Sándor András, történész és ókori nyelvész (classica filológus), dezertált szabadkőműves - állítólag,

Az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után itthon maradt, el is fogták. Elfogása történetét - “A történelem elmezavara” című könyvében (23-24. oldal) - mintha csak kívülről szemlélné a vele történteket, így írta meg:

"Fűzfőnél jobbra kanyarodott az út. Már teljes volt a nappali világosság, de a néptelen úton nem találkoztunk egy lélekkel sem. Kenese előtt, firkás útkanyarban, feltűnt egy kis temető. Húsz-huszonöt sír, ha lehetett benne, - egyszerű fa-és bádog-keresztek. A temető közepén feszület. - Állj! - vezényelt Grábits. - Hugyozni kell.

Kiszálltunk, nyújtózkodtunk, és könnyítettünk magunkon: legalább három fél-deci volt mindannyiunkban. A gépkocsivezető már visszaszállt, amikor Grábits szemügyre vette a temetőt. Szeme megakadt egy feszületen, azután Stefanikra villant, arca eltorzult. - Te! - rikkantotta. - Oda nézz! - Én is a feszületet néztem. Talán a legkifejezőbb Krisztus-arc volt, melyet valaha is egy útszéli feszületen láttam. Végtelen szomorúság, magamegadó fájdalom ült rajta, - ajka nagyon finoman lefelé görbült, nagy, barnára festett őz-szeme pedig nem a szokásos módon lehunyva, oldalt, lefelé irányult, hanem a kissé lehajtott fejből fölfelé nézett, egyenesen arra, aki szemben állt vele. S mint a csodatévő Szűz Mária képeken, a szem követte a szemlélőt. Alkotója nem volt képzett művész, naív volta meglátszott a darabos, gyakorlatlan vonalakon. Ez a Krisztus az Ember Fia volt, a maga végtelen nagy szomorúságában, szerencsétlenségében. Olasz Ferencnek vannak fényképei ilyen Krisztus-arcokról. Lám, még Grábitsot is megfogta, gondoltam én, aki olyan naiv voltam, mint a művész.

Akkor Grábits felrántotta a kocsi ajtaját, és kirántotta a géppisztolyt. - Gabi, vedd ki te is! - Stefanik is kivette, majd kibiztosította. Néptelen út, temető - egy pillanatra belém hasított: csak nem itt akarnak végezni velem, s mindjárt el is ásnak? Feszült figyelemmel követtem mozdulataikat. Grábits nem rám célzott: a feszületre. - Tied az első eresztés - mondta Stefanik. Grábits megeresztett egy sorozatot. Az üres hüvelyek szanaszét röpködtek az úton. Megszédültem. Úgy éreztem, ezt a sorozatot én kaptam. Miért is ne? Grábits részeg. Lélek sincs az úton. Gombócot éreztem a torkomban. Miért nem engem öl meg? Bocsánatos bűn. Nem is kapna valami nagy büntetést. Sőt, később kitüntetnék. S már felel is rá jobb felől a következő sorozat: Stefaniké. A Megfeszített jobb válla eltűnt.

Grábits a következő percben harsány géppisztoly-ugatással összeroncsolta az arcot is, és kilőtte azt a csodálatos szemet. Stefanik meg ágyéktól fölfelé végig-lyukasztotta a korpuszt. Krisztus hét sebére. Jaj, Krisztus száz sebére! Krisztus hány sebére már? Világnak világa, - ólomszögekkel veretöl... Részegek voltak. Mitől? A pálinkától? Vagy a gyűlölettől, a védekezésre képtelen ellen? A saját lelkiismeretük nézett rájuk Krisztus arcáról? Van egyáltalán lelkiismeretük? Mi tombol bennük? Grábits arca egy elkárhozott léleké. Lekapta nyakából és extázisban lökte felém a fegyvert: - Andriskám! Te is lőj!

Letartóztatnak, megbilincselnek, bedobnak egy koromsötét, penészes odúba, börtönbe hurcolnak, kilenc évet ígérnek és kezembe akarják adni a fegyvert? Provokáció? "Kicsavartam Grábits kezéből a fegyvert", mire Stefanik végzett velem? Vagy lelkiismeretük tombol odabent, és a cinkosukká akarnak tenni az embertelenségben? Most velem akarnának lövetni az összeroncsolt Fájdalmak Emberére? Miféle bugyra bugyborékolhat ott belül a pokolnak, ha enyhülést így akarnak szerezni? S még attól sem félnek, ha rájuk fogom?

Fölszegtem a fejemet. Belenéztem a Grábits tébolyult szemébe, és így szóltam:  - Ellenforradalmár kezébe fegyvert, Grábits elvtárs? GRÁBITS ELVTÁRS! - A nevét már ordítottam. Talán még Tihany is visszhangzotta. Az egész testemmel remegtem. - Holtában is megöltétek Őt - tettem hozzá csendesen. - Azt hiszitek, megölhetitek. - Nem feleltek. A géppisztolyra mutattam. - Letenni. Oda. - Aztán a kocsira mutattam, kinyújtott kézzel. Majd odatántorogtam magam is. Még a motorházra támaszkodtam. Émelygést éreztem. Szégyent és utálatot. A temető közepén a szitává lőtt feszület roncsa. A lábtól való koszorú a földön hevert. A tárak és a lelkek üresek voltak - semmit sem lehetett meg nem történtté tenni többé. Azóta sem lehet.”

Részlet Czike László:


  Sándor András, a szabadgondolkodó

c. könyvéből

Biblia: János Apostolnak mennyei jelenésekről való könyve, Hatodik fejezet:

És látám, mikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, és hallám, hogy a négy lelkes állat közül egy monda, mintegy mennydörgésnek szavával: Jőjj és lásd.

2

És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íjj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön.

3

És mikor a második pecsétet felnyitotta, hallám, hogy a második lelkes állat ezt mondá: Jőjj és lásd.

4

És előjőve egy másik, veres ló, és aki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard.

5

És mikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallám, hogy a harmadik lelkes állat mondá: Jőjj és lásd. Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, aki azon üle, egy mérleg vala kezében.

6

És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, amely ezt mondja vala: A búzának mércéje egy dénár, és az árpának három mércéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd.

7

És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, amely ezt mondja vala: Jőjj és lásd.

8

És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és aki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.

9

És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, akik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, amelyet kaptak.

10

És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, akik a földön laknak?

11

Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, amíg beteljesedik mind az ő szolgatársaiknak, mind az ő atyjokfiainak száma, akiknek meg kell öletniök, amint ők is megölettek.

12

Azután látám, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és ímé nagy földindulás lőn, és a nap feketévé lőn mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér;

13

És az ég csillagai a földre hullának, miképpen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza.

14

És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték.

15

És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magokat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba;

16

És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától:

17

Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?