"Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
A pártoskodókat, a vitézkedőket.
Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,
Mikor a halálgép muzsikál felettünk;
Csak egy éjszakára küldjétek el őket;
Gerendatöréskor szálka-keresőket.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

Gyóni Géza, evangélikus teológus hallgató, magyar költő. Gyónban született 1884-ben és 1917-ben halt meg. Eredetileg Áchim Gézának hívták, a gyóni evangélikus lelkész fia volt.

Gyóni Géza alapfokú tanulmányait Szarvason és Békéscsabán végezte. Középiskolába szintén Békéscsabán, a Rudolf Főgimnáziumba járt. 1902-ben felvételt nyert a pozsonyi evangélikus teológiára, azonban tanulmányait megszakította, és 1903-tól a Nyugatmagyarországi Híradó című lap munkatársa lett. 1904-ben, öngyilkossági kísérlete után Gyónon nyert állást mint jegyzőgyakornok. 1906 és 1908 között Budapesten közigazgatási tanfolyamot végez, sikeres vizsgái után azonban ismét visszatért az újságíráshoz. Közben 1907-ben mint póttartalékos katona Boszniában szolgál. 1910-től először a Soproni Napló, majd a szabadkai Bácskai Hírlap munkatársa volt. 1914-ben bevonult katonának. Lírája először a háborút dicsőítette, azonban később eljutott annak teljes tagadásáig. A hadifogság "kálváriáját" rajzolja meg az otthon emlékképei és a fogság valóságának kontrasztjára építve a Levelek a Kálváriáról és más költemények, (1916) költemény-ciklusban. 

CSAK EGY ÉJSZAKÁRA…

részletek

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

Csak egy éjszakára:

Akik fent hirdetik, hogy – mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk;

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

* * * * * * * * * * * * * *

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,

Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.

Csak egy éjszakára:

Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;

Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;

Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,

Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak

Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!

Hogy esküdne mind-mind,

S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,

Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:

Magyar vérem ellen soha-soha többet!

– Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

(Przemyśl, november.)

A katonai szolgálatot nehezen viseli, megkínozza az Osztrák-Magyar Monarchia "közös" hadseregének lélektelensége. És az általános nemzeti lelkesedés idején pacifista hangokat kezd megütni. Ez fokozódik fel, amikor 1912-ben újra katona, és megint Boszniában kell szolgálnia. Ekkor, itt írja korai szakaszának legjobb és leghatásosabb költeményét, a Caesar, én nem megyeket, amely erőltetett szecessziós szóvirágai ("Vérben úszik vad hegyek orma", "Halál-dáridó" vagy a harcba küldött katonát jelentő "halálcseléd") ellenére is hatásos antimilitarista költemény.

CÉZÁR, ÉN NEM MEGYEK

Vérben úszik vad hegyek orma,
Paskolja vér; paskolja ár.
S engem a halál-dáridóra
Cézár parancsa vár.

Itt hagyni minden szentet, drágát,
Asszonyt, búzát, bort, dalt, zenét:
Cézár parancsa nem kegyelmez.
Kell a halál-cseléd.

Már összeszedtem kis cókmókom.
Indulni kell. Jaj, hogy lehet.
Vérben úszik vad hegyek orma.
Cézár, én nem megyek.

Cézár, lásd, ép a szüret áll már,
Gerezd hegyén tömött gerezd.
Vérben úszhat vad hegyek orma,
A földem nem ereszt.

Cézár, énnekem asszonyom van,
Forróölű, dalos, szelid.
Te éretted jaj, hogy áztassam
Könyűvel szemeit.

Kicsi, szegény, ijedt fiókák
Fogják, lásd, erős térdemet.
Cézár, ki visel gondot rájuk,
Ha gőgöd eltemet?

Vért szűr a pajzs Hispániában,
Rengenek a sötét hegyek.
Bús fürtnek a halálszüretre
Cézár, nem mehetek.

Nekem nem házam a te házad.
Nekem nem fáj a bánatod.
Éntőlem véres koronádat
A sárba vághatod.

Mit bánom én Hispániát,
Ha gyémánt-hegyeket terem;
Minden drágakövednél drágább
Az én rongy életem.

Élet, élet, szent gyönyörűség,
Egyetlen, mely nekem ragyog.
Cézár, az életem felett
Én is cézár vagyok.

Melyik Isten nevében trónolsz?
Mily őrület adott jogot:
Hogy istenadta életemmel
Játszik a pallosod?

...Soracte ormán zöld az erdő,
Szivem élet-vágytól dagad,
Jer, asszonyom... A koronádat
Cézár, védd meg magad.

Vagy küldj hamar pretóriánust
Üsse szét e dacos fejet,
De bitangul a mészárszékre
Cézár, én nem megyek.

Az első világháború előtti két évben az eddiginél is erőteljesebben nyomasztja költészetét az Ady-hatás, néhány Gyóni-vers szinte Ady-paródiának hat. A nagyközönség és az irodalom úgy is könyveli el, mint az Ady fémjelezte modernség egyik legjellegzetesebb alakját, lelkes pacifistát, tehát olyan költőt, aki eszméiben is, kifejezési formájában is szemben áll a hivatalos felfogással.

És amikor 1914-ben a Monarchia hadat üzen Szerbiának, és néhány napon belül világos, hogy világháború készül - Gyóni egyszerre a felszított háborús közhangulat hatása alá kerül. A nacionalista hullám - amely akkor mind a két hadviselő felet elárasztotta-, a militarista-imperialista propaganda alól akkoriban alig-alig tudta kivonni magát a valójában igen tájékozatlan polgár. Ezekben a hetekben még Thomas Mann is, Anatole France is azt hiszi, hogy nemzete az igazságért, a humanitásért, az egész emberiség üdvéért küzd, és az ellenséges oldal maga a kárhozat. Nagyon kevés igazán nagy elme tudott úgy ellenállni a legelső pillanattól kezdve a háborús uszításnak, mint Bernard Shaw, Romain Rolland vagy minálunk Ady Endre. Hiszen még a szociáldemokrata pártok is "felfüggesztették az osztályharcot" a nemzet győzelméig. S ha akadt bárki, aki szembe mert szegülni a terrorizáló közhangulattal - mint a nagy francia szocialista Jaurès -, azt lelőtték, s még gyilkosát is felmentették, mint aki méltó nemzeti felháborodásában követte el tettét. Gyóni igazán nem volt az az erős lélek, aki ki tudta volna vonni magát ebből a gyilkos mámorból. Egyszerre ő lett a háborús uszítás leghangosabb költője. Nem is meglepő, hogy a konzervatív nacionalizmus, élén Rákosi Jenővel, milyen örömmel fogadta a megtért bárányt: az Ady hangján szóló közismert pacifista, íme, megértette, hogyan kell viselkednie egy igazi magyarnak. Nem úgy, mint "hazaáruló" mestere. És egyszerre ő lett a fő ütőkártya Ady ellen. Eddig főleg Szabolcskát akarták kijátszani Ady ellen. De mit lehet kezdeni háború idején egy olyan szelíd pappal, aki képes még az ellenséget is szeretni? Azután ott volt Oláh Gábor, őt is szembeállították már Adyval, de ebben a háborgó anarchistában igazán sohase lehetett bízni, hiszen kiszámíthatatlan, mit mond a következő pillanatban. De Gyóni Géza - ez most már kitűnő ellenpélda, hiszen eddig egyenest Adyt követte, eddig lázított a katonaság ellen... és lám, amikor eljött a nagy próba ideje, a harcba hívók élére állt.

Egyszerre csak általánosan ünnepelt költő lett, tekintélyes kritikusok írták le, hogy nagy alakja az irodalomnak. És ki mert volna akkor ellentmondani? A kétségbeesésében szinte egészen magára maradó Ady - akinek sohasem volt nagy véleménye Gyóniról - keserű gúnnyal mondotta, hogy "éljen csak meg az ő háborújából". - És néhány hónapig nagyon jól, ünnepelten élt is a háborúból. Most már maga is a hősök romantikus pózával indult a tűzvonalba. Egy ideig onnét küldötte haza lelkesítő költeményeit. De egyszerre csak körülötte hullottak a gránátok, személyesen élte át a háború minden borzalmát. És ezt talán regényes önkápráztatással még csak el is viselte volna (hiszen ebben az időben még Balázs Béla is a hősök pózával és pátoszával vallott a háborúról, és igyekezett emelkedett lélekkel jó katona lenni), de Gyóni mindig azt érezte, amit körülötte éreztek az emberek, és a halálba küldött emberek között egyszerre csak átélte a legénység félelmét, borzalomélményét és haragját azok ellen, akik halni küldik őket, miközben otthoni biztonságban igyekeznek lefölözni a tömeghalált. A költői hang egyszerre megváltozott. Először is a gyűlöletet érezte át az otthon maradottakkal szemben: Csak egy éjszakára küldjétek el őket! Ez már nem Ady hangja, még kevésbé Petőfié vagy Vajdáé, de nem is a boszniai békebeli katonáskodás szecessziós modorosságú pacifizmusa. Ez a tömegek hangulata volt: közérthető és közösségi költészet. Alighanem ez a Csak egy éjszakára... egész életművének legjobb, legmaradandóbb darabja. Most vált igazán népszerűvé.

Przemyślnél orosz fogságba esett, a Przemyśl-i orosz ostrom alatt írta leghíresebb versét, a „Csak egy éjszakára” kezdetű költeményt.  A messze Krasznojarszkban éli a hadifoglyok életét. És szinte naplószerűen rögzíti a hadifogolylét sivár keserűségeit. A tömegekkel együtt jut el a forradalomvárás hangulatához és reményeihez. Végső költeményeiben már az Oroszországban érlelődő forradalom igenlése kap hangot. Az Egy gyöngéd lelkű grófnőhöz és még inkább a Fogoly honvéd testamentuma a fennálló rend elleni forradalom sürgető vágyainak kifejezője. De a tengernyi szenvedés végzetesen megtörte. Elgyötört lelke elborult, teste nem bírta tovább. Élete végső heteiben a téboly tüneteit állapították meg fogolytársai, és 1917. június 25-én, harmincharmadik születésnapján meghalt.

Juhász Gyula írta róla: "1914-ben a háború költőjeként indult a lengyel mezőkre, 1917 nyarán mint a nemzeti demokrácia és az emberi szolidaritás vértanúja esett el..."

A krasznojarszki hadifogolytáborban készített emléklap, amelyre Gyóni Géza sajátkezüleg írta versét, kattintva nagyobb.

"Egy ideig rendkívül népszerű, ma is sokan kedvelik. Néhány verse nagymértékben alkalmas műkedvelő szavalók számára. És az is lehet, hogy úgyszólván minden róla szóló vélemény félreértés. Már az is, hogy oly sokan jó költőnek tartották. De az is, hogy mások dilettánsnak, legjobb esetben epigonnak mondották."

Memento

 Gyóni Géza összes verse