Az én XX. századom című filmből. Fekete-fehér, magyar játékfilm, 102 perc, 1989
Cannes-i fődíjas
Otto Weininger osztrák filozófus (1880 - 1903). Geschlecht und Charakter (Nem és jellem) című művében a férfi, női és a zsidó típust határozza meg, és ezzel egészen a Harmadik birodalomig komoly elismerésnek örvendett. A liberalizmus és a szexualitás előtérbe kerülésével szembeni ellenszenv öltött nála filozófiai formát. Morális komolysága komoly hatást gyakorolt a bécsi szellemi életre. Ezt tovább erősítette 23 évesen elkövetett öngyilkossága.
Anyja iskolázatlansága már fiatal korában megerősítette benne a nők alacsonyabb rendűségéről alkotott elképzelését. szomorú
Veleszületett betegsége miatt rendszeresen epilepsziás rohamoktól szenvedett. Zsidónak nevelték, de 1902 július 21.-én áttért a protestáns vallásra. Élete és korai látványos halála nagyon gyorsan kultuszt teremtett a fiatal filozófus köré. Temetésén többek közt olyan hírességek vettek részt, mint Ludwig Wittgenstein és Franz Kafka.
Látványos öngyilkossága még jobban erősítette a személyét övező misztikus kultuszt. Már életében zseninek tartotta mindenki. Tanárától, Jodl-tól kezdve egészen Freud-ig, aki vitájuk és a fiatal filozófus lekezelő modora ellenére is elismerte zsenialitását. Ezt csak fokozta a '30-as évek közepétől, hogy Hitler is nagyra tartotta Weiningert.
Weininger feltételezi, hogy egy organizmus minden egyes sejtje nemmel bír. Ennek bizonyításához a protoplazma (Protoplazma a sejt élő anyaga. Különleges fizikai és kémiai tulajdonságai következtében életjelenségeket mutat. A növekedés, a fejlődés, a szaporodás, a táplálék felvétele és feldolgozása a protoplazma működésén alapul) több fajtáját különbözteti meg. Az idioplazma nemileg semleges, az arrhenoplazma a férfi protoplazma, míg a thelyplasma a női. Biológiai eszmefuttatásából azt a következtetést vonja le, hogy a férfi és női princípium összebékíthetetlenül szemben állnak.
A zsidóságot tekinti a női típus egy népben történő megvalósulásának. Ez egy „pszichikai konstitúció”, egy típus, egy idea, ami a „zsidó népben tökéletesen” kifejeződik. A zsidókat és a nőket – a férfiakkal ellentétben – az köti össze, hogy nincs saját énjük. Mivel Weiningernek ez jelenti a tulajdonképpeni értéket, ezért értékük sincs. Nem individuumként, hanem a nemben élnek. Ezért játszik náluk jelentős szerepet a család. Meghatározása szerint az abszolút zsidó lélektelen. A megoldás a zsidóság problémájára szerinte az, ha elveszti zsidóságát. Ez azonban csak személyként valósítható meg. Emiatt kilátástalan a cionizmus, mert kollektívan próbálja megoldani a kérdést. Az egész lélek és individualitás elemzés betetőzésével jut el a hit kérdéséhez, ami Weininger szerint a létezés csúcsa. Ez kizárólag individuumként lehetséges, így a nő és a zsidó, aki a nemben él, nem érheti el. A zsidó, még a női típusnál is inkább szemben áll a hittel. A zsidó Weininger véleménye szerint egyenesen vallás- és hitellenes. A nő ezzel szemben csak a férfiban hisz, ezért nincs hite. A férfihoz mint individuumhoz Weininger szerint a hit elengedhetetlenül hozzátartozik; ezért tekinti a kereszténységet a zsidóság negációjának.
A zsidó típus meghatározását kiterjeszti egész korára. Weininger szerint a századforduló nyugati kultúrája a legzsidóbb és legnőiesebb kor. Nem más, mint pusztán „koitusz-kultúra”. A nő és a zsidó bűnösen tartják a férfit azzal, hogy nem engedik megjelenni a társadalomban az aszkézist. Emiatt a férfiak is nőkké lettek, és egyetlen céljuk a koitusz végrehajtása. Ám ez mindkét felet leértékeli, éppen ezért a női emancipáció legnagyobb ellensége.A női emancipáció igénye a férfi típusból származik. A nő annak megfelelően akar emancipálódni, amekkora benne a férfi princípium aránya. Tehát Weininger úgy gondolta, hogy minden társadalmi kísérlet a nők emancipálására eleve bukásra van ítélve. Szerinte a női típusnak sem képessége, sem igénye nincs rá. Tehát csak a bennük lévő férfi akar emancipálódni. A nők és a zsidók problémáját Weininger a rabszolgákéval állítja párhuzamba. A drasztikus ítélet ellenére mégis azt írja, hogy még ha a nők és zsidók alul is akarnak maradni, akkor is azonos jogok illetik meg őket, mint a férfit („A férfi és a nő azonos jogokkal bírnak”
Az egyetlen megoldás, ha az amorális nő férfivá válik. Ám erre kevés esélyt lát, mivel a nő nem akarja a szabadságot. A nehézségek ellenére mégis meg kell próbálni, hiszen a két nem problémái összekapcsolódnak, ezért a férfinek magával kell vinnie a nőt. Ez úgy valósulhat meg, ha a nő elmond a koitusról. Tehát a nőnek nem a férfitól, hanem a nőtől kell emancipálódnia.
Halála után barátai sok időt fordítottak arra, hogy bebizonyítsák, Weininger műve nem pusztán Möbius Über den physiologischen Schwachsinn des Weibes (Leipzig 1901) című munkájának plágiuma.
Ez alapján nem tűnik zseninek. Frajddal így felvehette volna a versenyt
Freud a zsidókra vonatkozó értelmezését teljesen irányt tévesztettnek ítélte. Freud analízise szerint a fiatal filozófus életét és munkáját zsidó származása és homoszexualitása miatt fellépő önutálat határozta meg, és végül ez hajszolta öngyilkosságba. Freud idézi Weiningert, amikor a szexuális identitás kérdését tárgyalja. Őt hozza példaként a kasztrációs komplexus értelmezéséhez, mivel ezt úgy határozza meg, mint ami az antiszemitizmus legmélyebb gyökere. Az érdekes hivatkozások ellenére a két szerző valószínűsíthetően nem gyakorolt kimutatható hatást egymásra.
Otto Weininger a kor züllött állapotát a zsidó típusában határozta meg. Szerinte a nyugati kultúra a legzsidóbb és legnőiesebb. A századfordulón a zsidó mint típus meghatározása széles körben elterjedt volt. Többet jelentett, mint a zsidó valláshoz való tartozást. A nemzetközi szellemi irányultságot fejezték ki vele. Ez szolgált ellenpontként az egyre erősebb nacionalizmus és a népiesség számára is.
Utolsó írka