„A politikai vélemények tendenciózus büntetése, pontosabban a nyilvánvalóan e célból kezdeményezett eljárások megjelenése valóban a sajtószabadság, a média sokszínűsége elleni hatalmi támadás bizonyítéka volna. De erre ma senki nem tud példát felmutatni. Ha a jogalkotó célja valóban egy szájkosártörvény létrehozása volt, akkor jelentem: a terv nem vált be. A balliberális sajtó évek óta nem volt olyan virulens, mint mostanság. A hírkeresőből dől a tolvajkormányozás, az államfő újévi beszédének helyesírási hibákkal tarkított leiratán való gúnyolódás. Mintha verseny kezdődött volna: ki lesz az első, aki úgy megsérti a hatalmat, hogy magára vonja a médiahatóság haragját. Durvaság, hisztéria, provokáció, iróniának vélt gyűlölet. Véleménymártír kerestetik. (...)
Mindettől függetlenül ha a balliberális újságírók félelmei igazolódnának, kész leszek teljes szolidaritást vállalni velük. Még azokkal is, akik megtagadták ezt a négy éve meglőtt, megkínzott emberektől, akik elnézték a gyülekezési szabadság bírósági ítéletek sorával igazolható korlátozását, egy képviselő félholtra verését pedig igen mulatságosnak találták. Ám a szolidaritásnak nincs köze az érdemhez. Az elvi kérdés.”
a médiáról született magyar jogszabály csak ürügy a támadásokra. Méghozzá jó ürügy, mert a szólás- és sajtószabadság több mint kétszáz éve már az egyik leghatásosabb eleme a politikai demagógiának. Lévén, hogy igazi szólás- és sajtószabadság soha és sehol nem létezett. Magyarországon sem. Igazából nem is volt mit lerombolni a frissen elfogadott törvénnyel. Maguk a háborgók is tudják, hogyha valamilyen véletlen folytán mégis létrejönne az eszményi szólás- és sajtószabadság, akkor éppen ők lennének annak az igazi kárvallottjai.
Utolsó írka