KáKánBéKa
S
Bár zeneszerzőként való elismerése váratott magára, zongoraművészi teljesítményével, legendás technikai tudásával és ritmusérzékével hamar tekintélyt szerzett, nemzedéke legnagyobb zongoristája volt.
Művei többsége Csajkovszkijéval rokon késő romantikus stílusú, bár jelentős mértékben érezhető Chopin és Liszt hatása is.
Rachmaninov orosz arisztokrata családban született. Apja, Vaszilij Rahmanyinov katonatiszt volt, anyja, Ljubov Butakova egy gazdag tábornok lánya, akit nagy vidéki birtokhozománnyal adtak férjhez. Eleinte úgy tűnt, hogy az öt jelentős birtok életük végéig biztosítja a család anyagi jólétét. Apja otthagyta a hadsereget, és a földjeik jövedelméből kicsapongó, kártyázó életmódot folytatott. Ennek következtében, mire Sergey kilenc éves lett, már a vagyon nagy része elúszott. A család hat gyermekével kénytelen volt lakást bérelni Szentpétervárott. A család anyagilag tönkrement, a családfő elköltözött.
Rachmaninov öt éves korától tanult zongorázni, és nagy tehetségnek tartották. Kilenc évesen ösztöndíjjal felvették a konzervatóriumba, ez anyagilag is jó volt családnak. Sergey nem volt jó tanuló, sokat csavargott, sőt bizonyítványát is meghamisította, ez a rendezetlen családi körülmények számlájára volt írható. Az érzékeny fiú anyai nagyanyja pétervári látogatásaikor volt boldog. A nagymama szívesen hallgatta játékát, és még 25 kopekkal jutalmazta is darabonként. Nyarait is vele töltötte borivoszói birtokán.
Konzervatóriumi tanárait annyira elbűvölte játéktechnikájával, hogy elnézték neki rossz tanulmányi jegyeit is, és zeneelméleti oktatását elhanyagolták. Végül 1885-re elméleti tárgyakból olyan rosszul szerepelt, hogy megfenyegették, elveszik ösztöndíját. Ekkor unokatestvére, Alexandr Ziloti, aki maga is kiváló zongorista volt, azt tanácsolta, hogy menjen a moszkvai konzervatóriumba Nyikolaj Zverevhez. Sergey félt a szigoráról és fegyelméről híres Zverevtől, de megfogadta a tanácsot.
Zverev, a híres tanár, valóban szigorúan vette a nevelést. Tehetséges tanítványait otthonába fogadta, ahol nővérével együtt gondoskodott nevelésükről. Gyakran vitte őket színházba, zenei estekre, hangversenyekre, sőt a nyári szünetet is velük töltötte. Összeismertette őket a kor leghíresebb orosz zeneszerzőivel: Csajkovszkijjal, Anton Grigorjevics Rubinstejnnel, Glazunovval, és játszhattak előttük. Zverev, 1886-ban Krímbe vitte őket egy milliomos birtokára, akinek tanította a gyermekét. Velük tartott az akadémia zeneelmélet- és összhangzattanára is, akinek az volt a dolga, hogy felkészítse a tehetségeket a következő évre.
1887-ben, Rachmaninov bemutatta Zverevnek két zongoraátiratát és noktürnjeit, de a tanárnak mások voltak az elképzelései Sergey jövőjével kapcsolatban. Inkább zseniális játékosként, mint komponistaként akarta biztatni. Csajkovszkijnak, viszont tetszett a Manfred szimfónia átirata, és további komponálásra biztatta a tizennégy éves fiút. A tizenhat éves Sergey egyre többet szeretett volna írni, de Zverev nem vette ezt jó néven. Amikor Rachmaninov azzal állt elő, hogy külön szobát kér, hogy komponálni tudjon, mert zavarta a többi gyerek, tanára hálátlansággal és arcátlansággal vádolta meg. Zverev ezután szóba sem állt vele, így kénytelen volt elköltözni egyik moszkvai rokonához, akit addig nem is látogatott. Sztatyinéknál végre megtalálta a rég elveszettnek hitt családi légkört. Zverev nem tanította tovább, így nem tudta befolyásolni további fejlődését.
Zongoratanára, Ziloti, váratlanul fölmondott az akadémián, de Rachmaninov senki mástól nem volt hajlandó leckéket venni, ezért inkább egy évvel korábban levizsgázott. Három hét alatt készült fel a vizsgákra, és végül kitüntetést is kapott.
1892-ben újabb meglepetést okozott tanárainak, mert 18 nap alatt tökéletes hangszereléssel elkészítette első operáját, a Puskin művére készült Aljekot. E művéért megkapta az akadémia nagy aranyérmét, amit előtte csak két alkalommal adtak ki. Akadémistaként több kisebb darabot írt és egy zongoraversenyt. Önálló zongoraestet is tartott. Az akadémia befejezése után a Gutheil kiadótól 500 rubelt kapott az Aljekóért. 1892-ben megírta a Fantázia darabokat, amelynek cisz-moll prelűdje óriási sikert aratott. Ez volt az a mű, melyet minden későbbi fellépésén is elő kellett adnia.
A mű a legenda szerint Rachmaninov egyik rémálma alapján íródott, amelyben a szerző azt álmodta meg, hogy élve eltemetik. A darab során végig lehet követni a temetés és a szenvedés pillanatait. Az első három hang jelképezheti a szegek koporsóba ütését, az elhalkuló, elhaló befejezés pedig a levegő elfogyását.
A megélhetésért tanári állást vállalt, tanítani nem szeretett. Életének zavaros korszaka következett, elköltözött rokonaitól, apjával lakott, majd lakást bérelt, de végül visszatért Szatyinékhoz.
Beleszeretett Anna Logyizsenszkajába, aki férjes asszony volt. Neki ajánlotta a nyugtalan és heves I. szimfóniáját, amit 1897-ben Szentpétervárott mutattak be. E művét a szerelmi mámor nagy lelkesedésével írta.
A rosszul felkészült zenekar miatt óriási bukás volt, a kritika lehúzta. Rachmaninovot annyira lesújtotta a sikertelenség, hogy három évig egy sort sem írt.
Megismerkedett egy moszkvai gyárossal, aki magánoperát igazgatott. 1897-1898 között ebben az operában vezényelt, itt találkozott Saljapinnal, akivel haláláig barátok voltak.
1899-ben meghívták Londonba, ahol játszott és vezényelt, a sikeres út egy új megbízást hozott számára. Felkérték egy új zongoraverseny komponálására. Nehezen haladt a munkával, ezért Nyikolaj Dalh hipnotizőrhöz fordult, akinek segítségével elkészült a művel, és Dalhnak ajánlotta a II. zongoraversenyt. Önbizalmát új szerelme, Natalja Szatyina is erősítette. Natalja unokatestvére volt Rachmaninovnak, ezért házasságuk előtt engedélyt kellett kérni a cártól. 1902 tavaszán összeházasodtak. Élete legboldogabb tíz éve következett. Boldog házasságban élt, az alkotás is jól ment, és két lánya született.
1902-1912 között vezényelt a moszkvai cári operában, utazott, Drezdában töltött három telet, hangversenyeket, szólóesteket adott. Elkészítette a II. szimfóniáját, a III. zongoravesenyét. Arnold Böcklin svájci festő műve ihlette a Holtak szigete című szimfonikus költeményét, valamint Edgar Allan Poe verse az A Harangok című korálszimfóniáját.
1910-től a cári orosz zenei társaság alelnökévé választották. Sokat dolgozott és ez megviselte egészségét, egyébként is hajlamos volt a hipochondriára. Gyermekkora óta komolyan vallásos volt, most problémáival ismét hitéhez fordult. Megalkotta két csodálatos vallási művét: az Aranyszájú Szent János liturgiáját és az Esti misét (más néven: Éjszakai áhítat).
A XX. század elején Oroszországban háborúk és forradalmak követték egymást. 1917-ben a forradalom miatt családjával együtt kénytelen volt elhagyni hazáját. Svéd hangversenykörútra indult és soha többé nem tért vissza szülőföldjére. A megélhetéshez való pénzkeresés volt a legfontosabb számára. Karmesterként és zongoravirtuózként nyílt lehetősége a munkára. 1918-ig Stockholmban és Koppenhágában maradt, majd az Amerikai Egyesült Államokba ment a Rachmaninov család. New York lett a központ, ahonnan hangversenykörutakat tett és lemezfelvételeket készített.
1926-ban Párizsba utazott unokája születésére, de váratlanul meghalt egyik veje, Volkonszkij herceg. Egyedül maradt lánya megsegítésére kiadót alapított, amely az emigráns orosz zene központja lett, ezért ettől kezdve egyre több időt töltött Európában. Párizstól nem messze villát bérelt, amit orosz udvari stílusban átalakított. Ekkoriban Franciaországban sok volt az orosz emigráns, többek között Ziloti és a Szatyin család is.
1930-ban házat épített a Luzerni-tó partján, ahol szívesen csónakázott és pihent. Szüksége volt a pihenésekre, mert sokfelé fellépett és hanglemezeket adott ki. A rádióhoz soha nem ment, mert hangminőségét merényletnek tartotta a zenével szemben. Az élőhangversenyeket tartotta a legtöbbre.
1931-ben a New York Times-ban megjelent szovjetellenes cikk után indexre kerültek művei a Szovjetunióban. A Pravda megvetően írta: „jelentéktelen imitátor, zenéje már rég kiment a divatból” Természetesen ő tovább komponált. Megírta a III. szimfóniát (1936) és a Rapszódia egy Paganini témára című művét(1934), ezeknek a műveknek továbbra is sajátos stílusuk volt, ami ugyan messze állt az avantgárdtól, de a közönség körében osztatlan tetszést aratott.
Utolsó műveiben, a halál misztikus jellemzésére felhasználta a „Dies irae” középkori katolikus dallamot. Ez a motívum számtalan 19-20. századi zeneszerzőnél hasonló mondanivalóval jelent meg. 1938-ban meghalt legjobb barátja Saljapin. Európa felett újra a háború felhői gyülekeztek, ezért 1939 nyarán elhagyta Európát, feleségével, nagyobbik lányával, Irinával, és unokájával, Zsófiával végleg az USA-ban telepedett le. Másik lánya és annak családja Franciaországban maradt, akikért sokat aggódott. Miután Németország megtámadta a Szovjetuniót, Rachmaninov segélykoncerteket adott, ezzel ismét elismerték hazájában.
1943-ban rossz egészségügyi állapota miatt lemondta turnéit. 1943. március 28-án Kaliforniában halt meg rákban. Ravatalát és temetését Beverly Hillsben rendezték, de később egy New York állambeli településen, Kensicóban helyezték el földi maradványait, egy csendes orosz ortodox temetőben.
Utolsó írka