1988. május 1-én, miközben a fehérorosz főváros majálist ünnepelt, a Minszk melletti Kuropati erdőben – a hét végi piknikezések hagyományos helyszínén – három iskoláskorú fiú várépítésbe kezdett a fenyőfák árnyékában lévő löszös földben.

Várásás közben több, nagyon réginek tűnő tárgyra bukkantak a földben: előbb néhány porcelán pohár, illetve egy 1930-as évekbeli érmékkel teli pénztárca került elő, majd – megdöbbenésükre – sok-sok emberi koponyát találtak, hátsó részükön fura, kerek nyílásokkal. A kíváncsiság legyőzte a félelmet, a fiúk tovább ástak – aznap 23 koponyát, emberi csontokat, személyes tárgyakat és töltényhüvelyeket szedtek ki a talajból. Így kezdődött el az a történet, amely alapjaiban rengette meg a Szovjetunió fehérorosz társadalmát, és amely – a csernobili katasztrófa mögötti második legnagyobb horderejű eseményként – a kommunista párttól való elforduláshoz és a nemzeti törekvések megindulásához vezetett.

A tettesek a helyi NKVD emberei voltak, akik Sztálin parancsára hajtották végre a gyilkosságokat

1988 tavaszán a Kuropati erdőben két archeológus is járt: Zenon Poznyak és Jaugen Smigaljov. Azért jöttek, hogy megkeressék azokat a helyeket, ahol – a helyi lakosok beszámolói szerint – embereket gyilkoltak meg a sztálini repressziók idején. Az 1944-es születésű Poznyak – aki archeológián kívül etnográfiával, művészettörténettel és műemlékvédelemmel is foglalkozott – már az 1970-es években hallott történeteket a Minszk melletti tömeges kivégzésekről, ám az akkori politikai légkörben nem volt arra lehetőség, hogy kutatásokat folytasson az ügyben. Vizsgálódását 1987-ben kezdte újra, és társaival felkeresték a Minszk környékén élő öreg falusiakat, akik emlékezhettek a ’30-as évekbeli eseményekre. Poznyaknak és Smigaljovnak a keresésnél nem volt túl nehéz dolga, hiszen az egész erdőt szemmel is jól látható gödrök borították; mintha a föld besüppedt volna a fák súlya alatt. A kezdeti ásatások azonban nem vezettek eredményre: a gödör alján csak homok volt. Ám ekkor találkozott össze Poznyak archeológus csoportja az említett három fiúval, aki elvezette őket a megtalált koponyákhoz.

Poznyak megtalálta azt, amit keresett; a kutatás beindult. Több száz sírhelyet fedeztek fel az erdőben, az áldozatok számát előzetesen több tízezerre becsülték. Az ásatások és a környékbeli lakosok, szemtanúk kikérdezése alapján Poznyak és csoportja kiderítette, hogy az áldozatokat 1937 után végezhették ki, s a gyilkosságok valószínűleg a második világháború kezdetéig folytatódtak. A tettesek a helyi NKVD emberei voltak, akik Sztálin parancsára hajtották végre a gyilkosságokat.