azt kell mondanom, ez egy olyan szisztéma, ami rengeteg port hintett az emberek szemébe. Nagyon szép képet festünk, de ha mélyebbre néz, egy egészen más történetet lát.

D. Brancaccio: John, hálás vagyok ezért. A köny címe: Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai. John Perkins, köszönöm szépen!

J. Perkins: Szívesen. Örültem a szerencsének, David.
        Ford: B. J.

"Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai cimű, mindent feltáró s magával ragadó könyvében a bűntudattal terhelt szerző, John Perkins, meghökkentő részletességgel magyarázza el, hogy a hozzá hasonló amerikaiak valójában "felbérelt revolveresek", akiket az Egyesült Államok kormányával szerződésben álló tanácsadó cégek alkalmaznak és amelyek horogra fogják az elmaradott országokat az uzsoracápák által szándékosan rájuk sózott dollár milliárdokkal, hogy ellenőrzésük alatt tartsák politikai életüket és gazdaságaikat."

Mark Bruzonsky - MER

Kötelező olvasmány: Gazdasági bérgyilkos