kkbk.blog.hu

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok.

 

Sok helyről jöhetünk, de csak egyfelé tarthatunk, ha valóban értelmesek vagyunk és tisztességesek:

 

Ez az irány pedig a "nemzeti" szociáldemokrácia,
a jóléti állam, ahol minden jóravaló csoport és gondolat képviseltetheti magát, és ahol elég gazdag az alsó középosztály is, hogy vállalkozni tudjon az új ötleteivel és jó iskoláival.

Meg kell teremteni a lehetőséget, hogy a szegény ember gyereke is tudós lehessen; a tehetségtelen gazdagokat pedig el kell zavarni a krumpliföldekre.

Minden adófizető polgár szociáldemokráciában és jogállamban akar élni - csak nem tud róla.

Térjünk mindannyian konszenzusra.

posztos írkák

Nagyon fontos

ist


Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott
Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.
És mond:

magyar_partok333.JPG

"Füstöl a víz, lóg a káka kókkadón a pusztaságba" Holt Vidék kkbeka KáKánBéKa

Máté, 7. fejezet

15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket.
17 Ekképpen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
19 Minden fa, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik

 

Naptár

március 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30 31

Utolsó írka

információ

A bölcsesség alapja a kétkedés.

 

A hír szent, a vélemény szabad - Pulitzer József

Ha van egy minőségi írása közéleti témában, versmegzenésítése, jó témája, filmje, ötlete, linkje, híre, információja
küldje el nekünk, feldogozzuk egyszer talán, és le is közölhetjük
kkbkorkukacgmail.com
vagy írja be a kommentekbe, csomót nem kérünk.
az értelmes kommentekre igyekszünk válaszolni, mert fontos a párbeszéd, főként félreértések esetén.
Ezen oldal semmilyen komment- és posztíró véleményével nem azonosul,
így kívánja megőrizni saját függetlenségét, elvét, illetve a szólás- és véleményszabadságot.

Az aktaszerű posztok folyamatosan frissülhetnek, a fontos témákban frissülnek is.

codex

 

Archívum

Címkék

1848 (6) 1920 (8) 1956 (40) 2006 (12) 2rule (1) 444 (1) 4k (2) 64 (1) ábrányi (2) ácsné (6) aczél (3) ádám (2) áder (2) ady (20) afrika (4) akác (1) ákos (1) aktuális (8) aláírás (1) áldozat (34) alfödi (1) alföldi (16) alkotmány (4) állam (3) állat (1) almássy (1) álmos (1) ambrus (1) amerika (1) andrás (1) andrásfalvy (1) angol (14) ángyán (29) ángyén (1) animacio (24) antal (2) antall (11) antikultura (111) apáti (3) apor (1) arab (7) arany (6) argentína (2) arisztokrácia (5) arkan (1) arnoth (1) arokaso (33) árulólapok (5) árvai (1) ascher (2) ásotthalom (1) assange (1) aszódi (2) ateizmus (2) attila (1) audi (2) autó (3) autonomia (1) autonómia (1) ávh (1) azer (3) azori (1) b (2) babarcy (1) babics (1) babits (5) bacsa (1) bagemihl (1) bagó (1) bajnai (10) bakáts (1) bakó (1) balassagyarmat (1) balaton (2) balatoni (2) balavány (1) balázs (2) balczó (10) balikó (1) bálint (1) balla (1) balog (2) balogh (2) balsai (1) bana (1) bandó (1) bándy (1) bank (70) bankrendszer (1) bara (1) baranyay (1) barcs (1) bárd (1) bárdok (1) bárdos (2) barings (1) báró (1) bartók (1) bartos (2) bartus (2) bátorfi (1) batthyány (3) bauer (3) bayer (6) bbc (1) becsó (1) bede (1) békés (1) bélaság (1) belénessy (1) belga (2) bencsik (4) béndek (1) bene (2) benedek (1) benkő (2) benzin (13) berecz (1) bereznay (1) berija (2) berkesi (1) bertalan (1) bertha (2) bertók (1) berzeviczy (1) berzsenyi (1) bessenyei (1) bethlen (1) biden (1) bige (1) bilderberg (1) bíró (4) birodalom (1) bíróság (1) biszku (18) bitay (1) bkv (1) blaskó (4) blog (3) blunt (1) bmw (1) Bochkor (1) bocskor (1) bodoky (10) bodrogi (1) bogár (6) bogdán (2) bokor (1) bokros (5) bölcskei (1) boldizsár (1) boldoghy (1) bolgár (1) bologna (1) bombagyár (1) bonafarm (1) bono (1) borkai (1) borókai (1) boros (5) boross (2) boruzs (1) bosnyák (2) bőtös (1) botul (1) brádi (1) brády (6) Bremgarten (1) brenner (1) brezovics (1) bródy (2) bubla (1) budaházy (12) budai (5) budapest (1) bugár (1) bűn (38) búr (1) burány (1) burma (1) bush (2) buza (1) buzánszky (1) carlin (1) Casablanca (2) cegléd (1) ceglédi (1) ceta (1) chaplin (1) Charlie Hebdo (1) che (2) chikán (1) chomsky (1) cia (1) Cicciolina (1) Címkék (7) ciprasz (1) citadella (1) clark (1) colbert (1) coolidge (1) corrie (1) corvinus (1) csalad (10) csángó (1) csányi (13) császár (1) csecsen (1) cseh (15) csendőrség (1) csengey (1) csepel (2) csepreghy (1) csepregi (1) cserdi (1) cserháti (1) csernus (1) csetnik (1) csiba (2) csintalan (1) csipes (1) csiszár (1) csizmadia (1) csókay (2) csonka (1) csontos (2) csoóri (5) csurka (6) cukor (1) czeglédy (1) czeizel (1) czene (1) czettler (1) czike (11) czomba (1) c kategória (63) dajcs (1) Dallaire (1) damm (1) dán (2) dancsó (2) dániel (2) dan reed (1) daróczi (3) darvas (2) debrecen (3) délvidék (2) demcsák (1) demeter (2) demján (2) demokrácia (5) demszky (12) dénes (2) dés (1) deutsch (3) devizahitelesek (10) dézsi (1) dézsy (2) dienes (2) dietmar (1) Dieudonné (1) Digest (1) diktatúra (1) dk (1) dobay (1) dobozi (2) dobrai (1) dobrev (1) dodik (1) dojcsák (1) doku (3) dombóvári (1) donáth (1) dopping (1) dörner (5) dorosz (4) dotoho (1) dózsa (3) drábik (8) draskovics (2) dr morvai krisztina (27) dudits (1) dunaszerdahely (1) dúró (4) dzsudzsák (1) eccleston (2) eger (1) egervári (1) egészség (19) Egyesült Arab Emírségek (1) egyház (2) Egyiptom (3) egyiptom (4) együtt (1) elcoteq (1) élelmiszer (1) éliás (1) elitposzt (80) elnökség (4) elvis (1) ember (14) endre (2) endrésik (1) ensz (1) eon (1) eörsi (6) eötvös (1) ép-kar (1) erdély (7) erdő (2) erdogan (2) erdős (2) erőss (1) érpatak (2) ertsey (5) erzsébet (1) ésik (1) Esperay (1) esterházy (6) eszenyi (1) eszes (1) esztergom (7) eu (50) europai (4) everest (1) evola (1) Fábián (2) fábián (1) fabricius (1) fábry (3) facebook (5) fagyálló (1) faludy (1) falusi (1) farage (4) farkas (2) fazekas (2) fehérlófia (1) fehér kenyér (1) fekete (4) feketejános (4) fekszi (1) felcsút (1) felcsuti (1) felvidék (1) fenyő (1) ferenczy (1) ferihegy (1) ficsor (1) fidesz (369) film (106) filó (1) fischer (4) flaisz (1) fliegauf (1) flier (1) fodor (5) földes (1) földesi (1) földvári (1) forditas (1) forrai (1) francia (8) freedman (2) freud (1) friderikusz (3) friss (1) fülkeforradalom (1) fülöp (3) gábor (1) gajdics (1) gál (3) galácz (1) galambos (1) galilei (1) galkó (1) garancsi (1) garas (1) gárer (1) gaudi (7) gay (1) gazdaság (14) gdp (2) gedeon (1) gelencsér (1) gellért (4) génmódosított (3) geotermia (1) gera (1) gereben (1) gerendai (2) gerendás (1) gergényi (8) gerő (1) geszti (1) gina (1) giró (1) glattfelder (1) glutén (1) gmo (1) göd (1) gőgös (1) gój (1) gömöri (1) göncz (3) gonda (1) goodfriend (1) görgey (2) gorilla (1) görög (5) gosztonyi (2) grant (1) grass (2) gróf (1) groó (1) gulyás (2) guyana (1) guyon (1) gyárfás (3) gyöngyösi (8) gyöngyöspata (12) gyóni (1) győr (2) györgy (1) györgyey (1) györgyi (1) győri (1) győrkös (1) gyulai (1) gyurcsány (23) gyurta (1) habán (1) habony (5) habsburg (1) hack (1) hadházy (7) hagyó (4) hajdu (1) hajdú (5) hajnal (2) hajós (1) halász (3) hamvas (1) hankiss (4) harangozó (1) hargitay (1) haris (1) harrach (3) hász-fehér (1) hatvany (4) havas (1) havasi (2) havros (1) haza (1) hazugsággyár (1) heffentrager (1) hegedüs (1) hegedűs (2) heim (1) héjja (1) heller (4) hellókarácsony (1) hende (1) herceg (1) herczeg (3) herczog (1) herényi (1) hering (1) hernádi (2) hetesi (2) híd (1) himnusz (1) hitel (4) hitgyülekezete (6) hitler (4) hoffman (2) hoffmann (3) hofi (1) hök (1) hold (1) hollán (1) holland (1) holoda (1) hóman (1) homoki (1) homoszexuális (10) Hőnyi (1) horn (4) hornok (3) hornyák (1) horoszkóp (1) horthy (36) horvát (4) horváth (16) hosszú (4) hrabovzsky (1) humor (94) hunvald (2) húsvét (1) huszár (1) huszti (1) huth (4) hutteritak (1) ideologia (4) idiota (2) igazság (3) igazságszolgáltatás (1) II. Erzsébet (1) iklad (1) illés (4) illiberális (2) illyés (1) ima (1) imf (3) incze (3) index (2) indoeurópaiak (2) infláció (2) inotai (1) ipar (2) ír (2) irak (3) Irán (2) irán (5) írnok (1) ISIS (6) iskola (20) Isten (1) isten (1) iszlám (6) ivády (2) iványi (2) izabella (2) izland (1) izrael (1) jakab (3) jáksó (2) jakupcsek (1) jámbor (1) jancsó (2) janet jackson (1) janics (2) jankovics (2) jános (4) janukovics (1) jány (1) jan kuciak (1) ján kuciak (1) járai (1) jászberényi (1) jászi (2) jegybank (1) jeles (1) jensen (1) jezsuita (1) Jézus (2) Jimmy Safechuck (1) jobbik (129) jobboldali (1) jog (1) johan (1) johnperkins (2) jones (1) jordán (1) Jordie Chandler (1) josip tot (1) jövő (1) jövőkép (1) józsef (5) judaizmus (1) juhász (8) julian (1) juncker (1) junker (1) juszt (1) kabai (1) kádár (3) kadirov (1) kaffka (1) kahn (1) kajászó (1) kakas (1) kaláka (1) kalifátus (2) kálium (1) káliumsó (1) kálmán (2) kaltenbach (2) kálvinista (2) kamatozású (1) kaminski (1) kánaán (1) kanada (1) Kancsendzönga (1) kányádi (3) kapitali (1) kapitalizmus (1) kaposvár (1) kapronczay (2) kapu (1) karácsony (12) karafiáth (1) karass (1) karinthy (2) kármán (1) károli (1) károlyi (7) kárpát (1) karsai (1) kásler (5) kaslik (1) kassai (1) kassák (1) kasza (1) Katar (1) katar (2) katrein (1) kaya ibrahim (1) kazincbarcika (1) kazinczy (1) Kazinczy (1) kdnp (32) kedvenc (69) kékfrank (2) kele (1) kémrepülő (1) kende (1) kennedy (2) kepes (1) képíró (2) kerdvenc (1) kerényi (4) keres (1) keresztény (5) kereszténység (8) keresztenyseg (30) keresztes (1) keresztúri (1) kéri (2) kern (1) kertész (8) Kesznyéten (1) kétfarkú kutya (1) kilián (1) kína (4) kincses (1) király (8) királyság (1) kisgazda (2) kisgergely (1) kishantos (2) kiskunhalas (1) kiss (3) klára (1) klebelsberg (3) klein (1) klímaváltozás (1) klub (1) knézy (1) kocsis (6) kóczián (1) koeman (1) kohászat (1) kóka (6) kóla (1) kölcsey (1) kollár (2) kolompár (2) koltay (1) komlós (1) komment (1) kommentár (1) kommunista (5) kommunizmus (2) koncz (2) kondor (1) kongresszus (1) konrád (5) kónya (3) konyár (1) konzerv (4) konzervatív (4) kopátsy (2) kopp (1) koppány (1) körmend (2) kornis (3) korona (6) koronavírus (2) korondi (1) kőrösi (2) korten (1) körtvélyesi (1) kósa (1) kossuth (2) kőszeg (2) kosznovszki (1) koszorús (1) koszta (1) kosztolányi (2) kóté (1) kötvény (1) kovács (9) kovalik (2) kővári (1) kövér (14) köves (1) kozenkay (1) közgazdász (2) közgép (2) kozma (1) krassó (2) krasznahorkai (1) krasznai (1) kratochvil (1) krausz (1) Krawiec (1) krím (3) krug (1) kuba (2) kubatov (1) kukorelly (3) kulcs (2) kulka (2) kultúra (1) kultura (59) kun (3) kuncze (1) kunó (2) kunszabó (4) kuruc (2) l. (1) labanc (2) laborc (3) lackfi (1) ladik (2) lakat (1) lakatos (2) lánczi (1) lanto (1) lantos (8) lányi (2) laogai (1) lascsik (1) lászló (3) latinovits (26) lator (1) latoya jackson (1) lauda (1) lázár (17) lazáry (1) leaving neverland (1) legszebb (1) léhmann (3) leisztinger (2) lendvai (2) lengyel (5) lenhardt (4) lenkei (2) lenkey (1) lepen (1) lépold (1) letelepedési kötvény (1) lévai (1) lezsák (2) Le pen (1) líbia (1) lipták (1) liszt (1) litván (1) lmp (55) lobbi (1) lomb (1) lomnici (2) london (1) lóránt (2) lovakrul (3) lovas (1) lovasíjász (1) lukács (3) M&Ms (2) Macaulay Culkin (1) mack (1) mackensen (1) maczó (2) madách (1) madár (2) madárirtás (1) mádl (1) mága (1) mager (1) magor (1) magvasi (1) magyar (13) magyarorszag (2) magyarország (126) magyarzene (1) Magyar Hang (1) makovecz (6) mal (2) maléter (3) malév (2) malina (2) málna (1) málta (1) mandela (2) mandiner (14) mann (1) mansfeld (1) márai (1) marcell (1) marianum (2) márki (1) Marokkó (2) Marrakech (2) martinovics (1) márton (2) martonyi (7) marx (1) matolcsy (4) matovic (1) mátra (1) matyi (1) máv (1) mdf (21) mécs (4) medgyaszay (1) medgyessy (4) média (8) media (6) megadja (1) meggyes (2) megyeri (1) mekka (1) meleg (1) merkel (6) mese (2) mesterházy (6) mészáros (8) metró (3) mezőgazdaság (12) mhm (1) michael jackson (2) mici (4) micimackó (3) microsoft (1) mihály (2) mihók (1) mikes (1) miklós (1) mindszenty (2) mirkóczki (4) miskolc (2) mítosz (4) mi hazánk (1) mma (1) mohácsi (5) Mohamed (2) Mohammed (2) mok (1) mol (2) molnár (3) momentum (1) monarchia (5) mong (2) monitor (1) monsanto (3) móra (1) morell (1) móricz (2) morszi (1) morvai (1) moszkva (1) moys (1) msz (1) mszmp (1) mszp (164) mta (2) MTA (1) mubarak (1) mugabe (2) müller (1) multikulti (6) mundruczó (1) murányi (1) musk (1) muszty (1) művészet (1) múzeumok (2) muzorewa (1) nacl (1) nádas (2) nagy (4) nagyatády (1) nagykőrös (1) nagy gergely (1) nánási (1) nav (3) navarro (1) navracsics (3) navracsis (1) negatív (1) nemes (1) német (14) németh (12) némethné (1) németország (5) nemzeti (4) neoliberalizmus (1) nép (1) népesség (1) ner (1) neverland (1) nigel (1) nobel (4) nógrádi (1) norvégia (1) nosztalgia (10) novák (13) nsa (1) nulan (1) nyáry (1) Nyékládháza (1) nyelv (3) nyelvcsalád (5) nyelvtan (5) nyemcov (2) nyerges (5) nyíri (1) nyitrai (1) nyugat (1) nyugdíj (6) obama (5) occisor! (13) ókor (1) ókovács (1) olaf (1) olaj (1) olajszőkítés (1) olajügyek (1) olasz (1) olduva (1) olduvai (1) olimpia (4) olvasó (1) onfray (1) ontológia (1) orbán (121) orbán kormány (1) ördög (1) orgován (1) origo (1) örmény (2) orosz (19) orvos (2) őstörténet (3) ostrom (1) oszama (2) osztie (1) osztolykán (2) otp (1) paizs (1) pakisztán (3) paks (4) paksy (1) palácsik (1) palesztina (1) pálffy (6) pálinkás (2) palya (1) panama (2) pándi (1) pap (12) papa (1) pápa (1) papademosz (1) papcsák (2) papp (3) parászka (1) paraszt (1) parks (1) parlament (4) parti (1) partizán (1) pásztor (1) pásztory (1) patai (1) patkány (1) patkó (1) patonai (1) paul (1) páva (1) pavarotti (2) pázmány (6) pécs (12) pécsi (5) pegasus (1) peled (1) pénz (9) pénzrendszer (1) perczel (6) perintfalvi (1) perjés (1) perkovátz (2) perzsa (2) Perzsia (2) peták (1) péter (1) péterfalvi (1) pethő (1) pető (2) petőcz (1) petőfi (4) petri (1) petró (1) picasso (1) piketty (2) pincebörtön (1) pincebörtönök (1) pintér (10) placebó (1) placebo (1) plutokrácia (1) poetapolitika (7) pogány (2) pogátsa (4) pokorni (2) polcz (1) polgármester (3) polgárőr (1) polt (7) pongrátz (5) popper (1) portik (1) pörzse (4) pősze (2) posztkommunista (89) powell (1) pozsgai (1) pozsgay (4) pozsonyi (1) pránanadi (1) prezi (1) princz (1) prohászka (3) prolikrata (45) prolisztokrácia (34) prózavers (1) pruck (1) pszichológia (2) publicisztika (4) puch (1) puch lászló (1) puskás (2) pusztai (1) putyin (6) puzsér (14) pyatt (1) quaestor (1) rab (1) rábaközi (1) rabár (3) rachel (1) rácz (2) ráday (1) radics (1) radio (1) radnóti (2) raffael (1) raffay (5) rahimkulov (1) rainer (1) rajcsányi (3) rákay (1) rákóczi (1) rákosi (2) ranitzki (1) rap (1) raskó (3) rasszista (1) rasszizmus (1) Readers (1) reagan (1) reakció (2) rédly (1) református (1) regnum (2) reichmann (1) rejtvény (1) rendőr (7) repülő (1) réthelyi (3) retkes (1) rétvári (1) revizio (1) rezesova (1) rezi (1) rezsi (1) rickman (1) rijád (3) rizner (1) rmdsz (1) rockefeller (1) rogán (10) röhrig (1) román (5) románia (3) ron (1) róna (3) roosevelt (2) rothschild (1) royalista (2) rózsa (1) ruanda (1) rubint (1) rushdie (1) ruttner (2) safik (1) sajto (5) sajtó (3) sáling (1) sándor (1) sápi (1) sarajevo (1) sarka (2) sárossy (1) Sátoraljaújhely (1) saul (1) schamschula (2) schenk (1) schiff (3) schiffer (15) schmidt (2) schmitt (10) sebestyén (1) sebő (2) sekielski (1) selmeczi (2) semjén (3) seregi (1) seres (3) seuso (1) shaw (1) sickratman (1) siemens (1) sikér (1) síklaky (1) sikó (1) simicska (15) simon (4) simonyi (2) simor (9) siófok (2) skrabski (1) skultéty (2) smith (1) snowden (3) (1) soltész (1) sólyom (4) somogy (1) sopron (1) soros (7) spanyol (3) spiró (3) sport (2) stadler (1) staudt (1) stefán (1) stefka (2) steiner (1) stiglitz (1) Stiglitz (2) stohl (6) storcz (1) strabag (1) stumpf (6) suchman (1) süle (1) süveges (1) sváby (1) svájc (1) svéd (2) svédország (2) sz (1) szabadkőműves (18) szabadpénz (1) szabó (12) szájer (1) szajlai (1) szakács (1) szakály (1) szalai (3) szalay (2) Szalay-Bobrovniczky (1) szamosvölgyi (1) szamuely (2) számvetés (3) szaniszló (1) szanyi (7) szarvas (1) szatmári (1) szaúd (4) szaúdi királyság (3) Szaúd Arábia (3) száva (1) szávay (1) századvég (1) szcientológia (4) szdsz (53) széchenyi (6) szegedi (7) szeivolt (1) székely (8) székelyföld (2) szekeres (1) székhelyi (1) szekszárd (2) szél (4) szele (1) Szelényi (1) széles (2) szemere (1) szemerey (1) szendi (2) szendrő (1) szent (5) szentencia (1) szentendre (1) szentkorona (1) szepesi (1) szerb (3) szerbia (4) szexi kenyér (11) szijjártó (4) szíjjártó (1) szilágyi (6) szilvásvárad (1) szilvásy (4) szima (9) színház (7) szíria (5) Szíria (2) szitka (1) szlovák (11) sznob (1) szó (1) szőcs (3) szodoma (1) szöllősi (2) szolnoki (1) szombathely (1) szombathelyi (1) szörényi (1) szotyori (1) szotyori-lázár (1) szovjet (2) szózat (1) szűrös (3) tab (1) takaró (2) takáts (4) tákos (1) tállai (1) tallér (1) tamás (3) tamáska (1) tanártüntetés (1) tánc (1) tánczos (3) tandori (1) tarlós (8) tárnok (1) tarr (5) társadalom (1) tarsoly (1) tasnádi (3) tasz (3) techet (1) technika (12) ted (2) téglás (1) tej (1) tejfalussy (1) tek (2) teket (1) teleki (1) telekom (1) telex (1) templom (1) tér (3) térey (1) terror (4) tesz (5) tétényi (5) tgm (2) thatcher (1) tibet (1) tikvicki (1) tímár (1) tisza (3) tiszavasvári (3) tíz (1) tmrsz (9) tóbiás (1) tőke (2) tőkés (2) tolerancia (1) toma (1) tomcat (1) torgyán (2) tormay (33) tornyospálca (1) törőcsik (1) töröcskei (1) toroczkai (10) toroczkay (3) török (5) Törökország (3) törös (1) tortenele (1) tortenelem (90) történelem (4) tóth (8) tóthkároly (2) trianon (9) trockij (1) trump (1) ttip (1) tudomány (8) tudomany (26) turbucz (1) turcsány (1) turner (2) túró (1) türr (1) tusup (1) tutsek (1) tv2 (5) ügynök (1) uj (1) ujhelyi (1) ujsagiras (2) ukrán (7) ungár (1) ungváry (4) unio (2) unvári (1) uruguay (1) USA (5) usa (69) usztics (3) Vácszentlászló (1) vadai (3) vágó (3) vajda (1) vajna (3) vajta (1) választás (1) valéria (1) vallas (16) vallás (11) valláspszichológia (2) vámos (1) vámosi (1) vámosszabadi (1) vanczák (1) vankó (1) várady (1) váralja (1) varga (9) varga-damm (1) várhelyi (1) várhidi (1) vári (2) várnai (2) várszegi (1) vásárhelyi (1) vass (4) vasút (2) vaszily (1) vatikán (1) vázsonyi (1) védegylet (3) veér (1) végh (1) vér (1) vérbíró (1) verdi (1) veres (1) verestóy (1) vers (224) vespa (1) veszprém (3) vida (2) video (37) víg (1) viktor (1) vilagrend (7) vilmos (1) vita (1) vitéz (1) vitézy (1) vizi (1) volner (11) vona (27) vona-szabó (1) vörösiszap (2) vörösmarty (1) vukics (2) Wade Robson (1) waldmann (1) walesi (1) weiszfeld (1) welsi (1) welszi (1) weöres (2) who (1) wiesel (1) wikileaks (7) wittner (5) witzmann (1) woodman (1) wtc (1) wu (1) ybl (1) zach (1) zách (1) zacher (1) zagyva (2) zaharcsenko (1) závada (1) zay (1) zeitgeist (1) zelnik (2) zene (163) zétényi (3) zichy (2) Zimbabwe (1) zimbardo (1) zold (37) zoltai (2) zoroasztrianizmus (1) zsák (2) zsanett (1) zsidó (3) zsidók (3) zsóri (1) zs kategória (249) zugló (2)

KKBK

Kultúra, poetapolitika, vers, vita, igazság, szociális érzékenység, Nemzet, forradalom, meg amit akartok. Térjünk mindannyian konszenzusra.

Szima és szabadság

2011.06.17. 00:52 | tesz-vesz | komment

Címkék: szima

 

 

Szinte példátlan a közvélemény egyetértése abban, hogy Szima Juditot, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének (TMRSZ) főtitkárát június 3-án a nyomozó hatóság politikai nyomásra vette őrizetbe. Az előzetes letartóztatását azonban a bíróság nem rendelte el. Szerinte azért húzták az időt a meggyanúsításával, hogy ne tudjon demonstrálni.

– Nem ez az első büntetőeljárás ön ellen. Meglepte, hogy most őrizetbe is vették?

– Június 2-án szerettünk volna tárgyalni Orbán Viktorral a nyugdíjasokat és a rendvédelmi dolgozókat sújtó alkotmánytervezetről. Kövér László házelnök azonban nem engedett be minket a parlamentbe arra hivatkozva, hogy ott nemzetbiztonsági kockázatot jelentenénk. A Kossuth-térre mentünk, hisz oda hirdettünk meg demonstrációt 9-éig. Közben kaptam a hírt, hogy engem le akarnak tartóztatni és meg akarnak mérgezni.

– Kitől jött ez a hír?

– Ezt nem mondhatom meg. Egyébként sem vettem komolyan. A tagjaink azonban igen, a téren szorosan közrefogtak, hogy védjenek. Este hazautaztam, és másnap, pénteken délelőtt tízkor megjelent nálunk két ügyész, hét-nyolc rendőr és egy leíró, hogy házkutatást tartsanak. Feljelentést érkezett a TMRSZ gazdálkodása miatt, annak alapján ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés gyanújával vizsgálat indult. Fura, de erről a hírt már korábban kiadták az MTI-nek. A házkutatást végzők órákig nem tudták megmondani, milyen iratokat kérnek. Végül tisztáztuk, mit akarnak, megkapták, majd este fél hétkor, anélkül, hogy belenéztek volna a papírokba, közölték: gyanúsított vagyok. Egy olyan ügyben, amit már vizsgáltak, s amiben az ügyészség bűncselekmény hiányában felmentett több mint egy évvel ezelőtt.

– Attól még  találhattak újabb bizonyítékokat!

– Ugyan! Két feljelentőt „találtak”, az egyikük, egy hölgy, a TMRSZ volt munkatársa, aki márciusig szerelmi bánatában háromszor akart öngyilkos lenni. Őt épp azért kellett elküldenünk, mert gond volt a munkájával és az idegállapotával.

– Egy gyenge idegzetű embernek is lehet igaza.

– Az ügyészség is tudja, hogy semmi alapja a feljelentésnek, a vizsgálatot azért rendelték el, és azért húzták az időt estig a meggyanúsításommal, hogy a meghirdetett demonstrációnk végén, vagyis hétfő este járjon le a 72 órás fogva tartásom.

– Az ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatást.

– Tiszteletem a bírónak, aki a ránehezedő politikai nyomás ellenére jogszerűen döntött, és elutasította az indítványt. Egyébként a bíró semmi olyan állítólagos bizonyítékot nem tárt elénk, amire az ügyészség hivatkozik. A politikai utasítások végrehajtójává degradálódott ügyészség elfogadhatatlan eljárásának semmi köze a jogszerűséghez. Tisztán arról van szó, hogy az érdekvédelmi munkám miatt próbálnak elhallgattatni, megfélemlíteni, bebörtönözni. Nem kell szépítgetni ezt. Már a látszatra is alig adnak ezek a magukat „férfiembernek” minősítő politikus urak. Ezek nem férfiak. Még egy nővel való tárgyalástól is félnek, ha olyan ember ülne le velük szemben, aki nem esik hasra egy középszerűséget sugárzó dekázástól. Ezzel nálam nem lehet elterelni a figyelmet a hazudozásról, a csalásról, választópolgárok millióinak a becsapásától. Ezt tudják, ezért folyamodtak ehhez a nemtelen támadáshoz. Persze szokásuk szerint a piszkos munkát az erre tartott zsoldosokkal végeztetik el.

– Amúgy a feljelentés szerint mekkora kárt okozott?

– Két-hárommillió forintot.

– Egy ilyen súlyú bűncselekményért ma őrizetbe vesznek valakit?

– Elképzelhetetlen. Az is, hogy egy kétmilliós bűncselekmény gyanúsítottját úgy őrizzék, ahogy azt velem tették. Amikor rosszul lettem, négy rendőrautóval szállítottak kórházba, s ott meg minden folyosón két-három rendőr posztolt. A kórházban tartózkodásom során az ágyhoz bilincseltek, és a WC-re is, ami a kórteremben volt, bilincsben, kantárszáron mehettem.

– Mi indokolta ezt az óvatosságot?

– Ne engem kérdezzen, hanem azt az idiótát, aki erre parancsot adott.

– A kollégák hogyan viselkedtek önnel?

– Úgy láttam szégyellték magukat. Remélem, emiatt nem lesz bajuk.

– Önt felbujtásért 2010-ben elítélték, s ez szerepet játszott abban, hogy ön távozott a rendőrségtől. Úgy tudom nem nyugodott bele az ítéletbe.

– Felülvizsgálati kérelmet nyújtottam be a Legfelsőbb Bírósághoz, erről június 21-én döntenek. Azért ítéltek el, mert szakszervezeti vezetőként azt követeltem, hogy a kisrendőrök kapjanak nagyobb megbecsülést és fizessék meg a túlmunkájukat. A másik bűnöm, hogy bocsánatot kértem a magyar állampolgároktól a rendőrség 2006-os elhibázott lépéseiért, amivel ártatlan embereket vegzáltak. A bíróság elítélt, lefokoztak alezredesi rangomból. Ezután 31 év szolgálati idővel a hátam mögött egészségi okokból kértem a nyugdíjazásomat.

– A TMRSZ miért nem kívánatos tárgyalópartner a kormány és a rendőri vezetés számára?

– Mert mi képviseljük a legkövetkezetesebben a rendőrök érdekeit. Nem kapunk központi támogatást a működésünkhöz, ugyanis másfél éve nem írtuk alá az érdekképviseleti munkát szabályozó megállapodást az ORFK vezetőjével. A többi szakszervezet által aláírt megállapodás csorbítja az érdekképviseletek alapvető jogosítványait. Például a megállapodás szerint a szakszervezet csak akkor ellenőrizheti a munkáltatót, ha azt előzetesen bejelenti.

– A rendvédelmi dolgozók nyugdíját érintő alkotmánymódosítást megelőző érdekegyeztetést ott hagyták, de így ki is rekesztették magukat a vitából.

– Szerzett jogok elvételéhez – vagyis ahhoz, hogy megadóztassák, járadékká silányítsák a rendőrök nyugdíját – nem akartunk segédkezet nyújtani, ezért csak megfigyelőként voltunk ott a tárgyalásokon. Orbán Viktor végül is hét rendészeti szakszervezettel volt hajlandó tárgyalni, velünk nem. Pedig tízezer tagunkkal mi vagyunk a legerősebb szakszervezet. Így a törpék tárgyaltak a törpével.

– Politikai erejét tekintve Orbán Viktor aligha törpe.

– Orbán Viktor messze van attól, hogy államférfinak lehessen tekinteni. Ő csak egy kiképzett politikus, aki az ország gazdasági potenciálját tőzsdézésre, focira és egyéb értelmetlen dolgokra fordítja. Első dolga volt létrehozni egy saját magánhadsereget – a terrorelhárító központot – kábé annyi pénzből, amennyit zároltak a rendőrségen. A magánnyugdíj-pénztárak államosítása a legrosszabb pártállami időket idézte, amikor lesöpörték a padlást. A korkedvezményes nyugdíjak ellopása ugyanez. Aki ellenáll, azt a „kulákot” börtönbe zárják, vagy elviszik a munkatáborba. A hatalmi mámorban tobzódó politikusokat meg kell fékezni, vagy el kell kergetni. Tettünk lépéseket arra, hogy a hatalom legfőbb letéteményeseként aposztrofált nép adott esetben visszahívhatja a méltatlan politikust, vagy például azt is kezdeményeztük, hogy a politikusok ne bújhassanak el a mentelmi joguk mögé. Ennek az országnak nem hatalmi mámortól részegült szánalmas alakokra, hanem igaz férfiemberekre és erős nőkre lenne szüksége.

– A TMRSZ-t sokan kompromisszum-képtelenséggel vádolják. Önök is tudják: az ország nehéz helyzetben van, veszélyben a nyugdíjalap. Várható volt, hogy hozzányúlnak a rendészeti dolgozók nyugdíjszabályaihoz.

– Június 7-én mégiscsak kaptunk egy kétperces audienciát Orbán Viktortól, s akkor letettünk egy kompromisszumos javaslatot. Erre Orbán hümmögött, hogy elfogadható. Mi azt mondjuk, hogy ha az ország helyzete jobb lesz, akkor a rendőrök kaphassák vissza, amit elvettek tőlük.

– Az alkotmánymódosítás megadja a lehetőséget a kormánynak, hogy kedve szerinti törvényt fogadtasson el. Ha a törvénnyel nem értenek egyet, milyen eszköz marad a kezükben?

– A rendőrök nem sztrájkolhatnak, így legfeljebb a nemzetközi bírósághoz fordulhatunk. Meg is tesszük. A politika által gerjesztett indulatok azonban könnyen kezelhetetlenné válhatnak. Ne felejtsük el, hogy a jelenlegi államfő és a miniszterelnök, valamint párttársaik, több millió magyar állampolgár szemébe hazudtak a világ legtermészetesebb, csak rájuk jellemző erkölcstelenséggel. Gyurcsány nem csinált semmit évekig, majd amikor ezt bevallotta, emlékezzünk rá, milyen haragot éreztek az emberek. Most azzal szembesülnek az érintettek, hogy Orbán csinált valamit, ami szöges ellentétben van a kormánypárt ígéreteivel. Úgy gondolom, nem csinálni semmit és ezzel szemben olyat tenni, amire nem számítottak az emberek, és ami fenekestől felforgatja az életüket, életesélyeiket, sokkal nagyobb haragot fog szülni és az el fogja söpörni Orbán Viktort a focilabdájával és a házi idomított kedvenceivel együtt. Jelenleg vihar előtti csönd van. Az emberek most kezdik megemészteni, hogy már megint nekik kell megfizetni az ellopott, elcsalt, elhazudott rendszerváltást, és amint ezt a bőrükön fogják érezni, spontán megmozdulások lesznek, legkésőbb ősszel. Nem lehet a politikusok hozzánemértését, lopkodását, az ország kiárusítását, az uzsorahitelezés nyomorító következményeit mindig a kisemmizett néppel megfizettetni. A TMRSZ elleni dühödt támadások pont amiatt vannak, hogy segítünk az embereknek abban, hogy értelmes, logikus, megalapozott, azaz igaz válaszokat kapjanak a hamis politikusi szemfényvesztés elfogadása helyett. Az embereknek látniuk kell, hogy a jelenlegi politikai elit döntései romlásba viszik a nemzetet. A rendszerváltó elit már lejárt lemez, ezek az emberek a magyar nemzet legsötétebb időszakát idézték elő, ezért nem csupán az utókortól, hanem meggyőződésem szerint, a jelenkortól is meg fogják kapni azt, amit megérdemelnek.

– A TMRSZ-t sokan azért utasítják el, mert megállapodást kötött a Jobbikkal.

– Annak érdekében, hogy a közbiztonságon és a rendészeti dolgozók helyzetén javítsunk, valamennyi pártnak elküldtük az elképzeléseinket. Egyedül a Jobbik válaszolt. Velük kötöttünk is szakmai együttműködésről szóló megállapodást, ám utóbb rájöttünk, hogy a Jobbik nem tart igényt a véleményünkre, s akkor felbontottuk a szerződést. Egyébként, ha a többi párt válaszolt volna, velük is szerződünk. Amúgy meg mindegyik szakszervezet együttműködik a színfalak mögött valamelyik párttal. Mi nem mutyiztunk, hanem nyíltan vállaltuk a megállapodást.

– Ön a jelöltje is volt a Jobbiknak a 2009-es Európa parlamenti választáson.

– Független jelölt voltam a Jobbik listáján. Azért vállaltam, mert abban bíztam, hogy Brüsszelbe jutva tehetek valamit a rendészeti dolgozókért. Nem jutottam ki, de nem is bánom, mert eléggé röghöz kötött ember vagyok. A párt később megkért, legyek a képviselője, de azt már nem vállaltam.

– Néhány hónapja alakult meg a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, ami gyakran rasszista frazeológiával érvel. Szükség van-e ön szerint politikai töltéssel működő polgárőrségre?

– A közbiztonság megóvása állami feladat, ha ilyen szervezet születik, akkor az azt mutatja, hogy az emberek elégedetlenek az állam szerepvállalásával.

– Polgárőrség sok országban működik. De politikamentesen. A Szebb Jövőért viszont nyíltan jobbos és rasszista-ízű.

– Nem ismerem őket.

– A gyöngyöspatai akciójuknak volt eredménye?

– Nem tudom. De még egyszer hangsúlyozom, a közbiztonság megőrzése az állam dolga.

Sokan segítették, most ő segítene

Szima Judit 1960-ban született Debrecenben. Apja rendőr, ő tanítói és gyógypedagógiai tanári diplomát szerzett. 1987 és 2010 között a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozott, előbb civil alkalmazottként, majd vizsgálóként. A TMRSZ egyik alapítója. Szima tűzoltóként dolgozó férje 2000-ben meghalt, amikor ráomlott a család pincéje. A házaspár egyetlen lánya a tragédia idején két hónapos volt. A férfi 166 napig kómában volt, az asszony azt mondja, abban az időben és később annyi segítséget kapott ismerősöktől és ismeretlen emberektől, hogy elhatározta, ő is segíteni akar másokon. Ez is motiválta őt a TMRSZ megalapításában.

A bejegyzés trackback címe:

https://kkbk.blog.hu/api/trackback/id/tr432989967

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása