"Hol van a bűnös? Amire irtózva gondoltunk, valóra vált. Ellenség bujkált közöttünk és a frontokon innen akarta elvégezni, ami a frontokon túlról nem sikerült. Az élethalálharcát vívó nemzet felháborodva követelte: Állítsák elő! Le az álarccal!... És mikor az álarcot letépték a merénylőről , a kíméletlen világosságban ott állt, hunyorgó szemmel, rajtakapottan a szabadkőművesek egyik tudományos színű szervezete, az internacionális Szabadgondolkodók Magyarországi Főiskolai Fiókja. Ott állt a budapesti Galilei-kör jóformán kizárólagosan zsidó ifjúsága.

Ez a kis tábor láthatóvá lett. A többiek, akiknek még részük volt a merényletben, hirtelen visszahúzódtak a háttér sötétjébe és mintha belemállottak volna a homályba, nem látszott többé az arcuk. Károlyi Mihály, magára nézve, feleslegesnek találta ezt az óvatosságot. Ő továbbra is a színpad előterében maradt és bérpalotája kapuján gyanús idegenek lopództak be és a küszöbéhez sajátságos nyomok vezettek, senki se háborgatta. A rendőrség se zavarta, pedig tudomása volt arról is, hogy Károlyi a lázító nyomtatványok szerkesztése idején sűrűn érintkezett a galileista ifjúsággal, sőt gyakran órákat töltött a kör helyiségében. Egy közeli ház ablakából figyelték meg. De Károlyi Mihály láthatatlan hatalmak védték. És híre járt, hogy vezető helyekről, beavatott barátok mindég idejekorán figyelmeztették, valahányszor helyzete bizonytalanná lett. Sőt akadt olyan is, aki kezességet vállalt érte. Keserűségben kimondott nevek kísértettek. Ha igaz a szörnyű vád, mely azokhoz a nevekhez tapad, számoljanak le a bűnpártolók saját lelkiismeretükkel, majd eljön még az óra amelyben a nemzet előtt kell számolniuk.
     A közvélemény ideges volt ezekben az időkben. Türelmetlenül várta a megtorlást. A Galilei-kör helyiségét lepecsételte a rendőrség. Letartóztatásokat foganatosítottak. Utóbb néhány vádlott neve hangzott ki a tárgyalóterem zárt ajtai mögül. Megdöbbentő hangzású nevek. Még ma is emlékszem egynéhányra:
Duczynska Ilona, Sugár-Singer Tivadar, Helfgott Armin, Csillag Stern, Kelen-Klein, Fried, Weiss, Sisa, Bellér Ignác és még vagy három orosz zsidó, közöttük egy Sólom nevű hadifogoly, akinek sokszorosító gépe volt. Egyetlen egy magyar sem akadt közöttük. Sötét idegen kezek turkáltak a végzetünkben! De erről senki se beszélt. Pedig a Galileista-pör névsora útmutató könyv volt, amelyben titkok álltak a jövőről. Mi azonban nem tudtunk benne olvasni. A magyar nemzet soha se tudja elolvasni, ami a jelenben a jövőjéről írva van.

     A Galilei-pör aktái lezárultak. A hadbíróság két feltűnően enyhe ítéletet hozott, a többi vádlottat felmentették. Ennyi történt. Aztán csend lett, ugyanaz a csend, mely 1917. őszén eltakarta Károlyi svájci útját és megfojtotta a tapogatódzó suttogást, hogy odakinn elárulta a franciáknak a németek készülő offenzíváját és szindikalistákkal és bolsevistákkal tárgyalt. Csak a cattarói tengerészlázadás idején támadt megint új hullámzás. A hadvezetőség titoktartása dacára hírek szivárogtak át. Egy magas rangú tisztnek a legénye zubbonyába varrt levelet hozott.
     Odalenn, a cattarói öbölben fellázadt a flotta. Horthy Miklós, a Novara hőse, elnyomta a lázadást és megmentette a Monarchia tengeri erejét. A szétvert tűz zsarátnoka alatt azonban a hadvezetőség meglepő nyomokra talált. Állítólag a zendülőknek két távirata akadt horogra. Az egyik Trockijnak szólt, a másik Károlyi Mihálynak:
     Megint nem történt semmi!

     Hadi érdekek... Neves emberek vannak kompromittálva. A király sem akarja. Most nem időszerű. Ekkoriban lehetett, hogy gróf Tisza Istvánnak ismét felemlítettem azt a levelet, melyet Svájcon át, 1914. ősz én kaptam volt és melyről akkoriban mindjárt szóltam neki. Az a levél jóformán egyidejűleg érkezett meg Károlyi Mihállyal, kit az általános mozgósítás francia földön talált. A levél szerint tudták a franciák, miért küldték vissza hazájába Károlyit. Jutalmat kap, ha jó munkát végez... még lehet belőle a magyar köztársaság elnöke. Tisza István csak rázta a fejét: - Rémeket lát. Bolondság lenne belőle mártírt csinálni.

     Régen történt. Sok minden elmosódott azóta, de arra a tehetetlen keserűségre, mely akkor elfogott, még mindég emlékezem.
És ahogy Tisza István vélekedett, úgy vélekedett a többi politikus is. Nem vették komolyan Károlyi Mihályt, mert nem látták azokat, akik mögötte álltak. A közvélemény figyelme pedig már másra terelődött. Az élet mindennap nehezebb lett és messze Breszt-Litovszkban folytak a béketárgyalások. Az orosz-szovjet kiküldöttek furfangosan húzták a tárgyalást. A türelmét vesztett német hadvezetőség kardjára ütött a békeasztalnál. Trockij-Bronstein, a Szovjet külügyminisztere pedig delegátusainak feje felett ravasz, lázító beszédet intézett az asztal mellől katonáinkhoz és munkásainkhoz.
     Idehaza sajátságos nyüzsgés támadt erre a beszédre. Mintha jeladás lett volna: a magyarországi zsidó sajtó támadni kezdte a német szövetségest... A "feloszlatott" Galilei-kör tüntetést rendezett a német konzulátus előtt és beverte az ablakait. A Trockijok, Radekek és Joffek budapesti fajrokonai, a kezükben tartott munkásszakszervezetek hatalmával, sztrájkokat idéztek fel, így támogatták oroszországi felebarátaik békeügyét és gyengítették a mi delegátusaink helyzetét.
     A sztrájkok napjaiban, egy este, Károlyi Mihály feleségével sétált a Belvárosban. Károlyiék egyik külső kerületben lakó rokonukkal találkoztak és boldog izgatottságban kérdezték tőle: - Ugye odakinn már lázong a nép?... Letörten hallgatták a tagadó választ. - Mindegy... Még nem érett meg. De a forradalmat azért nem kerüljük el.

A sötétségek egyre hallhatóbban suttogtak. Ekkor már olyan idők jártak, hogy a szavak is dolgozni tudtak. És a szavak munkába fogtak: - Csak a különbéke menthet meg a forradalomtó!... Ott kell hagyni a németeket. Ők az okai mindennek. Miattuk tart a háború, Elsass-Lotharingia... Láthatatlan szálak mondták ezt szívós következetességgel. Hangok beszélték, melyeknek az eredetéről nem tudtak azok, akik gépiesen megismételték. És messze a harcterektől , az ország fővárosában, a gyárak és kaszárnyák alatt, titokzatosan, lassan mozogni kezdett a föld. Pedig a frontok soha sem álltak szilárdabban, mint ekkor. Az ukrán és az orosz béke után, talán ezek voltak utolsó perceink, melyekben, ha erőt, egységet és elszántságot mutatunk, reménységünk lehetett volna egy elfogadható békére. De a monarchiából a végzetjelölte napokban valami gonosz laterna magica a német szövetség meglazulásának a képét és belső lázadások és zavarok látszatát vetítette ki ellenségeink felé. Ezektől a vetített képektől új életre kapott odaát a lankadó tűz. Míg itthon minálunk egyre világosabb lett, hogy élnek közöttünk emberek, akik magyar katonák védelme alatt eszik a földünk kenyerét, isszák a kútjaink vizét, alusszák éjszakáink álmát és közben azon törik magukat, hogy elveszítsük a háborút.

     Ha jól emlékezem, Károlyi Mihályról politikai tábora ebben az időben kezdte terjeszteni, hogy érintkezést létesített az antant vezetőivel. Poincaré valamikor ügyvédje volt a Károlyi családnak... Mesék keringtek. Mások meg arról tudtak, hogy Trockijjal vannak összeköttetései és a pestvidéki kis községekben szociálforradalmár barátaival titkos katonatanácsokat szervez.
- Áruló!

Mialatt családomban árulónak neveztük őt, a radikális sajtó prófétát csinált belőle és a tömegek megtévesztetten honmentőnek tartották.
A szabadkőművesek, a szocialisták, a feministák és a galileisták mögötte álltak. Szűkebb családjának néhány asszonya pedig, mint tanítványa vette őt körül és kritikátlanul utána szajkózott mindent, amit hirdetett... Amiért egy közhuszárt felakasztottak volna, azt Károlyi Mihály, tiszt létére, bántatlanul mondta és cselekedte. Az urak kezet fogtak vele a kaszinóban és a társaságban többen eredetinek és mulatságosnak találták, hogy kis leányát Bolseviki Évának nevezte.

A mértékek mintha elvesztek volna. A dolgok színe megváltozott, az eszmék meglazultak, repülő piszok terjedt a levegőben és belepte azt, ami addig még tiszta volt.
A gőgös Károlyi Mihály, aki gazdatisztjeit nem kínálta volna meg üléssel és aki a háború alatt biztos kommandóknál - jó messze a front mögött - nem adott kezet a lövészárkokból sárosan, véresen odavetődött gyalogsági tiszteknek, mert: - "ils n'étaient pas de famille" - demokráciát, egyenlőséget szavalt és szűkebb rokonsága fiatal asszonyai között divatba hozta... bolsevizmust!

     Ebben a kis körben befolyása oly nevetséges arányokat öltött, hogy egy hozzá közelálló dáma, demokratikus buzgalmában, a népről beszélve, elragadtatva mondotta: "Úgy szeretem a mobot"... Károlyi Mihályné szép és felületes fiatal asszony rokonai pedig, Károlyi tanítása szerint, kinevették a hazaszeretetet, lelkesültek az internacionalizmusért és mint egy külföldről importált szokatlan és bizarr ruhát, az 1918. év téli szezonjára viselni kezdték az orosz bolsevizmus valaminő szalon maskaráját. Ez játék volt, de könnyelmű, bűnös és veszedelmes játék, mert leplezően, módot adott az oroszországi vörös viseletre azoknak is, akik nem játékból hordták...
Őrölő nyugtalanság fogta el a lelkeket. Hát minden szabad itt?... Mire várnak még?

     A fiatal király a legjobb szándékokkal volt eltelve. Talán látta is a veszélyt, de mindig újra meghátrált, ha fel kellett volna vágnia a fekélyt, melyet Károlyi és társai tenyésztettek. Ausztriában amnesztiát adott és kieresztette börtönükből a cseh árulókat. Az egykor császárhű osztrák nép elkedvetlenedett. Az árulók ellene fordultak... Magyarországon vizsgálatot rendelt el az árulók ellen, de nép követelte a vizsgálat végrehajtását. Így történt azután, hogy a hazájáért aggódó magyarság kiszolgáltatottnak kezdte érezni magát és megcsalódottan, keserű szemrehányással gondolt királyára, míg a sötétben dolgozó elemek bátorítást merítve a végzetes habozásból, egyszerre kimerészkedtek a napvilágra és megindult Magyarországon a vértelen háború utolsó rohama Magyarország ellen. "

1918. november 2.

Tormay Cecile

a gyurcsányista, nolblogos Csunderlik Péter írása:

Titkos társulat zsoldján kitartott bárgyú eszmezavarosok"? - 105 éve alakult a Galilei Kör

"Ha három ismert galileistát kéne megneveznie, jó eséllyel Rákosi Mátyás, Révai József és Korvin Ottó lenne a válasz. Ezek pedig nagyon súlyos nevek, melyek a mai napig ránehezednek a Galilei Kör emlékezetére.

A Galilei Körből valóban kommunista népbiztosok, népbiztos-helyettesek és népbiztossági funkcionáriusok sora került ki, a Tisza István elleni négy merényletkísérletből is kettő galileisták nevéhez fűződik, azonban a diákegyesület egy hangsúlyozottan apolitikus, szabadgondolkodó, az önképzésre és a tudományra esküvő társaságként indult. Ady Endre a „Láznak ifjú serege” címmel illette a galileistákat, versek sorát dedikálta a Galilei Körnek (A márciusi Naphoz, Új tavaszi seregszemle, Piros gyász ünnepén, Véres panorámák tavaszán), fellépett rendezvényein, Jászi Oszkár pedig így írt a galileistákról a Galilei Kör megalakulásának ötödik évfordulóján: „a nemzedék, amely átvezetheti Magyarországot a Balkánból Nyugat-Európába”.

A Galilei Kör 1908. november 22-én alakult, az ateista-evolucionista jogbölcseleti tanár, Pikler Gyula elleni támadások és az akkor már közel egy évtizede állandósuló egyetemi „kereszt-heccek” idején. A „kereszt-heccek” a körül folytak, hogy az állam és egyház 19. század végi szétválasztását követően maradhatnak-e feszületek az állami oktatási intézményekben, s egy 1900-as provokatív akciót (a Budapesti Egyetemen egy Szent Korona-reliefről ismeretlen elkövetők leverték a gipszkeresztet) követően kitört a kultúrharc az egyetemi életben is. Ha egyszerűsítjük a történteket, akkor az 1900-ban alapított katolikus Szent Imre Kör tagjai „kereszt-akcióik” során újra és újra kereszteket helyeztek ki demonstratív helyekre, melyeket a szekularizáció hívei leszedtek; előbbieket „klerikálisozták”, utóbbiakat leginkább „zsidózták”, és sokszor ütötték egymást.

A legnagyobb felháborodást Piklernek a nemzettel kapcsolatos megállapításai váltották ki. E szerint a nemzet, így a magyar is, nem örök. Egy meghatározott kor szükségleteire válaszolva jöttek létre, amikor az emberi szükségletek már a törzsnél, nemzetségnél magasabb szervezeti-társulási formákat igényeltek. Ennek – és az evolucionista logikának megfelelően – a jövőben el fog következni az idő, amikor a nemzetet is felváltják a nemzetnél nagyobb egységek, szervezeti formák, legvégül az örök békét megteremtő világállam.

(hoppá!)

Piklert azzal vádolták, hogy becsmérli a nemzetet és a kereszténységet, hallgatói körében pedig cinizmust terjeszt azzal, hogy a történelem mozgatórúgójának a magasztos célok helyett az anyagi érdekeket teszi meg. Mindezért – elsődlegesen a Szent Imre Kör tagjai - az egyetemről eltávolítását követelték, előadásait tüntetésekkel kezdték zavarni,

Az elhúzódó egyetemi összecsapások során a Piklert védő hallgatókból állt össze az a szabadgondolkodó diáktársaság, amely az egyetemi kultúrharc „nemzeti-keresztény” kihívásaira mintegy baloldali radikális válaszként alapította meg a Galilei Kört. Galileo Galilei nevének felvételét maga Pikler javasolta, a diákegyesület első elnökévé az akkor huszonkét éves Polányi Károlyt választották.

Mivel új diákegyesület alakításához minisztériumi engedély szükségeltetett, melynek megkapásában az alapítók nem reménykedtek, így a Galilei Kör a nemzetközi szabadgondolkodó mozgalomba illeszkedő Szabadgondolkozás Magyarországi Egyesületének főiskolai fiókjaként alakult meg, a szellemi támogatás Jászi Oszkár szociológiai folyóirata, a Huszadik Század körétől, az anyagi támogatás pedig a radikális szabadkőműves páholyoktól (mint a Comenius vagy a Jászi által alapított Martinovics) érkezett (cím?). Jászi Oszkár, Kunfi Zsigmond, Rónai Zoltán, Szende Pál és Varga Jenő a Galilei Kör legfőbb előadói közé tartoztak, nevezhetjük őket a galileisták mestereinek. És noha ritkábban adott elő, mindenképp idevehetjük Szabó Ervint is.

Az erősen polgári radikális Galilei Kör magát elsődlegesen a „nemzeti-keresztény” egyetemi és főiskolai egyesületekkel, elsődlegesen a Szent Imre Körrel szemben határozta meg, de vállaltan ateista egyesületként a Galilei Kör mindennemű „felekezetiségtől” elhatárolódott, a protestáns Bethlen Gábor Körtől és a cionista hallgatók Makkabea Körétől is.

A Galilei Kör jelentős részben a hátrányként érzett zsidóságukból kilépni vágyó, vallásukat elhagyó, magukat magyarnak valló (? kozmopolitaként? internacionalistaként? akkor mi lesz így a világállammal elvtársak?), de a többségi társadalom által továbbra is zsidóként számon tartott – és sokszor le is zsidózott – ejnye, lezsidózni a zsidót?, a kis- és középpolgári, a teljes be nem fogadottság és a szociális helyzetük miatt radikalizálódásra hajlamos egyetemi és főiskolai hallgatókat tömörítette. Az ateista-szabadgondolkodó, a vallással szemben a tudományra esküvő Galilei Kör a hátránynak érzett zsidóságból való kilépés lehetséges terepeként működött, hasonlóan a nemzetközi munkásmozgalomhoz. Ez magyarázza a galileisták későbbi nagy átjárását a Galilei Körből a kommunista pártba.

A tagság az első, 1908/1909 tanév végére elérte a kilencszázat. Később ezer és ezerszáz körül mozgott a taglétszám. A tagdíj félévente egy korona volt. (A Szent Imre Köré hat.) 1910-ben költöztek az Anker közi klubhelyiségbe.

Az önképző galileisták, akik jelmondatul a „Tanulni és tanítani”-t választották, elsődleges céljuknak a tudomány szabadságát – ezzel együtt az oktatás egyházi hatásoktól és befolyásoktól történő „megtisztítását” – és a szegényebb hallgatók vallásuktól független támogatását tartották. A galileisták diákszociológiai felméréseket végeztek, bizonyos szempontból a Galilei Kör munkájának egyik legmaradandóbb, a könyvtárakban máig fellelhető alkotása az egyetemi diákság szociális helyzetét felmérő, A budapesti diáknyomor című 1909-es, a Magyarországon akkor úttörőnek számító kérdőíves módszerrel felvett statisztika.

Az egykori galileisták közül nemzetközi hírű tudósok sora került ki, mutatva, hogy milyen színvonalas munka folyhatott az Anker közi klubhelyiségben, az önképző szemináriumokon és vitaesten. 1912-ben a kémiai Nobel-díjas Wilhelm Ostwald volt a galileisták vendége, az irodalmi teaesteken Babits Mihály, Balázs Béla és Karinthy Frigyes szórakoztatta a nagyérdeműt. Mikor meglátogatták a Szépművészeti Múzeumot, Kernstok kalauzolt (Kernstok egykori villája ma romokban áll felújításra várva Nyergesújfalun.) A galileisták pályázatokat hirdettek, tudományos ismeretterjesztő könyveket adtak ki (Galilei Kör Könyvtára, Galilei Füzetek), folyóiratot működtettek (az 1911-1914 között működő, valamint 1918-1919-ben rövid időre újrainduló Szabadgondolat – itt publikálta Lukács György a Bolsevizmus mint erkölcsi problémát), továbbá idővel nyitottak a munkásoktatás felé.

Az 1910-es évek elejéről ugyanis a Galilei Kör a Magyarországi Szociáldemokrata Párttal is szorosabb kapcsolatba került, az 1912. május 23-i választójogi tüntetésen történő szervezett részvétellel pedig az egyesület vállaltan feladta addig hirdetett politikamentességét.

Az első világháborúig terjedő időszakot, a Galilei Kör 1908 és 1914 közötti korszakát azért elsődlegesen az antiklerikális tevékenység jellemezte, legyen szó tudományos igényű előadások tartásáról, a papok piócának nevezéséről vagy a tantermekbe kihelyezett keresztek leszaggatásáról. Az antiklerikalizmus szükségszerűen következett a szabadgondolkozó ideológiából. A vallások létrejöttét a szabadgondolkodók nem Istennel, hanem pszichológiai és kulturális antropológiai érvekkel értelmezték, miszerint egykor az ősember magyarázatot keresett a természeti jelenségekre, például arra, hogy miért villámlik. A szabadgondolkodó szerint amennyiben az ember elér arra a „fejlettségi fokra”, hogy tudományos magyarázatot képes adni a természeti jelenségekre, már nincs szüksége vallásra.

A háborút történelmi materialista szempontból elemző előadások és szemináriumok és a rendezvények felszíne alatt megkezdődött a galileisták illegális háborúellenes tevékenysége. Röplapokat nyomtattak és juttattak a katonák közé. Ez vezetett a Galilei Kör 1918. januári bezárásához és a Galilei-perhez. 1918. január 5-én ugyanis a budapesti katonaszállások környékén háborúellenes röpiratok százait találták, kisebb részt felragasztva, nagyobbrészt szétszórva: „Katonatestvérek!” (…) Az orosz katonák már rájöttek, hogy a föld, melyet meg kell hódítaniok, a saját országukban van.” Mint kiderült, a röpiratokat a Galilei Kör egyes bolseviknak nevezhető tagjai készítették, sokszorosították és ragasztgatták ki. Egy szerelmespár, a húszéves Ducznyska Ilona mérnök (a későbbi Polányi Károlyné) és a szintén húszéves Sugár Tivadar orvostanhallgató álltak az akció centrumában. Szabó Ervin támogatta a fiatalokat a fogalmazásban, noha a röpirat mintája már megvolt: a Svájcban tanult Duczynska Ilona csempészte Magyarországra a forradalmi szocialisták 1917. márciusi zimmerwaldi kiáltványát.

utólag tudtuk meg, hogy Duczynska még 1917 nyarán merényletet tervezett Tisza István ellen. (1918. október 16-án egy ifjúmunkás galileista, Lékai János már rá is lőtt Tiszára, de pisztolya csütörtököt mondott.)

 Az 1918. január 5-i akció után egy héttel, január 12-én a rendőrség megjelent a Galilei Kör Anker közi helyiségében, és a kört feloszlatták, irattárát, könyveiket, készpénzkészletét lefoglalták. A röplapozással gyanúsított galileistákat több hullámban tartóztatták le január végéig. Közel nyolc hónapi vizsgálati fogság után az 1918. szeptember 19-25-én tárgyalt Galilei-perben Duczynskát és Sugárt ítélték el, előbbit két, utóbbit három évre.

A baloldalon Duczynska és Sugár elítélésében „antimilitarizmusért” 1918. szeptember 25-én, éppen azon a napon, amikor a Monarchiával szövetséges Bulgária békét kért az antanttól, a hatalmához végsőkig ragaszkodó magyar uralkodó osztály szimbolikus jelentőségű elnyomó aktusát látták, ahogy például Böhm Vilmos írta memoárjában. Ezzel szemben a jobboldalon az „idegen” galileisták röplapozása az utolsó pillanatig hősiesen küzdő magyar nemzet hátba szúrásaként értelmeződött, és ennek megfelelően értékelték az ítéletet túl enyhének, mint például Tormay Cécile a Bujdosó könyvben.

A két galileista nem sokáig volt börtönben: 1918. október 30-án a forradalmi tömeg kiszabadította őket a Conti (ma Tolnai Lajos) utcai fogházból, Sugár Tivadar a Galilei Körben korábban éveken át előadó újságíró-kritikus, Pogány József helyetteseként a Katonatanács egyik vezetője lett.

A Kun Béla-párt, a Kommunisták Magyarországi Pártja 1918. november 24-i alakulásakor számos galileistát ott találunk, ám a frontról hazatérő „régi galileisták” felléptek a szabadgondolkodó egyesület bolsevizálódása ellen. Ahogy Polányi Károly írta utóbb: „A rettenetes erővel feltörő bolsevista eszmevilág ellen aktíve küzdöttem.”

1918-1919 fordulóján a bolsevik expanziót képviselő „új galileisták” és a kör autonómiáját védő „régi galileisták” küzdelméből végül az előbbiek kerültek ki győztesen. A Galilei Kör 1919. március 21-től szervezetileg megszűnt, mondhatjuk, hogy feloldódott a kommünben: a marxizáló történetírás ezt azzal magyarázta, hogy mindez azért következett be, mert a Tanácsköztársaság politikája menten megvalósította a Galilei Kör akkor már egy évtizede propagált programját. Ha kevésbé ideologikus választ keresünk, akkor a Galilei Kör feloldódásának okaként egyszerű „humánerőforrás”-szempontokat jelölhetünk meg: a kommün vezetése által szándékolt radikális elitcsere egyszerűen igényelte a galileisták szerepvállalását, akik otthagyván klubhelyiségüket hamar népbiztosságokon és újságok vezető pozícióiban találták magukat. Hogy aztán legtöbbjük 1919 augusztusa után emigráljon.

Az emigrálásoknak is köszönhető, hogy a Horthy-korszakban a Galilei Kör történetének jobboldali elbeszélése – hadd utaljak megint Tormay Cécile Bujdosó könyvére, melynek Galilei Kör-képét itt elemeztem –, amely a galileistákban csak nemzetellenes zsidó-kommunista züllesztőket látott – „titkos társulat zsoldján kitartott bárgyú eszmezavarosok”-at, konkurencia nélkül maradt, és egészen 1945-ig uralta a Galilei Kör emlékezetét. 1945 után pedig a munkásmozgalom-történetbe igyekeztek a Galilei Kört maradéktalanul integrálni, elfedve az egyéb tendenciákat. Pedig a szabadgondolkodó diákegyesület jóval több volt, mint Rákosi, Révai és Korvin, és különösen a számos nagy pozitív eredményt hozó 1908-1914 közti önképző, ismeretterjesztő és szociálpolitikai tevékenysége miatt a Galilei Kör helye megkérdőjelezhetetlenül ott van a legjelentősebb magyar diákegyesületek között.

A szerző az ELTE BTK doktorandusza, Galilei Kör-kutatásait az NKA alkotói ösztöndíja támogatta