Alföldi Róbert rendezései megbotránkoztatták a közönség egy részét
Nagy Mari végig, néhány statiszta csak a második felvonásban tetszeleg teljesen meztelenül Alföldi Róbert új rendezésében, A park című Botho Strauss-darabban. Korábban a Bárka Színházban is egy Alföldi által jegyzett előadás verte ki a biztosítékot.
– Nagy megrökönyödést és vékonyka tapsot váltott ki az előadás a közönségből – mesélte az egyik néző, Zsanett, A park című előadás után, amit a Nemzeti Színházban látott. – Nagy Mari szinte végig ruhátlanul mutatkozik, szerepének legdurvább akkordja az, amikor egy félig szétroncsolt tehéntetemből mászik elő, pőrén. Értem, hogy a darab arról szól, hogyan tűnt el az emberek életéből a szeretet és az érzékiség, hogyan váltak a kapcsolatok számító üzletté, de amikor egy jelenetben a nagypapa megerőszakolt egy kövérkés, gátlásos kamaszlányt, többen kimentek a teremből. Alföldi rendezésének üzenetét megértettem, de a megfogalmazás zavaros. A Nemzetiben klaszszikusokhoz vagyunk szokva – véli az egyetemista lány.
Egy neve elhallgatását kérő hölgy szintén kiakadt, őt a Bárka Színházban látott Szentivánéji álom jelenetei botránkoztatták meg. – Titánia a történet szerint varázslat hatására beleszeret egy „szörnybe”, vagyis egy férfiba, akit szamárrá változtat Oberon tündérkirály. Alföldi darabjában a szamár helyett egy kövér, meztelen férfit láthatunk, akire majdnem egyméteres műpénisz van csatolva, amin a férfi saját maga furulyázik, majd Titánia is „fejet hajt előtte”. Az előadás során sok tizenévesforma fiúcska szintén ágyékkötőben rohangált a színpadon. A darabban később négyes csoportszexet imitáltak. Ez a modern átdolgozás inkább pornográf, mint művészi."
Pörzse Sándor: az szdsz-es magyar kultúrában
2010.12.13. 01:08 | tesz-vesz | Szólj hozzá!
Címkék: pörzse jobbik alföldi antikultura
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Utolsó írka