Dörner György Új Színház élére történő kinevezése elleni petíciót adott át hétfőn Budapesten a Városháza előtt az „Az nem lehet, hogy...” elnevezésű civil szervezet.

a civilek háromfős küldöttségétől – Upor László dramaturgtól, Bodor Johanna táncművésztől és Rick Zsófia újságírótól – vette át Csomós Miklós. A civilek még októberben kezdtek aláírásgyűjtésbe: „Budapest regnáló főpolgármestere Dörner György színigazgatói kinevezésével közpénzen megalapította a Magyar Köztársaság első újnyilas színházát. Ez gyalázat. A döntés ellen a leghatározottabban tiltakozunk” – szól a tiltakozó szöveg, amelyet november végéig mintegy 10400-an írták alá.

Seregi Zoltán, a Békés megyei Jókai Színház rendezőjének írása az Új Színház-ügyről, melyet kérésére teszünk közzé. "Tisztára retro hangulatot érzek. Mintha visszafelé forogna az idő. Az 50-es, 60-as évek fagyos lehelete vacogtat. Ilyen artikulátlan, buta és agresszív fasisztázás, nácizás akkor volt „divatban”. Valódi oka akkor sem volt" - véli a rendező

"Tisztázzuk a fogalmakat…!

Fasizmus: (Politika) 1. Az imperialista burzsoáziának a vad nacionalizmus és fajgyűlölet alapján álló terrorista diktatúrája [Magyar Értelmező Kéziszótár, Bp. 1980.]

Tisztára retro hangulatot érzek. Mintha visszafelé forogna az idő. Az 50-es, 60-as évek fagyos lehelete vacogtat. Ilyen artikulátlan, buta és agresszív fasisztázás, nácizás akkor volt „divatban”. Valódi oka akkor sem volt. Rákosi, Révay, Gerő és Aczél vörösre tapsolják tenyerüket a pokolban. ( Biszku még csak készül oda ). Beérett a vetés. Hatvan év múltán is „zengazének”. Az örökösök hisztérikus kórusa ugyanazt szajkózza. Úgy látszik a balliberális értelmiség egy része sehogy sem tud szabadulni a múlttól, pedig fiatal korukban harcosan haladónak mutatkoztak a múlt eltörlését illetően. Mára maradiak lettek, görcsösen ragaszkodnak a múlt század második felének dohos fasisztázáshoz. Pedig azóta a világ igencsak megváltozott. Nem vették volna észre? Dehogynem. Másról van szó. Komoly érdekekről, meg pénzről meg befolyásról meg manipulálásról. Akárcsak az 50-es években és később.

„Mivel a nemzetiszocializmus nevében súlyos, emberiség elleni bűntetteket követtek el, az úgynevezett náci kártya kijátszása alkalmas a vitában részt vevő fél megbélyegzésére, démonizálására, egyúttal a figyelem elterelésére annak valódi érveiről, s a legtöbb esetben végérvényesen kisiklatja a párbeszédet.” ( Alain Besançon, francia történész )

Szeretném leszögezni – mielőtt kódolt zsidózással vádolnának – hogy a balliberális gondolkodásúak táborában nemcsak zsidó vallású, származású, szellemiségű vagy kettős állampolgárságú honfitársaink vannak. Botrányos és elfogadhatatlan hogy a XXI. században egy demokratikus európai országban negyven év kommunista diktatúra után művészek művészeket lefasisztázzanak, lenácizzanak, csak azért mert azok másként gondolkoznak a világról, a magyar kultúráról, a társadalomról, a hitről, az igazságról, a magyarságról, a zsidóságról és ennek hangot sőt egy kis fővárosi színházban teret is kívánnak adni. Mert se náci darabok, se zsidóüldözés, se kirekesztés, se fajgyűlölet, se faji megkülönböztetés, se táborok! ( Hála istennek! ).

Másként gondolkozás viszont van. De csak másként gondolkozás. Valamikor a balliberális értékrendben ez még haladónak számított. Mára úgy látszik ez már „meghala(ó)dott”...

Döbbenetes mértéktévesztés ez a zenebona. Más miatt kellene kiabálni! A fasizmus másutt van. Alakot, köpönyeget és színt váltott. A” korporatív diktatúra „ ma már nem a politika álarcában terjeszkedik agresszíven, hanem a pénzügyi világéban. Ez sincs tekintettel se szabadságra, se egyenlőségre, se testvériségre, se nemzetekre, se kormányokra, se kultúrára, se szolidaritásra, se szegényekre, se a normális életre. Lassan az egész világ egy szűk pénzügyi elit és rendszer fasiszta diktatúrájának áldozata lesz. Ez a valódi veszély, ez a mai fasizmus, emiatt kellene tiltakozni, ez ellen kellene mozgósítani. Itthon és külföldön…! Már nem közvetlenül gyilkolnak. „Finomodtak” a módszerek. Ha valaki nem áll be a sorba, nem veszi fel az előnytelen hiteleket, gazdaságilag lehetetlenítik el, pénzügyileg fojtják meg. (lásd forint árfolyam ) Ha felveszi, akkor meg azért. És a liberális „pc” ( politically correct ) szerint - aminek a határait is természetesen maguk szabták meg - erről nem szabad beszélni. Meg sok minden másról sem. Mert akkor lefasisztáznak.Lenáciznak. Ügyes… Felháborító! Egy Dimitrov nevű bolsevik terrorista   fasizmusnak nevezte el az összes jobboldali irányzatot. Az egyszerűsítés kedvéért. A korábbi és a jelenlegi baloldalinak mondott „izé „ meg azóta is tüzes billoggal masírozik a másként gondolkodók nyomában és időről időre, tetszés szerint belesüti bárkibe a fasizmus bélyegét. Tragikus, hogy ennek még ma is bedőlnek fantasztikus magyar művészek és ebben a fasisztázó kórusban szavalnak, dalolnak. Sokuk nyilván megvezetve, megtévesztve.



Persze az érdek is nagy úr. Sokan kénytelenek beállni a karba. Ki vannak szolgáltatva a szellemi sortüzet vezénylő karmestereknek, a nácizó véleményformálóknak, a pénzzel zsarolóknak. A náci kártyát kijátszókkal nem lehet vitázni. Nem is érdemes. Csurka Istvánt meg nem kell megvédeni, mert az nem kétséges, hogy a XX. és most már a XXI. század egyik legnagyobb magyar drámaírója. Ezt gyűlölködő ellenségei is kénytelenek voltak elismerni, amikor ki akarták rekeszteni a politikából ( ez is egy jól bevált fasiszta,kommunista módszer ) és arra „bíztatták”, térjen vissza az íráshoz. Hát visszatért. A színházhoz is. Születni fog néhány kiváló dráma. És elő is fogják adni. Hála istennek ! Most persze ez a baj.

Mellesleg pártjával a parlamentben 1998 és 2002 között minden demokratikus normát és szabályt betartva, tisztességesen, és nem korrumpálódva politizált. Talán rá lehet bízni egy színházat is. És Dörner Györgyre, egy komoly szakmai tapasztalatokkal bíró kiváló színészre is, akinek a világlátása szintén nem fér a „pc-be”. Nem baj. Ennyivel tágasabb a világ. És ott van még velük a jelen egyik legjobb drámaírója, aki a művészi színvonal mellett képes megszólítani a közönséget is, nem úgy, mint sok kortársa, aki megelégszik az önmegvalósítással meg a kékharisnyák és kékzoknik ostoba rajongásával.

Természetesen Pozsgai Zsolt is ki van rekesztve a fővárosi színházi világból. Pedig ez a csapat szakmailag teljesen rendben van. Mindig a szakmaiság volt a liberális vesszőparipa. Akkor?

Csurka István se nem fasiszta, se nem náci! Az ő nemzeti radikalizmusa még bőven belefér a demokráciába, még abba a finnyás liberálisba is. Az a meggyőződése pedig, hogy a balliberális értelmiség elfoglalta a kultúra fontos pozícióit, esetünkben a fővárosi színházakat ( korábban a vidékieket is ) az tény! Bizonyíték rá, hogy a húsz évig regnáló fővárosi önkormányzat és a minisztérium SZDSZ irányította kulturális vezetése nevezte ki a Nemzeti Színház, az Operaház, a József Attila Színház, az Új Színház, a Vígszínház, a Magyar Színház, az Örkény Színház, a Játékszín, a Merlin Színház és az Operettszínház ( amely most hirtelen – minő véletlen - narancssárga díszmagyarba öltözött ) igazgatóit valamint a Katona József Színház, a Radnóti Színház, a Centrál Színház, a Budapesti Kamara és a Madách Színház vezetőit.

( utóbbiakat Tarlós István is kinevezte ! ) Ez az összes ugye? Igen az összes!

És ebbe a méretes liberális színházi világba nem fért bele soha semmilyen másfajta gondolkodás, másféle szemlélet. Kirekesztették!

De mára az Operaház, a József Attila Színház és az Új Színház vezetése megváltozott. Valamivel szűkebb lett a liberális lódenkabát. Lett felöltő, elegáns zakó meg bocskai.

Talán bővül még a ruhatár. Ádám Ottó – főiskolai tanárom – jegyezte meg egyszer, hogy a színház ugyanolyan sokszínű és sokféle, mint az élet. Igaza volt. Ettől a sokszínűségtől még távol vagyunk. Hátha a kultúrpolitika is így gondolja! Persze ez sokak számára fájdalmas változás jelenthet.

És itt van a hisztéria másik ebe elhantolva.A jogdíjak egy része, szerzői, fordítói, rendezői, tervezői honoráriumok máshová vándorolnak, egyes jogtulajdonosok itthon és külföldön kevesebb bevételhez jutnak, más cégek kapnak megrendeléseket és nem utolsó sorban más nézői rétegekkel bővülhet a budapesti színházlátogatók köre, olyanokkal, akik mást várnak a színháztól. Olyan élményt és katarzist, ami életörömet, bíztatást, reményt, hősöket és példákat ad. Nagyon unják már ezt a bolsevik gyökerű család-, erkölcs-, és egyházellenességet, az infantilis polgárpukkasztást, a felcserélt nemi szerepekben való lubickolást, az avitt avantgardot, a kocsmai nemzetgyalázást, a semmitmondó posztmodernkedést és a frusztrált rendezői önkényt. Belterjes, szánalmas, provinciális. Ez a lábszagú szellemi brechtség, ezek az ódivatú, poros proletkultos provokációk megértek a vedlésre.

És ha nem lenne fasisztázás és náci kártya, talán lehetne beszélgetni is. Arról például, hogy milyen legyen a XXI. századi magyar színház. Fontos lenne !

Kertész Imre Naplójának egy részletével ( a század elejéről ) zárom füstölgésemet.

„…Rá kellett ébrednem a mélyben zajló folyamatoknak egy lényegi elemére…egy különös hatalomátvétel vette kezdetét. Ha itt a zsidó szót használom, ezt inkább szimbolikusan teszem. Egy értelmiségi generáció veszi át a zsidóktól a hatalmat. Különös folyamat, amit érdemes némi szomorúsággal, ám nagy megértéssel figyelni…”

Seregi Zoltán

rendező

Csaki Judit · Kiemelt hozzászóló · Eötvös Loránd University

Buta vagy, Seregi Zoltán - de legalább ne tedd közkinccsé. Artikulálatlan - ezt a szót így mondják. A kórusba te állsz be - te tudod, milyen érdek, pénz és egyéb diktálja. Vagy csak a szimpla tehetségtelenség, a frusztráció. Összevissza olvasol, idézel - és egy vak hangot sem értesz belőle. Az antiszemitizmus, a kódolatlan, durva zsidózás bizony nem "pc", hanem undorító. Vegyél bocskait, csaholj.