KáKánBéKa
Már régóta sejtem, hogy megvezették rendesen a magyarokat (tehát itt: a jobboldalt, nemzeti oldalt).
 |
Torgyán József 1951-ben nyert felvételt az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karára, ahol 1955-ben diplomázott. 1956-ban lett ügyvédjelölt, 1957 végén tett szakvizsgát és 1958. március 18-án jegyezték be az ügyvédi kamarába.
Tanulmányai alatt szinte minden pályázatot megnyert, amit lehetett, egy éven át az Állam- és Jogelméleti Tudományos Diáktársaság elnöke, majd három éven át a Nemzetközi Közjogi Tudományos Diáktársaság elnöke volt, már hallgatóként gyakorlatokat vezetett a nemzetközi jogi tanszéken. Tanulmányai befejeztével lehetősége lett volna a Külügyi Akadémián való továbbtanulásra, ha belép a Magyar Dolgozók Pártjába. Mivel ezt visszautasította, segédmunkásként kellett elhelyezkednie egy budapesti hajógyárban.
hát hogyne, majd a wikipédia egy ilyen (esetleges) hazugsággal folytatja:
Az 1956-os forradalomban az Újpesti Forradalmi Bizottság tagja volt, ezért 1958. augusztus 22-én, minden hivatalos indoklás nélkül kizárták az Ügyvédi Kamarából, mely döntés ellen nem fellebbezhetett. Néhány hónapig ismét segédmunkásként volt kénytelen dolgozni, ezúttal az Acélöntő- és Csőgyárban, mígnem még abban az évben, december 22-én visszavették. Ezután 1959 januárjától 1990 júliusáig az újpesti 41. sz. Ügyvédi Munkaközösség tagjaként tevékenykedett.
emlékszünk még a göncz árpád történetére?
ő még börtönben is ült, a kis szdsz-es Patkány.
Haynau és az osztrák császár összes hadbírája nem hozott annyi halálos ítéletet 1849-ben és az azt követő években, mint dr.Tutsek Gusztáv Vazul – a „bresciai hiéna” ártatlan hivatalnok lehetett volna az 1956 utáni megtorlás gépezetében. Ha pedig arra gondolunk, hogy 1990 után az Antall- és Orbán-kormányokban is komoly szerepet kapott miniszter, dr.Torgyán József, fogalmazóként működött együtt a hírhedt Tutsek-bírósággal… nos, akkor talán az egyéb, az ország lakosságát irritáló megnyilvánulást is megértjük.
a fenti részlet után a teljes cikk:
Kádár hóhéra – a demokrácia nyugdíjasa
A hadbíró őrnagyot a „rendszerváltás” után vezérőrnaggyá léptették elő
Amint az a magyarországi sajtó híreiből ismert, a Honvédelmi Minisztérium szóvívője cáfolta, hogy 2009. szeptember 21-én Tömböl László altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke emléktárgyat, jutalmat adott volna át dr. Mátyás Miklós nyugállományú hadbíró vezérőrnagynak – annak a személynek, aki az 1956-os forradalmat követő megtorlások során 23 halálos ítéletet hozott a szabadságharcosok büntetőeljárásai során.
„Való igaz, hogy a Honvédelmi Minisztérium weboldalain a jelzett időpontban Z. T. aláírással megjelent az a közlemény, mely szerint Borszéki Tivadar, Hajnal István, Nagy János, dr. Mátyás Miklós nyugállományú vezérőrnagyok és Bíró József, Farkas Bertalan nyá. dandártábornokok kaptak jutalmat születésnapjuk alkalmából – de ez a híranyag egy korábbi jutalmazási lista alapján tévesen került közlésre. Dr. Mátyás Miklós egykori hadbíró szeptember 21-én nem volt ott az ünnepségen.” – cáfolta saját sajtóosztályát a Honvéd Vezérkar főnöke.
Bár egyéb észrevételt nem tett az 1957-ben született vezérkari főnök, azt sem kifogásolta, hogy a korábban őrnagyi rendfokozatban szolgált vérbírót ki léptette elő 1990 után vezérőrnaggyá és milyen meggondolás alapján kapja a tábornoki nyugdíját attól a demokráciától, amely ellen oly’ sokat tett az elmúlt évtizedekben – ám ennek megválaszolása nyilvánvalóan nem az ő feladata…
EMLÉKEZTETŐ
Az 1945 utáni magyar történelem egyik legsötétebb és tegyük hozzá: legkevésbé ismert fejezete még napjainkban is az a megtorlás, amely az 1956-os forradalmat és szabadságharcot követte – részben a szovjet megszálló hadsereg által elindított, majd leállított deportálásokkal, a Szovjetúnióban történt kivégzésekkel, másrészt a Kádár-kormány karhatalma által foganatosított letartóztatásokkal, bebörtönzésekkel és a százával hozott halálos ítéletekkel.
A vésztörvényszékek „igazságszolgáltatását” egyértelműen politikai szempontok vezérelték – a halálra ítéltek és végül könyörtelenül kivégzett között magas volt azoknak az aránya, akik még a bűnüldözés akkori fogalmai szerint sem követtek el semmi szokatlanul súlyosat, a meghozott halálos ítéletekhez olykor egy-egy puska véletlen megőrzése is elég volt. Mivel a történelmi levéltárak csak részben hozták nyilvánosságra a birtokukban lévő, korántsem teljeskörű iratanyagukat és adatvédelem ürügyén az 1990 utáni kormányok sem tették lehetővé a felelősök megnevezését, továbbá az ország különböző pontjain található tömegsírok feltárása sem történt meg – csak közvetett bizonyítékaink lehetnek az önkényuralom bűneinek igazolására és csupán csak részben tárhatjuk nyilvánosság elé a „rendszerváltás” után közkegyelemben részesült (az önkényuralom hatalmi gépezetében fontos poziciót betöltött) büntetőbírók névsorát. 1956 novemberét követően az alábbiakban felsorolt bírók hoztak halálos ítéleteket a Magyarország területén elfogott szabadságharcosok perében:
ANTAL PÁL (1 halálos ítélet) – B. TÓTH MATILD (3) – BALI LÁSZLÓ (4) – BARNAFÖLDI JÁNOS (1) – BARTA KÁLMÁN (7) – BEKE LÁSZLÓ (1) – BIMBÓ ISTVÁN (1) – BORBÉLY JÁNOS (110 halálos ítélet) – CIESLAV VIKTOR (3) – CSOHÁNY LÁSZLÓ (4) – FAZEKAS FERENC (1) – FEKETE LÁSZLÓ (1) – GAÁL SÁNDOR (1) – GÁSPÁR GYULA (15) – GYEPES ISTVÁN (6) – HALÁSZ PÁL (15) – ISTVÁN GÁBOR (1) – JACSÓ JÁNOS (8)KELEMEN GÉZÁNÉ (2) – KISS ISTVÁN GÁBOR (19) – LAKATOS IMRE (1) – LÁZÁR MIKLÓS (2) – LEE TIBOR (3) – LEDÉNYI FERENC (51 halálos ítélet) – LENGYEL ZOLTÁN (2) – LOMJAPATAKI BÉLA (13) – MAJOS MIKLÓSNÉ (2) – MÁTSIK FERENC (1) – MÁTYÁS MIKLÓS (23 halálos ítélet) – MECSÉR JÓZSEF (7) – MIKES ISTVÁN (1) – MOLNÁR FERENC (3) – MOLNÁR GYÖRGY (5) – MOLNÁR LÁSZLÓ (8)MUNDI JÁNOS (3) – NÉMETH FERENC (1) – ÓDLER JÁNOS 8 PÉK SÁNDOR (1) – POZSGAI ISTVÁN (1) – RADÓ ZOLTÁN 8 SUGÁR LÁSZLÓ (3) – SZÁNA KÁROLY (1) – SZEKERES KÁROLY (3) – SZÍJJÁRTÓ KÁROLY (1) – SZIMLER JÁNOS (20) – SZÖMJÉN GYÖRGY (16) – TÁRKÁNYI ERNŐ (2) – TÓTH ANTAL (2) – TUTSEK GUSZTÁV (144 halálos ítélet) – VÁGÓ TIBOR (4) – VIDA FERENC (19) és ZALAI MIKLÓS (2 halálos ítélet)
A felsorolásból kitűnik: Haynau és az osztrák császár összes hadbírája nem hozott annyi halálos ítéletet 1849-ben és az azt követő években, mint dr.Tutsek Gusztáv Vazul – a „bresciai hiéna” ártatlan hivatalnok vagy ülnök lehetett volna az 1956 utáni megtorlás gépezetében. Ha pedig arra gondolunk, hogy 1990 után az Antall- és Orbán-kormányokban is komoly szerepet kapott miniszter, dr.Torgyán József, fogalmazóként működött együtt a hírhedt Tutsek-bírósággal… nos, akkor talán az egyéb, az ország lakosságát irritáló megnyilvánulást is megértjük.
A STATÁRIUM
A szovjet invázió óráiban Kádár János vezetésével Szolnokon megalakult Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 1956. december 11-én a nem szűnő tiltakozások, tüntetések, sztrájkok és az elszigetelt fegyveres ellenállások okán statáriumot hirdetett. A Gyulaváriban (Békés megye) történteket csak és mindössze dr. Mátyás Miklós akkori hadbíró őrnagy érintettsége miatt írom le részletesen…
December 17-én a községben történtekben mindössze tizenheten vettek részt. Szilágyi István helyi fodrász volt a hangadó, a hozzá csatlakozott húsz éves Mányi Erzsébet és Farkas Mihály tiltakozva az ellen, hogy a fiatalakot állítólag Szibériába hurcolják, valamint (szintén állítólag) a karhatalom belelőtt a tömegbe – a tanácsháza előtt összegyűlteknek azt tanácsolták, hogy szerezzenek fegyvereket… Magát a fegyverszerzést már Mányi és Farkas irányította: mintegy 25-30 golyószórót, géppisztolyt és puskát, valamint tetemes mennyiségű lőszert zsákmányoltak a közeli határőrlaktanyából. – A fegyveresek tüzelőállást vettek fel a gyulavári híd mellett, várták a karhatalmistákat, akikről úgy tudták, hogy a településre akarnak bevonulni. Katonailag (ha lehet ezt a kifejezést használni) Farkas irányította őket, ő leszerelt katonatiszt volt és rendelkezett harcászati ismeretekkel. A két Mányi lány, Erzsi és a mindössze 14 éves húga elmentek felderíteni Gyula város irányába, egészen a Dugó-hídig, de mivel nem találkoztak karhatalmistákkal, hazamentek. Az időközben értesülést kapott szülők azonnal keresni kezdték gyermekeiket, a többségüket sikerült is hazaküldeniük. Egy részük a fegyvereket eldobta, de volt olyan is aki eldugta, néhányan pedig visszavitték a határőrség elhagyott laktanyájába.
Másnap a helyi rendőrség megindította az eljárást a fiatalok ellen, és a résztvevők egy részét őrízetbe vették – az ellenük indított vizsgálat kezdetben nem politikai természetű volt. A meghírdetett statárium alapján fegyverrel való visszaélés gyanújával állították őket katonai bíróság elé, melynek ügyésze dr. Sajti Imre alezredes, vezető bírója dr. Mátyás Mklós őrnagy volt.
Sajti alezredes ügyész így emlékezett az ügyre 1992-ben:
„…A katonai ügyészségen az esetet rám szignálták. A tárgyalást 1957. január 13-án és 14-én a békéscsabai városházán tartották, a zsúfolásig telt nagyteremben. Az ügyet Mátyás Miklós elnökletével a Kecskeméti Katonai Bíróság tárgyalta – csak kitérőként jegyzem meg: Marosán Györgytől nagyon kikaptunk a nyilvánosság bevonása miatt. A bíróság a nyilvános tárgyalást azért tartotta szükségesnek, hogy minél többen lássák az eljárás törvényességét. A statárium rendelkezései szerint, ha a bűnösség megállapítható, akkor a bíróság halálbüntetést szab ki. Pontosítva: a szervezőkre halált, akiket bevontak, azokra pedig 15 évig terjedhető börtönt. Szilágyinak, aki az egész akció és a fegyverszerzés értelmi szerzője volt, az volt a szerencséje, hogy mindvégig a háttérben maradt, magában a fegyverszerzésben, majd a fegyveres kivonulásban nem vett részt. Az ítélet ma már ismert: Mányi Erzsit és Farkas Mihályt halálra, Szilágyi Istvánt 15 évi, a többieket ennél kisebb börtönbübntetésre ítélték. A halálbüntetés kihirdetése után a statárium rendelkezései szerint egyedül nekem volt lehetőségem kegyelem kezdeményezésére… Ezt nyilvánosan kellett kérni a halálbüntetés kihirdetése után. – Akkor én felálltam és kezdeményeztem a kegyelmet. A bíróság elvonult a javaslatot megtárgyalni, majd miután visszatértek, kihirdették, hogy az Elnöki Tanácshoz terjesztik elő a kegyelmezési indítványt… Meg kell jegyeznem: másként – a statárium rendelkezései szerint – nem is tehetett a bíróság. Az elítélteket visszaszállították a szegedi börtönbe. Sal István dr. volt Mányi Erzsi védője, rendszeresen eljött hozzám már a tárgyalás előtt is, védence érdekében. A halálbüntetés kiszabása után pedig volt mikor együtt mentünk fel Pestre, hogy kijárjuk a kegyelmet. Ő az Igazságügyi Minisztériumban és pedig a Legfelsőbb Bíróságon. – A furcsa csak az volt, hogy amíg a kegyelmi ügyekben általában négy-öt nap alatt döntöttek abban az időben, a Mányi Erzsiék kegyelmi ügyét három hétig is elhúzták. Én úgy tudom: háromszor volt tárgyalás ebben az ügyben, harmadszorra elutasították a kegyelmi kérvényt. – Az ítéletet ezt követően azonnal végrehajtották…”
BÉKÉSCSABA, KAZINCZY UTCA – A KIVÉGZÉS
A kegyelmi kérvény elutasítása után 1957. február 2-án hajtották végre az ítéleteket Békéscsabán, a Magyar Néphadsereg Kazinczy utcai laktanyájának udvarán. (Néhány leírásban a lőteret említik, sőt, olyan beszámolót is olvastam – főleg az emigrációs sajtóban – hogy kötél általi halált szenvedtek a fiatalok, de ezek a tájékoztatások tévesek. – SZKT) Február 2-án, dr. Mátyás Miklós hadbíró illetve dr. Sajti Imre katonai ügyész és dr. Münnich Ferenc jelenlétében szokatlan módon zajlott le az elítéltek kivégzése. Végrehajtásra a laktanyában szolgáló sorkatonákat vezényelték ki, de ezek egyike sem vállalta a véres munkát, így a jelen volt karhatalmista egység géppisztoly-sorozattal végzett a húsz éves lánnyal és a huszonnyolc éves fiatalemberrel. Holttesteiket a békéscsabai Berényi úti temető szélén, szemétlerakásra kijelölt helyen földelték el – a Békés Megyei Levéltár adatai szerint az elhantolás helyét 1989-ig államtitokként kezelték a hatóságok.
MÁNYI ERZSÉBET ÉS FARKAS MIHÁLY AZ UTÓKOR EMLÉKEZETÉBEN
Nem hallgatható el, hogy úgy az 1956-os Forradalom Története Dokumentációs és Kutatóintézetében, mint a közvéleményben – nyilvánvalóan a kádári propaganda nyomán – a valóságostól eltérő adatokat és életrajzokat találhatunk a mártírokról, miközben a törvénysértő politikai perek közreműködőit, a fegyveres testületek, az állambiztonsági szervek és az igazságügyi hivatalok alkalmazottait még napjainkban is védik az adatvédelmi törvények s nem utolsósorban a büntethetetlenségüket biztosító 1990. évi közkegyelmi rendelkezés.
Mányi Erzsébet 56-os mártírról a hivatalos – politikailag korrekt (?) – tájékoztatás így hangzik: „1957. január 3.-án tartóztatták le. A Szegedi Katonai Bíróság Mátyás Miklós hadbíró őrnagy elnökletével statáriális eljárás során fegyver- és lőszerrejtegetés vádjával halálra ítélte 1957. január 10-én. Miután felterjesztett kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította, február 2-án agyonlőtték a békéscsabai lőtéren… A forrdalom idején Szegeden és Békéscsabán tartózkodott, november első napjaiban utazott haza Gyulára. Itt 1956. december 17-én a tüntetők ki akarták szabadítani a rendőrség fogdájából az előző napon letartóztatott társaikat. Ellenük kirendelték a karhatalmat, amely erőszakkal oszlatta szét a tömeget. Egy fiatal súlyosan megsebesült – ekkor határoztak úgy, hogy fegyvert szereznek a karhatalmisták ellen…”
Farkas Mihály tartalékos hadnagyról az alábbiak olvashatók: „1956. december 18-án tartóztatták le… A forradalom időszakában a békéscsabai, valamint a hódmezővásárhelyi helyörségekben teljesített szolgálatot. A szovjetek második támadása után leszerelték. December 17-én ő is részt vett a gyulavári fegyverszerzési akcióban, ezt megelőzően Gyulán a tüntetők ki akarták szabadítani a rendőrség fogdájából az előző napon letartóztatott társaikat… Miután felterjesztett kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács elutasította, február 2-án agyonlőtték a békéscsabai lőtéren.
A statáriális eljárás ügyésze a Kecskeméti Katonai Bíróságot említette, míg a demokratikus viszonyok között tevékenykedő 56-os Intézet Szeged városát. – Dr. Sajti Imre katonai ügyész „fegyverrel történő visszaélés” vádjáról beszélt, ugyanakkor a kutatható hivatalos iratok fegyver- és lőszerrejtegetés bűncselekményét írja le. A katonai ügyész 1992-ben már mert beszélni Marosán Györgyről illetve dr. Münnich Ferencről – ám az erre utaló iratokat hiába is keresnénk a rendszerváltást követő 20. évben… a kivégzési parancsot megtagadó békéscsabai sorkatonákról már nem is szólva. A B. Rgt. 24 / 1957. számú, statáriális eljárás többi vádlottjáról – Zsótér Mátyás, Szilágyi István, Dandé János, Kiss Á. Ferenc, Szántó Sándor, Bay Mihály, Boros Ferenc, Rusz János, Székely Mihály, Szabó János, Berár János, Erdős András és Erdős József volt politikai elítéltekről – még annyi anyagot sem adtak át kutatásra, mint a két kivégzett esetében. A rögtönítélő bíróság XIV. rendű vádlottjának még a neve sem maradt fenn…
Ami biztos: az egykori vérbíró, aki golyó általi halálra ítélte a két fiatalt, az említetteken kívűl még Mecséri János ezredest, Szendi Dezső alezredest, Szabó Pál őrnagyot, Rémiás Pál hadnagyot, Magyar János főhadnagyot, Motzer Nándor hadnagyot, Veréb Lászlót és Friedl Valériát is hóhérkötélre juttatta. – Amiért a megtorlás végeztével a Budapesti Katonai Bíróság elnöke lett, majd 1990 óta az Antall-, Boross-, Horn-, Orbán-, Medgyessy-, Gyurcsány-kormányok idején vezérőrnagyi rangot és kiemelt nyugdíjat élvez és mindemellett a fővárosban az egyik nagyforgalmú ügyvédi iroda társtulajdonosa.
„Tisztelt Elnök Elvtárs!… Már egyetemista koromban az ügyvédi hivatást tűztem ki célul és annak ma is azt tekintem. Ügyvéd-jelölti joggyakorlatomat az ellenforradalmi események szakították meg, éppen ezért rendkívűl méltánytalannak találtam azt, hogy napjainkban, amikor az ellenforradalom által okozott sebek rohamos gyógyítása folyik, ne volna orvosolható az a seb, melyet az ellenforradalom ütött rajtam akkor, mikor ügyvéd-jelölti munkaviszonyom megszünt…”
(Dr. Torgyán József fogalmazó levele a Fővárosi Bíróság Elnökéhez 1957. július 22-én, a Bimbó István másodelnökkel július 19-én lezajlott személyes megbeszélését követően.)"
ja, és bayer zsolt is a népszabadságnál kezdett írni. kornis mihály nagy barátja volt.
de nyilván, mint orbán (és mint martonyi?), ő is először még nem ismerte fel a jóságot.
vagy éppen pont felismerte, mi is a jó.
kinek mi a jó.
Mi nagyon szeretjük az összeesküvés-elméleteket, de ha nem is besúgók és kommunisták, még akkor is mindenképpen hiteltelenek a jobboldalnak.
Torgyán 1992 augusztusában az Antikommunista Világliga (ma Világliga a Szabadságért és Demokráciáért) elnökévé választották, mely tisztséget 1993. október 23-áig töltötte be.
Becsületsértési pert nyert Várhelyi András G. Nagyné Maczó Ágnes ellen
Becsületsértési pert nyert első fokon Várhelyi András kisgazda országgyűlési képviselő G. Nagyné Maczó Ágnes FKGP-alelnök ellen
A kisgazda országggyűlési képviselő azért indított személyiségi jogi pert G. Nagyné ellen, mert az a televízióban azt állította, hogy Torgyán környezetében moszkoviták, kommunisták, maffiózók és ügynökök találhatók és példaként Várhelyi Andrást említette, aki ma a Vitézi Rend főkapitánya . A bíróság próbára bocsátotta a jelenleg ismét kisgazda alelnökké vált G. Nagynét
G. Nagyné az Országgyűlés egykori alelnöke. A ciklus alatt a Torgyán József által képviselt politika ellen fordult . 1997-ben kizárták a pártból és a frakcióból is.
Utolsó írka