"A mellékelt dokumentumok alapján Heltai Péter a Securitate ügynöke volt. A fenti dekonspiráló papírt dr Dragos Petrescu állította ki, aki a román ügynök ügyekben eljár és a megfigyeltek kérésére adott esetben a román állam hivatalos papíron dekonspirálja a Securitate korábbi ügynökeit.
A fenti papírt a Berlinben élő és dolgozó Gall Tibor képzőművész kérte ki, aki elmondta, hogy a neki megmutatott papírok alapján Heltai a legszűkebb baráti köréről rosszindulatúan jelentett a román titkosrendőrségnek a 80-as években."
http://1954aprilis11.tumblr.com/
Heltai prima primisszimára volt jelölve újságíróként. 1962-ben Kolozsváron született. A Babes-Bolyai Egyetemen, filozófia-történelem szakos tanárként végzett, majd egy évre rá, 1987-ben áttelepült Magyarországra. Még ebben az évben az MTA Szociológiai Kutatóintézetének munkatársa lett. Az Országgyűlési Tudósítások alapító szerkesztője volt, majd az Magyar Televízióhoz került, ahol 2000-ig műsorigazgatóként, főszerkesztőként dolgozott. Ebben az évben részt vett az InfoRádió, majd a Budapesti Kommunikációs Főiskola megalapításában.
Jelenleg a Duna Tv reggeli műsorának kreatív menedzsere. Különböző kiadványokban megjelent fordításai, tanulmányai mellett önállóan is jegyez egy könyvet. 2009-es alakulása óta a Class FM-et működtető Advenio Zrt. igazgatósági tagja, idén július óta pedig felügyelőbizottsági tagja az RTL Klubot és számos más tévécsatornát működtető Magyar RTL Zrt.-nek. Heltait az utóbbi cégbe ugyanaz az Infocenter.hu Zrt.”delegálta”, amelynek igazgatója az Advenio többségi részvényese is. "
Az Infocenter.huról
Az Infocenter.hu tulajdonosai a dán tőkebefektetésekkel foglalkozó DEFAP, Dr. Nyerges Zsolt, az Advenio Zrt. többségi tulajdonosa, illetve Dr. Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke. Az Infocenter tulajdonosai közül a dán DEFAP a kisebbségi (48%), Dr. Nyerges Zsolt és Dr. Stumpf István pedig a többségi (52%) tulajdonos. Az Infocenter.hu tehát nem pusztán hazai bejegyzésű cég, de részvényeinek többsége is hazai tulajdonban van.
Gall Tibor Úrnak
P 11XX/08
Kelt: 2010. 11.25.
Tisztelt Uram,
a Securitate Archívumát vizsgáló Nemzeti Bizottság Tényfeltáró Bizottságának 2010. 11. 18-i ülésén kelt S/DI/I/2658/11.11.2010 –es számú jegyzőkönyve alapján a 2008/24-es OUG (=sürgősséggel kelt kormányrendelet) 7. bekezdésének 1. paragrafusa alapján, mely lehetővé teszi a hozzáférését a saját dossziéjához és a Securitate (munkatársainak) dekonspirálását, továbbá a rendelet 293/2008-as törvényi kiegészítése értelmében, amely a Securitate Archívumát vizsgáló Nemzeti Bizottság Szervezeti és Működési Szabályzatát tartalmazza, alkalmazva a 2008/1-es számon kelt határozatot, (a kérelmező) saját iratainak alapján megállapította a Hegel fedőnevű ügynök személyazonosságát Heltai Péter András (szül. 1962. 12. 21-n Kolozsvárott, Kolozs megyében, Félix és Judit fiaként) személyében.
A többi ügynök dekonspirálására beadott kérelmére válaszolva értesítem, hogy folytatjuk feltáró munkánkat, és értesítjük, amint eredményre jutunk.
Dr. Drago
Utolsó írka