Friss hír, hogy Eörsi Mátyás volt SZDSZ-es politikus csatlakozott Gyurcsány Ferenc pártjához, a Demokratikus Koalícióhoz. Összenő, ami összetartozik: sok-sok mélypont után egy újabb dicstelen epizód kezdődhet Eörsi politikai pályafutásában.
Az SZDSZ-hez kapcsolódó – egy időben meglehetősen közeli – tapasztalataim szerint Eörsi Mátyás a párt egyik legkellemetlenebb modorú, kifejezetten arrogáns, ráadásul saját eszmetársait is rendszeresen hátba támadó, ezért belső körben megbízhatatlannak tartott politikusa volt. Nagy célját – a külügyminiszterséget, aminek eléréséért eszközökben nem válogatott – ugyan nem sikerült megvalósítania, de Horn Gyula kormányának utolsó évében külügyi államtitkár volt, későbbi a parlamenti külügyi bizottságának alelnökeként, az európai integrációs ügyek bizottságának elnökeként, illetve az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése liberális frakciójának vezetőjeként dolgozott.
Külügyi, illetve uniós munkáját röviden így jellemezném: mélypont után mélypont. A magyar nemzeti ügyek képviseletétől mindvégig ódzkodott, a határon túl élő honfitársaink problémáival egyáltalán nem foglalkozott, ideje nagy részét személyes (összességében nem túl sikeres, bár jövedelmező) karrierépítéssel töltötte. Mielőtt a markánsan jobboldali olvasók és az esetleges kommentelők „nemzetidegent” és „magyargyűlölőt” kiáltanának, szeretném leszögezni: ezeket a fogalmakat nem tudom értelmezni, így természetesen Eörsit sem tartom annak. Véleményem szerint „csupán” erkölcstelenül, etikátlanul és szakmaiatlanul viselkedő, a magyarországi szabadelvű politizálás Deák Ferencig visszavezethető, szép hagyományait megcsúfoló politikus volt. Ráadásul – személyes tapasztalatból mondom – modortalansága, rossz stílusa miatt senki sem kedvelte: általában köszönés nélkül lépett be a Gizella úti pártszékházba, ahol a hivatal munkatársaival durván, lekezelően bánt.
2007-ben, a második Gyurcsány-kormány idején elvállalta az SZDSZ parlamenti frakcióvezetői posztját. Erre azért volt szükség, mert Kóka János – az ország számára katasztrofális következményekkel járó miniszteri és a liberális pártot végképp hiteltelenné tevő pártelnöki funkciója miatt – lemondott a frakcióvezetésről. Eörsi pedig olykor kissé megbízhatatlan, de azért kitartó vazallusa volt az országot a tönk szélére sodró Gyurcsány-kormányzásnak, majd amikor eljött az idő, szépen visszaengedte a frakcióvezetői posztot Kókának. Így érkezett el a 2010-es választás, amelyen már nem indult, hogy aztán most, két év múltán Gyurcsány pártjában bukkanjon fel újra. Ugye, nincs is ebben semmi meglepő? Willy Brandt klasszikussá lett idézetével: összenő, ami összetartozik.
Rettenetes volt látni a rengeteg provokatív, ostoba, a történelem szemétdombjára való szurkolói plakátot, amelyek hol gyalázták a szlovákságot, hol kétségbe vonták állami létüket. Szégyelljük magunkat azért, hogy a magyar szurkolók megsértették a vendéglátókat - mondta Eörsi Mátyás a dunaszerdahelyi eseményekkel kapcsolatban.
Utolsó írka