Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.
Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:
Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia, a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.
Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.
Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.
Térjünk mindannyian konszenzusra.
posztos írkák
Tesz vesz XVIII.:
Fókuszcsoport : nagy fideszes botrányok, egy része
www.youtube.com/watch?v=lg... (2024.04.23. 10:19)Pár kérdés a fideszesekhez
Tesz vesz XVIII.:
Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Ko... (2024.04.19. 15:52)Miért fideszes a Mi hazánk?
Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold. Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém. És mond:
"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék KáKánBéKa
start
Máté, 7. fejezet
15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok. 16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket. 17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. 18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt. 19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik
Tesz vesz XVIII.:
Fókuszcsoport : nagy fideszes botrányok, egy része
www.youtube.com/watch?v=lgAiOliN4eQ (2024.04.23. 10:19)Pár kérdés a fideszesekhez
Tesz vesz XVIII.:
Magyar Péter: Pontosan tudom, hogy heti egyeztetések zajlottak Dúró Dóra és Kocsis Máté között.
Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent
Gyomaendrődön járt, ahol a hallgatósága előtt elkezdett arról beszélni, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a Fidesz... (2024.04.19. 15:52)Miért fideszes a Mi hazánk?
Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük kkbkorkukacgmail.com vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk. az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén. Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul, így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.
Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.
A zongoraművész azt mondta egy német lapnak: nem játszik többé Magyarországon, ahol nemkívánatos személy lett.
shiff andrás tanít:
Andras Schiff הוא מורה
Csak bátorság! címmel közölt interjút vasárnap Schiff Andrással a Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung. A zongoraművész azt mondta, nem játszik többé Magyarországon, ahol nemkívánatos személy lett. A konzervatív német hetilapnak nyilatkozó zongoraművész sajnálattal állapítja meg, hogy a médiatörvény kapcsán „nagyon kevés bátor hang hallatszik ma Magyarországon, ott erős apátia uralkodik. A másik oldal, a szélsőjobb viszont nagyon hangos és agresszív, elsősorban a névtelen internetes blogokon keresztül”.
A német hetilap munkatársa felidézte Bayer Zsolt januári cikkét, amelyben a Magyar Hírlap publicistája egyebek között azt írta, hogy 1919-ben nem gyilkoltak meg elég baloldalit, és Schiffet név szerint is említette más zsidókkal együtt (Cohen, Cohn-Bendit, Schiff). Erre reagálva a zongoraművész kijelentette: „Abszolút nemkívánatos személy lettem Magyarországon. Nem hiszem, hogy valaha is újra fel fogok lépni Magyarországon, vagy akárcsak beutazom az országba. Elvégre nem vagyok hős”.
"Elvégre nem vagyok hős" Ez igaz. Inkább egy féreg.
Schiff leszögezte: „Bayer egyike azon keveseknek, akik nem névtelenül írogatnak. Ő egy megvadult fasiszta, ha nem magyarul írná a cikkeit, már világraszóló botrány lett volna belőlük. Bizonyos vagyok benne, hogy nem lesz baja ebből. A bizottság öt Fidesz-tagból áll, elnöke, Szalai Annamária korábban pornóújságot adott ki. Ők öten döntik el, ki a barát és ki az ellenség”.
Arra a fölvetésre, úgy gondolja-e, hogy ha többen értenének magyarul a világon, akkor már régóta nagy felháborodás tört volna ki, Schiff András igenlő választ adott. „A magyar szinte olyan, mint egy titkos nyelv, nagyon kevesen értik. Ez a szerencséje ennek a csőcseléknek, amely most dirigál.”
hiába ütöd, hiába simogatod, ők mindig csak sírnak
hogy lehet egy zongorista ekkora barbár. persze megint magyar mércével mérek, a Dob utcába más a mérték. olyanok ezek a gettóból kivetkőzött zsidók, mint a kommunisták, az is hiába vesz fel öltönyt, csak egy koszos, modortalan proli marad, nem hiába olyan nagy barát a kommunista meg a zsidó. persze ezek csak a vén, nemzetellenes korszakban felnőtt zsidók, a fiatalabbak nem ennyire ostobák.
Aki hallotta valaha Schiffet nyilatkozni, az tudhatja, hogy a való világ folyamatainak megítélésére teljesen alkalmatlan
Mondjuk nem értem miért csodálkozik, ha Bayer és minden jobbos médiamunkás elküldi megint az anyjába, miután lecsőcselékez mindenkit. Arra utaznak, hogy legyen jó szaftos zsidózás, aztán lehessen obégatni. Ha nincs, akkor burkolt a zsidózás. Lásd "filozófusper".
Андрас Шифф — венгерский еврей, родился в Будапеште."
(Ez a zenekritika nem túl hízelgő képet fest róla. Hisztériára hajlamos, kicsit nagyon. Nem egy koncertet hagyott félbe, zavaró körülményekre hivatkozással.)
Az a helyzet, hogy alaposan elhalmozták díjakkal itthon (1996, Kossuth-díj) és külföldön. Kézről kézre adva ajnározták a zsidó közösségek, szerte a világon. Eddig, legalábbis. Az oroszoknál még a helyi wiki is bőbeszédűbb róla, mint az angol, vagy az itteni magyar.
Schiff több, mint 30 éve külföldön él. Gőze nincs a médiatörvényről. Se a korábbiról, se a mostaniról. Az olaszról se, ahol most él. A britről sem, ahol elvileg él.
Schiff, mint egy papagáj, felmondta amit a szájába adtak. Egy bábu, egy pojáca.
Schiff András 2003. Nem lépett fel Bécsben sem, az FPÖ kormányzati szerepe miatt.
Mozgó Világ, 2003- április:
"- A közönség nem ártatlan. Annak a közönségnek nagy része a Szabadság Pártra szavazott, más része pedig úgy tett, mintha az egész nem számítana. Pedig számít. És igaz, hogy a közönséget szolgálni kell, de nem minden feltétel nélkül, és vannak bizonyos helyzetek, amikor nemet is kell tudni mondani. Tudom, hogy vannak, akik azt gondolják, nem vagyok konzekvens, mert most Olaszországban élek, pedig ott most Berlusconi kormányoz, az vajon miért nem zavar? Az a helyzet, hogy zavar, nagyon utálom Berlusconit, de azért mégsem tudom Haiderrel azonosítani, és Olaszországot sem tudom Ausztriához hasonlítani, ahogyan annak idején a Mussolini-féle fasizmus is nagyon más volt, mint a Hitler-féle nácizmus."
"Szerencsére mi nagyon jóban vagyunk Kertész Imrével, aki a feleségemmel együtt meghívott bennünket a Nobel-díj-osztásra Stockholmba -, hogy a Nobel-díj bizottság főtitkárát a díj történetében teljesen szokatlan módon a díjazott honfitársai tiltakozó levelekkel és e-mailekkel ostromolták emiatt, akkor nagyon elcsodálkoztam és elszomorodtam.
- Úgy tudom, annak idején Szent-Györgyi Albert Nobel-díjánál ugyanez történt.
- Mely országból tiltakoztak?
- Magyarországról.
Szent-Györgyi a múzeumtól kapott összeget az 1937-ben kitört finn–orosz háború finnországi szenvedőinek ajánlotta fel.
A II. világháborúban Szent-Györgyi Albertet a Kállay-kormány Isztambulba küldte. A titkos diplomáciai küldetés célja Magyarország háborúból való kiugrásának előkészítése volt. A tárgyalásokat lefolytatta, a kiugrási kísérlet mégis meghiúsult, mivel a németek megtudták Szent-Györgyi útjának tervét, ezért az 1944. március 19-ei német megszálláskor illegalitásba vonult. Hitler személyesen adott parancsot az elfogatására. Az utolsó pillanatokban sikerült őt kicsempészni a svéd nagykövetségről, ahonnan a már szovjet hadsereg által ellenőrzött területre került.
a magyar kormány küldte ki
Az 1945 januárjában Szent-Györgyi elnökségével alakult meg Magyar-Szovjet Művelődési Társaság, amely később Magyar-Szovjet Baráti Társaság néven működött.
lehet nála is érdemes volt tiltakozni
A háború befejezése után hozzálátott az Akadémia újjászervezéséhez, de munkája kudarcba fulladt a konzervatív akadémikusok ellenállása miatt. Létrehozta az Új Természettudományi Akadémiát. Végül a két akadémiát a kormány összevonta, Szent-Györgyit felkérték elnökének, de maga helyett Kodály Zoltánt javasolta.
nagyon helyes. Kodály legalább nem volt kommunistabarát
- Szintén? Akkor ez úgy látszik, magyar specialitás. Mert én nem tudok róla, hogy ilyesmire vetemedtek volna más országokban is. Bár Ausztriában, ahol sokáig éltem, tapasztaltam hasonló dolgokat, szerintem ez valami „Habsburg-dolog" lehet, valami K. und K.-ügy, csak Ausztriában szemtől szemben kicsit mézesmázosabbak az emberek, ezért nem ennyire feltűnő a dolog.
- Mi kevésbé lennénk hipokriták? Ott legalább szégyellik, ha így gondolkoznak, Magyarországon pedig nem is szégyellik?
- Nem igazán. Persze ez nem általános, de azért ne tegyünk úgy, mintha ilyesmi nem lenne. Mindig is volt, és ez engem mindig is nagyon zavart, és ez is oka volt, hogy 1979-ben elmentem Magyarországról, mert ettől borzasztóan rossz volt a közérzetem.
- Azért az ön esetében többről volt szó, mint valami általános és megfoghatatlan rossz közérzetről, legalábbis én így tudom. Ugye, felcseperedett akkor itt három rendkívül tehetséges és szép reményű fiatal zongorista, és úgy látszik, hármójuknak tényleg túl kicsi volt ez az ország.
- Most veszélyes játékot űz, persze, látom, maga nagyon jól van informálva.
- Ön is tudja, hogy ezt akkoriban széltében-hosszában beszélték: hogy magának nem volt kedve beszállni abba a kisszerű viaskodásba.
- Ez igaz, nem érdemes a tényeket elkendőznünk. Mert bár az előbb azt mondtam, hogy Magyarország nem is olyan kicsi ország, olyan módon mégis nagyon kicsi, hogy vannak, akik úgy gondolkoznak, mint egy kiskakas a szemétdombon, hogy „itt én vagyok az úr, és más itt ne kapirgáljon". Pedig nem kéne, hogy ennyire kicsinyes legyen ez a világ"
előtte mit is mond: "engem mindig is nagyon zavart a magyarországi hangulat, ezért mentem el"
"Árt egy zongoraművész hírnevének, ha vannak mellette a porondon még más, hasonlóképpen tehetséges zongoraművészek is?
- Dehogy árt! Sőt! Gondoljon csak bele, hogy van ez az irodalomban! Mennyi ragyogó író van itt most együtt: Kertész, Nádas, Esterházy (mondjuk egy élő magyar írót, költőt is, aki nemzetközileg is ismert, de legyen országosan ismert, nekem az is elég) és még mások is, és a legszebb kapcsolatban vannak, és mindegyikük sikere erősíti a többiét is, aminek a hatását, az eredményét az egész magyar irodalom élvezi."
ó, hát élvezzünk is, ezt a minőséget nem lehet nem élvezni
"Nem hiszem, hogy a zenei élet akkor is ilyen belterjes lett volna, inkább csak a háború után lett azzá. Nagyon furcsa. Persze, most, amikor erről beszélek, félek, nehogy megint valami „zsidó-nem zsidó" dolog süljön ki ebből.
- Miért? Mire gondol?
- Kurtágra például, mert Bartók, ugye, maga nem volt zsidó, miközben persze a nácik miatt emigrált.
- És azt gondolja, hogy ez most is szerepet játszik?
- Nem tudom. A Kurtág, a Kertész és a magam esetében azt hiszem, igen. Ezért sajnos nem tudjuk kikerülni ezt az antiszemitizmus-kérdést.
- Ez annak idején a külföldre távozásában is szerepet játszott?
- Igen. De - hogy mondjam - ez egy nagyon bonyolult dolog. Azért is szeretem annyira Kertész Imrét és a műveit, mert teljesen azonosulok az ő gondolataival. Az enyém is ez a sorstalanság. Én hál' istennek, nem éltem át Auschwitzot, de közvetve igen, mert anyámékat deportálták. Nem Auschwitzba, mert valami csoda folytán azt a vasútvonalat addigra lebombázták, és így Ausztriába kerültek... És ők visszajöttek, és megpróbálták az egészet eltemetni magukban, és asszimilálódni, és mégis...
- Magát is így nevelték?
- A legnagyobb mértékig.
- Nem is volt tudomása arról, hogy zsidó?
- De, mert egyszer a szomszéd gyerekek közölték, hogy többé nem futballozhatok velük, mert zsidó vagyok. Akkor hallottam a szót először.
- Ez mikor volt?
- Talán 58-ban vagy 59-ben. És akkor sírva hazamentem, persze előbb még megkérdeztem a gyerekeket, hogy mi ez, és miért mondják, és erre azt válaszolták, hogy „mert te zsidó vagy, és ti gyilkoltátok meg Krisztust". Ez volt a magyarázat.
- Ez Budapesten történt?
- Igen, a XII. kerületben. Akkor hazamentem, és anyámék elmagyarázták, hogy mit jelent az, hogy zsidó, és hogy én is az vagyok. De nagy vigaszt nem tudtak nyújtani, különösen mert ez az egész olyan érthetetlen volt számomra, hiszen nekem semmi szerepem nem volt benne, én nem voltam okozója, és mégis az voltam. A gyökerekről pedig fogalmam sem volt. De attól kezdve tudtam, hogy egy áthatolhatatlan fal választ el a többiektől, a másik oldaltól, és még mindig nem tudtam, miért más ez az oldal. Szóval ez a sorstalanság, és ez számomra életem végéig feladatot fog jelenteni, mert a végére kell járnom, hogy mi ez valójában...
- Ezért nem érzi igazán otthonának, hazájának ezt az országot? Ezért nem érzi magát itthon igazán jól?
- Igen, ezt kell hogy mondjam, sajnos. Nem tehetek róla, de nem az otthonom, mert én nem vagyok haragtartó ugyan, szóval meg tudok bocsátani, de felejteni nem tudok. Ezért a holokausztról is azt gondolom, és ez nagyon fontos, hogy bocsássunk meg, de ne gondoljuk, hogy „megbűnhődte már e nép".Nem bűnhődött meg semmit sem. Nemrég, ahogy hallom, Medgyessy Péter azt ígérte Kertész Imrének, hogy most végre „belenézünk ebbe a tükörbe", mert ez még ennyi évtized után sem történt meg. Pedig itt rettenetes dolgok történtek. És mégis, akárkivel beszél azokról az időkről, mindenki arról fog beszámolni, kit bújtatott és kit mentett meg a papája vagy a nagypapája. De ha mindenki mentette a zsidókat, akkor ki követte el azokat a rettenetes dolgokat, amikről nekem a nagymamám mesélt? Az anyám nem is mesélt, mert ő annyira hitt az asszimilációban, még ma is hisz benne, pedig nincs oka hinni. Az én családom akkor Debrecenben élt, és ott előbb indult meg a deportálás, mint máshol. Felrakták az egész társaságot egy lovaskocsira, azzal vitték őket a gettóba, és akkor a debreceni szomszédság kiállt röhögni a ház elé, és mutatták a kezükkel, hogy „most fogják elvágni a torkotokat", és már rohantak is be a rokonaim házába, vitték el a cuccokat, a gyertyatartót és mindent. Szóval ez is volt. Erről is kell beszélni. Nem tudom, hogy ezeket az érzéseket hogyan lehet csillapítani. Volt egy öreg barátom Londonban, a Lajos bácsi, aki azt mondta nekem, hogy „az az ország, ahol engem azért nem gyilkoltak le, mert nem adtam rá alkalmat, az nem a hazám". És én nem tudok Lajos bácsival ebben vitatkozni. Ugyanakkor azt sem mondhatom, hogy ne akarnánk asszimilálódni, de talán helyesebb, ha ezt csak a magam nevében mondom, végső soron ez az anyanyelvem, és én imádom ezt a nyelvet és ezt az irodalmat, különösen a verseket és az egész kultúrát, és az ember magyarul gondolkodik és álmodik, de vicceket mesélni is csak magyarul jó. Szóval ezek furcsa dolgok.
- Miért gondolja, hogy ez a kicsinyesség, a kenyéririgység magyar sajátosság?
- Dehogy is az, csak ez máshol jobban megoszlik.
- Mert ez kis ország? Vagy inkább csak a szegénység teszi, hogy itt az irigység feltűnőbb?
- Olyan fontos a pénz?
....
- Ha már szóba hozta a Fesztiválzenekart, biztosan tudja, hogy amikor ön a Jörg Haider vezette Szabadságpárt kormányra kerülésekor úgy döntött, nem lép fel Ausztriában - s hogy ezt demonstrálja, azonnal lemondta koncertjét a washingtoni osztrák nagykövetségen -, Fischer Iván másképp döntött, a Fesztiválzenekarral a bécsi Konzerthausban nagy sikerű koncertet adott. „A művészek akkor nagyon nagy dilemmában voltak - mondta Fischer egy évvel később ugyanezeken a lapokon -, az volt a kérdés: szabad-e, helyes-e vagy nem helyes... ott koncertezni... És akkor gondoltam arra, hogy csináljunk egy olyan koncertet, amely arról szól, hogy együtt muzsikálunk a cigányokkal... Mert a művésznek kívül kell lennie a világ dolgain, a művészetben kell élnie. ...Nagyon ritkán szabad megszólalnia társadalmi ügyekben. Vannak viszont bizonyos helyzetek és pillanatok, amikor... meg kell szólalniuk." Fischer abban az interjúban Bartókra hivatkozott, elmondta, hogy a harmincas években, amikor dúlt az antiszemitizmus, zsidótörvények születtek, és nem volt szabad zsidónak kereszténnyel összeházasodnia, Bartók a fajok tisztaságáról folyó vitához egy olyan cikkel szólt hozzá, amelyben arról írt, hogy a más nyelvekkel és más nemzetekkel való keveredés a népdalok esetében igen üdvös dolog, az a magyar népdalkincset gazdagítja, és nem szegényíti. „Ez egy gyönyörű példa arra - mondta Fischer Iván -, hogy egy nagy művész a hangját hallassa egy társadalmi ügyben, hiszen ez egy konkrét hozzászólás az úgynevezett faji kérdéshez, ugyanakkor mégis a művészeten belül marad, nem mint politikus szól hozzá, hanem sokkal színvonalasabb, magasabbrendű módon." Amikor ön úgy döntött, hogy nem lép fel Ausztriában, akkor valami ennél erősebb, kimondottan politikai gesztust akart tenni, fontosnak érezte, hogy ne maradjon „a művészeten belül"?
- Nem hiszem, hogy ezzel én többet tettem. Nekem akkor ez az eszköz állt rendelkezésemre, de nem hiszem, hogy más eszközök kevésbé jók, hogy a harmincas években a népdalokról szóló cikk ne lett volna politikai tett. Az nagyon fontos és szép példája volt a kiállásnak, mint ahogy aztán később Bartók emigrációja is politikai tanúságtétel volt. Micsoda áldozat, micsoda karakter! És Beethoven is politikus volt, amikor az Eroica szimfónia dedikációját - hiszen megírásakor Napóleonnak ajánlotta ezt a művét - kihúzta, amikor kiábrándult, amikor rájött, hogy akit addig hősnek hitt, egyszerű zsarnok. Beethovennek egyébként az egész lénye, habitusa politikus és etikus. A politika és az etika ugyanis nem független egymástól. Szerintem, amikor én lemondtam az ausztriai fellépéseimet, akkor csak azt kérdeztem, és ma is ezt kérdezem, hogy amikor a nácik bedobták a Heine-könyveket a tűzbe, akkor az a művészetről szólt, vagy politika volt. Szerintem ez a kettő elválaszthatatlan. - Eszébe jutott közben, hogy az az ország, amelynek akkor ilyen módon nemet mondott, azoknak a művészeknek is a hazája volt, szülőhazája, akiket maga a legnagyobbra tart? - Hogyne. De ezt a „nemet", amit akkor mondtam, fenntartom most is, mert az helyesnek bizonyult. - De most már fellép Ausztriában... - Igen. Most már játszani fogok Bécsben, mert az a kormány megbukott, és remélem, hogy az új koalíció más lesz, mint az előző. Én egyébként nem azért tettem, amit tettem, nem azért mondom, amit mondok, mert azt hiszem, hogy annak bármiféle hatása vagy súlya lenne. Ez nálam csak lelkiismereti kérdés. Csak arról van szó, hogy nem fogom be a számat. Nem tehetek mást. Nem tudtam volna utána a tükörbe nézni, ha Haider megválasztása után elmegyek egy „Schubertiádára", ahol a gazdag polgári közönség - amely minderről tudomást sem vesz - felöltözik dirndlibe, és mosolyogva hallgatja Schubertet. Felfordult volna a gyomrom, mert ez olyan felháborító. Mert Schubert nem erről szól. A legtöbb kollégámat ez sajnos nem zavarja, ilyen gondolatok őket nem bántották, koncerteztek tovább. Nekem azonban mindig a hitleri időkre kell visszagondolnom, miközben tudom azt is, hogy ez a helyzet ahhoz nem hasonlítható. De nem szabad, hogy elveszítsük az érzékenységünket. Nekünk, művészeknek úgy kell reagálnunk arra, ami a társadalomban vagy a politikában történik, mint egy nagyon érzékeny membránnak, mert mi nem pojácák vagyunk, akik, ha megfizetnek, bárhol, bárkinek játszunk. Ezt nem szabad. Ez megalázó. - Biztosan ismeri azok álláspontját, akik másképp gondolják ezt, mint ön. Akik azt kérdezik: miért legyen hűségesebb az ember a politikai nézeteihez, mint a művészetéhez? Föláldozhatja-e a politika oltárán a művészetet? Erről szól Klaus Mann és Szabó István Mephistója és Szabó Furtwängler-filmje is.
Furtwängler nem volt náci, de sajnos nem volt olyan jellemes ember, amilyennek egy ilyen nagy művésznek lennie kellett volna abban a helyzetben. Nem volt náci, de annak azért nagyon örült, hogy eltűntek a riválisok, és a nagy karmesterek közül egyedül - megint itt vagyunk a témánál - ő maradt a porondon. Toscanini megtagadta a német és az osztrák színpadokon való fellépést, a többiek, a zsidók, Klemperer, Bruno Walter, Kleiber emigrációba kényszerültek, és ott maradt egyedül Furtwängler, mert a fiatal Karajan - aki szintén maradt - őneki nem jelentett konkurenciát, mert Karajant akkor még nem lehetett egy napon említeni vele. Szóval neki ez a helyzet nagyon konveniált. Pedig megtehette volna, mert volt rá lehetősége, hogy ne engedjen ennek a csábításnak, hanem maga is az Egyesült Államokba távozzon, vagy választhatta volna a svájci önkéntes emigrációt is. Persze akkor azt nem lehetett előre látni, hogy Svájcba nem vonulnak-e be a nácik, de én mégis azt gondolom, nem lett volna szabad maradnia.
- Erre is van ellenérv. Ilyenkor szoktak a közönségre hivatkozni.
- Mi van a közönséggel?
- Hogy a közönség a legfontosabb, az előadóművésznek a közönséget szolgálnia kell, nem szabad cserbenhagynia, mert az nem követheti őt külföldre, egy egész ország nem emigrálhat...
- Miért mondják ezt? A közönséget is lehet nevelni, ez is feladata a művésznek.
- Azt hallottam, volt, aki az ön döntésére is azt mondta, olyasmiért bünteti az osztrák közönséget, amiről az nem tehet, a közönség ártatlan.
- A közönség nem ártatlan. Annak a közönségnek nagy része a Szabadság Pártra szavazott, más része pedig úgy tett, mintha az egész nem számítana. Pedig számít. És igaz, hogy a közönséget szolgálni kell, de nem minden feltétel nélkül, és vannak bizonyos helyzetek, amikor nemet is kell tudni mondani. Tudom, hogy vannak, akik azt gondolják, nem vagyok konzekvens, mert most Olaszországban élek, pedig ott most Berlusconi kormányoz, az vajon miért nem zavar? Az a helyzet, hogy zavar, nagyon utálom Berlusconit, de azért mégsem tudom Haiderrel azonosítani, és Olaszországot sem tudom Ausztriához hasonlítani, ahogyan annak idején a Mussolini-féle fasizmus is nagyon más volt, mint a Hitler-féle nácizmus. Egyébként van erről egy vicc is: Ausztriának az volt a legnagyobb eredménye, hogy sikerült Hitlerről elhitetnie, hogy német volt, Beethovenről pedig azt, hogy osztrák. (A valóságban éppen fordítva volt.)
- De, ugye, ez nem azt jelenti, hogy a náci rendszerek és bizonyos országok, bizonyos népek közé egyenlőségjelet tesz?
- A világért sem, én semelyik nép iránt nem érzek semmiféle ellenszenvet, (vesd össze:"megbűnhődte már e nép".Nem bűnhődött meg semmit sem") nagyon tisztelem a németeket, és szívből sajnálom - és mindig beleérzem magam annak a fiatal németnek a bőrébe -, aki bár maga nagyon tisztességes ember, és az is lehet, hogy liberális gondolkozású, mégis ezt a terhet hordozza, csak azért, mert németnek született. És mélyen fölháborít, hogy akárhova érkezik ma egy fiatal német, meg kell küzdenie ezzel a hihetetlen antipátiával, aminek ő és a nemzettársai nem okozói, mert ők tényleg nem tehetnek arról, mi történt a hazájukban évtizedekkel korábban.
- Talán a fiatal korosztályokban már nincs meg ez az antipátia...
- De még mindig megvan. Angliában is sokszor úgy viselkednek az emberek a németekkel, mintha még mindig tartana a második világháború, állandóan zajlik ez a harc. És ez borzalmas dolog.
- Magyarokkal szemben is tapasztal hasonló típusú antipátiát?
- Nem, egyáltalán nem, csak a németekkel szemben tapasztalom. És ez azért is szörnyű, azért is rettenetesen igazságtalan dolog, mert eddig igazán és komolyan csak a németek vállalkoztak rá, hogy szembesüljenek a múltukkal. Ott is vannak persze szélsőséges emberek és csoportok, és ott is megtörtént, hogy felgyújtottak török lakásokat, ami rettenetes dolog, de ott utána a nép fáklyás felvonulással tiltakozott e gonosz és barbár tett ellen, és ehhez a tiltakozáshoz politikusok, kormánytagok is csatlakoztak, szóval nem akarják a szőnyeg alá söpörni a piszkot... És náluk a holokauszt tagadása bűnténynek számít, és látom a komoly szándékot rá, hogy ezt ne tűrjék. Miközben jóformán minden német beszél angolul, náluk a közép-európai írók - így a magyarok, de a szerbek, a csehek meg a többiek is - közkincsnek számítanak. Ezekről az írókról az angol nyelvterületen nem vesznek tudomást, és ez igen bántó ignorancia. Pedig nem igaz, én nem értek azzal egyet, hogy ma egy fontos nyelv van a világon, az angol, és aki nem tud angolul, az fulladjon meg. Ez durva arrogancia, ami engem borzasztóan bánt és bosszant. A németeknél pedig azt látom - és ezt Kertészék is mondják -, hogy nekik igen nagy részük van abban, hogy a közép-európai, benne a magyar irodalom világszerte ismertté vált.
...
- Oroszul is olvasok, igen. Annak idején mindenki szitkozódott azért, hogy oroszul kell tanulni, én most mégis nagyon hálás vagyok ezért a sorsnak, mert gyönyörű nyelv. Azt viszont nagyon sajnálom, hogy az én generációm nem tanult latinul. Az nagy kár. De engedje meg, hogy még egy kicsit visszatérjek az előző témánkhoz. Ugye, itt Közép-Európában a diaszpórában élő zsidóság teljesen beépült abba a kultúrába, amely körülvette, a németbe, ott aztán tényleg asszimilálódott, és a magyarba is, és ezért volt az, hogy ezek a zsidók nem tudták elképzelni sem, hogy megtörténhet, ami pedig sajnos megtörtént, még akkor sem, amikor már a szemük előtt zajlott. „Ez velünk nem történhet meg"- mondták, mert az ország, a nép, amely most ezt teszi velük, Goethe és Beethoven hazája, és népe, és „ez a mi Goethénk, meg a mi Beethovenünk". Mégis megtörtént, és én ennek dacára nem mondhatom, hogy gyűlölöm a németeket.
És nagyon fontos, ez a meggyőződésem: elképzelhetetlen, hogy azok az óriások, akiket én annyira csodálok, azokban a nehéz időkben ne úgy viselkedtek volna, mint a mi Bartókunk. Kivéve talán Wagnert, de még róla sem tudom elképzelni, hogy kollaborált volna, bár ő igazán nem volt jó ember, a művészete nagyságát persze nem vonom kétségbe. Viszont előfordult már velem, nem is egyszer, hogy amikor Bach Máté passióját dirigáltam, ami számomra mindig a legnagyobb élmény, akkor megkérdezték: „Hogyan dirigálhatsz te, zsidó létedre, egy ilyen antiszemita darabot, mint ez?" - Micsodát? - Én is fel voltam háborodva ezen, és akkor azt gondoltam, ha egy zsidó buta, akkor nagyon buta. Ez így van. És próbáltam magyarázni, hogy ez a mű nem a keresztények és zsidók közötti konfliktusról szól, hanem magáról az emberről, az emberi lényegről, és ez egy zseniális, egyedülálló darab. Ugye, már maga az Evangélium is az, de Bach zenéje még emberibbé teszi, olyan emberi, hogy az ember még Judást is szereti. Micsoda fantasztikus áriát kap a Bachtól! És itt arról van szó, hogyan történhetett meg az, hogy amikor Pilátus azt kérdezte, kit bocsásson szabadon, Jézust-e vagy Barabást, a gonosztevőt, akkor a tömeg azt ordította, hogy Barabást. Tehát arról szól a történet, hogyan lehet a tömeget manipulálni és befolyásolni, és milyen ijesztő ez a tömeg. Amit Karinthy is nagyon szépen megírt, hogy egyenként mindenki Jézust kiált, de az egész együtt Barabásnak hangzik. Persze ez is egy örök téma, hogy ez hogyan történhetett. Ugye, a szörnyűségeket, az emberiség gaztetteit nem igazán lehet rangsorolni, és engem sokszor bosszant is, amikor a holokausztot ranglistavezetőnek kiáltják ki, mert szerintem semmivel sem kevésbé szörnyű, ami Kambodzsában vagy Vietnamban történt. Amitől a holokauszt mégis más, mint az összes többi szörnyűség, az az, hogy ebben az esetben az ártatlan emberek szisztematikus és iparszerű megsemmisítését egy európai kultúrnép követte el, miközben Goethét olvasott és Beethovent hallgatott. És ez valahogy elfogadhatatlan. Ha azt mondjuk, hogy a művészet nemesít, és mindent szebbé tesz, akkor hogyan történhetett ez meg? Nem értem.
- Említette Wagnert, és tudom, hogy nem szereti, miközben kiválónak tartja a zenéjét. Nem felel meg az ízlésének, vagy ez a „rossz emberség" zavarja? - Ha egyetlen hangot sem hallok Wagnertől többé, nem fogom magam szegényebbnek érezni. De ezt sokan másképp érzik, és azt megértem. - De a zenéje nem tetszik, vagy az emberi minősége? - A zene sem tetszik. Nem tudom a kettőt különválasztani. - Nem gondolja, hogy ez gyerekesség, naivitás? - De, lehet. De érzem a gonoszságot benne, a megalomániát."
2003. február 21.
még a végén tényleg jó oldalon áll a fidesz. hiába cionisták, a zsidók nem hálálják meg nekik.
Nyugodtan leszögezhetjük, hogy Schiff Andrást egy nagyon szűk komolyzenével foglalkozó kör ismeri a világban. Ezek a megnyilvánulásai is éppen annak érdekében történnek, hogy e szűk körnél szélesebben is megismerjék őt, mivel ő egy politikába belekotnyeleskedő exhibicionista muzsikus. Már korábban is az volt. Egyébként egy féltéglával mellét veregető zsidó nacionalista.
Az említett muzsikus szavára pedig teljesen mindegy, hogy hányan adnak a világban. (valójában tekintettel korábbi megnyilvánulásaira inkább fenntartásokkal kezelik) Magyarországon pedig, - ami számít- , mindenesetre még kevesebben adnak a szavára, mint eddig.
Koncertjei pedig tényleg keveseknek fognak hiányozni.
Vajon van értelme a kérdésnek, hogy kik a legnagyobb zeneszerzők? A száz legnagyobb? A tíz legnagyobb? Kérdezzünk meg száz embert, szerintük ki a tíz legnagyobb zeneszerző, és figyeljük meg az egybeeséseket. Persze mindenki felsorolja majd J. S. Bachot...
KáKánBéKa
Utolsó írka