"Szeretnék nagy rokonszenvet érezni a magyarok iránt, de ez nem sikerül nekem. Nem tudok mit kezdeni e tanulatlan nép vadságával és éretlenségével.”

Majd  – távolról sem a magyar progresszió iránti rokonszenvtől  vezérelve – hozzáteszi:  „Sohasem voltam az ancien régime feltétlen híve, de kérdéses számomra, hogy a politikai bölcsesség jelének tekinthető-e, hogy  a sok gróf közül a legokosabbikat meggyilkolják, a legbutábbikat pedig megteszik miniszterelnöknek."

Sigmund Freud, 1918. november 18.

károlyi a cipőfűzőjét nem tudta befűzni, mert gyerekkora óta hozzászokott, hogy szolgák öltöztették. Ezért már a párizsi emigrációban egyszer Bölöni Györgynek kellett befűznie helyette fényes, fekete lakkcipőjét, mikor az utcán kibomlott a csomó.

és ő akart vezetni egy országot?
Bethlen pedig maga pucolta a cipőjét, miközben a hab nedvesítette az arcát, mert időtakarékosság miatt egyszerre borotválkozott és egyszerre cipőt is tisztított  

Tormay Cecile írja a Bujdosó könyvben:

"Fáradtan értem haza. Miért mentem el? Akartam-e valamit? Kerestem-e valakit?... Hiszen megtörténhetett volna, hogy szembejön egy ismerős arc, köszön, megáll és mond valamit, amitől meg lehetne egy kicsikét nyugodni. Olyasfélét, hogy Kövess hazatérő hadseregével Pest ellen vonul, hogy Mackensen összeszedi Erdélyben a székelyeket. Most már eszembe jutott: egy nevet akartam hallani, egy ember nevét, aki bátor és erős, parancsolni és szervezni tud, aki meg tudja markolni az örvény szélén a végzetet.
Mikor benyitottam a szobámba, odabenn jó és meleg volt. Anyám befűttetett, míg odajártam. A nyitott kályhaajtón át kitáncolt a tűz fénye és a parkettában tükröződött. Apró villanó lépések szaladgáltak a könyvespolcon is a régi kötések aranyán.

     Teát hoztak be és Anyám is bejött. Fekete selyemruhája nyakán világított a fehér csipkegallér és megszokott parfümje finoman terjedt szét a levegőben A tolongó sáros utcák után olyan volt ez, mint egy halk tiszta ünnep és egy percre megpihentem tőle.
Később vendégem jött: gróf Mikes Árminné. A nyugalom megint hirtelen szétszakadt. Fáradtnak látszott, az arca lefogyott, mintha beteg lenne és a szemét el-elfutotta a könny. Tudtam mindent, ami a lelkében történik. Erdély haldoklott benne.
Hallottad már? - kérdeztem habozva. Az Egyesült Államok elismerté Oláhország jogát Erdélyre? Jog?... ha ezek, ezek a hazaárulók itt oda fogják adni.
     Mély fajdalom vonaglását éreztem; Az őslakó gőgös székelyeknek bevándorolt oláh pásztorok jogáról beszél Északamerika. Egy olyan fiatal világrész, amely az emberiség számára még nem létezett és sötétbe merülten hallgatott akkor, mikor a magyarságot már egy fél ezredév joga kötötte Erdély földjéhez.
- Egy talpalatnyi földet se vehetne el tőlünk senki, ha a hadseregünk nem állna a határon:
- Ha Tisza István élne!...
- Ha élne, újra megölnék... !

Elhallgattunk és egy darabig olyan csend volt: a szobában, hogy a kályha irányából tisztán hallatszott a kihűlő parázs finom repedése.
Összejátszottak ellene mind, - mondotta Mikesné, aki közeli rokona volt gróf Tisza Istvánnak és ragyogásában és tévedéseiben is hűséges és önzetlen barátja. - Mikor odamentem, még láttam a vérét a hall kövezetén. Egy golyónak a nyoma is ott volt... Temérdek vér. Elvérzett, azért lett a halálban olyan borzasztóan fehér az arca.
És a felesége?...
     - Egészen mozdulatlanul ült mellette és fogta a kezét... Szegény István, jóformán még ki se hűlt, mikor már jelentkezett egy tiszt Felmutatott valaminő nyílt parancsot, hogy Linder szárnysegéde és mondta: megbízása van, meg kell nézze: tényleg meghalt-e Tisza? Aztán nem ment el addig, míg saját szemével meg nem győződött. Egy közkatona is volt a kíséretében, azt meg a katonatanács küldte oda. A tiszt benézett az ajtón a halottas szobába. Mikor látta, hogy István igazán meghalt, akkor volt benne annyi cinikus merészség, hogy az egész kormány részvétét tolmácsolja a családnak. Radvánszky Béla mondta neki: nem kérünk belőle. Később odajött a rendőrség részéről valaki, egy rendőrorvossal.

A látszat kedvéért történt. Hiszen nem kereshetik a tetteseket... Egy táviratot is hoztak Károlyitól és a beszentelés előtt egy koszorút. Kidobták...
- De hát miért is nem ment el Tisza?
- Azt mondta, nem bujkál...: - és, vendégem aztán elbeszélte úgy, ahogy Radvánszky Bélától hallotta, a gyilkosság részleteit.
     A végzetes napnak már a reggelén emberek ődöngtek a villa tájékán. Almássy Denise korán érkezett oda és kérte Tiszát, menjen el a villából valamelyik ismerőséhez, mert nincs biztonságban az élete. Tisza azt felelte: senki házába hívatlanul nem megy. Közben kinn a Hermina úton egyre nagyobb csoportosulás támadt. A csőcselék, mely mindig kész, hogy megcsúfolja a nagyságot és a szerencsétlenséget, fenyegetően átkozta Tiszát. Nőtt, zúgott a tolongás. Benyomták a kert kapuját. Nagy lármával katonák tódultak befelé. Egy zsidó vezette őket, aki esőköpenyeget viselt és részegnek látszott. Mikor a villába értek, a vezető könyörögni kezdett, hogy négy szem közt szeretne Tiszával beszélni. A katonák a hallban maradtak. Tisza fogadta az idegent. Észrevette, hogy revolver van nála, és egy mozdulattal jelezte, hogy az ő zsebében is van fegyver. Az ember erre meghunyászkodva csak azt kérdezte tőle, nem rejteget-e valami hadbírót, aki neki ellensége s akivel végezni akar. Azért hord magánál revolvert. Tisza mondta, hogy nála senki elrejtőzve nincs. Azután az ember és a katonák elmentek. Helyszíni szemlét tartottak vagy meg akarták-e ölni már akkor? Lehetséges...

     Nagyváradon, Kaposvárott és más vidéki városokban délután három órakor, mikor Tisza még élt, elterjedt a híre, hogy meggyilkolták. Pesten a külvárosokban már délelőtt beszélték. Pekár Gyula egy újságírótól hallotta, hogy Kéri Pál, Károlyi bizalmasa, az Otthon hírlapírók körében négy óra tájban kihúzta az óráját és többek füle hallatára mondotta: Tiszának már csak másfél óra az élete.
A csendőröket, akiket Tisza őrizetére még a Wekerle kormány rendelt a villába, október 31-ikére kicserélték. Új emberek jöttek oda. Nyugtalankodtak. Őrmesterük kérte, hogy Tisza erősítésről gondoskodjék. Tisza azt felelte, nem ő hívta őket, így hát nem rajta áll. Délután az őrmester azt mondta, hogy elmennek. Telefonálni nem lehetett a villából, a központ felelt, de nemi kapcsolt. Minden összejátszott. A házbeliek aztán nem látták többé a csendőröket. Ott maradtak, de nem mutatkoztak. Közben Tisza sógora, Sándor János jött és unokaöccse, Radvánszky Béla. Ők hozták hírül, hogy a város forrong és Károlyi Mihály kezében a hatalom. Tisza el akart menni a munkapárti körbe, hogy híveit irányítsa. Felesége kérlelte, ne tegye. Így hát Sándor Jánost bízta meg, menjen helyette ő és kérte unokaöccsét, kísérje el sógorát.

     Kinn egészen besötétedett. A csőcselék egyre fenyegetőbben morajlott. A kert kapuját feszegették. Távol lövések dördültek. És a villa segítséget már sehonnan se várhatott. Körülkerített szörnyű siralomház lett, amelyből nem vitt többé sehová út...
Hol voltak ekkor Tisza István hívei és barátai? A golgotai órában csak két asszony osztozott vele.
És ezalatt a história halkan-halkan feljegyezte magának a két asszony nevét... Öt óra tájban lehetett, mikor kinn az utcán erősödött a lövöldözés Aztán csengetés hallatszott. Az inas berohant. Jelentette: nyolc fegyveres katona jött a házba. Két katona ezalatt lement a csendőrökhöz és a Nemzet Tanács nevében lefegyverezte őket. Nem álltak ellent. Nyolc ember megadta magát kettőnek... Az inas közben sírva rimánkodott gazdájának, meneküljön ugorjon ki az ablakon. Tisza a legény vállára tette a kezét: "Köszönöm, hogy olyan hű cselédem voltál. Áldjon meg az Isten!" - Aztán néhány pillanatig magukra maradtak ők hárman. Ő és a két asszony. "Nem ugrom én sehová ahogy éltem, úgy fogok meghalni," - mondotta, revolvert vett magához és kilépett a Hallba, Felesége és Almássy Denise vele mentek. Odakinn felemel fegyverrel katonák álltak. Cigarettáztak.

- Mit akarnak? - kérdezte Tisza.
- Gróf Tisza Istvánt keressük.
- Én vagyok.
A katonák rárivalltak hogy tegye le a revolvert. Tisza a nap folyamán többször mondta, védekezni fog, ha segíthet vele magán. Ekkor az emberek felszólítására letette a fegyvert. Ezzel a mozdulatával mondotta meg, hogy teljesen reménytelennek tartja helyzetét. Nem volt gyönge egy pillanatig sem. Erős és bátor volt, mint egész életében. Hű maradt önmagához. Nem kérte az életet, belenézett a halál szemébe. Az egyik katona szónoklatot tartott. Mondta, hogy ő az oka a háborúnak s ezért lakolnia kell. Ennek a közkatonának kifényesített körme volt... Egy másik arról beszélt, hogy nyolc éve katona és Tisza az oka. Ő pedig azt felelte: - Én nem akartam a háborút. - Ebben a pillanatban benn a sötét lakásban ütött egy óra. Valamelyik katona elkiáltotta magát: - Ütött az utolsó óra! És a gyilkosok cigarettázva sortüzet adtak. Egy golyó Tisza mellét érte. Előre bukott... Almássy Denise is megsebesült és összeesett. Tisza már a földön feküdt és akkor még egyszer belelőttek. Aztán ott hagyták.

Charles Tisseyre, a francia parlament képviselője könyvet írt a háború kitörésének körülményeiről: „... Tisza István volt az egyetlen vezető államférfi Európában, aki komolyan szót emelt a háború ellen.” A merényletet követő koronatanácson azonban azok az – akkor még osztráknak számító – nemzetiségi politikusok szavazták le, akiknek hazája később a győztes államok között szerepelt, és Magyarország háborús szerepének a világ közvéleménye előtti félreértelmezésében aktív szerepet játszottak.

 

Magyarországnak nem volt érdeke a háború, és Tisza István mindent megtett elsősorban Magyarország hadba lépése ellen, de amikor e törekvései meghiúsultak, a háború kárainak enyhítésére. Tisza István az annexióellenes magatartását akkor sem változtatta meg, amikor 1915-ben a Monarchia még előnyös pozíciókban volt. Románia legyőzése és a bukaresti béke aláírása után 3500 km² határrevízióra került sor, amely – gyéren lakott terület lévén – néhány száz román állampolgárt érintett, és kizárólag stratégiai jelentősége volt. Tisza elítélte Szerbia annektálását, és Vilmos császárral is szembeszállva a szerbekkel kötendő különbéke mellett kardoskodott, amelyben kárpótlásul Albániát adta volna Szerbiának. Gróf Károlyi Mihály ezt írja emlékirataiban: „1916 végén, amikor a harctereken a legjobban álltunk, sem Tisza Istvánnak, sem Magyarországnak nem voltak hódító szándékai.”

Egy ízléstelen bérvilla halljának gyér világításában, puskaporfüstben elterülve, feküdt a földön a haldokló Tisza István és a hatalmas kéz, mely egy birodalmat kormányzott egykor, utolsó mozdulatával gyöngéden azoknak intett, akiket szeretett:
- Nyugodjatok meg... ennek így kellett lennie. - És meghalt úgy, ahogy élt

     Titáni végzete betelt. Az élet és halál itt nagyobbat teremtett, mint a görög tragédiaírók zsenijének a képzelete. Egyetlen véres, keserű emberi sorsba beletükrözte magát egész fajának és nemzetének végzete.
Tisza ledőlt és mint a zuhanó tölgy és magával tépte a földet, melyben gyökere élt. Amíg lábon állt, senki se tudta, milyen nagy. Mint a fát a rengetegben, csak akkor lehetett megnézni, amikor kidőlt.
Tisza István meghalt, abban az órában, amelyben meghalt Magyarország. Azok akik megölték, abban az órában fognak meghalni, amelyben Magyarország újból feltámad."

Horthy Miklós:

"Károlyi Mihály szerencsétlen jelenség, aki a saját társadalmi osztályával meghasonlott és szembefordult. Elkeseredett ifjúságát gátlástalan élvezetek évei követték. Ezek során életmódja kirívó ellentétben állott azokkal a radikális társadalmi követelésekkel, melyeket beszédeiben hangoztatott. Át nem gondolt reformokat követelt, s ezeknek Tisza ellenállt. Ez arra késztette a mérhetetlenül nagyravágyó Károlyit, hogy olyan körökben keressen követőket és támogatást, melyek dühös elvakultsággal törekedtek a rend és mindannak a lerombolására, ami a múlt nemes hagyományain épült és még fennállott; a háború befejezését pedig mindenáron erőszakolták. Károlyi így vált öreg uralkodónk halála után Magyarországon a gyorsan szaporodó defetisták vezérévé, és mint miniszterelnök készült tervei megvalósítására." (115. o.)

"Károlyi Mihály abból a célból, hogy Magyarország különválását Ausztriától tüntetően kidomborítsa, a hatalom átvétele után magyar részről külön fegyverszünet megkötését kívánta, noha Felső-Olaszországban már a monarchia összes csapatára nézve aláírták a fegyverszünetet*, s ez méghozzá Magyarország területi épségét nem érintette. Károlyinak ez a lépése végzetes lett számunkra." (116. o.)Könyv: Emlékirataim, Európa Könyvkiadó - História folyóirat közös kiadása, Budapest, 1990

Bujdosó könyv: "...Mellette a felesége, szinte gyermekesen pirosra volt kifestve. Szép nagy szeme ragyogott. Duzzadt, fiatal szája elragadtatottan mosolygott és valaminő kapzsi, szinte érzéki mohósággal itta a levegőből a sikert.
     Utána néztem. Az autó régen eltűnt és nekem mégis úgy rémlett, mintha a kifestett asszonyi ajkak mosolygása valaminő romlott gyönyörűséggel folytatódott volna a szenvedő, gondterhelt emberek felett. Folytatódott és terjedt... Tisza István holtteste pedig véres. Vérzenek az országhatárok. Győz az ellenség anélkül, hogy legyőzött volna. Felbomlik a hadsereg; megdől a királyság. Szent István koronájából kihull a testvér Horvátország és Szlavónia. Rabol és fosztogat a csőcselék. Szerb katonaság vonul át a határon.

     A kifestett asszonyi ajak pedig mosolyog... Egyszerre eszembe jutott, amit Károlyi Mihály nevetve mondott néhány nap előtt: "Minél kisebb lesz az ország, annál nagyobbra növök én. Mikor ellenzéki vezér voltam, megvolt egész Magyarország; mikor miniszterelnök lettem, elszakadt Horvátország és Szlavónia; öt megye marad, mire köztársasági elnök leszek és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyéből fog állni az ország, mire király leszek."
Ha hallhatnák ezt, a boldogtalan, megcsalt milliók, akiknek október 31-én a játékos merészségével hirdette: "Magyarországot csak én menthetem meg!" Elhitték!... Pedig maga a rejtélyes örök természet figyelmeztette rá az országot, hogy óvakodjék tőle.
     Vérrokonoknak korcs fia. Az óriási Károlyi-hitbizományok várományosa farkastorokkal és nyúlszájjal született. Tizennégy éves korában hajtották végre rajta a műtétet, mely a gondviselés ellenére módot adott arra, hogy fajának és nemzetének vesztére beszélni megtanuljon. Ezüst szájpadlást tettek a szájába. A fiú kínlódott és szenvedett. Küzdött a szavakkal és ha környezete nem értette állati hangzású dadogását, valóságos dührohamok lepték meg. Az, aki megértette volna, az édes anyja, korán elhalt. Nagyanyja és nénje, Erzsébet, a későbbi gróf Pappenheim Siegfriedné vezette át a nyomorék fiút örömtelen első ifjúságán. Iskolai tanulmányai nehezen mentek, vizsgáinak eredménye szánalmas volt. Együtt érettségizett a testvéremmel, jóformán semmit se tudott, még a helyesírásról se volt fogalma. A bizonyítványát azért mégis kikapta:

     Szegény tökéletlen fiatalember... Ez volt az útlevele mindenütt. A nyomorékot vitte az élet, amelyen ő kegyetlen bosszút vett kegyetlenségéért. Organizmusának hiányossága folytán, környezete olyan kis mértékeket állított fel vele szemben, hogy minden, amit megtanult és tett és elmondott, túlszárnyalta az alacsonyra szabott mértékeket. Rokonai elismerték és megbámulták. Ebben az optikai csalódásban keletkeztek Károlyi Mihály mind féktelenebb hiúságának első gyökerei. Elhitte magáról, hogy rendkívüli ember és elképzelte, hogy rendkívüli sorsra van predesztinálva.
Nagykorúságával birtokába jutott Magyarország egyik legnagyobb hitbizománya. Korlátlanul rendelkezett hatalmas jövedelmek felett. Nem szorult rá, hogy számoljon és nem is számolt soha. Féktelenül költekezett. Kártyázott, orgiákat ült. Az emberek nevettek rajta. Senki se vette komolyan. Fényűző élete és kártyás szenvedélye, utóbb politikai szereplése óriási összegeket emésztett fel. De a vagyon még győzte. Hízelgők vették körül. És ő elhitte, amit a haszonlesők hajlongva mondtak. Nagyravágyása beteges formákat öltött. Alapvető tudás nélkül egyszerre pótolni szerette volna, amit léha fiatalságában elmulasztott. Olvasni kezdett. Mezőgazdasági, nemzetgazdasági, szociológiai káosszal a fejében most már vezér akart lenni.

     A természetének és származásának megfelelő konzervatív irányzat élén ott járt a konzervatív fajmagyarság megtestesítője, gróf Tisza István és egy másik árnyalat élén gróf Andrássy Gyula. Ezekben a táborokban csak mellékes szereplő lehetett volna, de sohasem vezér. A szélső baloldalra sodródott hát. Nem a meggyőződés ereje vitte oda. A hatalom beteg vágya hajtotta és beállt az a visszás helyzet, hogy gróf Károlyi Mihály, akinek nemzeti érzése nem volt és magát francia dédanyja révén lelkében mindig franciának vallotta, aki tradíciói révén arisztokratikus volt, a nemzeti jelszavakkal dobálódzó demagógiának és a radikális demokráciának fejévé lett.
     Ennek a tábornak egy név kellett. Ó azt a nevet szolgáltatta. De a nagy ellentét közte és Tisza között akkor támadt, mikor Tisza István mint házelnök az örökös obstrukciók meddő harcain átjövőbe látón, egy kiterjesztett választójog esetére, biztosítani akarta a magyar parlament tanácskozásának színvonalát és napirendre hozta a házszabály revíziót. A pártok megfújták a harci riadót. Mélyreható személyi keserűségek játszottak itt közre. Andrássy és Károlyi egy táborba torlódott és Tisza, mikor akaratának fölényesen és kíméletlenül érvényt szerzett, halálosan megsértette ellenfeleit. A keresztülhajtott házszabályok alkalmazásakor a parlamenti őrség kivezette a teremből Károlyi Mihályt, aki számos tanú füle hallatára tajtékzó dühvel esküdözött, hogy ezért megbosszulja magát Tiszán, még ha az ország is belepusztulna! Haragját szinte patologikussá növelte annak a párbajnak a lefolyása, melyet ugyanezekben az időkben Tiszával vívott, aki a fegyveres elégtétel órájában is lekicsinyelte őt.

     Ettől kezdve mindig mindennek az ellentétét akarta, mint amit Tisza akart és kártyás pszichéjéből kifolyólag, mindig a másik kártyára tett, mint amelyen Tisza előrelátásaiból, a nemzet léte állt. Ekkor már jóformán kizárólag szabadkőművesek verték körül és személye köré kezdett szivárogni az a homályos tábor, mely céltudatosan szította az ellentétet magyar és magyar, keresztény és keresztény között, hogy végül is az: inter duos litigantes tertius gaudet igazsága alapján, az egymást marcangoló magyarok felett győzedelmeskedjék.

Az 1848. évi házszabályokra hivatkozva, több ízben is a rendőrséggel vezettette ki az emiatt tiltakozó, dühöngő, lármázó ellenzéki képviselőket. 1912. június 4-én Tisza a véderőtörvényt önkényesen elfogadtatta, a feldühödött ellenzéki képviselőket pedig karhatalommal kivezettette. Kovács Gyula, az elsők között kitiltott képviselők egyikre erre pár nappal később, június 7-én az újságírói karzatról leugorva „Van még itt egy ellenzéki!” felkiáltással revolvert rántott, és háromszor Tiszára lőtt. A golyók célt tévesztettek (nyomuk máig látszik a faburkolaton); a negyedik golyóval saját magát lőtte fejbe, de az öngyilkossági kísérletet csodával határos módon túlélte. A merénylőt az esküdtszék, „mélyebb öntudatzavarra” hivatkozva később felmentette.(Ez volt Tisza István ellen az első merénylet a négyből.

Jean és Jerôme Tharaud:

"Károlyi gróf pártfogásával Budapesten egy nemzeti tanács szervezkedett, mely a rendes kormány helyét szándékozott elfoglalni. Ez a tanács titkos ülésen elhatározta, hogy el kell tenni láb alól azt az embert, aki egyedül volna képes ellenszegülni terveinek. Három tanácstagot - Kéri Pál és Fényes László zsidó újságírókat5 és Csernyák Imre kapitányt, ki katonaszökevény létére magát a katonai szovjetek elnökének nevezte ki - megbíztak azzal, hogy béreljenek gyilkosokat. Százezer korona segítségével össze is gyűjtöttek ezek egypár kétes exisztenciát: Pogány József zsidó újságírót, Dobó katonaszökevényt, Horváth-Szanovits szökevény tengerészt, Hüttner aktív tisztet, Gärtner ismeretlen foglalkozású zsidót és még néhány csirkefogót. Ezek azután csak a kedvező alkalmat lesték a cselekvésre."

Könyv: Amikor Izrael a király (Quand Israël est roi), Plon Kiadó, Párizs, 1921

"Véleményét kifejtve rámutatott: a gyilkosságra való felbujtó tevékenységet a Károlyi közvetlen környezetéhez tartozó: Kéri Pál, Friedrich István, Csernyák Imre és Fényes László szervezte. Október 31-én sötétedéskor a gyilkos banda - folytatta - a Károlyi párt főhadiszállásáról, az Astoriából indult két kocsival a Hermina úti Tisza rezidencia elé Kéri Pál irányításával. A magas rangú katonai ruhába öltözött merénylők az őröket elküldték. A gyilkosok nevei: Pogány József és Horváth-Sanovics Sándor, Dobó István, Sztanyovszky Tibor. Többen - Kéri, Csernyák és társai - az akció biztosításában vettek részt. A gyilkosságot követő napokban Horváth-Sanovics és Dobó Károlyi Mihály mellett teljesített testőrszolgálatot. Kifejtette, úgy tudja, a Károlyi kormány a gyilkosoknak több tízezer koronát (korona volt a pénzünk) fizetett ki állami kasszából és minden módon akadályozta a hatósági nyomozást."

- Forradalmi paródia, - mondotta Tisza megvetően. Károlyi emelkedett szólásra. Egyszerre kitört a vihar és Károlyi csatlósa, Lovászy Márton beleordította a terembe: - Mi antant-barátok vagyunk! A Károlyi-párt évek óta űzött árulásának nyílt vallomása volt ez, mely iszonyatával végigfutott a termen, a városon, az országon és hízelegve koldulni ment ellenségeinkhez. Aki becsületes volt közöttünk, az felháborodva dobta vissza kikiáltójának a kiáltást, hogy odasüljön azoknak a homlokára, akik haláltusája órájában hóhéraink barátai tudtak lenni. Bizonyos vagyok benne, hogy mint mi, úgy az antant-hatalmak is megvetéssel fogják maguktól elutasítani a kínálkozást. Az ellenséges hadvezérek és politikusok felhasználják az árulókat, de nem barátkoznak velük.
És aztán, a szégyenletes gyűlés után történt, hogy a parlament kapuja előtt merényletet kíséreltek meg gróf Tisza István ellen. Évekkel ezelőtt Kovács-Strasser képviselő, most Lékai-Leitner nevezetű ember emelt fegyvert Tiszára.

Tisza és károlyi párhuzamos élettörténete egy regénybe, vagy egy jó filmbe kívánkozik. Ahogy gyerekkoruktól kezdve végigkíséri őket a történet, aztán rivalizálnak, párbajoznak, és a végén az egyik kiirtja a másikat, a jó és a rossz örök harca, Magyarország története, a szabadkőművesek, zsidók, kommunisták, hazafiak. Az urbánus hálivud biztosan nem forgatná le, tán az Icon filmcéget és a polkorrekt Mel Gibsont kellene rábeszélni a leforgatására, ő tán még magyar nyelven is megfilmesítené.